Ez a lap egy ellenőrzött változata
| Francesco Crispi | |
.jpg) | |
| Született | 1818.október 4.[1][2] Ribera[3][2] |
| Elhunyt | 1901.augusztus 11.(82 évesen)[4][2] Nápoly[3][2] |
| Állampolgársága | olasz(1861. március 17. – 1901. augusztus 11.) |
| Házastársa | Rosalia Montmasson |
| Foglalkozása | |
| Tisztsége |
|
| Iskolái | Palermói Egyetem |
| Kitüntetései |
|
| Sírhelye | San Domenico, Palermo |
 | |
| Francesco Crispi aláírása | |
 AWikimédia Commons tartalmazFrancesco Crispi témájú médiaállományokat. | |
Francesco Crispi
hallgat (Ribera,Szicília,1818.október 4. –Nápoly,1901.augusztus 11.) olasz politikus,miniszterelnök.
Az 1848. évi felkelés hírére hazasietett Szicíliába és forradalmi biztosként, majd hadügyminiszterként tevékeny részt vett a szabadságharcban, amelynek leverése után a Bourbonok bosszúja előlFranciaországba menekült. 1860-ban előkészítetteGiuseppe Garibaldi szicíliai expedícióját és maga is az ezer marsalai hős közé tartozott.
1861-ben megválasztották képviselőnek. AConsorteria feloszlatása után az új többség Crispit emelte az elnöki székbe. 1877-ben ellátogatottPárizsba,Berlinbe ésGasteinba, aholBismarckkal bensőbb ismeretséget kötött.1877.december 28-án vetélytársának,Giovanni Nicoterának az utóda lett mint miniszterelnök, de Crispi hatalma is csak rövid ideig tartott. A volt Consorteria tagjai, a klerikálisok és néhány apróbb déli-olasz frakció különböző okokból ellene fordultak, és amikor 1878 februárjábanbigámiával is vádolták, a felháborodott közvélemény Crispit lemondásra kényszerítette.
1887 márciusában a Depretis-kormányt kívánta vád alá helyezni. Ekkor Depretis, hogy Crispi támadásaitól szabaduljon, felvette őt a saját kormányába és a belügyi tárcát bízta rá. Miután Depretis1887.július 29-én meghalt, Crispi lett az utóda aminiszterelnökségben és egyúttal a külügyi tárcát is elvállalta. Ekkor a volt forradalmár szegre akasztotta elveit és barátja lett aHármas szövetség hármas szövetségnek ésAusztriának. Hogy azOsztrák–Magyar Monarchia, aNémet Birodalom és azOlasz Királyság közötti barátságot még bensőbbé tegye, ismételten meglátogatta Bismarckot ésKálnoky Gusztáv osztrák–magyar külügyminisztert; 1889-ben pedigUmberto királyt kísérte Berlinbe, mely alkalommal a fekete sasrenddel tüntették ki. A francia szövetséggel ellenben a radikális és szocialista párt bosszantására teljesen szakított, sőt, 1889-ben a Francia Köztársasággal folytatott kereskedelmi alkudozásokat is megszakította.
EgyCaporali nevű radikálisNápolyban1889.szeptember 13-ánmerényletet követett el Crispi ellen, akin azonban csak könnyű sebet ejtett. A választások ebben az időszakban, 1891-ig minden esetben Crispi diadalával végződtek. A képviselőházban különösen azeritreai gyarmat berendezése és aMenelik abesszíniai királlyal1889.május 2-án kötött szerződés miatt kelt ki ellene az ellenzék. Az emiatt támadt vitában 1890 márciusában a képviselőház (183 szavazattal 55 ellenében) bizalmat szavazott Crispinek. Amikor Crispi aRómában alakult „trieszti és trienti bizottságot” feloszlatta, az irredenta és a radikális sajtó „osztrák bérencnek és renegátnak” tartotta, de a többség ekkor is helyeselte eljárását. A november 30-án megválasztott 508 képviselő közül 392 a kormány programját vallotta, de az1891.január 20-án megnyitott képviselőház az évi hiány alábbszállítása végett a hadügyi költségvetésből is törölt.
1893 elején ellenfelei a Panama-botránnyal kapcsolatban azzal vádolták, hogyHerz Kornelius, illetve báróReinachtól 50 000 frankot kapott és viszonzásul a Lazarus-rendjelet eszközölte kiHetz számára. Ezen váddal szemben Crispi január 29-én a Házban azt a nyilatkozatot tette, hogy ő 1866-tól 1893-ig báró Reinach ügyvédje volt. A nevezett összeget tisztességesen kapta meg és azért kapta, mert Reinachnak Olaszországban fekvő birtokait adminisztrálta. A rendjel-ügyről nem nyilatkozott.
Az1895–96-os olasz–etióp háborúban elszenvedett szégyenletes vereség után néhány nappal,1896.március 4-én Crispi beadta kormányának lemondását, politikai ellenfeleinek nagy örömére. Ezt követően a szélsőbal padjairól intézte utódjai (Rudini, későbbGiovanni Giolitti) ellen támadásait, ahármas szövetség helyességével kapcsolatban azonban egyetértett velük.
