Fra Angelico[2] (eredeti neveGuido di Pietro, rendjében felvett neve pedigFra' Giovanni da Fiesole) (Vicchio,1395 k. –Róma,1455.február 18.)Domonkos-rendiszerzetes,firenzei festő, az olaszreneszánszquattrocento időszakának jelentős képzőművésze. Képein a miniatúrafestészet ragyogó arany, piros, kék színeibe öltöztette szabatos perspektívájú jeleneteinek csaknem gótikusan nyúlánk alakjait.
Fra' Giovanni da Fiesole, eredeti nevén Guido di Pietro 1387-1395 között születettVicchio nel Mugellóban, Firenze közelében. Húszéves lehetett, amikorGiovanni Dominici majdani püspök, később kardinális prédikációjának hatására testvérével, Benedettóval, belépett afiesoleidominikánus rendbe. A két fivér anoviciátus évét Cortonában töltötte, itt vette fel a Guido da Fra Giovanni nevet. Fiesoléban a szigorúbb szabályzatot követő Szent Domonkos-kolostort a rend nagy reformátora, Fra Giovanni Dominici (†1419, Buda) alapította. Fra Angelico a kolostorban nagy lelkesedéssel szívta magábaSzent Domonkos ésAquinói Szent Tamás tanításátCapuai Rajmund és Giovanni Dominici megvilágításában. „…nem csupán a képen ábrázolt szent férfiak és szent asszonyok elevensége, finom és nyájas arckifejezése tesz ránk nagy hatást, hanem az egész kép színezése olyan, mintha valami szent vagy angyal keze munkája volna: így hát igazán joggal nevezték ezt a derék szerzetest Fra Giovanni Angelicónak” – írtaGiorgio Vasari mintegy száz évvel később a szentnek vagy angyalinak titulált festőrőlA legkiválóbb festők, szobrászok és építészek élete című munkájában. Számos jel mutatja, hogy a rendtársai által utóbb Angelico (Angyali) névvel megajándékozott szerzetes tevékenységét mintminiatúrafestő kezdte, de csak néhány miniatúrája maradt fenn. Az általa vezetett kolostori műhely évtizedeken át a firenzei miniatúrafestészet központja volt. Mesterét nem ismerjük biztosan, pályafutásának kezdeténLorenzo Monaco, akamalduli rend szerzetese, egy ideig a kolostor lakója, nagy hatással volt rá. Lorenzo képeinek aprólékos kidolgozása, választékossága, megnyúlt lebegő alakjai, zománcfényű színei asienaigótika tradícióit folytatják a firenzei festészetben. Fra Angelico művészi kifejezésének és megjelenítésének hagyományait példaképei, előbbMasaccio, majdUccello ésGhiberti mutatják. Aztán megtalálta egyéni hangját, és természetes közvetlenséggel ábrázolta a bibliai eseményeket, szentek mártíromságát, de vallásos kompozícióit a kora reneszánsz térprobléma ismeretében a toszkánai és umbriai táj lírai környezetében mutatta be.
1436-banCosimo de’ Medici, a frissen hatalomra jutott kereskedő- és bankárcsalád feje, a fiesolei dominikánus szerzeteseknek adta a firenzei San Marco-kolostort és templomot. Az épület újjáépítésétMichelozzóra, a Mediciek építészére bízta. A belső dekorációt Fra Angelico és rendtársai készítették. Az eredeti méretű kartonok a mester kezétől származnak, afreskóegyüttes kivitelezői – néhány kompozíció kivételével – tanítványai, segédei lehettek. A kolostort1442-ben szentelte felIV. Jenő pápa.Itt alkotta meg számos „Angyali üdvözlete” közül a legáhítatosabb poézissel telített freskót is. Szelíd ívű boltozat borul a két szépséges figurára, halkan folyó dialógusukat nem zavarja meg a finom kompozíciós fogással a háttér bal oldali sarkában szerényen előtűnő domonkos vértanú sem.
1445-ben IV. Jenő pápa Rómába hívta, hogy a Szent Péter-templom egyik kápolnájába freskókat fessen. Ez a műve a templom elbontásával az1506 utáni években megsemmisült.1447-ben Fra Angelico szerződést kötött azorvietói dóm műhelyével a San Brizio-kápolna freskóinak megfestésére, de itt csak három hónapot töltött, majd visszatért aVatikánba. Az elkezdett freskóciklustLuca Signorelli fejezte be.1447–48-banV. Miklós pápasága idején segédeivel festette ki a Cappella Niccolinát, avatikáni palota pápai kápolnáját. A kápolna ragyogó freskódísze ma is a Vatikán egyik büszkesége. Szent Lőrinc és Szent István diakónusok életének főbb eseményeit jeleníti itt meg Fra Angelico az oldalfalakon, Isten fénylő látomása alatt, mely a mennyezeten tárul elénk. 1450-ben Fiesoléban, a kolostor priorjává választották, e tisztségből adódó feladatai miatt csak 1454-ben folytathatta munkáját a Vatikánban. Valószínűleg ekkor készült V. Miklós dolgozószobájának díszítése. Közben rendületlenül festett. Ekkor készült, többek között, aLouvre-ban őrzött, nagyméretű,Mária koronázása táblakép, a római Barberini-képtárUtolsó ítélete, a washingtoni National Galleryben láthatóKirályok imádása, s ekkor alkotta meg a firenzei San Marco-kolostor további freskó- és táblaképeit:Szent Lőrinc átveszi a pápától az egyház kincseit (1447–1450,Róma, Palazzo del Vaticano).
1454-ben ismét Rómában volt, itt halt meg1455. február 18-án, néhány héttel V. Miklós pápa halála előtt. A római domonkosok Santa Maria sopra Minerva-templomában temették el. Sírkövén a szerzetes közel életnagyságban, reneszánsz portréhűséggel jelenik meg.II. János Pál pápa1982-ben boldoggá avatta a már addig is boldognak nevezett szerzetes-festőt.
A firenzei quattrocento ellentmondásos festőegyénisége volt. Egyházi tárgyú képeit még a középkori festészetre jellemző csendes líra hatja át, de egy-egy részlet elárulja, mennyire fogékony volt kora vívmányai iránt: alkalmazta a levegőperspektívát, képeinek bizonyos részletei a kortárs építészek hatását mutatják. Ebből a kettősségből adódik műveinek bensőséges, egyben friss hangvétele.
Hogy érthetővé váljon művészete, Fra Angelico életútja, művészi nagysága nem választható el domonkos szerzetesi mivoltától. Ez a státus meghatározó szellemi és morális befolyást gyakorolt a rend tagjaira. A kolduló és prédikáló rendként alapított dominikánus szervezetben az1348-as nagypestisjárvány után reformtörekvések jelentkeztek. A szigorúbb rendi előírások betű szerinti betartását követelő irányzat vezetője Giovanni Dominici prédikátor lett, aki az egyház erkölcsi tekintélyének erősítésére, a hagyományos szellem védelmére kelt, a humanizmus világias szemléletével szemben. Tanítása szerint a boldogságnak egyedüli forrása a hit. A művészeti alkotásnak a vallás tételeit kell közvetíteni. A képek szimbólumok, a keresztény dogma illusztrációi, elmélyült meditációra késztetnek, témája Krisztus,Szűz Mária és a szentek élete, amelyből az emberi vonásokat kihangsúlyozva teremthető meg az érzelmi kapcsolat a hívő és a mű között.
15. századi olasz festészet legkedveltebb témája Mária életének ábrázolása. A kompozíció sémáját a hagyományos Istenanya-ábrázolások adják. AMasaccio-kortárs Fra Angelico, akinek festészetében jelentős helyet foglal el Mária életének ábrázolása, szívesen választotta ezt a témát, más-más szellemű feldolgozásban. Lorenzo Monaco miniatúráinak hatására utalnak a Santa Maria Novella-kolostor részére készített négy ereklyetartó alakjainak gyöngyházfényű színével, a gótikus ízlésvilágot tükröző ruharedőivel. APradóban látható Angyali üdvözlet színhelyéülBrunelleschi kedvelt motívumát a tökéletesen szabályos, karcsú oszlopokon nyugvó íveket és Massaciónak a firenzei Santa Maria del Carmine-templom Brancacci-kápolnájában található azonos témáját használta. Életművében gyakorta megjelenő téma ahárom napkeleti bölcs király, szimbolikus tartalmú kellékeikkel. A királyok, azaz a mágusok imádásának első ábrázolása vélhetően az1420-as évek végén született, és Gentile da Fabriano ésBenozzo Gozzoli azonos témájú műveinek hatását mutatja. A vatikáni freskók egy sajátos, az első humanista pápa udvarához jól illő keresztény humanizmus művészi megtestesülései,Raffaello méltó elődei. A pápai udvar igényeinek megfelelően készült freskók szelleme, nyelvezete gyökeresen eltér a San Marco beli falképektől és az oltárképekétől is.
Fra Angelico festészetére hatottak mindazok az áramlatok, amelyek megújították a 15. század firenzei festészetét. Megtartott valamit a Lorenzo Monaco és Gentile da Fabriano által képviselt gótikus irrealizmusból, de végig megőrizte az elegáns formák, szép vonalak és lágy színek iránti vonzalmát. Stílusát befolyásolta képeinek közönsége, másként festett laikusok és másként rendtársai részére.
