Ez a szócikk vagy szakaszlektorálásra, tartalmi javításokra szorul.A felmerült kifogásokata szócikk vitalapja részletezi (vagy extrém esetben a szócikk szövegében elhelyezett, kikommentelt szövegrészek).Ha nincs indoklás a vitalapon (vagy szerkesztési módban a szövegközben), bátran távolítsd el a sablont! Csak akkor tedd a lap tetejére ezt a sablont, ha az egész cikk megszövegezése hibás. Ha nem, az adott szakaszba tedd, így segítve a lektorok munkáját!
1967-benPeter Green (születettGreenbaum,gitáros-énekes-zeneszerző,1946.október 29.) ésMick Fleetwooddobos, (1947.június 24.) kilépettJohn MayallBluesbreakers nevű zenekarából, és megalapította a Fleetwood Mac együttest. A zenekar tagja volt még Jeremy Spencerslide gitáros-orgonista (1948.július 4.), azüvegnyak-technika megszállottja, ésRobert „Bob” Brunning (1943.június 29.),basszusgitáros, aki azzal a feltétellel lett a zenekar tagja, hogy csak addig marad, amígJohn McVie fel nem váltja őt a basszusgitáros posztján. Az együttes 1967.augusztus 13-án mutatkozott be awindsori (Egyesült Királyság)Jazz és Blues Fesztiválon, és ezzel megkezdődött az amerikai gyökerekből táplálkozó angol blues feltámasztása és terjesztése. A fesztivált követően John McVie (1945.november 26.) lépett Brunning helyébe.1968 februárjában került piacra az együttes első albuma, aFleetwood Mac, és félévre rá, augusztusban a második album, aMr. Wonderful, amelyen vendégkéntChristine Perfect, későbbChristine McVie (született Christine Anne Perfect,1943.július 12.) (ekkor még aChicken Shack együttes tagja)zongorázik. (A McVie-házaspár később elvált, de ez nem akadályozta a zenei együttműködést.)
Hamarosan megjelenik két kislemez is, a „Black Magic Woman” és a „Need Your Love So Bad”. 1968 nyarán egy új taggal,Danny Kirwan gitáros-énekessel (1950.május 13.) bővül az együttes.1969 januárjában az együttes az Amerikai Egyesült Államokban turnézik.Chicagóban együtt játszanak többek közöttWille Dixon-nal,Otis Spann-nel ésBuddy Guy-jal.
A rendkívül népszerű együttesben1970-ben szakadás történt: a frontember, Peter Green, megbetegedett,[1] mentálisan instabillá vált. Azt akarta, hogy a zenekar pénzét adományozzák jótékony célra, de mivel a zenekari tagok ellenezték ezt, kilépett a zenekarból.
Miután Green elhagyta az együttest, Kirwan és Spencer nehéz helyzetbe került: ki kellett tölteniük azt az űrt, amit Peter Green maga után hagyott. A megoldást Kirwanrockos dalai és Spencer„Sun Sound”-os színezetű szerzeményei adták. Stílusváltást jelentett az is, hogy egyhölgy, Christine Perfect énekes-billentyűs-szerző került a zenekarba – későbbférjhez ment John McVie-hez –, színesebb, választékosabb lett az együttes zenéje.
A tagcserék folytatódtak.Jeremy Spencervallási okokból otthagyta a zenekart, a helyére aPárizsban élő, deLas Vegasban (USA,Nevada) háttérzenészként dolgozóBob Welch (1945.augusztus 31. –2012.június 7.) került. Welch 1971-1974 között játszott a Fleetwood Mac-ben és neki is köszönhető, hogy az együttes a blues-tól a country-rock felé fordult.
1971 szeptemberében megjelenik aFuture Games című album, és ugyanebben az évben adják ki az együttes elsőGreatest Hits-et aCBS (korábbi neve, amelyből a rövidítés is származik:Columbia Broadcasting System) kiadásában.1972-ben, hat hónappal aFuture Games megjelenése után a zenekar kiadja aBare Trees című lemezt.
Az együttes áttette a bázisátKaliforniába. Welch távozott a zenekarból, és már Kirwan sincs az együttesben. Welch utódát Fleetwood hamarosan megtalálta az amerikaiLindsey Buckingham személyében, aki azzal a feltétellel mondott igent, hogy a barátnője és zenei partnere,Stephanie Lynn „Stevie” Nicks (1948.május 26.) is tagja lehessen az együttesnek. Ekkor jött létre egy maradandó felállás, a tagok: John és Christine McVie, Mick Fleetwood, Lindsey Buckingham és egy újabb hölgy, az énekes-szerzőStevie Nicks. Ugyanebben az évben jelent meg aFleetwood Mac, az USA-ban No 1 lett, és 5 millió példányban kelt el. A nők is kitettek magukért: Christine McVie szerzeménye az „Over My Head” és a „Say You Love Me”, Stevie Nicksé pedig a „Rhiannon” és a „Landslide”. 1977-ben adták ki a talán leghíresebb albumokat, aRumours-t, melyGrammy-díjat nyert azév albuma kategóriában.
Buckingham hatására a zenekar munkamódszere megváltozott: a stúdió-munkát otthoni kísérletezés előzte meg. Ennek a munkamódszernek az eredménye az1979-ben kiadott, 20 dalt tartalmazóTusk dupla album. Ugyanebben az évben a zenekar egy 18 hónapig tartó turnét kezdett el, melynek során bejárta szinte az egész világot. A turné állomásai: Amerikai Egyesült Államok,Ausztrália,Új-Zéland,Japán,Franciaország,Belgium,NSZK,Hollandia és Nagy-Britannia. A turné eredménye az1980 végén kiadottFleetwood Mac Live album.
1982-ben megjelent aMirage, ami után a zenekar „pihenni tért”, a tagok szólókarrierbe kezdtek: Stevie Nicks 2, Buckigham és Christine McVie pedig 1-1 albumot adott ki. A stresszes életmód, a rengeteg munka miatt Stevie Nicks kórházba került. Elterjedt a híre, hogy a zenekar feloszlik, de ezt Buckingham cáfolta.
Buckingham kilépett a zenekarból, helyette két gitáros csatlakozott az együtteshez:Billy Burnette (William Beau „Billy” Burnette III,1953.május 8.) ésRick Vito (1949.október 13.). Az új felállással1987-1988-ban teljesítették aShake the Cage-turnét.1992-ben Mick Fleetwood egy quatro albumot adott ki az együttes addigi munkájáról25 Years – The Chain címmel.1995.október 10-én megjelent a sikertelennek tekintettTime című album, erről Christine McVie kijelentette, hogy ez az együttes utolsó albuma.
A feloszlás után néhányhéttel újra összekapcsolták a szétszakadt láncot: Fleetwood, Buckingham, John McVie, Christine McVie és Stevie Nicks ismét együtt voltak.
1998-ban a Fleetwood Mac együttest (Mick Fleetwood, John McVie, Christine McVie, Stevie Nicks, Lindsey Buckingham, Peter Green, Jeremy Spencer és Danny Kirwan) ünnepélyesen beiktatták aRock and Roll Hall of Fame tagjainak soraiba. Még abban az évben Christine McVie kilépett a zenekarból és visszatértAngliába. 2014.-ben Christine McVie újra csatlakozott az együtteshez, és ismét teljes létszámmal koncerteznek.
Ez a szócikk részben vagy egészben aFleetwood Mac című angol Wikipédia-szócikk fordításán alapul. Az eredeti cikk szerkesztőit annak laptörténete sorolja fel. Ez a jelzés csupán a megfogalmazás eredetét és a szerzői jogokat jelzi, nem szolgál a cikkben szereplő információk forrásmegjelöléseként.