Ez a lap egy ellenőrzött változata
| F3D Skyknight | |
 | |
| EF–10B Skyknight | |
| Funkció | vadászrepülőgép |
| Gyártó | Douglas Aircraft Company |
| Tervező | Ed Heinemann |
| Gyártási darabszám | 265 |
| Fő üzemeltetők | United States Navy, United States Marine Corps |
| Személyzet | 2 fő |
| Első felszállás | 1948.március 23. |
| Szolgálatba állítás | 1951. |
| Szolgálatból kivonva | 1970 |
| Háromnézeti rajz | |
 | |
 AWikimédia Commons tartalmazF3D Skyknight témájú médiaállományokat. | |
ADouglas F3D Skyknight (későbbF–10 Skyknight) egyamerikai gyártmányú kéthajtóműves, középszárnyas sugárhajtóműves vadászrepülőgép volt, melyet akaliforniaiEl Segundo-beliDouglas Aircraft Company gyártott. Az F3D hajófedélzeti, minden időjárási körülmények között bevethető repülőgép, melyet aUnited States Navy és aUnited States Marine Corps rendszeresített. Akoreai háború során nem szerzett magának akkora hírnevet, mint aNorth AmericanF–86 Sabre, habár elért néhány légigyőzelmetszovjet építésűMiG–15 vadászrepülőgépek ellen, míg az ellenséges légierő egyetlen darabot lőtt le ebből a típusból egykínai MiG–15-tel 1953. május 29-én éjjel.[1] Avietnámi háborúban azEA–6A Intruder és azEA–6B Prowler megjelenése előtt elektronikai harcászati repülőgépként még szolgálatban állt. A repülőgépet néha nemhivatalosan „Skynight”-nak is hívták a második „k” betű elhagyásával.
Az F3D-t nem szánták tipikus fürge és mozgékony vadászgépnek, inkább az éjszakai vadász szerepkört szánták neki, ezért ellátták erős radarrendszerrel és egy másodpilótával is. Eredete visszavezethető 1945-be, amikor a U.S. Navy kihirdette igényét egy sugárhajtóműves, radarral ellátott, hajófedélzeti éjszakai vadászrepülőgépre. A Douglas csapatEd Heinemann vezetésével megtervezett egy gépet az akkori testes elfogó radarrendszer köré, egymás mellett elhelyezett pilótafülkékkel a pilóta és a radarkezelő számára.[2] Eredményképpen egy széles, mély és tágas törzssel rendelkező repülőgépet kaptak.Katapultülések helyett egy menekülőcsatornát használtak, hasonlóan azA–3 Skywarrioron használthoz.[2]
A meghajtást kétWestinghouse J34sugárhajtómű biztosította, melyeket az akkoriban szabványos egyenes szárnyak tövében helyeztek el. Mivel a gépet éjszakai vadásznak szánták, nem volt követelmény a mozgékonyság, mint a kisebb nappali vadászgépek esetében, inkább egy stabil platformot akartak a radarrendszernek és a négy 20 milliméteres gépágyúnak, melyeket a repülőgéptörzs alsó részébe építettek. 1946. április 3-án az US Navy megbízta a Douglast háromXF3D–1 prototípus építésével. (A vesztesGrumman tervezetből később azF9F Panther-t fejlesztették ki).
AzF3D–1 típusba a Westinghouse AN/APQ–35 típusú radarrendszert építették. Az AN/APQ–35 három különböző radar kombinációja, mindegyik más funkcióval rendelkezik: egy AN/APS–21 keresőradar, egy AN/APG–26 tűzvezetőradar, mindkettőt az orrba építették, és egy AN/APS–28 farokba épített figyelmeztető radar.[3]
Az XF3D–1 első felszállására 1948. március 23-án került sor.[4] 28 darab F3D–1 gyártásának megrendelésére nem sokkal később, 1948 júniusában került sor. Az F3D–1 típust azF3D–2 követte, melyre a megrendelést 1949 augusztusában adták le. Az F3D–2 típusba kétWestinghouse J46 hajtóművet szándékoztak szerelni. A J46 fejlesztési problémái miatt viszont az F3D–2-be végül J34–WE–36 hajtóműveket helyeztek. Az F3D–2-be egy továbbfejlesztett Westinghouse AN/APQ–36-os radarrendszert építettek. Összesen 237 darab F3D–2 készült a gyártás 1952. március 23-i leállítása előtt. Egy nagyobb teljesítményűF3D–3 verziót is terveztek nyilazott szárnyakkal és J46-os hajtóművekkel, de a tervezetet törölték a problémás J46 hajtómű programjának leállítása miatt.
A néhány legyártott F3D–1 változatot főleg az F3D pilóták kiképzésére használták, harci alkalmazásra nem kerültek. Az F3D–2 változatot intenzíven használták akoreai háború alatt, melynek során több repülőgépet lőttek le ezzel a típussal, mint a Navy vagy a Marine Corps más vadászgépeivel. Eredetileg bombázók lelövésére tervezték a repülőgépeket, a háborúban feketére festették őket és az amerikai légierőB–29 Superfortress bombázóit kísérték éjszakai bombatámadások során. Emellett éjszakai elfogóvadászként is alkalmazták. A háború végére az F–86 Sabre vadászgép aMiG-sétány felett aratott légigyőzelmei miatt szerzett magának hírnevet, a Skyknight vadászgépek is lelőttek hat ellenséges repülőgépet (egyPo–2, egyJak–15 és négyMiG–15).[5] Ebben az időben, 1953. július 2-án lőtték le az egyik F3D-t, melynek pilótája Bob Bick hadnagy, társa Linton Smith törzszászlós volt. Az első légigyőzelmet 1952. november 3-án szerezte Villiam T. Stratton százados és radarkezelője, Hans C. Hoglind főtörzsőrmester. A Skyknight nem rendelkezett a MiG–15 nyilazott szárnyaival és magas szubszonikus teljesítményével, viszont fedélzeti radarjai segítségével önmaga kereshette meg és lőhette ki az ellenséges vadászokat, míg a MiG–15 vadászgépet csak földi telepítésű radarrendszerrel irányíthatták a nagy B–29 formációk közelébe.
A koreai háborút követő években az F3D vadászgépet sokkal hatékonyabb típusokkal cserélték le, melyeket jobb radarokkal láttak el. Viszont az F3D pályafutása itt még nem ért véget; stabilitása és tágas géptörzse alkalmassá tette más feladatkörök betöltésére. Az 1950-es évek alatt az F3D-t (azF3D–1M ésF3D–2M jelölések alatt) felhasználták számos levegő-levegő rakétarendszer fejlesztéséhez, beleértve a Sparrow I, II, III és a Meteor rakétákat.
1954-ben az F3D–2M volt az első haditengerészeti sugárhajtóműves repülőgép, melyet egy olyan légiharc-rakétával szereltek fel, amelyet harci küldetésekben is bevethettek: a Sparrow I,[6] egy minden időjárási körülmény között, éjjel/nappal bevethető rakéta volt, amely vezetősugaras irányítású, a legénység irányíthatja a rakétát repülés közben is. Mindössze 28 repülőgépet (12 darab F3D–1M[7] és 16 darab F3D–2M[8]) alakítottak át a rakéta használatához.
Az 1950-es évek végén néhány tengerészgyalogos F3D–2 repülőgépet átalakítottak az elektronikai harcászati feladatkörre, majd azF3D–2Q (későbbEF–10B) jelöléssel látták el. Néhány repülőgépet kiképzőgéppé alakítottak, ésF3D–2T jelöléssel állítottak szolgálatba.
A Skyknightok üzemeltetése folytatódott az 1960-as években is sirályfehér színben, mikor kortársaikat már rég kivonták a hadrendből. 1962-ben, mikor a US Navy és a US Air Force megváltoztatta jelölési rendszerét, az F3D–1 új jelölése azF–10A, az F3D–2 jelölése pedig azF–10B lett. A Skyknight volt az egyetlen, koreai háborúban harcoló vadászrepülőgép-típus, amelyet Vietnámban is bevetettek (aDouglas A–1 Skyraider csatarepülőgéppel együtt). Az EF–10B-t a vietnámi háborúban elektronikai hadviselésre használták, egészen 1969-ig. A US Marine Corps 1970-ben selejtezte utolsó EF–10B gépeit. Néhány repülőgépet azonban tesztelési célokkal egészen az 1980-as évekig repültek.
Mikor a US Navy 1959-ben benyújtotta igényét egy flottányi rakétás vadászgépre, a Douglas azF6D Missileer-t ajánlotta, amely lényegében egy továbbfejlesztett és felnagyított F3D volt, amely képes azAAM–N–10 Eagle nagyhatótávolságú rakéta hordozására, sok üzemanyagot hordozhat, személyzete két főből áll és sokáig a levegőben maradhat. Mivel koncepciója még mindig az egyenes szárnyakra alapozott aszuperszonikus repülőgépek korában, hamar le is állították a programot.[9][10] Fegyverrendszerét azonban fel akarták használni a szuperszonikus, állítható szárnynyilazású General Dynamics-GrummanF–111B-nél, amely a Navy kétüléses sugárhajtású gépe volt. Az USAF változata csapásmérő vadászbombázóként szolgált, de a USN változatot, mint flotta légvédelmi vadászgépet törölték, mikor nyilvánvalóvá vált, hogy teljesítménye nem felel meg az elfogóvadász feladatkörnek. Az AWG–9/Phoenix és TF30 sugárhajtómű azonban szolgálatba állt az F–111B utódjában, az állítható szárnynyilazású GrummanF–14 Tomcat-ben.
A szokatlan, pocakos formája miatt az F3D-t „Willie the Whale” (Willie, a bálna) becenévvel látták el.[11] Másik beceneve „Drut” volt, ennek jelentése ismeretlen.[12][13]
F3D–2
F3D–2Q
F3D–2T
.svg)
.svg)
