Aperjefélék vagypázsitfűfélék(Poaceae) azegyszikűek(Liliopsida) osztályánakperjevirágúak(Poales) rendjébe tartozó, rendkívül változatoscsalád.
AzAPG osztályozása szerint 668nemzetség 10 035faja tartozik ide, a pázsitfűvirágúak rendjének közel 55%-a. A pázsitfűfélékökológiai szempontból is sikeresek, a füvekkel benőtt élőhelyek kiterjedése és jelentősége az erdőkéhez hasonló. Az olyanbiomokban, mint asztyepp, aszavanna, apréri vagy apampa a növényállomány legnagyobb része pázsitfű; fogyasztásuk teljestáplálékláncokat tart fenn.
A füvek más növényi táplálékoknál nehezebben rághatók és emészthetők, de a fogyasztásukhoz alkalmazkodottnövényevőkfogazata, valamint akérődzés lehetővé teszi a rájuk szakosodott, nagy testű növényevők tömeges elszaporodását – egyúttal legelő növényevőket fogyasztóragadozók életben maradását is. Ugyancsak a pázsitfűfélék családjába tartoznak azok agabonafélék (például abúza,árpa vagy arizs), amelyek aneolitikus forradalomban lehetővé tették, hogy őseink a növénytermesztő, letelepült életmódra térjenek át; máig ezek a gabonafélék a legfontosabb táplálékaink. Többnyireegyévesek, de számosévelő faj is akad.
A füves élőhelyeken jóval kevesebb fajt találunk, mint a fák uralta erdei életközösségekben, de nagyobb az egyes fajok egyedszáma.
A perjefélékre a belül rendszerint üreges, szárcsomókkal(nodus) tagoltszalmaszár, vagy ritkábban (példáulbambuszok) a fásodónádszár jellemző. Ez a szerkezet átmérőjéhez képest teherbíró, de rugalmas, ami megkönnyíti a szélnek kitett élőhelyek benépesítését. A szalmaszár általában nem ágazik el, de egy-egy tőből több szár is eredhet. Jellemző még a föld felszínén vagy az alatt futó módosult szár, atarack, amely kúszva és legyökeresedve vegetatív szaporodást tesz lehetővé. Ha az így létrejövő, az anyatővel a tarackokon keresztül kapcsolatban maradó új növényeket együtt egy egyednek tekintjük, az erdők faóriásaival összemérhető tömegű példányok létét sem zárhatjuk ki.
A perjefélék szálaslevelei a száron két sorban állnak. Levélnyelük általában nincs, kivéve aBambusoideae alcsaládot (amely abban is egyedülálló, hogy csak az ebbe tartozó fajok képesek fává fejlődni). A levél lemeze a szárhoz az azt körülölelőlevélhüvellyel kapcsolódik. Az egyes fajok meghatározásánál fontos bélyeg a levélhüvely meghosszabbításaként létrejöttnyelvecske(ligula) és a levéllemez függeléke, afülecske(auricula).
Egy füzérke felépítése: 1. pelyva 2. külső toklász 3. szálka 4. belső toklász 5. lepelserték 6. porzók 7. termő
A pázsitfűfélékvirágai többnyire hímnősek. Avirágzat általában összetett, vagyis a több virágból állófüzérkék(spicula) alkotnakfüzér-,buga-, vagy füzéres buga (rövid kocsányú tömött buga) virágzatot. A pázsitfűvirágúak füzérvirágzatátkalásznak is nevezik. Az egyes virágok közepén atermő található, csúcsán a szélbeporzáshoz alkalmazkodott, hosszan kinyúló és gyakran fésűsbibével. A termő alatt erednek aporzók, számuk három (néha kétszer három), kettő, vagy egy. A porzók alatt található alepel redukált maradványa, alepelserte(lodicula). A lodicula feladata atoklász szétfeszítése, lehetővé téve, hogy az ivarlevelek kinyúlhassanak a virágból. A toklász két pikkelylevélből, a lodiculák alatt találhatóbelső toklászból(palea inferior) és az alatta eredőkülső toklászból(palea exterior) áll – ez utóbbi gyakran visel szálkát(arista) – a külső toklász fellevélből, a belső lepellevélből fejlődött ki. A külső toklász gyakran szálkás. Az így felépülő, néhány virágból álló füzérkék alján egy, kettő, vagy néha négy további pelyvalevél(gluma) is található.
A magház egyrekeszű egy magkezdeménnyel.A szemtermésben sok keményítőt tartalmazóendospermium van. Csonthéjas vagy bogyótermése csak abambuszformáknak (Bambusoideae alcsalád) lehet. Azembriót az endospermiumtól egyetlen, pajzs alakúsziklevél(scutellum) választja el. Az embriórügyecskéjét(plumula)rügyhüvely(coleoptile),gyököcskéjét(radicula) pediggyökérhüvely(coleorrhiza) burkolja.
