Azuradalom (régiesen és egyesnyelvjárásokban ma is: „urodalom”, régenlatinosan „dominium”) afeudális rendszerek birtokszerkezetének jellegzetes eleme: több, általában összefüggő, de külön kezelt birtoktestet (majort) magában foglaló, egy személy tulajdonában és egységes vezetés alatt álló birtok. A19. század végén Magyarországon az 1000katasztrális holdnál (5,755 km2) nagyobb földbirtokot tekintették uradalmi birtoknak; az ilyen nagybirtokok foglalták el akkor az ország teljes földbirtokterületének 46%-át (Németországban ugyanekkor 24%-os,Franciaországban csak 20%-os,Angliában azonban 80%-os volt a részarányuk).[1]
Európában a7. századra alakult ki az uradalom, aközépkori nagybirtok, amely azonban még kisüzemi termelésen alapuló nagygazdaság volt, mert a munka a paraszti üzemekben folyt, amelyek betagolódtak az uradalom szervezetébe.
A9–10. században új szakasz kezdődött az európai nagybirtokok életében. Ekkor alakultak át földesurasággá, azaz teljes közigazgatási, bíráskodási („úriszék”), katonai és adóztatási szervezetté. A nagybirtokok immunitást szereztek, azaz királyi tisztviselő nem intézkedhetett a területükön, ott minden közfunkciót a birtokos látott el. Ez idő tájt jelentek meg az első fából vagy kőből épített, uradalmi központ szerepét betöltővárak. Az uradalom területén lévő templomokat, kolostorokat is a földesúr alapította - támogatta, de ellenőrizte is.[2]Az uradalmijobbágyok saját használatra, termény-, pénz- és munkajáradék ellenében, szántóföldet és házhelyet, kertet kaptak a földesúrtól. Munkájukat saját állataikkal és szerszámaikkal végezték. A földesúr saját kezelésű birtokát, az ún. majorságot vagy allódiumot robotban művelték.[3]
A jobbágyság eltörlésével a19. század közepén kezdődött az utolsó, 100 éves időszak az uradalmak életében: ajobbágyfelszabadítással megszűnt a robot, a jobbágyok helyébe idénymunkára szerződtetettbéresek és hosszabb időre (legalább egy évre, de néha egész életükre) munkát vállalócselédek léptek, s egyre több uradalom irányítását is bérlők vették át a tulajdonosoktól. A bérlők, akik általában a mezőgazdasági termeléshez értő szakemberek voltak, vagy ilyen szakembereket (gazdatiszteket) alkalmaztak, gazdálkodásukban igyekeztek követni a kor technikai fejlődését.[4]
Amásodik világháború után az uradalmakat felszámolták: a földosztás során az „Azé a föld, aki megműveli” jelszavával a birtokokat szétosztották a volt béresek és cselédek között.
Középkorportál • összefoglaló, színes tartalomajánló lap