Nyelvek között nagy különbségek lehetnek az esetek szempontjából.[1] Először is olyanokra oszlanak, amelyekben vannak esetek, és amelyekben nincsenek. Továbbá azok, amelyek rendelkeznek ezzel a kategóriával, az esetek száma tekintetében különböznek. Természetüknél fogva nincsenek esetek azizoláló nyelvekben, mint amilyen akínai, amelyekben a szónak egyetlen alakja van, mondattani funkciójától függetlenül,[4] de olyan nyelvek is vannak, amelyekben voltak esetek a fejlődésük bizonyos szakaszában, de már nincsenek.
Esetek száma az európai nyelvekben. A szürke színű területek nyelveiben nincs meg az eset kategóriája.
A latin nyelv leszármazottai közül hagyományos grammatikái szerint aromán nyelvben öt eset van,[8] afrancia nyelv egyik régi időszakában kettő volt, és mára csupán aszemélyes névmásban maradtak meg ezek nyomai,[2] amint a többi nyugatiújlatin nyelvben is. Azangol nyelvben is csak nyomai vannak meg az eseteknek a személyes névmásban és egyes főnevekben.
Minél inkább csökkent az indoeurópai nyelvekben az esetek szerepe, annál inkább nőtt aszórend és azelöljárószók szerepe a mondattani funkciók kifejezésében.[3]
Az agglutináló nyelvek is különböznek egymástól az esetek számának a tekintetében. Például atörök nyelv grammatikái hatot vesznek számba, afinn nyelvéi 15-öt[2] vagy 16-ot,[3] amagyar nyelvéi pedig 18-at[9] vagy 19-et.[10]
Egyesnyelvészek úgy tekintik, hogy az „eset” terminus használata csak akkor megalapozott, ha a mondattani funkciót a szó jellegzetes alakja fejezi ki, melyet rendszerint jellegzetesrag ad neki.[11] Ez a helyzet például a magyar nyelvben, melyben 18 esetet saját rag fejez ki, beleértve az alanyeset nulla ragját. A vitatott 19-ik (birtokos) esetnek egy másikkal (a részes esettel) közös ragja van. Mégis, azon nyelvek grammatikáiban, amelyekben csak egyes mondattani funkciókat fejez ki rag, esetalakoknak nevezik azokat is, amelyek több funkciót fejeznek ki ugyanazzal a raggal, belleérve a nulla ragot is. Ez a helyzet például a román nyelv grammatikáiban, amelyben az öt esetből csak hármat különböztet meg szóalak, ami nem is vonatkozik minden szóra. Ezért van szó olykor e nyelv grammatikáiban alany-tárgyesetről, birtokos-részes esetről és megszólító esetről. Úgy tekintik, hogy a mondattani funkció különbözteti meg azokat az eseteket, amelyeket nem különböztet meg szóalak.[12] Ugyancsak a mondattani funkció alapján található meg az „eset” terminus angol hagyományos grammatikákban.[11]
Bár már azókorban is próbálkoztak az esetek osztályozásával, máig sincs kielégítőszemantikai csoportosításuk.[1]
Hagyományosan az eseteket két csoportba osztják. Az egyikbe egyes szerzők szerint csak az alanyeset tartozik, melyet latinulcasus rectus-nak (’egyenes eset’-nek) neveznek, a másikba az összes többi (casi obliqui ’ferde esetek’).[1] Más szerzők szerint a tárgyeset iscasus rectus.[2]
Az alanyeset és a tárgyeset egy kategóriába, a többieké pedig, a megszólító eseten kívül, egy másikba való sorolása azon alapszik, hogy az előbbieknek nincsenek jellegzetes szemantikai funkcióik, miközben az utóbbiaknak vannak, főleg az, hogy határozókat fejeznek ki, ezért az előbbiekre megtalálható a „mondattani esetek”, az utóbbiakra pedig a „szemantikai esetek” elnevezés.[1] Az előbbieket „grammatikai esetek”-nek, az utóbbiakat pedig „konkrét esetek”-nek is nevezik.[2] Olyan szerzők is vannak, akik a részes esetet is a mondattani esetek közé sorolják.[9]
Egy másik csoportosítás szerint vannak független esetek (az alanyeset és a megszólító eset) és függő esetek (az összes többi). Függésen a függő esetben álló szóalárendeltsége értendő egy másik szóhoz, azaz alaptagjához viszonyítva.[13]
Egyrészt az agglutináló, másrészt a flektáló nyelvek közötti egyik különbség az, hogy az előbbiekben a névszó grammatikai kategóriáinak mindegyikét külön, jól egymástól elhatárolttoldalékok fejezik ki, tehát az esetragok is csak esetet fejeznek ki. Ezzel szemben az utóbbiakban a névszó ragja nemcsak a szó esetét, hanemnyelvtani nemét és aszámát is, esetleg egyéb kategóriákat is kifejez. Például a magyarban, amely agglutináló neylv, aházasságaimról szót aházszótő, a hozzáadott kétképző (-as és-ság), majd kétjel (az-ai birtoktöbbesítő jel és az-mbirtokos személyjel) és végül a-ról esetrag alkotja. Azoroszдомов (domov) „a ház (valamije)” szó viszont két elemből áll, adom tőből és az-ov ragból, amely jelzi azt, hogy a szó birtokos esetben áll, de azt is, hogy többes számú és hímnemű.[14]
Egyes nyelvekben az esetragok különbözhetnek aszerint is, hogy a szó határozott vagy határozatlan, avagy aszerint, hogy élőt vagy élettelent nevez meg.[1] Például a közép-délszláv diarendszerben a melléknevek többségének két sor esetragja van, az egyik, amikor főnevesítettek, és ilyenkor határozottak, a másik, amikorjelzőként vagy névszóiállítmány névszói részeként az alaptagjukkal egyeztetettek, és ilyenkor határozatlanok. Ezek szerint a(szerbül)Videsmo tu dva čoveka, jedan je biosiromašan, a drugi –bogat;siromašni je ćutao, dok jebogati mnogo pričao ’Láttunk itt két embert, az egyik szegény volt, a másik gazdag; a szegény hallgatott, miközben a gazdag sokat mesélt’ szakaszban a melléknevek alanyesetűek, de határozatlanokként nulla ragjuk van, határozottakként pedig-i a ragjuk.[15]
Ugyanebben a diarendszerben az élőt megnevező hímnemű főneveknek egyes szám tárgyesetű alakja azonos a birtokos esetű alakjukkal [pl.majstora ’(a) mestert’], miközben az életteleneket megnevezőké az alanyesetű alakjukkal azonos, pl.odmor ’(a) pihenést’.[16]
helyhatározó:(horvátul)Približio segradu ’Megközelítette a várost’;[25]
eszközhatározó:(románul)Am ajuns la timpdatorită prietenilor ’A barátaimnak köszönhetőén időben értem oda’;[18]
tárgyeset:
állapothatározó:(magyarul)Jánost kivéve mindenki átment a vizsgán;[26]
helyhatározó:(szerbül)Izašli supred kuću ’Kimentek a ház elé’;[27]
jelző:(románul)În țara mea dulce sunt drumuride flori ’Édes hazámban virágutak vannak’ (Vasile Alecsandri);[18]
A fenti eseteken kívül szláv nyelvekben van még:
eszközhatározói eset, főleg az eszköz- és a társhatározó kifejezésére: (montenegróiul)putovativozom ’vonattal utazni’,S njima još nijesmo razgovarali ’Velük még nem beszélgettünk’;[28]
locativus, főleg azon helyhatározó esete, amely alaptagja nem az illető hely felé vagy felől való mozgást fejez ki:(szerbül)Sreli smo seu parku ’A parkban találkoztunk’.[29]
A magyarból hiányzik a megszólító eset, a locativus és, ha 18 esettel számolunk, a birtokos eset, azonban a 18-ig rendelkezik még elsősorban az alábbiakkal:[9]
Továbbá van még a magyarnak kilenc olyan esete, amelyek alapfunkciója helyhatározó kifejezése, mindegyik más jelentésárnyalattal. Ezek az esetek elsősorban aszerint különböznek, hogy valaminek a belsejéről, felületről vagy valamihez közeli helyről van szó, és mindegyikféle helyre vonatkozóan aszerint, hogy a megfelelő helyhatározó alaptagja olyan ige, amely a hely felé való mozgást, a hely felől való mozgást fejez ki, vagy nem tartozik az ilyen igék kategóriájához:[30]
Az, hogy mely eset használatos, elsősorban attól függ, hogy mely mondatrész a kifejezendő, abővítmények esetében pedig az alaptag vagy/és az esetleg használtviszonyszótól (elöljárószó egyes nyelvekben,névutó egyéb nyelvekben) is. Az alaptag esetében ennek lexikális tartalma a mérvadó, a viszonyszóéban az, hogy miféle viszonyt fejez ki.[31] Például tárgya csak egyes igéknek lehet, egyes nyelvekben pedig, mint a magyar, ez a bővítmény csak tárgyesetben állhat, amennyiben névszó.[32]
Egyes nyelvekben egy bizonyos viszonyszó egy bizonyos esetet követel meg. Például a magyarban a legtöbb névutó az alanyesettel használatos (Azasztal alá bújik), de van amelyik más esetet követel meg:Egésztélen át táncolt (superessivus),aközhiedelemmel ellentétben (eszközhatározói eset) stb.[33] Egy másik nyelvben, a románban, a legtöbb elöljáró esetrag nélküli szavakkal fordul elő, melyeket tárgyesetűeknek tekintenek (pl.lângă foc ’a tűz mellett’), bár csak az egyik elöljárót használják egyes szavakkal kifejezett tárggyal. Néhány elöljáró és elöljáró értékű szókapcsolat a birtokos esettel használatos (pl.contra inundațiilor ’az árvizek ellen’,în fața coloanei ’az oszlop előtt’), néhány pedig a részes esetet követeli meg, pl.potrivit datelor ’az adatok szerint’.[34]
Szláv nyelvekben is van olyan elöljáró, amely csak egy esettel használatos, de egyesek kettővel, mások pedig hárommal. Például a közép-délszláv diarendszerben azu elöljáró megvan:[35]
a birtokos esettel:U Milice duge trepavice ’Milicának hosszú szempillái vannak’;
a tárgyesettel, hely felé való mozgást kifejező ige helyhatározójában:Idemou šumu ’Az erdőbe megyünk’;
a locativus esettel, nem hely felé vagy felől való mozgást kifejező ige helyhatározójában:U šumi se čuje cvrkut ptica ’Az erdőben hallani a madarak csiripelését’.
Bokor József. Szóalaktan. In A. Jászó Anna (szerk.)A magyar nyelv könyve. 8. kiadás. Budapest: Trezor. 2007.ISBN 978-963-8144-19-5. 254–292. o. (Hozzáférés: 2018. november 3)
(montenegróiul) Čirgić, Adnan – Pranjković, Ivo – Silić, Josip.Gramatika crnogorskoga jezika (A montenegrói nyelv grammatikája). Podgorica: Montenegró Oktatás- és Tudományügyi Minisztériuma. 2010.ISBN 978-9940-9052-6-2 (Hozzáférés: 2018. november 3)
