AzEricsson(Telefonaktiebolaget LM Ericsson) svéd távközlési vállalat, Jelenleg[mikor?] az Ericssonnál közel 110.000 szakember dolgozik és 180 országban vannak ügyfelei. A vállalat portfóliója hálózatok, digitális szolgáltatások, menedzselt szolgáltatások.
2001 és 2012 között az Ericsson és aSony közös tulajdonában volt aSony Ericsson, mobil telefonokat gyártó vállalat. Az Ericsson volt aBluetooth technológia megalkotója is, valamint a vállalathoz köthető az AXE, az ERLANG is.
A Bluetooth a svédországi Lundben lévő Ericsson laborban született meg az 1990-es években. A “kék fog” egy alacsony energiafelhasználású, peer-to-peer vezeték nélküli technológia, amely nemzetközi sztenderdje a kistávolságú, vezeték nélküli kapcsolatoknak. Mára nemcsak a mobiltelefonokban és a számítógépekben találjuk meg, hanem ott van szinte minden elektronikai, orvosi és egészségügyi, sport- és fitnesz eszközben, valamint az autókban és az okos otthonokban is.
AzErlang (Ericssonlanguage) az Ericsson által fejlesztett programozási nyelv, amelyet a digitális világ legnagyobb húzónevei, így a WhatsApp, az Amazon és a Facebook is használt. Eredetileg egy saját, Ericsson programnyelv volt, amely 1998-ban nyílt forráskódú lett. Az Erlangot megtaláljuk az Ericsson számos termékében, így az LTE mobilhálózatokban is.
Az AXE egy tároltprogram-vezérlésű elektronikus, digitális kapcsolórendszer, amely a vezérlést, a kapcsolómezőt és ellenőrző rendszereit illetően kizárólag elektronikus elemekből épült fel, és kopásnak kitett alkatrészeket (mint például az elektromechanikus központok) nem tartalmazott. Az AXE-t 1974-ben fejlesztette ki az Ellemtel, az Ericsson és a Televerket közös kutatás-fejlesztési leányvállalata. Magyarországon az első AXE-t 1989. március 7-én, a budapesti Nemzetközi Távhívó Központban helyezték üzembe – kizárólag távhívásra.
Lars Magnus Ericsson mint munkás kezdte pályafutását különböző műhelyekben. Első saját műhelyét 1876-ban indította, ahol matematikai és fizikai műszereket készítettek. Ez ugyanabban az évben volt, amikorAlexander Graham Bell szabadalmaztatta a telefont. Ericsson kihasználta azt, hogy Bell nem védte le szabadalmát a skandináv országokban, és telefonkészülékeket kezdett gyártani, ami a cég fő tevékenységévé vált. Első telefonkészülékei 1878-ban készültek, 22 darab úgynevezett "mágnestelefon, kürttel". A szembeötlően konstruktív tehetsége lenyűgözte a szakembereket és a készülékei hamar ismertté váltak a világpiacon. Nagy részben L. M. Ericssonnak köszönhető a svéd távközlési iparág magas pozíciója a világban.
Lars Magnus Ericsson 1846-ban, egy szegény gazdálkodó fiaként született. 1867-ben költözött Stockholmba, ahol műszerészként kapott állást. 1876-ban, Németországi tanulmányai után nyitotta meg saját műhelyét. Miután egy kis műhelyből nagyvállalattá alakította át cégét, Lars Magnus 1901-ben lemondott elnöki posztjáról és gazdálkodó lett Stockholmban. 1926-ban halt meg, kívánsága szerint jelöletlen sírban nyugszik. Ahogyan az életében, úgy a halálában is megmaradt magánembernek.
Lars Magnus mellett nem feledkezhetünk meg feleségéről, Hildáról sem, aki nem csak felesége volt, hanem sokféle módon vállalt szerepet az L M Ericsson & Co történetében. Mindenekelőtt Lars Magnus üzleti és tárgyalópartnere volt, de hozzá tartóztak a rézhuzalos elektromágneses tekercsek gyártásának feladatai is. Kezdetben sokat dolgozott egyedül, majd a vállalat növekedését követően a tekercseléssel foglalkozó osztályt vezette. Emellett gondoskodott a házukról és a négy gyermekükről; Johanról, Lars Magnusról, Gustafról és Annáról. Hilda Ericsson 1940-ben halt meg. 14 évvel élte túl férjét.
Taxen, 1892
Anton Avén és Leonard Lundqvist a Stockholms Allmänna Telefon AB-nál 1884-ben feltalálta a telefonkagylót. Kezdetben ezt főleg a telefonközpont kezelői használták, akiknek szükségük volt egy szabad kézre, miközben az előfizetőkkel beszéltek. Ericsson korán bevezette a kagylót a készülékeinél, elsőnek 1892-ben aTaxen („tacskó”) asztali telefonnál.
1896-ban LM Ericsson átengedte gyárait az újonnan alakult LM Ericsson & Co. részvénytársaságnak, amely 1 millió alaptőkével indul. Mint ügyvezető igazgató működik 1900-ig, amikor Axel Boström veszi át az feladatot. A következő évben távozik mint elnök és csak tagként marad az igazgató tanácsban. 2003-ig senki nem volt ilyen hosszú ideig vezető pozícióban a cégen belül. Az 1890-es években LM Ericsson & Co. mintegy 500 alkalmazottat foglalkoztat, és megkezdi nemzetközi tevékenységét. 1897-ben műhelyt nyit Szentpéterváron, 1901-ben Moszkvában és 1902-ben New Yorkban. Közösen a National Telephone Co.-val 1903-ban megalakítják aThe British L. M. Ericsson Manufacturing Co. céget, amelyik gyárat működtet Beestonban. 1904-ben Ericsson telket vásárol Buffalóban, (New York) hogy gyárat építsen az LM Ericsson Telephone Manufacturing Co.-nak. Lengyelországban az első telefonközpont Varsóban készül el 1904-ben, és Lengyelország hamarosan az egyik legmodernebb telefonos ország lett.
1918-ban a vállalat egyesül aStockholms Allmänna Telefonaktiebolag-gal (SAT) (Stockholm Közszolgálati Telefonrészvénytársaság), hogy megerősítse pozícióját a szektorban és hogy növelje a vállalkozói szellemet a gyártásban. A cég nevét is megváltoztatják Allmänna Telefonaktiebolaget L.M. Ericsson-ra. Ugyanebben az évben államosítják az oroszországi gyárat, és Finnországban megalakul az LM Ericsson, az első skandináv leányvállalat. A cég neve 1926-ban változott meg a ma is használtTelefonaktiebolaget LM Ericsson-ra.
Az 1910-es években megkezdték az elektromechanikára épülő automata telefonközpontok fejlesztését, amit megkönnyített a SAT felvásárlása. Így született meg az500-väljaren (500-választó) amit először 1923-ban Rotterdamban majd 1924-ben Stockholmban helyeztek üzembe. Ez volt az első lépés, ami megalapozta az Ericsson erejét a telefonközpontok terén. 1918-ban az LM Ericsson egy gyümölcsöző együttműködésre lépett a Telecommal és a Telivel a termékfejlesztés terén. 1956-ban megalakul azElektroniknämnden (Elektronikai bizottság) a kutatás és fejlesztés (K+F) részleges összehangolására, majd 1970-ben a közösEllemtel (LMtel) vállalat keretében a közös K+F tevékenységre. ATeleverket (állami telefonvállalat) által kifejlesztett és tesztelt újításokat az Ericsson sikeresen értékesített külföldön, mint például a magán alközpontok és új telefon modellek.
1927-ben aláírtak egy 40 éves koncessziót a török kormánnyal, a főbb városok közötti telefonkapcsolat kiépítésére. Ivar Kreuger eladta az Ericsson részvényeinek 35%-át az Ericsson fő versenytársának, azITT-nek. Az ITT fő részvényes lesz 1960-ig. A Kreuger csőd után a három fő tulajdonos, az ITT, a Wallenberg csoporthoz tartozó Stockholms Enskilda Bank és a Handelsbanken megállapodtak abban, hogy Wallenbergnek jusson a vezető szerep.
Az 1930-as évek második felében költözött a cég Stockholm akkor még kiaknázatlan területére, a Midsommarkransenre. Az Ericsson modern gyára évtizedekig uralja a területet az úgynevezett Ericsson szellemmel és egyfajta Ericsson város, LM-city (vesd össze Siemens Stadt Berlinben). A vállalat lelkesen támogatja a dolgozók szabadidős tevékenységét is, többek között a szabadidős klubok, mint például az LM Ericsson Fotoklubb és az Ericsson Film és Videó Club. Az 1960-as években a metrót elvezették Midsommarkransenig, az állomást Telefonplannak (Telefontér) nevezték. Az 1940-es években kifejlesztették akoordináta gép (keresztrudas) kapcsoló technológiát, amely domináns Ericsson technológia volt a nemzetközi piacon, de nem belföldön. 1947-ben az Ericsson átvette aRIFA kondenzátor gyártó irányítását, és 1948-ban megnyitotta a gyárat Söderhamnban. Az 1950-es években készülnek a klasszikus Ericofon telefonok, ismertebb nevén Kobra.
1970-es évek nagy megvalósítása az AXE rendszer volt. AXE volt az egyik első számítógépes telefonközpont és óriási siker lett. A 2000-es években még tovább fejlesztik, és ma a világ legszélesebb körben használt telefonos rendszere. Az AXE kompatibilis szinte minden mobil szabvánnyal, mint például a NMT (1G), GSM (2G) és az UMTS (3G). 1987-1995 között a legjelentősebb projektje az AXE-N, amely azonban sikertelen volt és 1995-ben teljesen leállították. Helyette egy kisebb, könnyebb változatot fejlesztettek ki, az úgynevezett AXD-t.
Az 1980-as évek elején aDatasaab veszteséges lett, és ezért 1981-ben a vállalat fuzionált az Ericssonnal, ami 3900 alkalmazottat érintett. A Datasaab 90,5%-át az Ericsson vette meg, a fennmaradó 9,5%-ot pedig aTelecom leányvállalata, aTeleinvest. 1985-ben az Ericsson megvásárolta a Teleinvest 9,5%-át s így a Datasaab teljesen az Ericsson tulajdonába került. A korábbi Datasaab osztályból jött létre azEricsson Information Systems AB (Ericsson információs rendszerek). A társaság kezelte a 2000-es sorozat mini számítógépeit és kifejlesztett több PC kompatibilis személyi számítógépet.
1983. január 1-jén, aFACIT AB svéd része beolvadt az Ericsson információs rendszerekbe (EIS). A Facitnak akkor mintegy 1400 alkalmazottja volt 13 országban, ebből 350 Svédországban. Az átvett termékek között voltak Facit 8111 irodai írógépek, Facit DTC6500 számítógépek, valamint mátrixnyomtatók és Facit 4070 lyukszalaglyukasztó. A Facit konszernhez tartozott aZäta Tryckerierna AB nyomtatványgyártó cég is.
Ericsson befektetése a számítógépek területén nem jól sült el, és az Ericsson Information Systems 806 millió korona veszteséggel zárta az 1985-ös évet. Ennek eredményeként a tevékenység egyes részeit más üzleti egységekre tették át, de a veszteség folytatódott. 1988 áprilisában eladták aNokia-nak az egész számítógépes tevékenységet, amely nagyjából megfelelt a korábban megvásárolt Datasaab-nak és Facit-nak.
Az 1980-as évek elején aSieverts Kabelverk (Sievert kábelüzem) az olajválság következtében be kellett zárja a gyárait Piteå-ban és Sundbybergben. 1985 elején az Ericsson összecsapja a két tiszteletreméltó múlttal rendelkező vállalatot, aSieverts Kabelverket és aBofa AB-t és létrehozza azEricsson Cables AB-t. 1988-ban az Ericsson Cables fennállásának 100. évfordulóját ünnepelte, mint akkor a legrégebbi aktív része a vállaltnak.
Az 1990-es években az Ericsson jelentősen bővült. A legtöbb expanzió a vállalaton belül zajlott, azEricsson Radio Systems AB már elkezdte felépíteni a tudásbázist a mobil bázisállomások és készülékek terén. Jó üzletkötések Szaúd-Arábiával és az aktív munka azNMT (Nordisk Mobiltelefonisystem ) ésGSM (Groupe Spécial Mobile) rendszerek szabványosításával megalapozta a sikert. 1989-ben aGeneral Electric-kel alakítottak egy közös tulajdonban lévő céget, hogy átvegye az irányítást az amerikai piacon. A vállalat nem ment különösebben jól, bár az értékesítés és a nyereség továbbra is növekedett. Az Ericsson 1994-ben átvette a közös vállalat irányítását, és átnevezteEricsson Mobile Communications AB-nek (ECS).
Az Ericsson sikerei a mobil rendszerek terén nagyrészt az AXE központokkal és (az NMT esetében) a skandináv távközlési vállalatok kompetenciájával magyarázható. Gunnar Eliasson terjesztette elő azt a tézist, hogy az Ericsson GSM sikere teljes mértékben az Ericsson Radio Systems által az 1970-es években kifejlesztett digitális katonai rádiótól függött. Annak következtében teremtették meg a tudásbázist a frekvenciaugratásos technológia, a hibajavító kódolás, a TDMA rendszerek és a titkosítás terén. Az ide kapcsolódó katonai projektek, mint azErieye pedig nagyot lendítettek az antenna technikán.
A 2000-es évek elején az Ericssonnak több mint 110 000 alkalmazottja volt, de egy évre rá kb. a felét elbocsájtotta a csökkenő eladásokra hivatkozva. Ez egybeesett az úgynevezett távközlési válsággal. 2001-ben az Ericsson vesztesége több mint 30 milliárd korona, ami drasztikus változásokat hozott a szervezetben, többek között eladták a Ericsson Microelectronics AB-t főleg német Infineonnak.2002-ben a cég megváltoztatta Ericsson Radio Systems AB nevét, röviden Ericsson AB-re és ez az egyik központi cége a csoportnak.
Az Ericsson székhelye 2003-tól
2003-banKista-ba, új helységbe költözik a stockholmi központ. Az alkalmazottak száma és az értékesítés nőtt 2007-ben, részben azért, mert hirtelen megnövekedett a tevékenység a Global Services terén, a távközlési szolgáltatók ugyanis gyakran áthelyezik saját tevékenységüknek egy részét az Ericssonra.
2013-ban bezárták az Ericsson Cables AB-t. A távközlési kábelgyártás teljesen megszűnt, míg a hálózati kábel gyártását eladták azNKT Cables-nek.
Az 1990-es években az Ericsson egyike lett a világ vezető mobiltelefon-gyártóinak. Ez a tevékenység Lund köré tömörült, ahol a hivatal eredetileg mint az Ericsson Radio Systems AB (ERA) indult 1983-ban azáltal, hogy a Svenska Radioaktiebolaget (SRA) a kutatást és fejlesztést áthelyezi az Ideonba. Ebből a szempontból irányított fejlesztést végeztek a terminálokra vagyis az NMT mobiltelefonokra és az azt követő rendszerekre összpontosítottak. 1987-ben bemutatták a HotLine Pocket telefont, ami rövid idő alatt készült el. 1989-ben mutatták be az NH 72 kompakt készüléket (belső nevén Olivia), melynek súlya 420 gramm volt. 1994-ben a mobiltelefon-tevékenység átköltözött a saját céghez, a Ericsson Mobile Communications AB-hoz (ECS). Ennek a vállalatnak a feladata volt a telefonok platformjának tervezése, a mechanikája és megjelenése, valamint a tömeggyártása. 2001-ben a cég két részre oszlik:
A mobiltelefonok gyártását és designját 2001-ben átveszi a Sony Ericsson Mobile Communications, amelynek társtulajdonosa a fogyasztói elektronikát gyártó Sony volt. A Sony Ericsson-nak induláskor mintegy 3500 alkalmazottja volt.
Mobile platformok, nevezetesen a szoftver és hardver ami a mobiltelefonok gerincét képezi, átkerült egy új céghez, ez az Ericsson Mobile Platforms AB (EMP). Néhány a vevők közül: a Flextronics, a HTC, az LG, a NEC, a Sagem, a Sharp és természetesen a Sony Ericsson. A fő hangsúly a vállalatnál a mobil platform kifejlesztésén van, a harmadik generációs mobiltelefonoknak, UMTS.
Sony Xperia Z
2012 februárjában a Sony megvásárolta az Ericsson részét a Sony Ericssonban, és átnevezte Sony Mobile Communications-re. Ebben az időben a vállalat mintegy 8000 alkalmazottat foglalkoztat világszerte. 2009. február 12-én az Ericsson bejelentette, hogy a vállalat (Ericsson Mobile Platforms) egyesült az ST Microelectronics mobileplatform vállalatával, az ST-NXP Wireless-szel, s ezáltal egy új közös vállalat alakult, az ST-Ericsson, ahol az Ericsson és az ST Microelectronics 50-50%-ot birtokolnak. Az együttműködés 2013-ban felbomlott az esedékes termékek kimaradása miatt. Az Ericsson visszavonta tevékenysége részét, amely az LTE modemre irányult, és egy új vállalatba, az Ericsson Modems AB-ba helyezte át.
2009-ben az Ericsson bejelentette, hogy szándékában áll megvenni aNortel vezeték nélküli kommunikáció divízióját. Az Ericsson akkori vezérigazgatója szerint azért, hogy hozzáférjenek az LTE technológiához. A vásár november 13-án végbement. Közvetlenül ezután megvették a Nortel GSM tevékenységét, a vásár ami 2010-ben ért véget. 2011-ben megvásárolták a Nortel multi-service kapcsolóit is.
Korábban az Ericsson gyártott készülékeket a svéd hadseregnek.A klasszikus összekötő felszerelést, a Fältapan néven (Tábori majom) modernebb rendszerek követték, mint például az 1970-es Zsiráf radar-rendszer, a légtér felügyeletére.2006 szeptemberében, az Ericsson eladta a katonai tevékenységének nagy részét a Saab-nak. Csak egy kevés hálózathoz kapcsolódó tevékenység maradt meg náluk, ami főleg a nemzeti- és közbiztonságra irányul.
A svéd Telefonaktiebolaget L.M. Ericsson 1911 novemberében jutott arra az elhatározásra, hogy Budapesten vállalatot létesít: a Magyar Általános Hitelbankkal közösen megalakítottaaz Ericsson Magyar Villamossági Rt.-t, megvásárolva a „Deckert és Homolka” cég gyárát. A vállalat termékei, illetve azok megbízhatósága és újszerűsége (pl. telefonkagyló használata az addig szokásos különálló mikrofon és hallgató helyett) világszerte ismertek voltak.
Az Ericsson Magyar Villamossági Rt. a polgári célú berendezések gyártása mellett az első világháború során több mint 30.000 tábori telefonkészüléket gyártott a hadsereg számára. Szintén az Ericsson készítette közvetlenül a világháború előtt Ausztria-Magyarország két korszerű, 21.000 tonnás csatahajójának, a Viribus Unitisnek és a Szent Istvánnak teljes híradástechnikai berendezését.
Mivel az Ericssonnak megfelelő telephelyre volt szüksége, ezért hamarosan gyárépület építésébe kezdett a Fehérvári úton. Ez ugyan 1914-re el is készült, de az ekkor kitört világháború következtében a hatóságok hadikórház céljaira vették igénybe egészen 1923-ig. Az akkor 150 főt foglalkoztató Ericsson 1924-ben költözött be a Fehérvári út 70. szám alatti telephelyére. A termékskála fokozatosan bővült, a távírógépek és telefonkészülékek mellett hamarosan megkezdődött a manuális CB főközpontok és automatikus alközpontok tervezése, gyártása és üzembe helyezése is. Az Ericsson szállította pl. Győr, Veszprém, Makó és Békéscsaba új telefonközpontjait. A hazai piacon kívül a vállalat exportra is dolgozott, például nyugat-európai piacra gyártott rádió fejhallgatókat, valamint a francia testvércég számára itt készültek az 500 vonalas választógép gyártásához szükséges szerszámok is. A hazai rádiógyártásba bekapcsolódva pedig Philips készülékek összeszerelésével és egyéb alkatrészek: kondenzátorok és szénrétegellenállások gyártásával is foglalkozott.
A vidéki telefonhálózat automatizálása az 1930-as években kezdődött meg. A Magyar Postával kötött megegyezés alapján a berendezések 55%-át aStandard, 45%-át az Ericsson szállította. Az Ericsson azonban 1937-ben úgy határozott, eladja magyarországi gyárát.
A II. világháború után a teljes hírközlési hálózat és a telefonközpontok is romokban hevertek az országban. Az újjáépítés megkezdésének egyik előfeltétele volt ezek rendbehozatala. A Standard mérnökei első feladatként a háború végén felrobbantott lakihegyi nagyadót építették újjá. A vállalatot 1949-ben államosították, majd nevét 1952-benBeloiannisz Híradástechnikai Gyárra (BHG) változtatták. A Standard vezetését koncepciós perek során távolították el, a kialakult politikai helyzetnek megfelelően megszűnt a korábbi anyacéggel való kapcsolat, így lehetetlenné vált a külföldi fejlesztési eredmények folyamatos követése. Bár a magyar mérnökök jelentős korszerűsítési munkákat végeztek az ún. 7A központokon, időközben maga a forgógépes technika avult el. Saját fejlesztésű alközpontjaiban aBHG megkezdte az új, korszerűbb keresztrudas (angolul: crossbar) technológia használatát. Egy főközponti rendszer kialakításához azonban a puszta lelkesedés kevés volt. A rotary központok "csendesen" forogtak tovább. Az összes vonalszám alig haladta meg a háború előtti szintet, a telefonra várók listája folyamatosan nőtt.
Az 1968 az új mechanizmus kezdete. A pártvezetésben átmenetileg az ország gazdasági átalakítását szorgalmazók kerültek döntési pozíciókba, így felismerve a telefonhelyzet tarthatatlan állapotát, ekkor született meg a döntés, hogy a BHG főközpont-licencet vásárol. A Posta és a BHG szakemberei több megvizsgált rendszer közül az L.M. Ericsson AR családját választották. A szerződés megkötése – és mintegy 30 év – után, újra svéd mérnökök sétáltak végig a Fehérvári úti épület folyosóin. A magyar telefonhálózat korszerűsítése a hetvenes években már ezzel a technológiával történt. Az AR központok üzembeállásával folyamatosan bővült a távhívásba bekapcsolt helységek sora. Ezért történt, hogy a magyar köznyelvben sokáigcrossbar-nak hívták az automatikus távhívást.
1990. december 5-én azonban új fejezet kezdődött: a cégbíróságon bejegyezték az Ericsson Technika Kft.-t.
Az Ericsson Magyarország 1990 óta meghatározó szereplője a magyar infokommunikációs iparágnak. A helyi leányvállalat alapítása óta a hazai társadalom felelős résztvevőjénekés aktív tagjának tekinti magát, hozzájárulva a mobil- és vezetékes széles sávú hálózatok kiépítéséhez, az ország gazdasági fejlődéséhez, a magyar műszaki értelmiség kiműveléséhez. Az Ericsson a Magyar Telekom stratégiai partnere, mobilhálózatának kizárólagos, valamint vezetékes hálózata jelentős részének szállítója. A közel kétezer fős alkalmazotti gárdából több mint 1300 munkatárs foglalkozik kutatás-fejlesztéssel, így az ország legnagyobb K+F tevékenységet végző vállalata. A magyar mérnökök szabadalmai meghatározóak a világ jelenlegi mobil- és vezetékes széles sávú internetes kommunikációt lehetővé tevő rendszereiben.
Jelentősebb vezetői voltak Magyarországon:Bernauer Géza (ügyvezető igazgató, 1920-as évek közepétől–1937);Fodor István (vezérigazgató, 1990–2002; majd elnök 2008-ig);Boda Miklós (igazgató, vezérigazgató-helyettes; 1996–2004).
Leif Johansson (elnök), Jacob Wallenberg, Kristin S. Rinne, Helena Stjernholm, Sukhinder Singh Cassidy, Börje Ekholm, Ulf J. Johansson, Mikael Lännqvist, Zlatko Hadzic, Kjell-Åke Soting, Nora Denzel, Kristin Skogen Lund, Pehr Claesson, Karin Åberg és Roger Svensson.
Ez a szócikk részben vagy egészben azEricsson című svéd Wikipédia-szócikk fordításán alapul. Az eredeti cikk szerkesztőit annak laptörténete sorolja fel. Ez a jelzés csupán a megfogalmazás eredetét és a szerzői jogokat jelzi, nem szolgál a cikkben szereplő információk forrásmegjelöléseként.