Azeretnekség(herezis) valamelyvallás alapvető hittételeivel való szándékos és lényeges szembehelyezkedés. Szűkebb értelemben olyan kijelentés vagy tan, amely ellentmond az egyházi vagy vallási meggyőződésnek. Tágabb értelemben olyan tanítás, világnézet vagy filozófia, amely eltér az elfogadottól.
Gyökere a „válogatni” és „irányzatot létrehozni” jelentésű haireó ige. A főnévi alakhaireszisz (αἵρεσις) = választás, irányzat, magyarosan „herezis” vagy „eretnekség”. A szó a görög filozófiai, majd a zsidó vallási irányzatokat jelölte (pl.farizeusok), közöttük magát a kereszténységet is mint „a názáreti irányzatot”.[1]Pál apostolAz apostolok cselekedeteiben még a „felekezet” értelmében használja, kétszer is.[2][3] Arról beszél, hogy azt a felekezetet követi, amelyet a zsidók eretnekségnek mondanak.
Vallási értelemben ahairészisz olyan hit választását jelenti, amelyet a hívők többsége eltévelyedettnek tart.[4]
A klasszikus görög nyelvben ahairészisz (αἵρεσις) elfoglalást (például egy városét), választást (például valamely hivatásét), hajlamot, döntést, vállalkozást, célratörő szándékot jelentett. Ahellenizmus korában jelentései:
tanítás, tan;
iskola (ahol azt a bizonyos tant terjesztik és aszerint élnek).
A tant és az annak megfelelő életet szorosan összekapcsolták a görög-római bölcselet világában. Az egyes tanhoz, iskolához tartozók természetesen bizonyos fokú életközösséget alkottak és elhatárolták magukat a más nézeteket valló, más tekintélyeket tisztelő, más tanítókra hallgató csoportoktól. Ehhez a jelentéshez kapcsolható a szó Újszövetségi értelmében a latinsecta (→szekta) szó.
Ahéber megfelelője:nödábá. A hellenista és rabbinistazsidó irodalomban ahairészisz jelentése alkalmazkodik az általános hellenista görög szóhasználathoz s főleg bölcseleti-vallási nézetek szerint elkülönült csoportokra vonatkozik.
Régies „eretnek” szavunk a melléknévi alakból (hairetikosz) származik, és az olaszeretico-ból vagy a franciahérétique-ből vettük át némi torzítással.[5]
A történelem során mindig voltak egymástól független kisebb csoportok akeresztény világ csaknem minden részén, amelyek a hivatalos egyházi állásponttal szembehelyezkedtek és ezeket az uralkodó egyházak eretnekségnek bélyegezték meg. A keresztény eretnekség egyfelől abban különbözik az orthodoxiától, hogy elveti az egyház által kifejezetten definiált tanokat, másfelől pedig elrontja az általános keresztény hit sajátos tartalmát; egyszóval az uralkodó hithez képest elhajlást mutat.[6]
A római katolikus egyház felfogása szerint eretnekek azoknak a gyülekezete, akik magukat keresztényeknek tartják, de a katolikus hittől eltérő nézeteket vallanak.[7]A katolikus egyházban a teológusok különbséget tesznek a „formális” és „materiális” eretnekség között. Előbbivel az vádolható, aki súlyos bűnt elkövetve makacsul kitart a tévedése mellett, az utóbbi arra vonatkozik, aki egyéni vétek nélkül vall eretnek nézeteket.[8]
A legújabb korban sok keresztény teológus igyekezett felülemelkedni az „igaz hit” és az „eretnekség” kettősségén, és ennek során megértőbb álláspontra helyezkedtek a régi korok „eretnekeivel” szemben.[9]
Manapság kevésbé használják a kifejezést a másként gondolkodókra, de még mindig előfordulnak egyes (főleg a nagy történelmi) egyházakban az eretnekség vádjai.
Azőskereszténység meglehetősen összetett volt, sokféleképp és változatosan fejezte ki magát. Az egymással „torzsalkodó” gyülekezetek egyike sem tekinthető azonban eretnekségnek, mert a kezdeti időkben még nem volt olyan egységes hitszabály vagy szervezet, amelyhez viszonyítva eltérőknek minősíthetnénk őket,[7] de a kereszténység első formái valójában közelebb álltak azokhoz, amiket később eretnekségnek kiáltottak ki.[10]
Az első eretneknek nyilvánított mozgalmak az ún.páli fordulat (2. század) következtében jelentek meg, tiltakozásul a kereszténység zsidó gyökereivel való szakítás ellen (→ebioniták) és a kompromisszumkötésre hajló törekvésével (→markioniták). Egyes mozgalmak, csoportok a „keresztényi”-nek hívható határán vagy azon kívül álltak (gnosztikusok).
Azókeresztény egyház (2-7. század) a saját egységét megbélyegzéssel (eretnekség) és minden olyan tévtanítás elítélésével (zsinatok, szinódusok) biztosította, amelyek tagadtákKrisztus két természetének tanát, valamint az ember képességét és szükségét amegváltásra.[11] Azegyházatyák agnosztikus szekták eretnekségeit bírálva dolgozták ki folyamatosan az orthodox tanítást. A gnosztikusokat tekintették a legfőbb eretnekeknek, mert ők a héber-keresztény gondolkodásnak részben vagy egészében még az alapelveit is elvetették.[12]
AzArius által képviselt, aSzentháromság tanát elutasító nézetekkel együtt, azőskeresztény hit egyes elvei, tanai és gyakorlatai is sokáig fennmaradtak az évszázadok eretneküldözései ellenére (→arianizmus).
A középkor egyháztana az eretnekség fogalma alá sorolt minden olyan jelenséget, szemléletmódot és magatartásformát, amelyet ártalmasnak tartott az egyházra vagy a hitre.[11] Így arómai katolikus egyház az egyház filozófiai, de nem feltétlenülteológiai nézeteivel szemben álló személyeket is eretnekeknek nevezte. Különleges szerepet játszott apápával szembeni engedetlenség (jóllehet elméletileg ő is képes lehet az eretnekségre).
1321-benEckhart mestert is eretnekséggel vádolták meg, és élete utolsó éveiben védelmeznie kellett a téziseit. Halála után 1-2 évvelXXII. János pápa elítélte 28 cikkelyét: többségét eretneknek nyilvánította, a többit meg „rosszul hangzónak és eretnekgyanúsnak” minősítette.[14]
Az eretnekséggel szemben az uralkodó egyház és a világi hatalmak kíméletlenül felléptek, büntették és akár ki is végezték őket, esetenkéntmáglyahalállal. Erre csak akkor került sor, ha az illetőt semmilyen módon nem tudták rávenni álláspontja visszavonására.
A 13. században létrejött azinkvizíció, eredetileg az eretnek irányzatok ellen.
Kiközösítünk és átokkal sújtunk minden eretnekséget, mely e szent, igaz és katolikus hit ellen támad… kárhoztatva valamennyi eretneket, bármilyen névvel nevezzék is őket… Az eretnekségben elmarasztaltakat pedig a mindenkori világi hatalmak legfőbb képviselőinek vagy azok megbízott ügyvivőinek kell megbüntetés céljából átadni… A világi hatalmasságokat pedig figyelmeztetni kell és rá is kell venni, sőt: ha szükséges, akár rá is kell kényszeríteni arra…, hogy ha azt kívánják, hogy hívőknek tartsák és tekintsék őket, akkor a hit védelmében tegyenek nyilvánosan esküt arra, hogy a saját joghatóságuk alá tartozó területekről mindazokat az eretnekeket, akiket az egyház megbélyegez, a legjobb tudásukkal és teljes erejükkel el fogják űzni… Azokat pedig, akiket az eretnekségnek csak gyanújával is meg lehet bélyegezni… az egyházi átok kardjával kell sújtani, s mindaddig, míg kellő elégtételt nem szolgáltatnak, kerülje el mindenki; és ha egy éven át megmaradnak kiközösített állapotukban, akkor eretnekekként kell ítélkezni felettük. Azok a katolikusok pedig, akik felvéve a kereszt jelét,harcba indulnak az eretnekek üldözésére, nyerjék el ugyanazonbúcsúkat, és kapják meg ugyanazt a kiváltságot, amit azok kapnak, akik aSzentföld védelmére kelnek útra…
Areformáció során a katolikus egyház aprotestáns mozgalmakat eretnekségnek nyilvánította. A vallási türelmetlenség elől sok nyugat-európai protestáns menekült azÚjvilágba.
Szintén eretnekségnek tekintették a manapságNew Age-nek hívható vallási cselekményeket, illetve egyes, akkoriban filozófiainak számító, matermészettudománynak tekintett felfedezéseket, meglátásokat. A pápa barátja,Galileo Galilei elkerülte az elítélést álláspontja visszavonásával.
A katolikus egyházi tanító hivatal egyes emberek tanításait is eretnekségnek minősítheti, ha azok eltérnek a hivatalos hitrendszertől. A 20. századbanTeilhard de Chardint nyilvánították „eretnekgyanúsnak”.[7]
Josephus Flavius zsidó történetíró aZsidó háború c. könyvében a júdeai pusztában lakóesszénusokat, továbbá aszadduceusokat és afarizeusokat nevezi így. Később már nem a zsidóságon belüli iskolákat, nézeteket, hanem a máshitűeket nevezték így.
Ajudaizmus ma eretneknek tekinti azokat a zsidókat, akik nem fogadják elMaimonidész 13 alapvető hitelvét. Azortodox judaizmus areform,neológ és konzervatív judaizmust is eretneknek tekinti. Eretneknek tekintik továbbá a nem rabbinikus csoportokat, így akaraitákat is. A judaizmuson belül az eretnekeket változatlanul zsidónak tekintik és különböző megnevezéssel illetik őket:min, apikorosz, kofer.[8]
Nézetük alapján akereszténység is a zsidóságnak egy eretnek, az eredeti hittételeit elferdítő és meghamisító csoportja.
Aziszlámban az eretnekségnek leginkább azilchád (eltévelyedés) fogalma feleltethető meg.[8] Az iszlám két fő ága, asíita és aszunnita ág, kölcsönösen eretneknek tekinti a másikat. Iszlám irányzatokat, mint például aszúfizmus, szintén eretneknek tekinthetnek.
Az eretnekeketmaláchidah-nak nevezik. A helyes gyakorlat (szunna) ugyanolyan fontos, mint az igaz hit, de lényegében az számít eretneknek, aki tagadja Isten valóságát.[8] Ennek megfelelően asirk és abid'a a legfőbb vétek az iszlámban. Aki elárulja az iszlámot azaposztata (murtadd), és ha nyilvános támadással fordul az iszlám ellen, halált érdemel.[8]
Abahái vallást Iránban szintén eretnekségnek tekintik.[16]
Akeleti vallásokban első pillantásra mintha nem lenne megfelelője az eretnekségnek. Ahinduizmuson ésbuddhizmuson belül sokkal nagyobb a gondolati sokféleség, mint a kereszténységben.[8]
Az önmagát szanátana dharmának (=örök törvény) tekintő hinduizmus még olyan vallási irányzatokat is integrálni tud, mint a rendszerint önálló vallásnak tartottdzsainizmus vagy buddhizmus – aVédákban található kinyilatkoztatások értelmezéseinek (darsana) számítanak, csak éppen heterodox értelmezésnek (anásztika és nem azásztika körébe).[8]
A buddhizmusban jóllehet nagyfokú feszültség volt amahájána és ahínajána között (az ellentétet az utóbbi elnevezése is bizonyítja), a buddhizmus különböző formái általában különböző földrajzi területeken virágoztak. Ezért egy-egy területre korlátozódó érvénye volt annak, mi számít eretnekségnek; az eretnekeket gyakran kizárták a közösségből, különösen a szerzetesi közösségből.[8] Az eretnekség fogalma leginkább talán a „téves nézet” fogalmának feleltethető meg.[8]
A köznyelvben ma eretneknek, vagy nem ortodoxnak szokás nevezni az a személyt vagy csoportot, aki, illetve amely a hivatalosan elismert, vagy leginkább népszerű irányzattal ellentétes nézeteket képvisel. Így beszélnek eretnek fizikusokról, politikusokról, közgazdászokról, orvosokról, művészekről stb. Az eretnekként való megbélyegzés korántsem annyira elítélő, mint egyházi berkekben, de a közelmúltban, főleg a diktatórikus berendezkedésű államokban az „eretnekek” komoly hátrányokat szenvedtek el. Például, a Szovjetunióban az1950-es évek elején az olyan modern tudományágakat, mint a genetika, kibernetika stb. áltudományoknak, burzsoá spekulációknak minősítették, művelőiket „eretnekként” bélyegezték meg, és karrierjüket tönkre tették.
↑ApCsel 24,14 : Azt azonban megvallom előtted, hogy az Atyának, az én Istenemnek szolgálok,azt a felekezetet követve, amelyet ők eretnekségnek mondanak, s hiszek mindabban, ami meg van írva a törvényben és a prófétákban.
↑ApCsel 26,5 : Régtől fogva ismernek, s ha akarnák, tanúsítani is tudnák, hogy vallásunk legszigorúbb felekezete szerint éltem mint farizeus.
Kulcsár Zsuzsánna:Eretnekmozgalmak a XI-XIV. században. Bibliográfia; sajtó alá rend. Bezenyi Béláné; Tankönyvkiadó, Bp., 1964 (A Budapesti Egyetemi Könyvtár kiadványai)
Michael Baigent–Richard Leigh:Az inkvizíció; ford. Bíró Blanka; General Press, Bp., 2007 (Különleges könyvek)
