Ez a lap egy ellenőrzött változata
| Elek Artúr | |
 | |
| Született | Fischer Artúr 1876.február 8. Budapest |
| Elhunyt | 1944.április 25. (68 évesen) Budapest |
| Állampolgársága | magyar |
| Nemzetisége | magyar |
| Foglalkozása |
|
| Iskolái | Eötvös Loránd Tudományegyetem |
| Halál oka | öngyilkosság |
| Sírhelye | Farkasréti temető(10/2-1-90)[1][2] |
 AWikiforrásban további forrásszövegek találhatókElek Artúr témában. | |
 AWikimédia Commons tartalmazElek Artúr témájú médiaállományokat. | |
Elek Artúr (Budapest,1876.február 8. –Budapest,1944.április 25.)[3] magyar író,műfordító, művészettörténész, műkritikus, tanár.
Eredeti neveFischer, a család 1898-ban változtatta nevétElekre.[4] Testvére: Fischer/Elek Janka (– 1938)Román György író, festőművész édesanyja.[5]
Elek Sámuel és Roth Ida[6] fiaként született. Egyetemi tanulmányait abudapesti egyetem bölcsészettudományi karán végezte el.
Karrierje elején útirajzok írásával és műfordítással foglalkozott. 1908-tól évtizedekig a liberálisAz Újság című esti napilap munkatársa volt. Irodalmi és művészetkritikai folyóiratoknak is dolgozott, kritikái, tanulmányai megjelentek többek között aMagyar Géniuszban, aFigyelőben, aMűbarátban (ez utóbbit ő alapította 1921-ben), aKékmadárban, aMűvészetben és aMagyar Művészetben. ANyugatnak főmunkatársa volt az indulástól a lap megszűnéséig. 1916 és 1919 között az Iparművészeti Főiskolán művelődéstörténetet tanított.
Első nagyobb irodalmi tanulmányaEdgar Poe-ról szólt (1910). A következő évbenÚjabb magyar költők címen antológiát állított össze, majd megjelent első – és életében egyetlen – novelláskötete, azÁlarcosmenet (1912). Fordította többek közöttEdmondo De Amicis,Alphonse Daudet,Gottfried Keller műveit. Nagyobb képzőművészeti tanulmányai közül említhetőkNagy Balogh János festő (1922),Fáy Dezső festő és illusztrátor (1929),Reiter László könyvművész (1943) munkásságát bemutató munkái. Írásai zömét finom stílusú, elmélyült elemzéseket nyújtó esszéi és művészeti kritikái alkották. Novelláira az impresszionista hangulatok és lírai hangvétel volt jellemző.
Bár fiatalon kikeresztelkedett, az 1930-as évek végén hozott ún.zsidótörvények értelmében a zsidóságot sújtó jogfosztó intézkedések rá is vonatkoztak. 1944-ben, a német csapatok bevonulása után öngyilkos lett.
Nem ember, hanem csak az emberek: / az aljasság fagy-szele ölte meg – írta rólaIllyés Gyula.[7]
