A monoteizmus megjelenése azi. e. 3. évezredig vezethető vissza. A kristályosodási folyamat, mely szerint afélistenek (kisebb istenek) a legnagyobb Isten megnyilvánulásai, ahinduizmus korai fázisaiban is megfigyelhető. A kutatók megállapították, hogy a világ örökkévaló urának képzete az ősiindiaiaknál,kínaiaknál,görögöknél, sőt még egyes természeti népeknél önállóan is előfordult.[1]
Az egyistenhit bizonyított jelei már azókori Egyiptomban is megtalálhatók.Ehnaton fáraó (i. e. kb. 1367–1350) nevéhez fűződik azAmarna-reform, amelynek soránAton istent ruházták fel az egyetlen isten rangjával. Van olyan elképzelés, amely szerint a többistenhívőpanteonok alapvetően korai monoteizmusokból alakultak ki, sőtÉtienne Drioton szerint ahenoteizmus is „látens monoteizmus”.
Az egyistenhit előzménye, az ún. henoteizmus megjelent avaskoriDél-Ázsiában is (i. e. 1200–) avédikus időszakban.[2][3] Az ősi hindu teológiamonista volt, de az imádatban nem volt szigorúan egyistenhívő, mert továbbra is fenntartotta sok isten létét, akiket a legfelsőbb lény,Brahman aspektusaként hirdettek.[4]
Az i. e. 1. évezredtől kezdve azoroasztriánusok mindenekelőtt az egy Isten felsőbbrendűségében hittek:Ahura Mazdában mint „Mindennek Teremtőjében”,[5] aki a legfőbb lény mindenki más előtt.[6][7][8] Mindazonáltal a zoroasztrizmus nem volt szigorúan monoteista,[9] mert másjazatákat is tisztelt Ahura Mazdá mellett.[megj. 1]
↑Helmuth von Glasenapp: Az öt világvallás, 228. oldal, Gondolat Kiadó, 1977
↑Sharma, Chandradhar. Chronological Summary of History of Indian Philosophy,Indian Philosophy: A Critical Survey. New York: Barnes & Noble, vi. o. (1962)
