Egyházmegyék aRómai Birodalom területén400 körül,Diocletianus római császár állami közigazgatási struktúrájának régióit, egy tartományi helytartó által kormányzott kerületeket(dioecesis) követve alakultak ki az egyházmegyék[1]
A katolikus egyház három alapvető egyházkormányzati szintje – felülről lefelé haladva – a világegyház (vezetője apápa), az egyházmegye (vezetője apüspök) és aplébánia (vezetője aplébános, abizánci rítusú egyházmegyékbenparókus). Elsődlegesen ezeken keresztül történik az egyház irányítása, ezek vezetőinek van valódi és saját egyházkormányzati hatalma (iurisdictio). Minden ezek közötti, alá-, fölé- vagy mellérendelt szint csak másodlagos, gyakran nem feltétlenül kell léteznie (például a püspök nem köteles egyházmegyéjében főesperességeket létrehozni, csak ha lelkipásztori vagy szervezési okból indokoltnak látja), vagy ideiglenes (például a plébániák létesítését szűkebb jogkörű lelkészségek, illetve missziós állomások létrehozása előzheti meg), illetve hatásköre korlátozottabb (például az érseknek – a pápával ellentétben – nincs közvetlen beavatkozási joga az egyháztartományába tartozó egyházmegyék püspökeinek intézkedéseibe).
Mindazonáltal általában több egyházmegye egyegyháztartományt (érseki tartomány, a bizánci rítusú egyházmegyék esetébenmetropólia) alkot. Ennek vezetője azérsek (bizánci rítusban ametropolita), akinek saját egyházmegyéje afőegyházmegye címet viseli. (Az érseki rang székhez és nem személyhez kötött, tehát a főegyházmegyék irányítására szóló püspöki kinevezés egyben mindig érseki kinevezés is.)
Vannak az egyházmegyével azonos szintű olyan egyházkormányzati egységek is, amelyeknek ordináriusa (vezetője) korlátozottabb joghatósággal rendelkezik, állandóságuk vagy önállóságuk nem olyan erős. Ilyenek például aterületiapátság, azapostoli adminisztratúra, azapostoli exarchátus stb. Az egyházszervezet leírásakor gyakran ezeket is az egyházmegyék között sorolják fel.
A katolikus egyházmegyék kisebb egységei afőesperességek, melyekesperességekre vagyesperesi kerületekre tagolódnak tovább. (Az esperesi hivatal személyhez és nem székhez kötött, tehát bár az egyes esperességek gyakran – noha nem feltétlenül – hagyományos székhelyükről vannak elnevezve, de az erre a plébániára szóló plébánosi kinevezés még nem jelent automatikusan esperesi kinevezést is; lehetséges, hogy az esperesi kinevezést a kerület egy másik plébániájának plébánosa kapja.) Az esperességek alatti szinten a katolikus egyházkormányzat legkisebb és legalapvetőbb egységei, a plébániák találhatók, melyeknek hálózata az egész Földet lefedi.
Az egyházmegyék felállítása (létrehozása), megszüntetése, összevonása, átalakítása, érseki székek illetve tartományok létrehozása és minden hasonló intézkedés – ugyanúgy, mint a püspökök kinevezése – egyedül aSzentszéknek fenntartott jog, és pápai bullával történik. Egyes országokban – így valaha aHabsburg Birodalomban és azOsztrák–Magyar Monarchiában is – az uralkodó e jogok egy részét magának tartotta fenn. Így példáulMária Terézia számos egyházmegyét alapított. Ezek az alapítások azonban egyházjogilag csak a pápa megerősítő bullájával váltak érvényessé.
A püspökség kormányzata alá tartoznak a területén levő egyházi intézmények, szervezetek, mindenekelőtt aplébániák (a bizánci rítusú egyházmegyékbenparókiák).
MagyarországonSzent István király hozta létre az első püspökségeket avármegyerendszerrel párhuzamosan. Akkoriban több vármegye osztozott egy püspökség területén úgy, hogy a külső határaik egybeestek. Egy-egy vármegye területe alkotott egy esperességet. Idővel ezek főesperességekké váltak, amelyeken belül több kisebb területű esperességet alakítottak ki. Később a vármegyék és a főesperességek határai már nem estek feltétlenül egybe.
Atörök hódoltság ideje alatt a hódoltsági területeken elméletben fennmaradt az egyházmegyerendszer, a püspökségekre épülő lelkipásztori ellátás azonban a gyakorlatban nagyon meggyengült. A pasztorális szolgálatot az e területeken bizonyos szabadsággal mozgóferences barátok, illetve néholjezsuiták tudták ellátni, akiknek vezetőit a hódoltsági területek egyházmegyéinek élén álló, de a királyi Magyarország területén élő püspökök esetenként helynökeiknek nevezték ki. Egyházmegyei keretben működő papok ebben az időszakban a török uralom alatt álló vidékeken csak szórványosan, a váci és az egri egyházmegyék területén láttak el plébániákat.[2] Mivel az esztergomi főegyházmegye székhelye és területének kisebb,dunántúli része a korszak jelentős részében török uralom alatt volt, viszont az érsekség területének nagyobb,felvidéki része kívül maradt az állandó megszállás hatókörén, ezértEsztergom eleste után az érsekNagyszombatba tette át székhelyét, és ez a helyzetBuda visszafoglalása után is, egészen1820-ig fennmaradt.[3] Nagyszombat érseki székhely mivoltának hagyománya hatással van a jelenlegiszlovákiai egyházszervezetelrendezésére is.
Végig a középkor folyamán egyes helységek, plébániák alapításukkor vagy később megkapták azt a sajátos kiváltságot, hogy egyházkormányzatilag nem a területileg illetékes egyházmegyéhez, hanem az esztergomi érsek alá tartoztak, noha az ország más részén feküdtek. Az újkorra már száz fölé nőtt az ilyenexemptiók (a területileg illetékes püspök joghatósága alól való kivételek) száma. Ezt a helyzetet1771-ben számolták fel, amikor az összes ilyen exempt jogállású esztergomi főegyházmegyés plébániát a területileg illetékes egyházmegyéhez csatolták.[4]
A török kiűzése után fokozatosan történt meg a volt hódoltsági területeken az egyházszervezet visszaállítása. Az egyházmegyei rendszer nagyobb arányú modernizálásáraMária Terézia tett kísérletet, amikor a különösen nagy területűesztergomi főegyházmegye ésveszprémi egyházmegye, valamint agyőri észágrábi egyházmegyék területéből kihasítva létrehozta abesztercebányai,rozsnyói,szepesi,székesfehérvári ésszombathelyi püspökségeket. 1804-ben történt meg azegri egyházmegye érsekségi rangra emelése, miközben területéből kiszakítva létrejött akassai és aszatmári egyházmegye, melyek érseki tartományába kerülve szuffragáneus egyházmegyéi lettek.
Atrianoni békeszerződést követően az új országhatár számos egyházmegye területét átszelte. Az utódállamok politikai vezetése igyekezett elérni a Vatikánnál, hogya Magyarországon maradt székhelyű egyházmegyék határon túlra került területrészeiből az új államok érdekeihez igazodó, minél önállóbb egyházszervezeti egységek jöjjenek létre. Ezek a törekvések fokozatosan értek el sikereket. A legnagyobb horderejű ilyen kérdés az esztergomi főegyházmegye akkori 481 plébániájából Szlovákiához került 393 plébánia esete volt. Ezek1922-tőlNagyszombat székhellyel egy apostoli adminisztratúrába szervezve, de jogilag még az esztergomi érsek fennhatósága alatt működtek,1937-ben azonban hivatalosan is leválasztották őket Esztergomtól.[5] Fordított helyzetben,a külföldre került székhelyű egyházmegyék Magyarországon maradt területei esetén a magyar fél – sem az egyház, sem az állam – érthető módon nem kívánta az egyházmegyék határait a trianoni határokhoz igazítani, így az ilyen egyházmegye-részek egyházjogilag továbbra is az elszakított területen működő püspök alá tartozó, de a gyakorlatban önálló, ideiglenes egyházkormányzati egységekként működtek. Ilyen volt például aszatmári egyházmegye anyaországban maradt 14 plébániájából szervezett,1928 és1939 között fennálltMérki apostoli kormányzóság.[6] Abécsi döntések nyomán újra Magyarországhoz került területek esetén a Szentszék többnyire gyorsan döntött a trianon előtti egyházkormányzati állapot visszaállításáról.
Amásodik világháború után az újból előállt helyzetben az ilyen területek évtizedekig ismét apostoli kormányzóságként működtek, azonban miután1982-benII. János Pál pápa egyházjogilag egyesítette őket a szomszédos magyarországi egyházmegyékkel,[7] már egyre inkább csak hagyományaikban őrizték egykori különállásukat. Az egyházi nyelvezet ezeket a valamilyen fokban tiszteletben tartott önállóságot élvező területeket "északi rész" néven tartotta számon, aminek nyomai aliturgikus előírásokban a mai napig fellelhetők.[8] Így volt anagyváradi római katolikus egyházmegye határon belül maradt területe acsanádi egyházmegye, míg a kassai, a rozsnyói és a szatmári egyházmegyék anyaországban maradt részei az egri főegyházmegye három különálló "északi része".[9]
A magyarországi római katolikus egyházmegyék rendszere legutóbb1993-ban esett át nagymértékű változáson, amikor II. János Pál pápamájus 30-án keltHungarorum Gens kezdetűapostoli konstitúciójával újrarendezte a püspökségek beosztását.[10] Ekkor két új egyházmegye (adebrecen-nyíregyházi és akaposvári) jött létre, valamint a veszprémi egyházmegye főegyházmegye (érsekség) rangra emelkedett, és ezzel létrejött az új veszprémi érseki tartomány. Emellett számos helyen jelentősen megváltoztak az egyházmegyék határai (ez sok esetben, de nem mindig a közigazgatásimegyék területével való összehangolást jelentett). Voltaképpen ekkor történt meg a latin rítusú magyar egyházszervezet teljes hozzáigazítása a trianoni határokhoz.
AMagyar görögkatolikus egyház szervezetének kialakulása aHajdúdorogi egyházmegye1912-ben történt felállításával vette kezdetét, mely azesztergomi érsekségnek alárendelve jött létre. A trianoni döntés nyomán az eperjesi és a munkácsi görögkatolikus egyházmegyék Magyarország területén maradt parókiáiból aSzentszék1924-ben hozta létre aMiskolci apostoli exarchátust. Ezt2011-benXVI. Benedek pápa rendelkezése alakította át úgy, hogy területe ettől kezdveBorsod-Abaúj-Zemplén megyével esik egybe.Ferenc pápa2015.március 20-án az exarchátustMiskolci egyházmegye néven egyházmegyei rangra emelte, a hajdúdorogi egyházmegyéből pedig leválasztotta aSzabolcs-Szatmár-Bereg megyei részeket, ésNyíregyházi egyházmegye néven új püspökséget hozott létre belőlük, míg az eredeti püspökségetDebrecen székhellyel főegyházmegyei rangra emelte. Mivel így már rendelkezésre áll az önálló metropóliához megkívánt legalább három egyházmegye, a két új görögkatolikus egyházmegyét az új főegyházmegye szuffragáneusaként alárendelve megalakította a Magyarországi Sajátjogú Metropolitai Egyházat.[11] Így a magyar görögkatolikusok egyházszervezete kikerült az esztergomi érseknek való alárendeltségből, és – hasonlóan a környező országok görögkatolikusainak helyzetéhez, ahol ez már korábban végbement – közvetlenül a Szentszékhez tartozó önálló keleti rítusú egyházzá vált (miközben püspökeik mint katolikus egyházi vezetők továbbra is tagjai a Magyar Katolikus Püspöki Konferenciának).
A jelenlegi magyar katolikus egyházmegyei szervezet
Ma Magyarországon négy római katolikus érseki tartományban 12 egyházmegye, és rajtuk kívül két további exempt (egyháztartományba nem sorolt, közvetlenül az Apostoli Szentszék alá tartozó) egyházkormányzati egység, valamint egy görögkatolikus metropóliában három egyházmegye működik.
Azevangélikus és areformátus egyházban az egyházmegyék a püspök (szuperintendens) és a világi főgondnok vagy egyházkerületi felügyelő irányítása alatt állóegyházkerületek alkotórészei, tehát a katolikus főesperességeknek felelnek meg. Élükön azesperes és a világi gondnok vagyegyházmegyei felügyelő áll. A hazai történelmi protestáns egyházak négy egyházigazgatási szintre tagozódnak:egyházközség, egyházmegye, egyházkerület, országos egyház vagy zsinat. Azunitárius egyházbanegyházkör az egyházmegyéknek megfelelő szervezeti egységek hivatalos neve.
Református egyházkerületek és egyházmegyék a mai Magyarországon
A magyarországi evangélikus egyházmegyék beosztása nagyjából követi a közigazgatási megyékét. Mindegyikük több évszázados hagyománnyal bír, régi nevük szeniorátus volt. Jelenlegi számuk: 17. Az egyházmegyei beosztást a legnagyobb mértékben1952-ben változtatták meg. A legfiatalabb egyházmegyék, a soproni és a győr-mosoni,2006-ban váltak el (újra) egymástól. Az egyházmegyéknek két elnöke van: az esperes és az egyházmegyei felügyelő. Mellettük fontos jogkörrel bír az egyházmegyei közgyűlés és a presbitérium. További egyházmegyei tisztségviselők: espereshelyettes, másodfelügyelő, gazdasági felelős, számvevőszéki elnök, evangelizációs és missziói felelős, ifjúsági felelős, Gusztáv Adolf Segélyszolgálati felelős, gyűjteményi felelős.
Az evangélikus egyházmegyéknek nincs rögzített székhelyük, ha egy lelkészt az egyházmegye gyülekezetei esperessé választanak, addigi gyülekezete lelkésze marad. A presbitériumi üléseket és a közgyűléseket is mindig más gyülekezetben tartják. Egyházmegyénként szerveződik a havonta minden lelkész részvételével ülésező Lelkészi Munkaközösség. Egy egyházmegyét körülbelül 7-26 egyházközség alkot, egy egyházkerületet pedig 5-6 egyházmegye.
