Az Egyesült Királyság fejlett ipari ország, nominálisGDP-jét tekintve azötödik,vásárlóerő-paritását illetően pedig ahatodik legfejlettebb gazdaság. A 19. század folyamán a világ első iparosodott államává[19] vált, a 20. század elején pedig a világ legerősebb hatalma volt.[20] A két világháború veszteségei és a birodalom széthullása megszüntette vezető szerepét. Kétségtelen azonban, hogy az ország ma is nagyhatalom, gazdasági, politikai, kulturális és katonai befolyása jelentős. Atomhatalom, honvédelmi költségvetése a harmadik legnagyobb az országok között. AzENSZ Biztonsági Tanácsa állandó tagja, továbbá tagja aG8-nak, aNATO-nak, azOECD-nek, aKereskedelmi Világszervezetnek és a Nemzetközösségnek.
Az 1707-es Uniós törvények kimondták, hogy Anglia (+ Wales) és Skócia királysága "Nagy-Britannia" néven egyesül "egy királyságba". AzEgyesült Királyság kifejezést alkalmanként használtákNagy-Britanniaszinonimájaként, de a hivatalos neve 1800-igNagy-Britannia volt. Az 1800-as törvények a következő évben egyesítették Nagy-Britannia és Írország királyságát, amelyek azEgyesült Királyságot, hivatalos nevénNagy-Britannia és Észak-Írország Egyesült Királyságát megalkották.
A Brit-szigetet, az Ír-szigetet és a körülöttük fekvő mintegy 1000 kisebb-nagyobb szigetet együttesenBrit-szigeteknek is nevezik(British Isles).[21]
A két fő szigeten kívül a legjelentősebbek a Nyugat-Skócia partjai mellett találhatóHebridák szigetcsoport és a skót szárazföldtől északkeletre fekvőOrkney ésShetland, amelyek közigazgatásilag Skóciához tartoznak, valamint azÍr-tengerben elhelyezkedő, önállóMan szigete.
A Brit-szigeten a kőzetek ÉNY-DK-i irányban fiatalodnak: Skócia északnyugati részén ősmasszívum bukkan a felszínre. Akaledóniai eredetűSkót-felföldet a DNY-ÉK irányú Glen More-törésvonal osztja ketté, amelyben a Kaledon-csatorna húzódik. A Kaledon-csatornától délkeletre aGrampian-hegység található, melynek legmagasabb csúcsa aBen Nevis (1343 m). ASkót-alföldet bazalt táblahegyek tarkítják. A Dél-Skót-felföld legmagasabb része, a Cheviot Hills Skócia és Anglia természetes határa. APennine-hegység Anglia középső részén húzódik,óidei mészkőből áll, peremén kőszénkészletekkel. AWalesi-hegység (vagy Cambriai-hegység) predikatív szerkezetű. A sziget délkeleti részén azAngol-lépcsővidék és az általa közrefogottLondoni-medence fekszik.
ABrit-szigeteken a bőségescsapadék hatására sűrű vízhálózat alakult ki. Az aránylag kis terület és a domborzati viszonyok következtében azonban a folyók rövidek, aShannon, aSevern vagy aTemze(Thames) alig haladja meg aBodrog vagy aHernád hosszát. Gazdasági jelentőségüket egyenletes vízjárásuknak, bő vizüknek, fagymentességüknek és tölcsértorkolatuknak köszönhetik. Mivel a vízválasztók sok helyen alacsonyak, a folyókcsatornákkal jól összeköthetők. A tengerjárás csaknem minden folyón hosszú és mély tölcsértorkolatokat alakított ki, a Temze példáulOxfordnál kisvíz idején még átgázolható,Londonnál pedig már tengerjáró hajók járnak rajta.
AzÍr-sziget és a Skót-felföldglaciális eredetűtavakban gazdag. Festői látványuknak jelentősidegenforgalmi értéke van. Az Egyesült Királyság legnagyobb tava az Ír-szigetenLough Neagh (388 km²).
Uralkodó a nedves óceáni éghajlat, amelyet aGolf-áramlat befolyásol. Jellemzőek a hűvös nyarak és az enyhe telek, a naponta változó időjárás, a magas páratartalom és a gyakori ködképződés. A domináló nyugati áramlás többnyire nagyobb csapadékmennyiséget hoz magával. A januári átlaghőmérséklet +2 és −4 °C közötti, a júliusi 14–17 °C között ingadozik. Az évi átlagos csapadékmennyiség NY–K-i irányban csökken, a hegyekben aláhulló 2500 mm-től a síkságon mért 700 mm-ig. Átlagosan 1000 mm csapadék esik az ország területének nagyobb részén.
A magas páratartalom miatt gyakori a sűrű köd, mely a nagyvárosok túlszennyezett levegőjévelszmogot képez. Ez káros az egészségre, de a környezetvédelmi intézkedéseknek köszönhetően ma már egyre ritkábban fordul elő.
Angliában kezdődött azipari forradalom és ennek súlyos hatása volt a környezetre: szennyeződött a levegő és a vizek minősége is romlott. A nagyvárosok kialakulása megelőzte aszennyvízkezelés technikájának fejlődését. Mára a helyzet nagyon sokat javult, köszönhetően a régóta folyó céltudatos környezetvédelmi tevékenységnek, valamint a legszennyezőbb ipari és bányaüzemek megszűnésének.
A Britannia névgörög éslatin nevekből származik, melyeknek valószínűlegkelta eredetijük volt. A kelták viszonylag későn jöttek a brit szigetekre, de az írott történelem velük kezdődött. A „kelta” összefoglaló névként is használatos, azangolszászok előtt aBrit-szigeteken élő népeket nevezik így.
2016. június 23-án nem ügydöntő népszavazást tartottak aBrexitről, azaz az Egyesült Királyságnak az Európai Unióból való kilépéséről.A szavazatok 52:48 arányban a kilépést támogatták.[22]
2020. január 31-én 23:00-kor (magyar idő szerint éjfélkor) az Egyesült Királyság hivatalosan is kilépett azEurópai Unió-ból.
2022. szeptember 8-án, 96 éves korában elhunyt II. Erzsébet, utóda III. Károly lett.
A britalkotmány úgynevezett történeti alkotmány, mely nem konkrét, írott jogszabály, hanem folyamatosan alakul különböző törvényhozási aktusok által.
Az Egyesült Királyság államformája monarchia, kormányformájaparlamentáris monarchia, ahol akirály „uralkodik, de nem kormányoz". Az államhatalmat aminiszterelnök és aparlament gyakorolja, így a király vagy királynő szerepe főképp reprezentatív, ő a nemzet egységének jelképe.
Az elmúlt ezer év alatt ez csak egyszer szakadt meg, az 1649 és 1660 közöttiangol forradalom alatt, amikor az ország köztársaságként(Commonwealth of England) rendezkedett be.Oliver Cromwell (1599. április 25. – 1658. szeptember 3., uralkodott: 1649–1658), a polgárháború vezére vette kezébe az ország irányítását, Lord Protector címmel az ország államfője lett és beköltözött a királyi palotába. Noha a kortársak koronázatlan királynak tekintették, és aHumble Petition and Advice című dokumentummal fel is ajánlották neki a koronát, elveszítette a köztársaságiak rokonszenvét. Halála után fia,Richard Cromwell (1626. október 4. – 1712. július 12., uralkodott: 1658–1659) lépett a helyére, aki már nem volt olyan erőskezű, mint elődje.
A legfőbb törvényhozó szerv a parlament(Houses of Parliament), mely a Lordok Házából(House of Lords) és az Alsóházból(House of Commons, szó szerint „köznép háza” v. „közrendiház”, képviselőház) áll. Az Alsóház 650 képviselőjét[23] egyidőben, egyéni választókerületi rendszerben, általános, egyenlő és titkos szavazással, egyszerű többséggel választják (az elhunyt vagy lemondott képviselők helyét időközi pótválasztásokon töltik be). Általában ötévenként tartanak alsóházi választásokat, de a miniszterelnök bármikor kérheti új választások kiírását, ha jónak látja.
Az uralkodó jogilag ugyanolyan nélkülözhetetlen része a törvényalkotás folyamatának, mint a parlament. A törvények a királynő szentesítésével(Royal Assent) lépnek életbe, ezt a jóváhagyást azonban évszázadok óta nem tagadták meg. Hasonlóképpen számos, az uralkodót érintő döntéshez (például királyi család tagjainak házassága) a Parlament jóváhagyása kell. Egy extrém példaVIII. Eduárd 1936-os lemondása: a király elküldte lemondási szándékát (lemondónyilatkozatát) a parlamentnek, az erről törvényt hozott, amit megküldött a királynak, az aláírta, és ezzel szűnt meg királynak lenni.
A végrehajtó hatalom a parlamentben többséggel bíró párt által adott szűkebbkormány (kabinet) és elsősorban a miniszterelnök (a kormánypárt vezére,Leader) kezében van. A kormány a minisztériumok, az állami szintű közigazgatási szervek és más állami intézmények, az erőszakszervezetek, állami tulajdonban lévő vállalatok irányításáért felel.
Az Egyesült Királyságnak nincs egységes bírósági szervezete. Angliának és Walesnek közösen, valamint Skóciának és Észak-Írországnak külön-külön saját bírósági szervezete van. Országos illetékességgel csak a katonai bíróságok és a bevándorlási bíróság bír. A bíróságokat törvény (act of Parliament) hozza létre, működésükben függetlenek, igazgatásukról a Kormány egyik hivatala, Őfelsége Bírósági Szolgálata (Her Majesty's Courts and Tribunal Service) gondoskodik.[forrás?]
Az önkormányzat kétszintű, kivéve a 32 londoni kerületet és 36 egyéb városi kerületet.
Az anglikán egyház névleg az állam vallása, feje az uralkodó, legmagasabb rangú főpapja a canterbury érsek. Az 1707-es trónöröklési törvény(Act of Settlement) a katolikusokat és katolikussal házasságot kötőket kizárja az utódlásból.
A köztisztviselők(civil servants) a Korona szolgálói, a minisztereknek tartoznak felelősséggel. Ha a miniszter megy, a köztisztviselő marad. Számuk 1990-ben félmillió körül volt.
A legfelsőbb bíróság épülete, Middlesex Guildhall, London
Az angol jogrendszer a régi „common” és „equity” jogágakból, illetőleg egyéb parlamenti és uniós jogszabályból áll. A common-jog bírósági esetjog, precedenseken nyugszik, míg az equity- vagy méltányossági jog, az egyéb joggal nem szabályozott, a kancelláriához beadott kérvényekre adott döntésekből és ítéletekből összeálló joganyag.
Az angol jognak három jogforrása van:
Acommon law az emberi jogok íratlan szabályai. Egyes bűncselekmények (például azoffense) még ma is ide tartoznak, mert soha nem határozták meg vagy kodifikálták (például a gyilkosság,murder).
Acivil law tartalma a kodifikált (azaz a parlamenti jogalkotók által hozott), kötelező erejű törvények és más jogszabályok (statutory acts, statutory law). Az állampolgári jogok témakörével aCivil Rights Act foglalkozik.
Acriminal law az előbbi jogforrásnak a bűncselekményekkel foglalkozó része(Criminal Law Act).
A bíróságok(court of law) szerveződése is eltér a magyarországitól, az egyszerűbb ügyek aMagistrate's Court-hoz tartoznak, a bonyolultabbak aCrown's Court-hoz.
Az ügyvédek közt is különbség van aszerint, hogy képviselhetnek-e valakit a bíróságon peres ügyben, vagy sem. Asolicitor kapja az ügyféltől a megbízást, dolgozza ki az ügyet (védekezés stb.), majd a munkáját felhasználva abarrister jár el a bíróságon, és számára kell a végén komoly összeget fizetni, amiből az kifizeti a solicitort.
Nevezetes tulajdonsága az angol jogrendszernek, hogy az Egyesült Királyságban törvényesen vagy jogosan nem lehet erőt, erőszakot alkalmazni. Ebből az alapelvből számos olyan sajátosság következik, amely csak így érthető meg (például fegyvertelenül járőröző, de kétméteres rendőrök stb.). További érdekesség, hogy a törvény szerint mindenki csak olyasmivel foglalkozhat, amihez ért, vagy amire ki van képezve. Így illegális cselekedetnek számít, ha valaki nem jogász létére másnak jogi tanácsot ad. A bíróságon tilos véleményt nyilvánítani, csak a tényeket szabad elmondani – véleményének hangot peres ügyben csak igazságügyi szakértő adhat.
Az Egyesült Királyság négyalkotó nemzetből vagy alkotó országból áll.Skócia,Wales ésÉszak-Írország rendelkeznek saját nemzeti parlamenttel vagy gyűléssel, és végrehajtó szervekkel, bár Észak-Írországban ezeket felfüggesztették. A negyedik alkotó nemzet,Anglia, nem rendelkezik önálló parlamenttel vagy kormányzattal, mivel itt van az Egyesült Királyság parlamentjének és kormányának székhelye, amely közvetlenül irányítja Angliát.
Mind a négy nemzet közigazgatása helyi önkormányzatokra oszlik.
Alord lieutanancy-k (kb. helytartóság) egy vagy több megyére(county) kiterjedő jogkörű helyhatósági régió, élén a jogilag a királynő személyes képviselőjeként kinevezett (a régi magyarfőispánhoz hasonló)Lord Lieutenant-okkal. E történelmi (katonai-közigazgatási) eredetű tisztség ma már jobbára ceremoniális, de az 1990-es évek óta zajló közigazgatási reform során több alkalommal is jelentős hatáskörrel bíróLord Lieutenant-ot neveztek ki egyes, átszervezés alatt álló megyék élére, átmeneti jelleggel.
Történelmileg a négy ország területét – a helyi közigazgatás céljainak megfelelően –megyékre (county, grófság) osztották. A megyék bizonyos mértékben még mindig léteznek közigazgatási és földrajzi egységként, de már nem képezik a helyi közigazgatás egyedüli alapját.
A brit politikai rendszert hagyományosan két nagy párt, aKonzervatív Párt és aMunkáspárt dominálja, jóllehet együttes szavazati arányuk az1951-es 97%-ról mára 66% körülire olvadt. Mivel azonban a brit választási rendszer egyéni választókerületekre épül, a szavazatok relatív többségével (akár egyharmadával) is kormányzóképes többséget kaphat egy párt. Ugyancsak ebből adódik, hogy az egy-egy régióban erős pártok (például aSkót Nemzeti Párt) országos szinten alacsony szavazataránnyal is jelentősen több mandátumhoz juthatnak, mint az országos szinten közepesnek számító pártok (pl. a hagyományosan harmadik erőnek számítóLiberális Demokraták, vagy a2010-es években megerősödöttEgyesült Királyság Függetlenségi Pártja).[24]
A legjelentősebb politikai pártok a2019.december 12-i választások előzetes eredményei alapján:
Az 1970-es éveket követően a többi európai országhoz hasonlóan az Egyesült Királyságban is rohamosan visszaesett a születések száma. Ez a tendencia egészen 2000-ig tartott. A legalacsonyabb éves népességnövekedés 2001-ben volt, amikor átlagosan egy nőre 1,63 gyermek jutott. Ez az érték azóta folyamatosan növekszik. 2008-ban egy nőre már 1,96 gyermek jutott. A bevándorlás és a születések számának növekedése mellett meghatározó tényező az átlagos várható élettartam emelkedése is. Ha ez a tendencia hosszú távon is folytatódik, a 2017-es 66 milliós lakosságszám 2050-re akár 77 millióra is emelkedhet.
London Európa és a világ egyik legnagyobb pénzügyi központja
Fejlett ipari ország, nem véletlen hogy az Egyesült Királyságot a „világ műhelyeként” emlegették a 17–18. században kibontakozott azipari forradalom idején. A 20. században erős hanyatlás következett, amelyet az1970-es években sikerült megállítani.
A szolgáltatások, különösen a banki, biztosítási és üzleti ágazatok a britGDP növekedésének kulcsfontosságú mozgatórugói. Eközben a feldolgozóipar jelentősége csökkent, de még mindig a gazdaság mintegy 10%-át adja.[42]
A Királyság gazdasága lassulni kezdett az EU-ból való kilépésről szóló 2016. júniusi népszavazás óta.[42] 2020 januárjának végénelhagyta az EU-t. ACambridge-i Egyetem gazdaságkutató műhelye, a Cambridge Econometrics átfogó elemzésében arról számolt be 2024 januárjában, hogy a Brexit addig legalább 140 milliárd fontos kárt okozott az országnak, egy évtizedes távlatban pedig 311 milliárd font veszteséget prognosztizáltak.[43][44]
2018-ban a bruttó nemzeti összterméke (PPP értékben) 3000 milliárddollár fölé mászott, ezzel Európa egyik legnagyobb gazdasága.[42]
Egyre nagyobb szerepe van a megújuló, környezetkímélő energiák felhasználásának. 2017-ben avillamosenergia termelés 41%-a származottmegújuló energiaforrásokból.[42] 2024-ben bezárták az utolsó még működő szénerőművet Ratcliffe-on-Soar-ban, ezzel véget ért a fosszilis tüzelőanyagból történő energiatermelés 142 éves korszaka.[47]
A vas- és színesfémkohászat a kikötővárosokban jelentős. A feldolgozóipar jelentős ágazatai: autógyártás, repülőgyártás, elektronika, számítástechnikai ipar, háztartási gépek gyártása, textil- és ruhaipar, vegyipar. A feldolgozóipar termékeit a főváros környékén, az egyetemi városokban és a kikötővárosokban állítják elő. Az ország legnagyobb ipari városa Birmingham. A feldolgozóipart korszerű technológiai eljárások, és kiváló minőségű termékek jellemzik.
Az angol farmok korszerű termelési eszközöket alkalmaznak. A zöldség- és a gyümölcstermesztéssel főként a városokat látják el. Hatékony és belterjes termelés folyik a szántóföldeken is. Az állattenyésztésben a juhtenyésztés a legjellemzőbb.
Az Egyesült Királyság rendkívül gazdag és sokféleséggel bíró kulturális örökséggel rendelkezik, és globálisan jelentős hozzájárulást nyújtott a zene, az irodalom és más művészetek területén is. A brit kultúra egyesíti országrészeinek, Anglia, Skócia, Wales és Észak-Írország kultúráját. Az Egyesült Királyság a világ egyik legrégebbi egyetemeivel rendelkezik, nagyfokú hozzájárulást nyújtott a filozófiához, a tudományhoz és a modern technológiához, és számos kiemelkedő tudós hazája és találmány szülőhelye volt.
A Szent Pál Katedrális LondonbanA parlament (Westminster) LondonbanHampton Court palota fő bejárata, LondonA Madame Tussauds viaszszobraiBath városának római kori fürdőiPortsmouthBrighton, Royal PavilionWindsor Castle, Lower Ward, WindsorBlenheim palotaChatsworth House belső része, Derbyshire Dales, DerbyshireLeedsi kastélyA Stourhead kertje, Mere, WiltshireWaddesden Manor, BuckinghamshireEden Project, St Austell, CornwallBodiami vár, Sussex, AngliaCaernarfon kastély, WalesKelvingrove Art Gallery and Museum, Glasgow, SkóciaEdinburgh-i várSkót dudás, Bidean nam Bian, Skócia
Az idegenforgalom jelentős. 2011-ben 29 millió turista érkezett az Egyesült Királyságba.[50]
London az idegenforgalomban, 2016-ban a 2. leglátogatottabb város volt a világon.[51]
Az a tízangliai város, amelyet a külföldi turisták leginkább felkerestek 2019-ben:[54]
London - A sokmilliós nagyváros, a pénzügy, a divat, művészet és kultúra fővárosa.
Manchester - Kulturális, sport-, szórakoztató-, bevásárló- és médiaközpont.
Birmingham - az Egyesült Királyság egyik legnagyobb városa, az angliai ipari terület szívében.
Liverpool - A Beatles otthona, egy kozmopolita város, amely élénk éjszakai életéről, gazdag kulturális örökségéről, vízpartjáról, építészetéről, valamint zenéjéről és sportjáról híres.
Brighton és Hove - tengerparti üdülőhely és egyetemi város, gazdag kultúrával és élénk éjszakai élettel.
Bristol - élénk művészeti élet, történelmi épületek és vízparti terület Nyugat-Anglia legnagyobb városában.
Oxford ésCambridge - rangos egyetemi városok, múzeumokkal és parkokkal.
Bath - azUNESCOvilágörökség része, építészetéről, kertjeiről, parkjairól és múzeumairól is híres város.
Az angol futballszövetséget1863-ban alapították.FIFA-tag folyamatosan1946-tól.UEFA-tag1954-től. A klubok száma körülbelül 41 ezer, az igazolt játékosok pedig meghaladják a 2 millió főt is. Az „A” válogatott szövetségi kapitányaRoy Hodgson.
Nagy-Britannia aFormula–1 történetének legsikeresebb nemzete, ugyanis ők adták a sportág 10 világbajnokát is a 32-ből, olyanokat, mint példáulJackie Stewart,Jim Clark,Mike Hawthorn,John Surtees,James Hunt,Graham Hill,Damon Hill,Nigel Mansell. Jelenleg kiemelkedő tehetségű versenyzőjük a modern kategóriábanLewis Hamilton, az eddigi második legfiatalabb világbajnok és az első színesbőrű pilóta a sportágban2007-től. A2009-es Formula–1-es bajnok is brit,Jenson Button személyében, akik 2010-ben nemzeti csapatot alkottak pilótatársakként a McLaren autóiban. A Ferrari után a második legsikeresebb csapat, aMcLaren-Honda is brit színekben versenyez. A csapat székhelye az angliai Woking, a csapat tulajdonosa a szintén britRon Dennis, aki sokáig csapatfőnökként is tevékenykedett a gárdánál, helyét 2009-től Martin Whitmarsh vette át. Szintén hasonlóan sikeres az angliai Williams F1-es csapat, melynek csapatfőnöke Frank Williams.1950-ben Anglia adott otthont az első Formula–1-es nagydíjnak is a legendássilverstone-i versenypályán, mely egymásodik világháborús katonai repülőtérből lett kialakítva. A mai napig kisebb-nagyobb megszakításokkal ezen a helyszínen vagyDoningtonban rendezik a versenyeket. A 2009-es konstruktőri világbajnokságot a britBrawn GP nyerte meg, amit a szintén angolRoss Brawn irányít, köztudott róla a paddockban, hogy egy technikai-taktikai zseni, többek közöttMichael Schumacher is sokat köszönhet neki. A F1 első embere,Bernie Ecclestone is brit, csakúgy, mint a 2009-ben leköszönt voltFIA (Nemzetközi Automobil Szövetség)-elnök,Max Mosley.
Az IRC (Interkontinentális Ralibajnokság), a 2. legnevesebb rali-versenysorozat 2009-ben brit bajnokot avatottKris Meeke személyében, IRC-raliszakaszokatSkóciában is rendeznek.
Eddig három olimpiát, az1908-as, az1948-as és a2012-es játékokat rendeztékLondonban. Nagy-Britannia eddig 246 aranyérmet szerzett az olimpiák során. A nyári sportokban az atlétika, a téli sportokban a műkorcsolya a legnépszerűbb a brit sportolók körében.
↑Jelentése „Isten és a jogom”. Ez a királyi mottó. Skóciában a királyi mottó ascots megfelelőjének a rövidítése, az „IN DEFENS”. Van egy, a skót címerben használt alakja is.
↑A használatbande facto az angol viselkedik hasonlóan. (Walesben a Walesi Nyelvi Tanács jogilag kötelező erejű határozata alapján „a közösségi ügyek és az igazságszolgáltatás szervei előtt az angol és awalesi nyelvet ugyanazon a szinten kell kezelni, ugyanazon jogok illetik meg.”Welsh Language Act 1993. Office of Public Sector Information. (Hozzáférés: 2007. szeptember 3.). A Bòrd na Gàidhlig a következőt mondta ki: „agael státusának – mintSkócia egyik hivatalos nyelve – védelme érdekében ennek a nyelvnek ugyanolyan jogokat követelnek, mint az angolnak.”Gaelic Language (Scotland) Act 2005. Office of Public Sector Information. (Hozzáférés: 2007. március 9.)
↑Számos érmés telefon és a nagyobb boltokeurót is elfogadnak.
↑Encyclopaedia Britannica. (Hozzáférés: 2007. szeptember 25.) „Island country located off the north-western coast of mainland Europe”
↑Countries within a country. www.number-10.gov.uk. [2008. szeptember 16-i dátummal azeredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2007. június 13.) „Countries within a country”
↑Key facts about the United Kingdom. Government, citizens and rights. Directgov. [2012. október 15-i dátummal azeredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2008. június 26.) „The full title of this country is 'the United Kingdom of Great Britain and Northern Ireland'. 'The UK' is made up of England, Scotland, Wales and Northern Ireland. 'Great Britain' (or just 'Britain') does not include Northern Ireland. The Channel Islands and the Isle of Man are not part of the UK.”
↑E földrajzi kifejezéssel szemben a hasonló, de kizárólag politikai értelemben használtBritish Islands megnevezés csak az Egyesült Királysághoz tartozó területeket jelenti, nem foglalja magában a mai Írországot.
1 AzEurópai Unió tagja 2 Európán kívüli függőségekkel és területekkel is rendelkezik 3 FöldrajzilagDélnyugat-Ázsiához tartozik, de az Európai Unió tagja 4 Földrajzilag a területe nagyobb vagy döntő része Ázsiához tartozik 5 FöldrajzilagDélnyugat-Ázsiához tartozik, de szociológiai és politikai tekintetben Európa része. 6 FöldrajzilagÉszak-Amerikához tartozik, de politikailag a Dán Királyság része