Fellázadt édesapja,III. István Uroš ellen és magához ragadta a hatalmat.[4] Uralkodását a szüntelen hadakozás jellemzi:Bizánc ellen 13 háborút viselt;[2]1334-ben elfoglaltaMakedónia nagy részét.[2] Míg a görögökkel harcolt, a magyarok behatoltak Szerbia északi részébe,[2] de István közeledésének hírére visszavonultak.[2]1340-ben a görög császárt legyőzte ésSzalonikiben ostrom alá fogta,[2] a császár így kénytelen volt békét kötni: ennek értelmében egész Albánia István hatalmába került,[2] aki felvette az «albánok királya» címet.[2] Omre bég1342-ben elfoglalta Makedóniát[2] és1344-benSzofániánál megverte a szerb sereget.[2] A harci szerencse azonban csakhamar megfordult: István1345-ben elfoglalta Verija (Ber) és Szer várakat[2] és1346-ban egész Makedóniát.[2] A király ekkor az összes szerb lakta vidékek ura és aBalkán-félsziget leghatalmasabb fejedelme lett és aSzkopjéban tartott országgyűlésen „szerb és bizánci császárnak, cárnak” kiáltatta ki magát.[2]1349.május 21-én Szkopjéban országgyűlést hirdetett, amelyen kihirdette híres törvénykönyvét(Zakonik).[2] A törökök ellen harcolva Konstantin közelében, Devoli faluban lázas betegségbe esett[2] és1355.december 20-án meghalt.[2] HamvaiPrizren közelében, a Szent Mihály-templomban voltak 1927-ig, jelenleg pedig abelgrádi Szent Márk templomban vannak.