ADonyec-medence (ukrán: Донецький басейн, átírva Doneckij baszejn; oroszul: Донецкий бассейн, Donyeckij basszejn) történelmi, kulturális és gazdasági régió, amely a rajta keresztülhaladóDonyec folyóról kapta a nevét.
ADonbász (ukránul Донба́с) vagy Donbassz (oroszul Донба́сс)szóösszerántás a medence orosz, illetve ukrán nevéből; a Donyecki és Luhanszki régiók azon részének népszerű elnevezése, amelyek a Donyec-medencén belül helyezkednek el.[forrás?]
Kiterjedésére több különböző meghatározás van, hivatalosan soha nem jelölték ki határait. A leggyakoribb ma is használt meghatározás szerint aDonecki és aLuhanszki területet foglalja magába. A történelmi Donyeci-szénmedence vidékébe nem tartoztak bele ezeknek a területeknek egyes részei, de hozzátartozott aDnyipropetrovszki terület és Dél-Oroszország.[1]
Ugyanez a neve egyeurorégiónak is, amelyhez az ukrajnai Donecki- és Luhanszki terület, valamint az oroszországiRosztovi terület tartozik.[2]
A ma is folyó háború előtt a Donyec-medence volt Ukrajna legsűrűbben lakott régiója a főváros,Kijev után. Nemhivatalos „fővárosa”,Doneck az ország ötödik legnagyobb városa. Százezernél nagyobb lakosságú városaiLuhanszk,Mariupol,Makijivka,Horlivka,Kramatorszk,Szlovjanszk,Alcsevszk,Szjevjerodoneck ésLiszicsanszk. Jelenleg Kramatorszk aDonecki terület ideiglenes közigazgatási központja, aluhanszki területé pedig Szjevjerodoneck. A szeparatista oldalon Doneck, Makijivka és Horlivka a Donyecki Népköztársaság, Luhanszk és Alcsevszk a Luganszki Népköztársaság legnagyobb városa.
Szegények szenet gyűjtenek egy kimerült bányában.Nyikolaj Kaszatkin, 1894
A Donyec-medence néven ismert régió a17. század második feléig ritkán lakott volt. Ekkordoni kozákok telepedtek meg itt.[3] A régió első városát1676-ban alapították Szolanoje néven (maSzoledar), a frissen felfedezett sókészletekből eredő üzleti lehetőségek kihasználására. A mai Donyec-medence akkortájt aVad-mező (ukránul Дике Поле, átírva Dike Pole) néven volt ismert. Főképp aZaporozsjei Had nevű kozákhetmanátus és aKrími Tatár Kánság ellenőrizte a18. század közepéig-végéig. Ekkor azOrosz Birodalom meghódította a hetmanátust és a kánságot.[4] A meghódított területetÚjoroszország (oroszul Новороссия, átírvaNovorosszija) névre keresztelték. Az ipari forradalom európai térhódításával párhuzamosan, a19. század közepétől-végétől elkezdték kiaknázni a terület szénkészleteit. Az első dokumentált lelőhelyetTorecknél1721-ben fedezték fel.[5] Ekkor kezdték el aDonyeci-szénmedence (ukránulDoneckij vuhilnij baszejn) rövidítéseként aDonbasz nevet is használni, aDonyec folyó menti területekre utalva, ahol a szénmezők jó része volt. A szénbányászat fellendülése a népesség gyors növekedését hozta. A betelepülők főlegoroszok voltak.[6] A terület járásai – Bahmuti, Szlovjanszerbszki és Mariupoli – aJekatyerinoszlavi kormányzósághoz tartoztak.
Donecket, a régió ma legfontosabb városát1869-ben alapítottaJohn Hughes brit üzletember Olekszandrivka régi zaporizzsjai kozák város helyén. Hughes acélüzemet és számos szénbányát hozott létre a régióban. A várost eredetileg róla nevezték el Juzovkának (oroszul Юзовка). Juzovka és más városok fejlődése földnélküli parasztok tömegeit vonzotta ide az Orosz Birodalom távoli kormányzóságaiból.[7]
Az1897-es népszámlálás szerint a régió lakosságának 52,4 százaléka ukrán, 28,7 százaléka orosz volt.[8] Agörögök,németek,zsidók éskrími tatárok szintén jelentős részarányt képviseltek, főképp amariupolikörzetben, ahol a lakosság 36,7 százalékát alkották.[9] Mindezek ellenére az ipari munkásság zömét oroszok alkották. Az ukránok vidéken domináltak, a városi lakosok viszont sok helyütt szinte csak oroszok voltak.[10] A városokba költöző ukránokat az orosz lakosság gyorsan asszimilálta.[11]
Szovjet propagandaplakát 1921-ben: „A Donbasz Oroszország szíve”
Az1917–1922-esoroszországi polgárháborút követően az ukránok lakta egyéb területekkel együtt a Donyec-medence is azUkrán Szovjet Szocialista Köztársaság része lett.1919 és1921 közt a régió ukránul beszélő kozákjai a kozáktalanításbolsevik politikája, tömeges mészárlás és kitelepítés áldozataivá váltak.[12] A Donyec-medence ukránjait is megtizedelte az1932-es és1933-as évek éhínsége, aholodomor ésSztálin eloroszosítási politikája is. Az éhezés javarészt az ukrán etnikumú parasztokat sújtotta, akik a szovjetek szerint amúgy is az osztályellenség, akulákok kategóriájába tartoztak.[13][14] A nagy-britanniai Ukránok Szövetsége adatai szerint a mai Luhanszki terület népessége negyedével csökkent az éhínség következtében, a Donecki területen pedig 15-20 százalékkal.[15] Egy becslés szerint az Ukrajnában éhenhaltak 81,3 százaléka ukrán volt, és csak 4,5 százaléka orosz.[16]
A Donyec-medence amásodik világháborút is nagyon megsínylette. A háború előtt nyomor és élelmiszerhiány sújtotta, megnövelték az üzemekben a munkaidőt, és akik nem teljesítették a megemelt normákat, azokat letartóztatták.[17]Adolf Hitler a Donyec-medence erőforrásait nélkülözhetetlennek tekintette aSzovjetunió lerohanására kidolgozottBarbarossa hadművelet sikeréhez. 1941 és 1943 között a Donyec-medence aWehrmacht megszállása alatt volt.[18] Ipari dolgozók ezreit szállították erőszakkal munkáraNémetországba. Az akkori Sztálini területen (a mai Donecki terület) a megszállás során 279 ezer civilt öltek meg. A Vorosilovgrádi területen (ma Luhanszki terület) 45 649 embert.[19] A németeket az 1943 augusztusidonbaszi offenzíva űzte ki. A háború lerombolt, néptelen vidéket hagyott maga után.
Az újjáépítés, újranépesítés időszakában nagy számban érkeztek orosz munkások, tovább tolva el az etnikai arányokat. 1926-ban 639 ezer volt a Donyec-medence orosz etnikumú népessége.[20]1959-re a számuk 2,55 millióra nőtt. Az 1958-59-es szovjet oktatási reform tovább erőltette az oroszosítást, és az ukrán nyelvű oktatás szinte megszűnt a Donyec-medence területén.[21][22] AZ 1989-es népszámlálás idején a népesség 45 százaléka vallotta magát orosznak.[23]
Adoni kozákok emlékműve Luhanszkban. „A dicsőség és szabadság fiainak”
Az1991-es ukrajnai függetlenségi népszavazásban a Donecki terület szavazóinak 83,9 százaléka és a Luhanszki területi szavazók 38,6 százaléka foglalt állást amellett, hogy Ukrajna szakadjon ki a Szovjetunióból és váljon függetlenné. A részvételi arány magas volt: a Donecki területen 76,7 százalék, a Luhanszki területen 80,7 százalék.[24] A következő években azonban a régió gazdasága gyorsan hanyatlott.1993-ra az ipari termelés összeomlott, az átlagbér 1990-hez képest 80 százalékkal zsugorodott. A Donyec-medence válságba süllyedt, és sokan a kijevi kormányt vádolták rossz kormányzással és hanyagsággal. 1993-ban a Donyeci-szénmedence bányászai sztrájkba kezdtek, amit Lewis Siegelbaum történész úgy írt le, mint„a donyeci régió és az ország többi része közti küzdelem”. A sztrájkolók egyik vezetője azt mondta, a donyeciek azért szavaztak a függetlenségre, mert azt akarták, hogya hatalom a helyiekhez, vállalkozásokhoz, városokhoz kerüljön, és nem centralizált hatalmat, ami Moszkvából Kijevbe költözött.[24]
A sztrájk után, 1994-ben a független Ukrajna első parlamenti választásával (1994) egyidőben véleménynyilvánító népszavazást rendeztek a Donyecki és a Luhanszki területeken.[25] A kérdések közt szerepelt, hogy az oroszt Ukrajna egyik hivatalos nyelvévé kellene-e tenni, hogy legyen-e közigazgatási nyelv a két területen, hogy Ukrajna alakuljon-e föderációvá, és szorosabb kapcsolatokra van-e szükség aFüggetlen Államok Közösségével[26] A szavazók közel 90 százaléka igennel válaszolt ezekre a kérdésekre.[27] Egyik dolog sem valósult meg: Ukrajna nem föderalizálódott, az ukrán maradt az egyetlen hivatalos nyelv és a Donyec-medence nem kapott autonómiát.[23] A donbaszi sztrájkolók gazdasági engedményeket kaptak Kijevtől, amelyek segítségével a válság enyhült.[24]
Az1990-es évek hátralévő részében még voltak további kisebb sztrájkok, de az autonómia-követelések lanyhultak. A Donyec-medence iparának sok üzemét, bányáját bezárták, aVilágbank sürgette liberalizációs reformok részeként.[24]Leonyid Danilovics Kucsma ukrán elnököt, aki az1994-es ukrajnai elnökválasztáson nyerte el hivatalát, az1999-es ukrajnai elnökválasztáson megerősítették hivatalában.[24] Kucsma gazdasági segélyt adott a Donbasznak, fejlesztési pénzeket felhasználva, hogy így erősítse politika támogatását a régióban.[24] A 2000-es évek elején azoligarchák néven emlegetett politikai elit kezében összpontosult a hatalom a Donyec-medencében. Az állami tulajdonú ipar privatizációja nagyszabású korrupciót szült. A régió történésze, Hiroaki Kuromiya „donyec-medencei klán” néven emlegeti ezt az elitet.[24] A „klán” prominens tagjai közé tartozottViktor Fedorovics Janukovics ésRinat Leonyidovics Ahmetov.[24]
Ukrajna más részeiben a 2000-es években olyan nézetek terjedtek el a Donyec-medencéről, hogy „kötekedő kultúrájú”, „szovjet pöcegödör”, „maradi”. Viktor Tkacsenko publicista például azt írta a régióról aNarodne szlovo című újságban, hogy „ötödik hadoszlop”, és hogy ukránul beszélni a régióban „az egészségedre és az életedre nézve nem biztonságos”.[28] A Donyec-medencében sokkal nagyobb akommunistákról elnevezett városok és falvak száma, mint Ukrajna más vidékein.[29] Ennek a külső képnek az ellenére az 1990-es és a 2000-es években végzett közvélemény-kutatások még azt mutatták, hogy erős az Ukrajnában maradás támogatottsága, de gyenge a szeparatizmusé.[30]
2014. március elején oroszbarát és kormányellenes csoportok demonstrációi kezdődtek a régióban, reakcióként a 2014-es ukrán forradalomra és az Euromajdan mozgalomra, miután aKrím csatlakozott az Oroszországi Föderációhoz. Mindez része volt az Ukrajna számos területén végigsöprő oroszbarát zavargásoknak, és áprilisraháborúba torkollott a szeparatisták és azukrán kormány között. A felkelők kikiáltották aDonyecki Népköztársaságot és aLuganszki Népköztársaságot.[31][32] Megpróbálták létrehozni továbbá aHarkovi Népköztársaságot is.[33] ám ezt az ukrán biztonsági erők rövid időn belül elfojtották.[34]
Miközben folyt a háború, a szeparatista köztársaságok népszavazást rendeztek a Donyecki és a Luhanszki terület státuszáról 2014.május 11-én. A népszavazás, amelyet sem Ukrajna, sem a nemzetközi közösség nem ismert el, az Ukrajnától való autonómia mellett foglalt állást. A harc egész évben és 2015-ben is folytatódott, bár több kísérlet is volt fegyverszünet kötésére. Ukrajna azzal vádolta Oroszországot, hogy anyagi és katonai segítséget nyújt a szeparatistáknak, az oroszok tagadták ezt.[35][35][36][36]
Többségi nyelvek Ukrajna településein a 2001-es népszámlálás eredményei alapján
A 2001-es népszámlálás adatai alapján az ukránok a népesség 58 százalékát adják a Luhanszki területen és 56,9 százalékát a Donecki területen. Az oroszok a legnagyobb kisebbség, 39, illetve 38,2 százalékos arányban.[37] Ha nyelvi alapon végzik a statisztikát, más a kép: az orosz nyelv domináns a régióban: a Donecki területen lakók 74,9, a luhanszkiak 68,8 százalékának ez a fő nyelve.[38] Az orosz nyelvűek azért vannak sokkal többen, mint az orosz etnikumúak, mert az itt élő ukránok és egyéb nemzetiségűek közül sokan az oroszt mondták anyanyelvüknek.
Az orosz származásúak főképp a nagyvárosi központokban laknak. Az iparosodás időszakában, amikor sok orosz bevándorló érkezett ide, főleg aKurszki területről, az orosz vált a városokban a közösen használt nyelvvé (lingua franca). A szovjet periódusban történt kitelepítések és tömeggyilkosságok mérete, amely jelentősen érintette az etnikai arányokat, ma is vitatott a Donyec-medencét illetően.[39]
A területen élőzsidókat, akik A régiónak jelentősmuszlim lakossága van, amelynek részaránya egyes területeken eléri a 20 százalékot.[37]
A 2013–2014-es ukrán válság előtt a helyi politikát az oroszbarát Régiók Pártja uralta. A2008-as választásokon például mintegy 50 százalékos eredményt ért el a Donyec-medencében. Prominens tagjai közé tartozott az itteni származásúViktor Janukovics, akit a 2014-es forradalom távolított el Ukrajna elnöki székéből.
Az eloroszosodás folyamata aDonecki területen: a felső két oszlop a nyelvi arányok változását mutatja, az alsó kettő az etnikai arányokét. (Az 1926-os és 2001-es népszámlálások adatai alapján)
Jurij Sevelov nyelvész szerint az 1920-as évek elején az ukrán nyelvű középiskolák aránya a Donyec-medencében alacsonyabb volt az ukránok tényleges számarányánál.[40][41]
Ukrajnában végzett identitásfelmérések szerint a régió lakosainak mintegy 40 százalékaszovjet identitásúnak gondolja magát.[42]
A Donyec-medence gazdaságában a nehézipar, azon belül aszénbányászat és akohászat dominál. Bár a széntermelés az1970-es évek óta visszaesett, a régió jelentős széneladó. Szénbányái nagyon mélyek. Lignitet 600 méter körüli mélységekben bányásznak, az értékesebbantracitot ésfeketekőszenet 1800 méter körül.[5] Mielőtt 2014 áprilisában megkezdődött a donbaszi háború, a Donecki és Luhanszki területek Ukrajna teljes exportjának 30 százalékát állították elő.[43]
Az itteniek a világ legveszélyesebb bányái közé tartoznak. Ennek oka részben a bányák nagy mélysége. Gyakoriak asújtólégrobbanások, aszénporrobbanások, kőzettörések, és az infrastruktúra elavult.[44] A 2000-es évtized vége felé az illegális bányák is elszaporodtak, amelyek még veszélyesebbek.[45][46]
A régióban számos vegyi hulladéklerakót nem tartottak rendesen karban, és ezek folyamatos veszélyt jelentenek a környezetre. Egy speciális veszély a szovjet korszakból ered, egy 1972-es programból, amely azAtomrobbantásokkal a népgazdaságért program részeként nukleáris robbantásos bányászattal próbálkozottJenakijeve város közelében.
↑Soviet order to exterminate Cossacks is unearthed. University of York. University of York, 2010. november 19. (Hozzáférés: 2014. szeptember 11.) „'Ten thousand Cossacks were slaughtered systematically in a few weeks in January 1919 […] 'And while that wasn't a huge number in terms of what happened throughout the Russia, it was one of the main factors which led to the disappearance of the Cossacks as a nation. […]'”
↑Potocki, Robert.Polityka państwa polskiego wobec zagadnienia ukraińskiego w latach 1930–1939 (polish, english nyelven). Lublin: Instytut Europy Środkowo-Wschodniej (2003).ISBN 978-8-391-76154-0
↑The Number of Dead. Association of Ukrainians in Great Britain. [2014. október 6-i dátummal azeredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2014. szeptember 21.)
↑Sergei Maksudov, "Losses Suffered by the Population of the USSR 1918–1958", inThe Samizdat Register II, ed. R. Medvedev (London–New York, 1981)
Ez a szócikk részben vagy egészben aDonbass című angol Wikipédia-szócikkezen változatának fordításán alapul. Az eredeti cikk szerkesztőit annak laptörténete sorolja fel. Ez a jelzés csupán a megfogalmazás eredetét és a szerzői jogokat jelzi, nem szolgál a cikkben szereplő információk forrásmegjelöléseként.
