Adodó[1] (gyakranMauritius szigeti dodó, mauritiusi dodó, remetegalamb,dodógalamb vagy ritkábbandronte-madár)(Raphus cucullatus) amadarak(Aves) osztályába, azon belül agalambalakúak(Columbiformes) rendjébe és adodófélék(Raphidae) családjába tartozó röpképtelen kihaltfaj. Azember által kipusztított állatfajok jelképe.
A dodók viszonylag nagy, röpképtelen galambfélék voltak: a magasságuk kb. 62,6–75 centiméter, a tömegük pedig 10,6–17,5 kg körül lehetett.[2][3][4][5] Nagy fejük, erőteljes csőrük, csökevényes szárnyaik, vaskos lábuk észsíros fartájékuk[forrás?] volt.
A dodók életmódjáról viszonylag keveset tudunk, mivel csontmaradványok és hiteles feljegyzések alig maradtak fenn róluk. Annyi biztos, hogy Mauritius szigetének őserdeiben talajlakó életmódot folytattak, ahol különféle növényi termésekkel, illetve kisebb gerinctelen állatokkal táplálkoztak. Egy, ritkán két tojást költöttek ki a földön elkészített fészkeikben. A tojók talán kétévente költöttek. A mai galambok életmódjából egyesek arra következtetnek, hogy a hímek territóriumokat tartottak fenn.
Korábban dodónak vélték az úgynevezett „réunioni remetegalambot” is, melyet portugál tengerészek fedeztek fel 1613-banRéunion szigetén. Erről a madárról kevés információval rendelkezünk, azt leszámítva, hogy többnyire fehéres színű volt. A madár csontjait csak a20. században találták meg, és ekkor kiderült, hogy valójában egyíbiszféle volt. Ekkor aBorbonibis latipes nevet kapta. Később átértékelték rendszertani helyét, és az íbiszek(Threskiornis) nembe sorolták átThreskiornis solitarius néven. A fehér színű „réunioni dodó” tehát valójában sohasem létezett.
Mauritius szigetét feltehetően már a10. századiarab ésmaláj hajósok is ismerték, és1505-benportugál hajósok is kikötöttek a szigeten. Ám mindezek még nem voltak nagy hatással a szigetfaunájára. A nagy változások akkor kezdődtek, amikorholland telepesek költöztek az addig lakatlan szigetre1638-ban, mivel azt támaszpontként használták aTávol-Keletre vezető kereskedelmi hajózásban: ettől számítva a dodók a század végére, 1690-re kipusztultak.[6]
Annak ellenére, hogy húsuk zsíros és rágós, szinte élvezhetetlen volt, a szigeteket felkereső utazók néha vadásztak rájuk. Az emberrel szemben bizalmas madarak nem futottak el a partra szálló hajósok elől. Szórványos híradások szerint a fűszerkereskedő hajók matrózai sokszor furkósbottal öldösték le őket, hogy élelemhez jussanak.
Kihalásukat a félénkség teljes hiánya és legfőképpen a telepesek által behurcolt és később elvadult háziállatok (példáuldisznók,kutyák,makákók) éspatkányok okozták, amelyek felfalták a földön fészkelőmadarak tojásait. Hozzájárulhatott kihalásukhoz élőhelyük, az őserdők tönkretétele: a fákat kivágták, és az erdők területén ültetvényes gazdálkodásba kezdtek.
A különös formájú állat felkeltette a korabelieurópaiak érdeklődését, ezért sok példánytNyugat-Európába szállítottak, ahol főleg vásári látványosságként mutogatták őket, illetve múzeumokba kerültek.
↑Brassey, C.A.; O'Mahoney, T.G.; Kitchener, A.C.; Manning P.L.; Sellers W.I. (2016). „Convex-hull mass estimates of the dodo(Raphus cucullatus): application of a CT-based mass estimation technique”.PeerJ4, e1432. o.DOI:10.7717/peerj.1432.ISSN2167-8359.PMID26788418.PMC4715441.
↑Élet és Tudomány, LXVII. évf. 30. sz. 944. o. 2012.
