Kübelé vagyCybele (Kybele) eredetileg afrígek egyetlen ismertistennője, és valószínűleg nemzeti istenség, az összes istenségek anyja (Magna Mater), akitKis-Ázsia számos helyén tiszteltek. A kis-ázsiaigörög gyarmatosítók átvették a fríg kultuszát, és a Kr. e.6.–5. század körül elterjesztették Görögország szárazföldjén és a távolabbi nyugati görög gyarmatokon.[1]Rómában és más területeken isMagna Mater ("Nagy Anya") néven vált ismertté.[1] A kultusza Görögországban soha nem ért el nagy népszerűséget,[1] míg Rómát a Kr. e 3. század vége körül érte el.[1] A görögökRhea titánnal vagy istennővel (az olimpikonok anyja) ésDémétérrel (a termékenység istennője) azonosították.[1]
Kultuszának főfészkeGalatiában volt, annak is Pesszinusz nevű városában, ahol egy ősrégi szentélyben az istenasszony ama képét őrizték, mely állítólag az égből esett le. Galatiai kultuszában tapad alakjához azAgdisztisz(wd) név is, ellenében pedig Agdisztesz nevű felemás lényt szerepeltet a hitrege, mely elpusztítja az istenasszony kedvencétAttiszt (Attent v. Attest). A papokat, akik az istennő tiszteletére ki is herélték magukat, gallus-oknak nevezték.[2]
Frígiában a papok neve koribantok volt, maga Kübelé külön melléknevet is viselt, mely az egész országról volt véve (Phrygia mater); az ünneplő sereg dobokkal, kürtökkel és sípokkal tombolva járt be hegyet-völgyet.[2]
Troaszban Kübelét az Ida hegyéről szólították (alma parens Idaea deum), ahol tiszteletére szintén gyulladtak ki oltárok.[2]
Így terjedt tisztelete Kis-Ázsiából a szigeteken, különösenKrétán keresztül görög földre. A görögöknél, nohaRhea néven az összes istenek anyjának tisztelték, mégis a keleti kultuszok behatolása előtt másodrendű szerepet játszott. Gyermekeivel együtt tisztelték és mindössze Kréta szigetén jutott nagyobb jelentőségre, ahol kíséretében a kurétek voltak, zajos táncokat és körmeneteket rendező szolgaszellemek és ennek emlékére ugyanolyan szerepű papok.[2]
A keleti Kübelének a görögRheával történt egyesüléséből egy új istenalak Rhea-Kübelé keletkezett, misztikus, mindent létesítő görög istenség, maga a termékeny, mindent világra hozó természet. Ezentúl aztán az elsőrendű istenségek egyike. NemcsakAthénben volt egy előkelő temploma (a Metroon), de Beociában és az egészPeloponnezusban el volt terjedve tisztelete. Athéni szobrátPhidias vagy annak kedvenc tanítványa,Agorakritosz készítette.[2]
Rómában(talán csak pusztanépetimológia útján) egyrésztRhea Silvia lett belőle (Romulus és Remus anyja), de másrészt ünnepeinek régi, keleti zajos természetét is megtartotta, ünnepe a (a Megalesiák) néhány nappal a Cereáliák előtt folyt le és pedig lényegében amazokhoz hasonló módon, csakhogy a Megalesiákat a patricius-asszonyok ünnepelték, mig a Cerealiákat a plebejus-nők ülték meg. De papokul megtartották a frigiai gallusokat, akik lármás zenével járták be az utcákat és istennőjük számára könyöradományokat gyűjtöttek. Későbbi időből (az Antoninok korából) való K. egy másik római ünnepe, a bikaáldozat (Taurobolia). Ennél az áldozó pap ruháját a leölt bikának vérével hintette meg, ami a keresztelés és újjászületés eszméjének pogány jelképezése, ősképe akart lenni.[2]
Kübelének képzőművészeti ábrázolásában két fokozatot kell megkülönböztetnünk:
egy régebbit, mely kétségkívülPhidias elveszett képének nyomán haladt,
egy újabbat, mely már keleti, orgiasztikus jellegű.[2]
A régebbi felfogás hosszú chitonban mutatta be Kübelét, egyik kezében timpanonnal, a másikban az áldozati csészével. Később trónon ül oroszlánoktól körülvéve; kocsin, amit oroszlánok húznak; néha oroszlánokon nyargal, fején csaknem mindig falkorona van (azért a római költőknél «turrigera», «torrita»).[2]
