Ez a lap egy ellenőrzött változata
| Asorozat témája 汉传佛教 / 漢傳佛教 Han-csuan Fo-csiao |
|---|
 |
| Története |
| Főbb alakok |
| Hagyományok |
| Szövegek |
| Építészet |
| Szent hegyek |
| Kultúra |
| Asorozat témája |
|---|
 |
| Asorozat témája |
|---|
 |
Körvonalakban |
Acsan vagychan buddhizmus (kínai: 禪, amely a 禪那,pinjin: chánnà rövidítése, aszanszkrit:dhjána kifejezésből, melynek jelentése „meditáció” vagy „meditatív állapot”[1]) amahájánabuddhizmus egyik iskolája, amely Kínában fejlődött ki a 6. század után és aTang és aSzung-dinasztia domináns vallásává vált. A Szung-kor után a csan többé-kevésbé összeolvadt aTiszta Föld buddhizmussal.
A csan buddhizmus déli irányban terjedtVietnámba és kelet feléKoreába (aholszon néven ismert), majd a 13. századbanJapánba, aholzen néven vált ismertté. A csan/zen hagyomány a buddhizmus egyik legismertebb irányzatává vált anyugati világban.
 | Bővebben:A buddhizmus terjedése a selyemúton |
A csan buddhizmus korai történetét elmesélő megbízható források már nem léteznek. Emiatt különböző kategóriákra szokták osztani a csan történelmét.[2][3] Ferguson három korszakra osztja az 5. és a 13. század között:
McRae négy időszakra osztotta a csan történelmét:[5]
Weinstein szerint aMing-dinasztia idejére olyan erősen megszilárdult a csan iskola, hogy minden szerzetes a csan buddhizmus alá tartozólinji vagy acsaotung irányzatoknál kötelezték el magukat.[8]
A Ming-dinasztia idején a kínai buddhizmus egyik hatalmas reformereHan-san Tö-csing volt.[9] Kortársaihoz hasonlóan ő is a csan és a Tiszta Föld módszerek kettős gyakorlatát vallotta, valamint a tudat megtisztítására anianfo ("Buddha tudatosság") technikát.[9] A gyakorlók számára mantra gyakorlatokat és szövegolvasást is tanított. Közismert tanítóvá vált, aki szövegmagyarázatokat készített és híres volt a fogadalmak szigorú betartásáról.[9]
Csiang Vu szerint a kor csan mesterei számára az önképzést tartották a legfontosabbnak és a formális beavatásokat és kliséket a háttérbe szorították.[10] Elismerték a meditációt és aszkézist gyakorló neves papokat, akik nem tartoztak semmilyen átadási vonalhoz hogy "tanító nélkül érték el a bölcsességet".[10]
ACsing-dinasztia a tibetigelugpa iskolát karolta fel.[11] ATajping-felkelés korai szakaszában a lázadások a buddhizmust célozták. Az 1853-as Nancsingi csatában a tajping hadsereg lemészárolt több ezer szerzetest. A felkelés közepe felé a tajping vezetők megenyhültek és a szerzetesek számára igazolványt követeltek.
A kínai modernizáció vezetett a kínai Birodalom végéhez és aKínai Köztársaság megalakításához, amely egészen akínai polgárháborúig létezett, amely után 1949-ben megalakították aKínai Népköztársaságot.
Megkísérelték felélénkíteni a nyugati kultúra hatása alatt álló kínai buddhizmust.[12] Ezek közül a legjelentősebb aTaj-hszu-félehumanista buddhizmus és aHszu Jun-féle kínai csan buddhizmus volt.[12] Hszu Junt általánosságban a 19-20. század egyik legjelentősebb buddhista tanítójának tartják. A 20. század további fontos tanítónak tekintik még a Tiszta Föld buddhista Jin Kuangot (印光)[13] ésHong Ji művészt. A világi emberek közülCsao Pu-csu dolgozott sokat a hagyományok felelevenítésén.
1949-ig sok kolostort építettek a délkelet-ázsiai országokban a kínai buddhizmus terjesztése érdekében, például a Kuang-hua kolostor papjai. Jelenleg ennek a kolostornak hét ága működik a Maláj-félszigeten és Indonéziában.[14]
Az 1970-es évek reformja és a nagy nyitás időszaka után a kínai buddhizmus második újjáéledése zajlott.[15][16][17][18] Ősi buddhista templomokat állítottak helyre valamint újakat építettek.
A helyi kormányzatok által irányított kínai buddhista templomok egyre inkább a belépőjegyekből, füstölőkből és egyéb vallási kellékekből származó bevételek kereskedelméről szóltak. Ezen felül hatalmas bevételt jelentett a templomok bejegyzése atőzsdén és az önkormányzatoknál. 2012 októberében a vallásügyi állami szervezet kihirdette, hogy vissza kívánja szorítani a vallási nyerészkedést.[19] Sok helyszín törölte a belépőjegyeket és bevezették az önkéntes adományozást.[20][21]
A 108 méter magas szanyai Déli-tenger Kuan Jin szobrát 2005. április 24-én rögzítették több tízezer zarándok és 108 előkelő szerzetes részvételével, akik különböző buddhista csoportból érkeztek Kína szárazföldi területeiről, Hongkongból, Makaóból és Tajvanból. A küldöttségben helyet kaptak athéraváda és atibeti buddhizmus hagyományait képviselő szerzetesek.[22][23] Kínában találhatók a világ legmagasabb szobrai, amelyek közül sok buddhista szobor.
2006. áprilisban Kína szervezésében először ült össze aBuddhista Világfórum, amelyet azóta két évente megismételnek. 2007-ben a kormány betiltotta azokban a hegyekben a bányászatot, amelyeket a buddhista egyházok szent hegynek tartanak.[24] Még ebben az évbenCsangcsou-ban felépítették és megnyitották a világ legmagasabb pagodáját.[25][26][27] Egy évvel később a tajvaniCu Csi alapítvány és aFo Kuang San engedélyt kapott, hogy Kína szárazföldi területén iskolát nyisson.[28][29]
Jelenleg mintegy 1,3 milliárd ember él Kínában. A felmérések szerint a lakosság 18,2-20%-a buddhistának vallja magát.[30]
| Bővebben:Buddhizmus Vietnámban |
A vietnámi hagyományok szerint 580-ban egyVinitarucsi (vietnámi: Tì-ni-đa-lưu-chi) nevűindiai szerzetes Vietnámba érkezett, aki a tanulmányait a kínai csan buddhizmus területén végezte, tanítója személyesen a csan harmadik pátriárkája volt (Szengcsan). Így alakult ki a vietnámi thiền buddhizmus.
| Bővebben:Koreai buddhizmus |
Akoreai buddhizmus új korszaka kezdődött el a szon iskoláinak létrejöttével a kései Silla idején. Ez az új meditációs iskola a 7-9. században érte el Koreát, amint ahvaom és a „csak-tudat” irányzathoz tartozó szerzetesek Kínába utaztak a csan tanulmányozása érdekében. Ennek következtében feszültség keletkezett az új meditációs iskolák és a korábban is létező elméleti irányultságú iskolák között. Számos koreai tanulmányozta a csant Kínában, és hazatérésüket követően vezető tanítványaikkal megalapították saját iskoláikat különböző hegyi kolostorokban. Kezdetben ezeknek az iskoláknak a száma kilenc darabban volt meghatározva. Egy koreai herceget pedig, aki szerzetes lett, és szintén Kínába ment, sok kínai Ksitigarbha mennyeibódhiszattva megtestesülésének tart.
| Bővebben:Zen |
Zen önálló iskolaként nem létezett a 12. század előtt. Ekkor egyMjóan Eiszai nevű szerzetes kínai tanulmányai utánRinzai néven megalapította a Linji-vonalat Japánban. 1215-benDógen, Eiszai kortársa, szintén kínai képzés után megalapította Japánban aszótó iskolát. A mai zen iskolák Japánban a következők:szótó (japán: 曹洞), arinzai (臨済) és azóbaku (黃檗). Ezek közül a szótó a legnagyobb és az óbaku a legkisebb. A rinzai több aliskolából áll a különböző templomok alapján:Mjósindzsi,Nanzendzsi,Tenrjúdzsi,Daitokudzsi ésTófukudzsi.