Acsaládnév, vagy másik jellemző magyar elnevezésselvezetéknév aszemélyneveknek az a része, melyet agyermek többnyire egyik vagy mindkét szülőjétől örököl, szemben az utónévvel (keresztnévvel), ami „személyre szóló”. A vezetéknévMagyarországon napjainkbanminiszteri engedéllyel változtatható meg. A gyermek apjától vagy anyjától örökölheti (mindkét esetben csak úgy, ha a szülő aházasságban megtartotta a saját vezetéknevét); illetve örökölheti mindkét szülője vezetéknevét kötőjellel egybekötve vagy kötőjel nélkül, tetszőleges sorrendben, amely legfeljebb kéttagú lehet. A leendő házaspárok a házasságkötés előtt nyilatkoznak születendő gyermekeik családnevéről, amit az első gyermek születéséig módosíthatnak. A magyar törvények szerint az egy házasságból született testvéreknek azonos vezetéknevet kell viselniük.
NapjainkbanEurópában a legtöbb ország már nem tesz különbséget aházasságban és az azon kívül született gyermekek közt azt a jogukat tekintve, hogy apjuk nevét viselhessék, de az apának ilyenkor elismerő nyilatkozatot kell tennie.
A családnevek Magyarországon a 13. század végén jelentek meg, először csak szórványosan, a nemesség körében. A jobbágyság körében a kételemű név csak a 16. század elején vált általánossá.[1]
A vezetéknevek szerepe kezdetben az egyező keresztnevű emberek megkülönböztetése volt, leggyakrabban az illető foglalkozására (pl: tímár, kovács, szabó), kinézetére (pl: kis, nagy, vagy akár medve, utalva nagy termetére) vagy belső jellemzőire (pl: bátor, gazdag, fukar) vagy azok ellenkezőjére utalt. Kaphatta földesura rangjáról is (pl. király, herceg, gróf, báró). Ez a név általában nem öröklődött, de fokozatosan a „Bátor Mihály, Béla fia” forma miatt egyre gyakoribb lett, hogy ez aragadványnév egy egész családot vagy akár több nemzedéket is jelölt.
Más kultúrkörökben a vezetéknevet az apa keresztnevéből képzett név (patriarchális társadalmakban legalábbis) helyettesítette, „Mihály fia Béla” formában.
Egyesszláv népeknél jellemző például az, hogy az örökölt családnév mellett megjelenik az apai név is, például azoroszLev Nyikolajevics Tolsztoj névben „Tolsztoj” a családnév, „Nyikolaj” volt az apa neve (így az „Nyikolajevics” forma az „Nyikolaj fia” jelentésű) és „Lev” magának az írónak a keresztneve.
A származás megjelölésére használták ade genere (nemzetségből)latin nyelvű kifejezést a koraközépkorban. Körülbelül a14. századig volt használatos a keresztnév mellett az apa vagy valamelyik előd nevével, esetleg a lakóhely elnevezésével kapcsolatban. Például: De genere Dénes = Dénes fia, rövidített formája „de”, Dénes de Zala = Zalai Dénes. A családnevek kialakulásával általános használata megszűnt.Leonardo da Vinci neve is hasonló eredetű, aki atoszkánVinci nevű város melletti kis faluban (Anduan) született.
A 13–14. században kialakuló magyar családnevek eredete
A kételemű személynév viselése a 17. század elejére vált általánossá Magyarországon, de ez nem akadályozta meg azt, hogy a nevek viselői adott esetben azt megváltoztassák, például jobbágyok szökésük esetén, vagy ha túl sok volt az adott településen az azonos vezetéknevű ember, vagy a nemesek új birtok szerzése után.[2] Magyarországon a vezetékneveketII. József tette kötelezővé 1787-ben, ezzel alakult át a szokásból hivatalosan azonosító adattá. 1814-tőlI. Ferenc a fejlődő közigazgatás szükségleteire tekintettel kancelláriai, majd később belügyminiszteri engedélyhez kötötte a családnevek megváltoztatását.[3]
Amásodik világháború körül igen sok német vezetéknevetmagyarosítottak, főként asváb és azsidó származású (vagy hangzású) családneveket, hogy elkerüljék a hátrányos megkülönböztetést,deportálást vagy a meghurcoltatást.
Napjainkban már nem annyira kötött a vezetéknevek házasság utáni alakulása, mint évszázadokkal – vagy akár csak fél századdal – ezelőtt.
A huszadik században Magyarországon a leggyakoribb forma az volt, hogy a házasság után a férj megtartotta a nevét, a feleség pedig az ő nevét vette fel a „-né” utótaggal (Szedlacsek Edömérné, ami egyébként megfelel például az angolszász „Mrs. John Smith” [John Smithné] formának). Az 1974-es családjogi törvény szerint már lehetőség volt arra, hogy a feleség megtartsa saját nevét, a Szedlacsekné Zutyula Amarilla, vagy a Szedlacsek Edömérné Zutyula Amarilla minta mellett.
A mai szabályozás 2004-től majdnem teljes szabadságot ad a férj és feleség családneveinek kombinációjával. Például ha Szedlacsek Edömér és Zutyula Amarilla összeházasodik:
a férj neve lehet: Szedlacsek Edömér, Zutyula Edömér, Szedlacsek-Zutyula Edömér, Zutyula-Szedlacsek Edömér
míg a feleség neve: Zutyula Amarilla, Szedlacsek Edömérné, Szedlacsekné Zutyula Amarilla, Szedlacsek Edömérné Zutyula Amarilla, Szedlacsek-Zutyula Amarilla, Zutyula-Szedlacsek Amarilla vagy Szedlacsek Amarilla lehet.
(A névválasztásokat tovább bonyolítja adoktori cím, illetve hogy azt a férj, illetve a feleség – avagy mindketten – szerezték meg. Adr. Szedlacsek Edömérné azt jelenti, hogy a férj a doktor, aSzedlacsek Edömérné dr. pedig azt, hogy az asszony.)
Családon belüli teljes névazonosság esetén, ha szükséges, az idősebb családtag neve előtt id. rövidítést használnak. Mindig kis kezdőbetűvel írják, kivételt képez a mondat kezdet. Amennyiben az idősebb családtag életében nem használta ezt a megjelölést, később – elsősorban tevékenységi kör azonossága esetén (pl.: művész dinasztiák, lásdHans Holbein,Lucas Cranach,Brueghel,Strauss) – a könnyebb megkülönböztetés érdekében akkor is alkalmazzák. A fiatalabb családtag neve előtt mindig ifj. rövidítés szerepel, ennek jelentése ifjabb és nem ifjú, mint ahogy időnként az idősb, vagy idősebb jelentésű id. rövidítést is helytelenülidősnek mondják. Természetesen ez a jelölés a név viselőjének halála után is megmarad. Minden esetben kis kezdőbetűvel írják, kivétel a mondatkezdet.
↑Karády-Kozma:Karády Viktor – Kozma István:Név és nemzet: Családnév-változtatás, névpolitika és nemzetiségi erőviszonyok Magyarországon a feudalizmustól a kommunizmusig. Budapest: Osiris. 2002.ISBN 963 389 236 8
