1920-raFranciaország teljesen meghódította a területet, és hozzácsatolta aFrancia Egyenlítői-Afrikához. 1960-banFrançois Tombalbaye vezetésével az ország elnyerte függetlenségét. A muszlim északi terület a Tombalbaye által folytatott politika hatására fellázadt,1965-ben hosszan elhúzódó polgárháború kezdődött. 1979-ben a lázadók meghódították a fővárost, ezzel megtörve a déliek uralmát. A siker után a lázadók tábornokai egymás ellen fordultak, amibőlHissène Habré emelkedett ki győztesen. Az ő hatalmát 1990-ben tábornoka,Idriss Déby döntötte meg. A 2000-es években adárfúri konfliktus átterjedt a határon, több ezer szudáni menekült él menekülttáborokban Csád keleti részén.
Az országban gyakoriak az összecsapások és apuccskísérletek. A nominálisGDP-t tekintve Csád egyike avilág legszegényebb országainak. A hivatalikorrupció igen magas. A csádiak döntő többsége igen szegény, akik földművelésből és pásztorkodásból önellátásban élnek. 2003-tól kezdve az ország főexportcikke akőolaj.
Mivel az ókorban aszaharai terület nem volt teljesen száraz, Csád lakossága egyenletesebben oszlott el, mint ma. 7000 évvel ezelőtt a Szahara még nedves éghajlatú volt.[11] ABorkou(wd) ésEnnedisziklarajzai elefántokat, orrszarvúkat, zsiráfokat, szarvasmarhákat és tevéket ábrázolnak; ma csak a tevék élnek már meg ott.[11] Az i. e. első évezred végére számos állam és birodalom jött létre és tűnt el, mindegyik igyekezvén a Szaharán keresztülvezető kereskedelmi útvonalakat ellenőrzése alá vonni. A régiót pontosabban viszont csak a középkor óta ismerjük.
A középkorban a mai Csád területén egykori virágzó muszlim szultánságok (Vadai,Bagirmi) gazdasági alapját a szaharai karavánutak kereskedelme, főként a rabszolga-kereskedelem képezte. A területén800 körül létrejött királyság volt az egyik legrégibb és legnagyobb királyság aSzaharától délre.
Az egymás ellen is hódító háborúkat folytató államokat a francia hadsereg foglalta el1890-ben. Csád1920-banFrancia Egyenlítői-Afrika része lett, majd annak felbomlásakor, 1958-ban autonóm köztársaságként a Francia Közösség tagállamává vált.
1960-ban elnyert függetlenség után az északi muszlim állattenyésztő és a déli földművelő lakosság között kiéleződött ellentét az ország kettészakadásához vezetett. A konfliktusbaLíbia is beavatkozott (Csádi–líbiai konfliktus), megszállva az ásványi kincsekben gazdag, vitatott határvidéket (Aozou-sáv). Végül a két országrész megállapodást kötött, a líbiai csapatok pedig elhagyták az országot. A belső harcok az1990-es évek második felében ismét fellángoltak, majd2002-ben a kormány és a felkelők megállapodást kötöttek.
Dárfúr tartomány, amelySzudán része, szomszédos Csáddal. Az ottani konfliktus kihatott Csádra is. Egyrészt sok menekültet kellett ellátnia az egyébként is szegény országnak. Másrészt a csádi kormány fegyveres ellenzéke is bázisul használjaDárfúr területét, onnan indítja ismétlődő kormányellenes támadásait.
2021.április 20-án megöltékIdriss Déby elnököt. A parlament azonnal feloszlatta magát,[12] valamint lemondott a kormány is. Az országot a tervek szerint 18 hónapig egy átmeneti katonai tanács vezette volna,[13] ennek ellenére még abban az évben Déby fia,Mahamat Déby lett az államfő, akit2024-ben egy nemzetközi megfigyelők szerint sem tiszta választáson is újraválasztottak.[14]
Még 2023 végén azötödik Orbán-kormány döntött határozati javaslatban, hogy katonai kontingenst küld az országba, elsősorban „tanácsadási, támogatási és harctéri mentorálási feladatok ellátása, továbbá a terrorizmus elleni küzdelem támogatása érdekében 2025. december 31-ig.” A magyar kormány szerint aSzáhel-övezetben próbálják elejét venni az onnan kiinduló migrációs hullámoknak.[15] AzOrbán Gáspár,Orbán Viktor miniszterelnök fia közreműködésével kísért, alig kommunikált katonai szerepvállalás valódi céljairól ugyanakkor feltételezik, hogy amögött Csád ásványkincseinek részleges megszerzése áll, de esetlegesen orosz hírszerzői tevékenységet sem zártak ki a magyar katonák megjelenése mögött.[16][17][18]
Északon az elszórt oázisokkal tarkítottSzahara terül el, amelynek egyhangúságát a hatalmasTibeszti ésEnnedi szigethegység töri meg. Dél felé a sivatag sztyeppbe, majd aCsád-tó medencéjének lefolyástalan, mocsaras vidékébe megy át.
AzAfrika belsejében fekvő ország aSzahara és aSzudán nagytájak területén helyezkedik el. Északi harmadán aSzahara homoksivatagjai uralkodnak, amelyek közül azEnnedi (1450 m)homokkő fennsíkjai és aTibeszti vulkáni eredetű vonulatai (Emi Koussi, 3415 m;Pic Tousside, 3315 m) emelkednek ki. Az ország nagy részét a két folyó (Chari,Logone). táplálta, változó területű, sekélyCsád-tó medencéje foglalja el.
Műholdas kép. Az ország északi része sivatag, délnek haladva egyre zöldebb a táj
Legjelentősebb folyók:Chari,Logone. Ezek és mellékfolyóik az ország déli, csapadékosabb vidékén folynak aCsád-tóba, mely még pár évtizeddel ezelőtt is sokkal nagyobb volt, mint ma. Hatalmas mocsárvidék maradt a visszahúzódó tó nyomán.
a központi síkság (Száhil öv) forró és száraz, rövid esős évszakkal június közepétől szeptember közepéig;
a déli alföld meleg és nedvesebb, szezonális esőkkel május végétől október elejéig.[11]
A csapadék a Szaharában nem éri el az évi 50 millimétert sem. A középső, Száhil övben 300–600 mm között változik. Az ország déli részén az éves csapadékmennyiség 1000 mm körüli. Errefelé a december-januári középhőmérséklet 25 °C, míg az áprilisi 31 °C.
ANotre Dame-i Egyetem kutatói alapján aklímaváltozás miatt globálisan az egyik legsebezhetőbb ország és ilyen téren az egyik legfelkészületlenebb ország.[19]
Északról délnek haladva, a csapadékmennyiségnek megfelelően, sivatagi, oázisoktól tarkított félsivatagi, tüskés és száraz szavannás (Szahel), nedves szavannás területek követik egymást. Délen a kiadósabb nyári esők lombos fákat táplálnak.
Zakouma Nemzeti Park: 1963-ban alapították, Csád első nemzeti parkja. Elefántok, oroszlánok... Sok kárt tett benne a polgárháború, de nagyjából túlélte az állatállomány.
A fővárosN’Djamena lakossága mintegy 1,1 millió fő (2013). Az ország teljes népessége 2018-ban mintegy 15,5 millió fő.[22]
A népesség nagyon egyenlőtlenül oszlik meg. Az északi, sivatagos részek népsűrűsége igen alacsony, pl. 0,1 fő/km² a szaharai Borkou-Ennedi-Tibeszti régióban, de délen, a Nyugati Logone régióban (Logone Occidental) 55 fő/km² körüli. A főváros környékén ez még magasabb. Csád lakosságának zöme az ország déli részén él.
Eltérő becslések vannak.Megközelítő adatok szerint a lakosság 52-58% -amuszlim, míg 39-44% -akeresztény.[23]
2014-15-ös CIA becslés alapján[24]:muszlim 52,1%, protestáns keresztény 23,9%,katolikus 20%,animista 0,3%, egyéb keresztény 0,2%, egyik sem 2,8%, meghatározatlan 0,7%
Az országban élő muszlimok többsége a misztikus iszlám (szúfizmus) mérsékelt ágának híve. Leggyakoribb kifejeződése atidzsanija(wd), amelyet a csádi muszlimok 35% -a követ, és amely néhány helyi afrikai vallási elemet is tartalmaz.[25]
A legnépesebb csoport a délen élő, fekete bőrű, de hamita eredetű szara, akik 30%-ot tesznek ki. A Szudánból bevándorolt feketék aránya 26%. Tedák, más néven teda-dazák, azaz az arabokkal rokon, szintén sötét bőrű hamiták aránya 7%. A többi etnikai csoport szudáni, egészen fekete bőrűek és hauszaiak, akik szintén egy fekete etnikai csoport, arányuk 2%. A legnagyobb szudáni csoportok, a mbumok 7%-kal, maszalit, maba, mimi 7%. A tamák aránya 6%. mubi 4%, kanuri 2%, masza 2%, kotoko 2%.[28]
A polgárháborúktól és a katasztrofális aszályoktól gyötört ország nem tudja megoldani polgárainak társadalombiztosítását és kielégítő egészségügyi ellátását.
Igen szegény ország, a 2010-es években a lakosság 40%-a él aszegénységi küszöb alatt.[21] Fejlődését a tengerparttól elzárt fekvésen túl az állandó belharc is gátolja. Az ország külföldi segélyekre és hitelekre utalt.
Az évekig tartó polgárháború külföldi befektetésekre gyakorolt hatása még ma is érezhető, hiszen azok a befektetők, akik 1979 és '82 között hagyták el Csádot, csak nemrég kezdték visszaszerezni az ország jövőjébe vetett bizalmat. Az eddigi egyik legfontosabb gazdasági vállalkozás a Doba-medence olajkitermelési projektje volt Dél -Csádban. Az olajkitermelés a déli Doba régióban 2000 júniusában kezdődött.[11]
Csád nagymértékben függ a külföldi segítségtől. Fő adományozói közé tartozik az Európai Unió, Franciaország és a hitelező ügynökségek.[11] A külföldi beruházások nehézkesek a korlátozottinfrastruktúra, a képzett munkavállalók hiánya, a kiterjedt kormányzatibürokrácia és akorrupció miatt.[21]
Csád fő kiviteli cikkei az olaj, az arany és az uránium, amelyek a teljes kivitel több mint 95 százalékát teszik ki.[30] Gazdaságának amezőgazdaság jelenti az egyik fő alapját, ahol a foglalkoztatottak kb. 80%-a dolgozik (főleg önellátó gazdálkodás, állattenyésztés).[11][21] 2020 táján már a kőolaj is.[21] Ekkor már a kőolaj adja az exportbevételek mintegy 60%-át, míg a gyapot, a szarvasmarha, az állatállomány és agumiarábikum biztosítja az olajon kívüli exportbevételek nagy részét.[21]
A pásztorok aszudáni ésszáhil övezetben szarvasmarhát, birkát, kecskét és a nem muszlimok még sertést nevelnek. A szaharai régióban csak a tevék és a szívósabb kecskék élnek meg.[11]
Az ország kőolajkészleteinek kiaknázása és a kőolajvezetékek kiépítése2000-ben, aVilágbank támogatásával vette kezdetét. Ennek eredményeként kőolaj-termelése és -exportja a jövőben várhatóan nőni fog.
Jelentősebb ágazatok: olaj-, gyapot-, textil-, élelmiszer-, szappan-, cigaretta-, építőanyag ipar.[21]
A csádi közlekedési infrastruktúra általában gyenge, különösen az ország északi és keleti részén.
A 2010-es években Csádnak nincs vasútja, bár két vonalat terveznek.
Északon az utak puszta nyomok a sivatagon, és ataposóaknák továbbra is veszélyt jelentenek. A hatalmas méretű országban 2018-ban összesen 44 ezer km út volt, ebből csak pár száz km (!) volt aszfaltozott.[21]
A vontató állatok (ló, szamár, teve) továbbra is fontosak az ország nagy részében.
N'Djamenából minden nagyobb város elérhető repülőgépen. 2017-ben a becslések szerint 59 repülőtér volt, amelyek közül csak kilenc rendelkezett burkolt pályával.[21]
A mintegy 200 népcsoport, 100 nyelv, három nagy vallás (muszlim, törzsi, keresztény), három éghajlati övezet és a több ezer éves múlttal rendelkező Csád kultúrája változatos és sokrétű. Északon, a Szahara szívében aberberek leszármazottai, a muszlimtubuk élnek. Az ország középső harmadán a félnomád, több alcsoportból álló, az arab zenei hagyományokat őrzőszudáni arabok lakják. Az ország déli termékeny szavannáit a nem-muzulmán, fekete-afrikai népcsoportok népesítik be.
Apoligámia gyakori; a nők kb. 39%-a él ilyen körülményben. A törvény engedélyezi a többnejűséget, hacsak a házastársak nem határozzák meg, hogy ez házasságkötéskor elfogadhatatlan.[31] Bár a nők elleni erőszak tilos, a családon belüli erőszak gyakori. Anői nemi szervek megcsonkítása is tilos, de a gyakorlat széles körben elterjedt és mélyen gyökerezik a hagyományokban. A csádi nők közel fele megy át az eljáráson.[32]
Gyermekházasságok
Igen magas a gyermekházasságok aránya, az egyik legmagasabb a világon.[33]
Képek
Mbumo törzsi lányok táncolnakFérfiak az ország északi felérőlAsszonyok egy dárfúri menekülttáborbanEgy szabó hagyományos ruhákat árulKeresztény katedrális a fővárosbanKözépkori szobormaradvány N'Djamena térségéből
A 6-tól 12 éves korig terjedő általános tankötelezettség ellenére az iskolás korúaknak kb. negyede jár csak iskolába. Nagyon magas az analfabéták aránya: 78%, 2016-os becslés alapján.[21] Az országban három egyetem működik. (N'Djamena,Abéché városokban)
Sok tényező befolyásolja Csád konyháját. Köztük az éghajlati körülmények, a hagyományok és a vallási étkezési törvények. Az ország északi részén mások az étkezési szokások, mint délen.
Aköles a csádi konyha alapvető étele. Golyóra formázva mártásokba mártva eszik. Északon ez az étel alis (alysh) néven ismert ; délen bija (biya) néven.[34]
↑"ChadArchiválva 2007. június 14-i dátummal aWayback Machine-ben." (PDF).Women of the World: Laws and Policies Affecting Their Reproductive Lives – Francophone Africa. Center for Reproductive Rights. 2000
↑"Csád". Országjelentések az emberi jogi gyakorlatokról, 2007. március 6 .Bureau of Democracy, Human Rights, and Labor, US State Department.
↑According to the WHO:"The 10 countries with the highest rates of child marriage are: Niger 75%;Chad and Central African Republic 68%; India, 66%; Guinea, 63%; Mozambique, 56%; Mali, 55%; Burkina Faso and South Sudan, 52%; and Malawi, 50%."[1]Archiválva 2015. április 24-i dátummal aWayback Machine-ben.
Ez a szócikk részben vagy egészben aChad című angol Wikipédia-szócikkezen változatának fordításán alapul. Az eredeti cikk szerkesztőit annak laptörténete sorolja fel. Ez a jelzés csupán a megfogalmazás eredetét és a szerzői jogokat jelzi, nem szolgál a cikkben szereplő információk forrásmegjelöléseként.
.svg)
