Coahuila (vagy teljes nevénCoahuila de Zaragoza)Mexikó egyik szövetségi állama. Az ország északi részén fekszik a szárazföld belsejében, szomszédai: északon azUSA, nyugatonChihuahua ésDurango államok, délenZacatecas, keleten pedigÚj-León. A hivatalos névZaragoza utótagjátIgnacio Zaragoza tábornok tiszteletére kapta, akiCoahuila és Texas állam területén született.[2]
Lakossága 2010-ben kb. 2,75 millió fő volt, területe 151 563 km².[3] FővárosaSaltillo, másik jelentős városaTorreón.
Az állam legnagyobb része hegyvidék (legmagasabb pontja 3710 m), északnyugat-délkeleti irányban húzódik rajta végig aKeleti-Sierra Madre. Keleti fele lassan lejt aRío Bravo del Norte irányába, a hegység vizeit itt több folyó vezeti le, közülük legjelentősebb aRío Salado.
Coahuila nyugati fele aMexikói-fennsík részét képezi, átnyúlik ide aChihuahua-sivatag is. ABolsón de Mapimí nevű lefolyástalan medence átnyúlik a szomszédos államok területére, a Durangóban eredőNazas és a Zacatecasban eredőAguanaval folyók ide torkollanak. Az állam egyik legnagyobb városa, Torreón is itt fekszik, a Nazas vizéből öntözöttComarca Lagunera elnevezésű területen.
Az állam nevének eredetére több magyarázat született, abban mindegyik megegyezik, hogy anavatl nyelvből származik. A legkorábbi magyarázat szerint aCoatl (kígyó) ésHuiliana (csúszik, mászik) összetételéből ered, ami alapján olyan helyet jelenthet, ahol sok a kígyó. Mások aHuiliana helyett aHuila szót sejtették, ami egy galambfajtának a helyi elnevezése. A harmadik elmélet aQuauitl (fa) ésLa (bőség) szavakbólFákban bővelkedő hely jelentésűnek gondolják.[5]
A spanyol hódítás kicsit később érte el a területet, mint a déli részeket, a kedvezőtlen éghajlat és az arany hiánya miatt. Ráadásul az őslakók ellenállása is lassú haladásra kényszerítette az európaiakat: az újonnan alapított telepeket is gyakran megtámadták. Az első telepescsoport 1568-ban érte el a mai Coahuila területétFrancisco Cano vezetésével, később a portugálAlberto del Canto 1577-ben megalapította a mai fővárost, Saltillót,Új-SpanyolországNueva Vizcaya tartományának részeként.
A 18. század végén Saltillo ésMonclova politikusai és katonái között éles szembenállás kezdődött amiatt, hogy mindkét város Coahuila fővárosa szeretett volna lenni. A kereskedelmi központ azonban egyértelműen Saltillóban volt, ez később eldöntötte a vitát.[6]
Ezután a királyi kincstárnok,Porres püspöke és a magát felkelőnek tettető katona,Ignacio Elizondo, összeesküvést szőttek a függetlenségi harcosok vezetőinek letartóztatása érdekében. Monclovától délre,Acatita de Baján mellett csapdát állítottak számukra, elfogták Hidalgót, Allendét ésJuan Aldamát, akiket először Monclovában, azután Parrasban,Viescában, végülChihuahuában őriztek, ahol júniusban kivégezték őket.[6]
Később Rayón Coahuila ésZacatecas határán,Puerto Piñonesnél vereséget mért a királypárti csapatokra, akik visszatérését akarták megakadályozni. Azonban a függetlenségi háború további harcai jórészt elkerülték Coahuilát. Amikor végül 1823-ban az újonnan létrejött alkotmányozó testület megalkotta Mexikó első alkotmányát, abba a helyiMiguel Ramos Arizpe számos ötlete is bekerült.[6]
1840-ben szeparatista törekvések robbantak ki Coahuila és két másik állam (Új-León ésTamaulipas) területén, amelynek eredményeképp néhány hónapra létrejött e három állam szövetségéből aRio Grande-i Köztársaságot.[forrás?]
1846-ban azAmerikai Egyesült Államok indított támadást annak érdekében, hogy megszerezze Coahuila területeit is. Egyik egységük a Río Grande-i erőd bevétele után Monclova és Parras felé indult, egy másik pedig Saltillót foglalta el.Antonio López de Santa Anna vezetésével a mexikói hadsereg a város mellett,La Angosturánál ütközött meg velük, visszavonulásra késztetve az észak-amerikaiakat, azonban érthetetlen módon a vezér saját csapatait is visszavonta, így a csatában lényegében egyik fél sem nevezhető győztesnek.[6]
A 19. század történetéhez tartozik még, hogy 1877-ben és 1878-banPorfirio Díaz elnök ellen is felkelések törtek ki, ezek vezetőjeMariano Escobedo volt.[6]
AmikorFrancisco Ignacio Madero 1908-ban közzétette híres könyvét (La sucesión presidencial en 1910), ennek hatására Coahuilában is az elnök újraválaszthatóságát ellenző klubok szerveződtek. Az ilyen klubokból alakult országos párt, aPartido Nacional Antirreeleccionista kormányzójelöltje az 1910-es választásokonVenustiano Carranza volt. Amikor a választáson Madero nagy népszerűségre tett szert, Díaz elnök hívei a közeliMonterreyben letartóztatták, ésSan Luis Potosíban bebörtönözték, ahonnan azonban az USA területére menekült és megírtaPlan de San Luis című tervét. Ennek hatására Coahuila északi részén Carranza is felkelést kezdett szervezni, Saltillóban pedigRafael de Cepeda tette ugyanezt. Madero elnök november 20-án lépett Coahuila területére, a forradalmárok pedig ezen a napon foglalták elOcampo falut,Pablo González pedig Monclovánál vívott csatát a federalistákkal.
1911 februárjában Saltillóban rendezkedett be egy forradalmijunta Cepeda vezetésével, innen irányították az állam délkeleti részeit. Május 13-án a forradalmárokTorreón ostromát is megkezdték, ezzel csaknem egy időben pedigEmilio Madero elfoglaltaSan Pedro de las Coloniast. Carranza újabb választások útján novemberben végül megszerezte az állam kormányzóságát, majd 1913. március 26-án kiadta aPlan de Guadalupe című írását, mely azt tartalmazta, hogy nem ismerik el elnökkéntVictoriano Huertát. 1913. október 3-ánFrancisco Villa csapatai elfoglalták Torreónt, majd 1915-ben végleg a carranzista forradalmárok győzedelmeskedtek.[6]
Számos régi tánc (spanyol és indián eredetűek egyaránt) fennmaradt még az államban, példáulSaltillo,Parras ésSan Pedro városában amatachines (egy indián eredetű rituális tánc, rendkívül színes ruhákban előadva),Arteagában aSan Isidro tánc és aGuadalupana, Torreónban aMorismas,Matamorosban aPluma. A nyugati vidéken aLos Panaderos és aLas Cuadrillas népszerű: ezek 1-2 óráig tartó táncos-zenés összejövetelek.
A kézművesség legjellemzőbb termékeiMuzquíz községben ategua nevű lábbeli (amely gerincfájdalmak megakadályozására kiváló), Arteagában a fából készült állatfigurák, Saltillóban pedig a feltűnő színekben pompázósarapék (vállkendők).[8]
.jpg)
