Ez a lap egy ellenőrzött változata
| Ciszalpin Köztársaság | |||||||||||
| bábállam | |||||||||||
Repubblica Cisalpina 1797 –1802 | |||||||||||
| |||||||||||
 | |||||||||||
| A Ciszalpin Köztársaság (zöld) | |||||||||||
| Általános adatok | |||||||||||
| Fővárosa | Milánó | ||||||||||
| Kormányzat | |||||||||||
| Államforma | Direktóriumi köztársaság | ||||||||||
| Államfő | Első direktórium (1797–98) Második direktórium (1798–99) | ||||||||||
| |||||||||||
 AWikimédia Commons tartalmazCiszalpin Köztársaság témájú médiaállományokat. | |||||||||||
ACiszalpin Köztársaság (olasz nevénRepubblica Cisalpina, franciáulRépublique cisalpine): 1797–1802 között létező állam volt Közép-Itáliában, afrancia forradalom exportjának gyümölcse, hivatalosan aFrancia Köztársaság testvérköztársasága(République sœur), valójában csatlós állam, amelyet 1797-benNapoléon Bonaparte tábornok hozott létre két korábban kreált csatlós állam – aCiszpadániai és aTranszpadániai Köztársaság – megszüntetése és összevonása révén. FővárosaMilánó volt. A ciszalpin állam 1802-ig állt fenn, amikor Bonaparte tábornok, ekkor már a Francia Köztársaság Első KonzuljakéntItáliai Köztársasággá keresztelte át, ennek köztársasági elnökévé őt magát kiáltatta ki.
Azelső koalíció háborúja soránBonaparte tábornok forradalmi csapataibevonultak Észak-Itáliába, lerombolták a fennállófeudális állami struktúrákat és a helyi liberális erőkre támaszkodva csatlós köztársaságokat hoztak létre.
1796 decemberében aPó folyótól délre fekvő kis államok (a voltModena és Reggio Hercegség,Bologna,Ferrara) megalakították aCiszpadániai Köztársaságot. A Pó folyó északi (bal) partján, a Bonaparte által elfoglaltLombardia területén megalakult aTranszpadániai Köztársaság.1797.február 17-én amantovai erődöt védelmező osztrák császári csapatok kapituláltak, közvetlen összeköttetés jött létre a két állam között. Bologna és Ferrara már ekkor leváltak a Ciszpadániai Köztársaságról, és a szomszédos Transzpadániához csatlakoztak.
1797.június 29-én Bonaparte tábornok aTranszpadániai Köztársaságot, Bolognát és Ferrarát egy új államban egy egyesítette, amelyhez rövidesen hozzácsatolta aCiszpadániai Köztársaság maradék területeit is. Afrancia Direktórium1797.július 9-én keltdekrétuma kimondta az egyesültCiszalpin Köztársaság létrehozását. Az új állam fővárosaMilánó lett. Területe magában foglalta a voltMilánói Hercegséget (Lombardiát), a voltMantovai Hercegséget,Bergamót,Bresciát,Cremonát,Veronát ésRovigót, a volt Modenai Hercegséget, a voltMassa és Carrara Hercegségeket, a korábban apápai államhoz tartozó legációk területeit:Bolognát,Ferrarát,Mesolát ésRomagna tartományt.
1797.október 22-én Bonaparte a Ciszalpin Köztársasághoz csatolta aGraubündentől elszakítottVeltlin (olaszul:Valtellina) tartományt,Bormióval ésChiavennával együtt. Bonaparte azt is tervezte, hogySvájc olasz nyelvű területeit, amelyek ez idő tájt egy hasonló„testvérköztársaságba” (république sœur), a csatlósHelvét Köztársaságba voltak betagolva, szintén bekebelezi a Ciszalpin Köztársaságba, de erre nem került sor. (A ciszalpin hadsereg 1797-ben francia támogatással megkísérelte elfoglalniLuganót, de a vállalkozás kudarcba fulladt).
1801.február 9-én alunéville-i békeszerződés alapján a Ciszalpin Köztársasághoz csatoltákVelence területének egy részét az Adige folyóig ésMarche tartományt. Az állam területe ekkor 42 500 km2-re növekedett, 3 240 000 lakossal.
A Ciszalpin Köztársaság alkotmánya aFrancia Köztársaság 1796-os alkotmányának mintájára készült.1797.július 8-án készült el, másnap hirdették ki. A törvényhozó testület az országgyűlés két kamarájából, a Szenátusból(Seniori) és a Nagytanácsból(Giuniori) állt. Ennek tagjait a választásra jogosult országlakosok választották (200 lakosból 1 rendelkezett választójoggal). A Szenátusnak 40–60 tagja volt, az alkotmány felügyelte, a módosítási javaslatok beterjesztése volt. A 60–120 tagú Nagytanács terjesztette be a törvényjavaslatokat. A két tanács közösen ellenőrizte a nemzetközi szerződéseket, vetette ki az adókat, és választotta meg az 5 főnyi Direktórium(Direttorio) tagjait, a minisztereket, akik a végrehajtó hatalmat gyakorolták. Hivatalosan független állam volt, szövetségi szerződésben a „testvéri” Francia Köztársasággal, de a valódi hatalom a lombardiai francia csapatok parancsnokának kezében maradt, a rendőrség és a fegyveres milíciák a francia katonai hatóság ellenőrzése alatt álltak. A franciák 25 000 főnyi állandó helyőrséget tartottak Lombardiában, akiknek ellátása a Köztársaságra hárult. Ezen felül Ciszalpina kormánya még 35 000 katonát „szavazott meg” a napóleoni hadjáratokban való részvételre.
A Ciszalpin Köztársaság direktóriumába olyan nagy hatalmú, alkalmazkodásra képes helyi politikusok kerültek, mintGian Galeazzo Serbelloni, San Gavrio hercege ésFrancesco Melzi d’Eril, aki később azItáliai Köztársaság alelnöke, majd Lodi hercege lett. A törvényhozó testületek tagjai közé köztiszteletnek örvendő közéleti személyek, irodalmárok (Pietro Verri,Giuseppe Parini) és természettudósok (Alessandro Volta) is bekerültek.
A „testvéri” szövetségi szerződés megkötése nem ment simán. Tervezetét a Direktórium1798.március 4-én terjesztette be a Nagytanácsnak, ratifikálásra. AGiuniori ellenezték a szerződés egyoldalú kötelezettségeit, elnapolták a döntést.Berthier tábornok, francia főparancsnok türelmetlenül sürgette a döntést, erre már a szenátorok(Seniori) is szembefordultak vele, és elutasították az egész tervezetet. Berthier katonai diktatúrával fenyegetőzött, de Bonaparte jó érzékkel leváltotta. Az új főparancsnok,Brune tábornok finomabb eszközökkel dolgozott. Lecserélte a hangadó szenátorokat és képviselőket.1798.június 8-án mindkét ház elfogadta a „testvéri” szövetségi szerződést.
Az állam területét megyékre(dipartimenti) osztották fel, a franciadépartements mintáját követve. Minden megyében békebírókat(giudici di pace) és elöljáróságokat(magistrati) választottak. A Ciszalpin Köztársaságban bevezették afrancia forradalmi naptárt is.
Az 1797 októberében megkötöttCampo Formió-i békeszerződésbenAusztria is elismerte az új államot. Amásodik koalíciós háború kezdetén,1799 májusában azonbanorosz ésosztrák birodalmi csapatok nyomultak be Lombardiába, és átmenetileg megdöntötték a Ciszalpin Köztársaságot.
A következő évben,1800.június 14-én Bonaparte tábornok – ekkor már Első Konzul –marengói győzelme helyreállította a korábbi állapotot. Az1801.február 9-én megkötöttlunéville-i béke szerződés megerősítette a Campo Formió-i békeszerződésben rögzített politikai rendezést. A Ciszalpin Köztársaság területéhez hozzácsapták az osztrákoktól elvettVeneto tartományt és apápai legációkból kiszakítottMarche tartományt. Észak-Itália egész területét immár a két napóleoni csatlós állam, a Ciszalpin Köztársaság és aLiguriai Köztársaság „fedte le.” A Ciszalpin Köztársaságban új alkotmányt hirdettek ki, amely már csak egykamarás törvényhozó testületet(Consulta Legislativa) és egy 4 fős végrehajtó kormányzótanácsot(Governo) tartalmazott. AConsulta Legislativa tagjai a magas közhivatali tisztségeket betöltő személyek voltak: a hadsereg képviselői, a kormány tagjai, azérsekek,püspökök, az egyházközségek plébánosai, a magisztrátusok tagjai, az egyetemek vezetői, és más tisztviselők, akiketMurat tábornok, a Ciszalpin Köztársaságban állomásozó francia haderők parancsnoka jelölt ki.
1801 decemberébenBonaparte tábornok, a Francia Köztársaság Első KonzuljaLyonba (!) összehívta a Ciszalpin Köztársaság törvényhozó tanácsának, aConsulta Legislativának nagygyűlését(comitia). Az üléseket a Központi Iskola(École Centrale) épületében, a volt Szentháromság Kollégiumban(Collège de la Trinité) tartották (ma: Ampère Líceum). A küldöttekre az Első Konzul azt a feladatot rótta, hogy fogadják el az általa kívánt konzuli kormányzati rendszert. A Ciszalpin Köztársaság új, erősen autoriter alkotmányt kapott, a francia konzuli rendszer mintájára. A főhatalmat gyakorló személy nevezte ki nemcsak a minisztereket, de a törvényhozó tanács tagjait is.
1801.december 26-án kihirdették a Köztársaság új, konzuli rendszerű alkotmányát. Az új Köztársaság nevét Bonaparte tábornokItáliai Köztársaságra változtatta. A Consulta 418 küldötte egy 30 fős bizottságot delegált, akiket megbíztak, hogy válasszák meg az új köztársaság elnökét.Talleyrand külügyminiszter követelésére a harmincak hamarosan beadták derekukat, és1802.január 24-énNapoléon Bonapartepolgártársat választották az Itáliai Köztársaság elnökévé.
Az elnök ünnepélyes beiktatásárajanuár 26-án került sor.Nicolas-André Monsiau francia festő (1754–1837) grandiózus festményen örökítette meg ezt a jelenetet, amikor a Consulta Legislativa lyoni ülésén megjelent Bonaparte Első Konzul a feleségével,Joséphine-nel és fogadott leányával,Hortense-szal,Murat tábornok ésTalleyrand külügyminiszter kíséretében. A Konzulátus éveiben a festményt, amely a Köztársaság első emberét és az őt választó nép küldötteit mutatja, kiemelt helyen, aTuileriák palotájának Diana galériájában függesztettek ki. Napóleon császárrá választásának idején raktárba tették, helyére a császár dicsőséges haditetteit bemutató mű került. A Bourbon-restauráció alatt raktárban porosodott, 1830-banI. Lajos Fülöp francia király a történelmi múzeummá alakítottversailles-i kastélyba helyeztette.[1]
1805.március 17-én Napóleon, immár Franciaország császáraként megszüntette az Itáliai Köztársaságot is, ésMilánóbanItália királyává koronáztatta magát.
Az állam neve körülbelül a„Alpokon inneni Köztársaság”-nak fordítható. A latincis szóból (jelentésea felénk eső oldalon), és azAlpok nevéből képezték. A kifejezés az Itália felől rátekintő szemléletet tükrözi. AGallia Cisalpina, aPó folyó menti tartomány nevéhez kötődikJulius Caesar emléke is, aki ebből a tartományból indult el – átlépve aRubicon folyót –Róma meghódítására. Az Észak-Itáliát győzelmesen meghódító, császári szerepre készülő Bonaparte tábornok mindig szívesen emlékezett példaképére, Julius Caesarra. APadánia földrajzi név (a Pó folyó völgye, vidéke) a modern Olaszországban aregionalizmust valló pártok politikai retorikájába is bevonult.
A Ciszalpin Köztársaság zászlaján a későbbiItáliai Köztársaság és a maiOlaszország nemzeti színei jelentek meg. A függőlegesen sávozott ciszalpintrikolórt hivatalosan1798.május 11-én fogadták el nemzeti lobogóként. Előképe aTranszpadániai Köztársaság függőleges sávozású trikolórja volt. Az Itáliai Köztársaság kormánya később,1802.augusztus 20-án, Trivulzi hadügyminiszter javaslatára eltért ettől a mintától, és egymásba foglalt rombuszokból álló zászlót fogadott el, de a nemzeti színeket megtartotta. 1805-ben, amikor Napóleon Itália királyává kiáltatta ki magát, a rombuszos zászlóra felkerült a császári sas. Anapóleoni háborúk után felerősödő olasz nemzeti egységmozgalom, a(Risorgimento) a Ciszalpin Köztársaság sávos zászlóját vallotta magáénak, és 1861 után ez lett az egységesOlasz Királyság zászlaja is.
| AFrancia Köztársaság által létrehozott „testvérköztársaságok” |  | |||||||||||
|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|
| Napóleon császár által alkotott monarchiák |
| |||||||||||
.svg)
.svg)
