Acipő alábbelik egyik fajtája.[1] Alapvető feladata azemberiláb védelme a külvilág hatásaival szemben. A cipőknek meglehetősen sok változata alakult ki a rendeltetésük és a viselő társadalmi szerepének függvényében. Talpuk lehet sima, alacsony vagy magas sarkú – az utóbbit a nyugati társadalmak anőies öltözködés egyik jelképének tartják –, készülhetnekbőrből vagy textíliából is, valamint pl. azedzőcipők lehetnekműanyagból.
Járótalp – a cipő alját képező felület. Anyaga legtöbbszörbőr,műbőr vagyműanyag.
Felsőrész – a cipőnek a lábfej felső részéhez illeszkedő külső része. Általábanbőr,műbőr vagy ritkábbanvászon vagykötött kelme az anyaga. Többféle szerkezetű is lehet: állhat egyetlen darabból, vagy készülhet több kisebb, akár különböző anyagú és színű összevarrt részből. A cipő díszítéseinek gyakori helye.
Fedőtalp – a cipő belső aljzata, közvetlenül a láb alatt helyezkedik el. A legtöbb cipő esetében eltávolítható és kicserélhető. Sokszor előfordul, hogy a lábbelihez mellékelt fedőtalpbélést az egyén különleges igényeinek vagy szükségleteinek megfelelő darabbal helyettesítik (példáulortopédiai okokból, vagy a kellemetlen szagok megfékezésére.)
Nyelv – cipőnek gyakran szövetből vagy bőrből készült része, amely elválasztja a fűzőket a lábtól. Fő funkciója a láb felsértésének megakadályozása és cipő kényelmének növelése.
Bélés – a cipő belsejét alkotó felsőrészbélés.
Sarok – a cipő hátsó alsó részét képező erősítés, gyakorlatilag a láb sarkára ható nagyobb nyomások kiállására készül. Lehet magas, hogy a lábbeli viselője magasabbnak tűnjön, illetve sima.
Lóránt Andrea:Cipőtörténeti Gyűjtemény. Kiállításvezető; Körmendi Kulturális Központ, Múzeum és Könyvtár, Körmend, 2017
Bocskor, csizma, paduka. Kalandozás a lábbeli körül. Néprajzi Múzeum, 2017. március 5–2017. november 30. Kiállítási vezető; szerk. Sedlmayr Krisztina; Néprajzi Múzeum, Budapest, 2017
