A Canal VenaA Canal Vena festői látképeVelencei stílusú, élénk színű, festői paloták a Canal Vena menténA Városháza és a Loggia dei Bandiacqua alta, azaz magas vízállás idején
Akis Velence néven is ismert város lakosság tekintetében a régió hetedik önkormányzata és első az olyan települések között, amelyek nem tartományi fővárosok.Carlo Goldoni műve aChioggiai csetepaté című komédiát a városban töltött ideje során látottak ihlették meg.[2]
A város történelmi központja aVelencei-lagúna déli végén, hidakkal összekötött, csatornákkal szabdalt kis szigeteken fekszik. Velencével ellentétben a terület nagy része autóval ésközösségi közlekedéssel megközelíthető. Távolsága a nagyobb régióbeli városoktól: 52 kmVelence, 51 kmRovigo, 42 kmPadova, 130 kmVerona, 85 kmVicenza, 70 kmTreviso és 140 kmBelluno. A közeliSottomarina, amely a lagúnát a tengertől elválasztó földterületen helyezkedik el,Borgo San Giovanni ésBrondolo városaival, Unione-szigetének és névadó hídjának köszönhetően egyetlen városi központot alkot Lusenzo-lagúnával.
Az önkormányzat többi része a szárazföldön található, és magában foglalja aBrenta és azAdige torkolatát, számos más kisebb folyót és csatornát délre, a belvízi lagúnát pedig a Chioggiától északnyugatra fekvő Millecampi-völgyig. Jelentős jelenléte van a Bosco Nordio természetvédelmi területnek a Sant'Anna és a Cavanella d'Adige két települése között, ami ritka példa arra, hogy milyen volt azAdriai-tenger északi partja, amely az ősi időkben a legtöbb területét jellemezte a Velencei-öblnek.
Földrengés kockázata tekintetében Chioggia a 4. zónába tartozik, vagyis nagyon alacsony rizikójú.
Chioggia alapítását a legendaAineiasz, mitikus trójai hőshöz kapcsolja, akiTrója pusztulása után aFöldközi-tenger vidékére hajózott, majdLatiumban telepedett le. Vele ment Antenore, Aquilius és Clodius, akik útközben elváltak földijüktől, és a Velencei-lagúna felé vették az irányt.Padova,Aquileia és Clodia megalapítását nekik tulajdonítják. Erre a mitikus eredetre utal a város jelképe az ezüst alapon ágaskodó vörös oroszlán, amely Clodius szülővárosát szimbolizálja.
Régészeti ásatások és újabb tanulmányok[3] viszont azt feltételezik, hogy a városti. e. 20. század körül apelaszgok,Thesszália hajós népe hozta létre, az adriai part több más városához hasonlóan.Chioggia neve a Cluza szóból származhat, azaz „costruita artificialmente” (mesterségesen épített), ami annak a magyarázata, hogy emberi beavatkozás nélkül a dagály elmosta volna települést.Más elnevezések a városban kétségtelenül a koraihellenizmus idejére utalnak, mint pl. a Lusenzo-csatorna és lagúna Chioggia és Ottomarina között, Bebe, a régi torony, amely Velence és Padova határát jelölte, Perotolo és Evrone.[4]
Chioggia első nyomai, aBrenta torkolatánál, annak idején a lagúna másik kapujaként, Brondolo néven lelhetők fel, aVicus szigetecskén a Fossa Clodia csatorna, amely ma a Lusenzo-lagúnának, és Evrone, amely Chioggia kikötőjének felel meg.[5]
Bizonyos, hogy a város a római korban már fennállt.[6]Ezt igazolja a városra jellemző geometrikus szerkezet, acardo decumanus[7] (ma a Corso del Popolo). Chioggia a többi venetói várossal együtt a X. római (Veneto-Isztria) tartomány része lett az. Az első történelmi forrásIdősebb PliniusNaturalis Historia című műve, amely lagúna városait a „folyók földjeként” említi.
Chioggia mindenekelőtt sólepárolóiról volt híres, aSal Clugiae előállításáról, amelyCassiodorus és Plinius szerint a legértékesebb volt. Ma már nem működnek itt ilyen üzemek, de akkoriban az itteni só fontos csereáru volt a nehezen megszerezhető javakért. Állami jövedelem, amely a Velencei Konföderáció anyagi bázisát jelentette a Padova, Ferrara, Romagna és Bologna elleni számos összeütközésben, egyetlen cserealapként a kevésbé híres sófélékkel szemben.
ARómai Birodalom lassú hanyatlása alatt kezdtek ideérkezni barbár népek, amelyek kirabolták és elpusztították a gazdag római vidékeket. Elsőként anyugati gótok, akiket 401-benI. Alarik nyugati gót király vezetett egészenPiemontig, közben számos vereséget szenvedtek. Őket 404-ben azalánok, majd avandálok követték. Mindössze hét év múlva visszatértek a nyugati gótok és Velencétől Rómáig mindent kiraboltak és fölégettek.
Mindeme inváziók közül legemlékezetesebb ahunok 452-es,Attila vezette támadása, amely elpusztította Aquileia, Padova, Verona városokat és a régió nagy részét.
568-ban alongobárdok megjelentek Itália földjén, aJúliai-Alpokból leereszkedve Alboino királyuk alatt megszállták Velencét. Egy évszázaddal korábban véget ért aNyugatrómai Birodalom hatalmaherulok, akeleti gótok, és aBizánci Birodalom felett, és a longobárdok kezére került. Ami Chioggiát és a többi lagúnavárost illeti, egészenGradóig barbárok földje lett, ám a longobárdoknak sohasem sikerült elfoglalniuk e területeket, mivel ezekKonstantinápoly alá tartoztak.
Így az adriai tengerpart tribunusok által irányított legnagyobb városaiból megalakult az első velencei állam. A leginkább érintett szigetek:Grado,Bibione,Caorle,Eraclea,Equilio,Torcello,Murano,Rialto,Malamocco, Poveglia, Chioggia Maggiore és Chioggia Minore. Chioggia Maggiore a mai Chioggia lagúna belsejében lévő részének felel meg, miközben Chioggia Minore Sottomarina régi, tengerre néző részének. Minden város önálló, független irányítású volt, kivéve az olyan ügyeket, amikor közös érdekből, közös megegyezéssel cselekedtek.
Hogy szembe tudjanak szállni a longobárdok invázióival, akik rendszeresen megjelentek velencei területen, 697-benErackeában mindezen városok tribunusai, nemesei és püspökei egyesültek. Ebben a tanácsban megalakult egy új bíróság, amelyben a Serenissima bukásáig a legfőbb végrehajtó hatalom birtokosa adózse volt. Az első dózsénak, Paoluccio Anafestónak köszönhetően, a Köztársaság határait egzakt módon meghatározták, a lagúnák területének függetlenségét kinyilatkoztatva. Chioggia így megszilárdította uralmát saját kikötőjétől az Adige partjáig, és Bebe tengerétől Conchéig, hogy szabadon művelhesse földjét, halászhasson, gyárthasson és sólepárlókat telepíthessen.
ALombard Királyság végével, afrankok birodalma kezdődöttNagy Károly vezetésével,Itáliai Királyságot 781-ben fiának,Pipinnek adta. Az új király alatt a Köztársaság függetlensége nem volt biztosítva, 809-ben hadat is üzent a velencei konföderációnak és megtámadta az összes tengerre néző szigetet, a két Chiggiát is beleértve, amelyek tekintve, hogy egyikük a tenger, másikuk a szárazföld felé volt nyitott, nem bírtak sokáig ellenállni. Szerencsére az alsó lagúnacsatornáknak sikerült megállítaniuk Pipint, aki így nem tudta elfoglalni a dózse székhelyét, amely akkor a Rialtón (Rivus Altus a. m. Magas part) volt. A konfliktus végére a Velencei Köztársaság felszabadult, még ha sok városát súlyosan érintette is, mint pl. Malamoccót, amely évszázadokon át sem tudta kiheverni veszteségeit. Rialto számára viszont ez volt a felemelkedés kezdete, amikor is a kis sziget elkezdett növekedni, míg végül az összes venét város képviselőjévé léphetett elő, nevét Velencére változtatva. A pogánymagyarok itt járása után száz évvel Chioggia újabb súlyos pusztítást szenvedett, amikor a Pipinnel vívott háború folytán a város délről védtelen maradt. A chiggiaiak a magyar sereggel találták szemben magukat, miközben a venét védelem Albiola (maSan Pietro in Volta) alatt gyülekezett.
Chioggia a Köztársaság régi fővárosa püspökségéhez tartozott, ám Malamocco a pusztító szelek és a tenger sorozatos támadásai folytán elsüllyedt. Így Chioggia maradt a püspökség legfontosabb városa. 1110-ben elhatározták, hogy itt lesz annak székhelye, s idehozták a város maivédőszentjeinek, Félixnek és Fortunatónak az ereklyéit is.
Az ezt követő évek során Chioggia felvirágzott, néhány kisebb háború ellenére a vetélytársPadova ésTreviso ellen aBarbarossa Frigyes által 1177-ben aláírt Clodiano békéig, amikor Velence vezetésével az itáliai közösségek aNémet-római Császársághoz kerültek.
1812-ben Domenico Poli megalapította hajógyárát Chioggiában.
ACampo Formió-i béke (1798) következtében a városAusztria kezére került, a franciák újabb rövid uralma után,1866-ban Chioggia az egységes új olasz állam kebelébe jutott egész Venetóval együtt.
Amásodik világháború alatt ki volt téve a szövetségesek szőnyegbombázásainak, csupán polgárainak felkelése mentette meg, amikor elkergették a fasisztákat, s1945. április 27-én a szövetséges haderő felszabadította a várost.
Carlo Goldoni néhány évig a helyi Palazzo Poliban lakott, ekkor írta aChioggiai csetepaté című híres komédiáját, amelyet a velenceiTeatro San Luca színházban játszottak.
A Santa Maria-kapu (délről)A Szent András-templom a harangtoronnyal a Corso del PopolónA Szent András-templom óratornya a világon a legelső (a legújabb kutatások szerint még az angliaiSalisburyénál is régebbi)[8]
Porta Garibaldi: erőd, amely a városreneszánsz korabeli bejáratát jelzi, s amely1300-ban több ostromot is kiállt. Legutóbb2018-ban renoválták.
Canal Vena: a város főcsatornája, amelyen – Velencéhez hasonlóan – kilenc híd vezet át.
Ponte Vigo: a leghíresebb híd, amely a hasonnevű teret köti össze aPellestrina felé menő hajók állomásával, ahol a Velencével megesett „csetepaté” emlékére egy, az ottani oroszlános oszlop jóval kisebb mását emelték (a velenceiek gúnyosan csak nagy macskának nevezik).
Szent Jakab apostol-bazilika: híres az ismeretlen festő által alkotottPietá-képről és aHét erényt ábrázoló szobrokról.1906-banX. Piusz pápabasilica minore rangjára emelte.
Szent András-templom: a román stílusú, 11. századióratoronyhoz a 18. században emelték.Keresztrefeszítés című képePalma Vecchio (1480–1528), míg akeresztelőkápolnaJacopo Sansovino műve. Gaetano Callido kétmanualos orgonáját 2005-ben Alessandro Girotto restaurálta.
Szentháromság-templom: a komplexum 1528-tól a Szent Kereszt Testvérisége kezdeményezésére kezdett épülni. Oratóriuma mennyezetét 1596-ban és 1602-ben festettPalma il Giovane,Pietro Damini ésAndrea Vicentino freskói díszítik. A jelenlegi templom 1703–1707 között, a 16. századbeli helyén, görögkereszt alakban épült fel. A városi képtárnak ad otthont.
Szent Domonkos-templom – Krisztus-szentély: egy apró szigeten fekszik, Chioggiátó aSan Domenico-csatorna választja el. A13. században aDomonkos-rend alapította, majd aJézus Társasága vette át. A 18. és a 19. században gyökeresen átalakították. Egyhajós szerkezetű, néhány mellékoltárral és olyan becses képekkel, mintVittore Carpaccio utolsó műve, aSzent Pál stigmatizációja vagyTintorettoA feszület, amintAquinói Szent Tamáshoz szól.
Legfontosabb bevételi forrása ahalászat, amelynek termékei az Adria egyik legnagyobb halászkikötőjén keresztül kerülnek kereskedelmi forgalomba. Fontos terményük az európai oltalom alatt álló földrajzi jelzésű zöldségféle, aradicchio di Chioggia, korai és kései szedésű, a vörös káposztához hasonlóvörös cikória, amelynek kesernyés ízű leveleiből saláta készíthető.
APadovai Egyetem kihelyezett tengerbiológiai tagozata működik a városban. Ehhez kapcsolódó múzeuma a Földközi-tenger élővilágának hihetetlen változatosságát mutatja be.
A lakosság mintegy ötöd része két családi nevet visel: Boscolo és Tiozzo. Ezért ezek a családok megkülönböztetésül még hivatalos eljárásaikban és irataikban is nem ritkán bizarr gúnynevüket használják.
Ez a szócikk részben vagy egészben aChioggia című olasz Wikipédia-szócikkezen változatának fordításán alapul. Az eredeti cikk szerkesztőit annak laptörténete sorolja fel. Ez a jelzés csupán a megfogalmazás eredetét és a szerzői jogokat jelzi, nem szolgál a cikkben szereplő információk forrásmegjelöléseként.
.svg)
_Sant%2527Andrea_Apostolo.jpg)
![[1]](/mt/?noimg=&dark=on&url=http%3a%2f%2fveneto.anisn.it%2fterritorio%2fvenezia%2ffoto%2forologioChioggia.jpg){kind=link}