Ez a lap egy ellenőrzött változata
| Cateau-cambrésis-i béke | |
 | |
| A cateau-cambrésis-i szerződés: a francia–spanyol megbékülés jelképe (reneszánsz festmény,Siena) | |
| Aláírás dátuma | 1559.március 12.,április 2. 1559.április 3. |
| Aláírás helye | Le Cateau-Cambrésis, |
| Aláírók | Francia Királyság Anglia Spanyol Királyság |
 AWikimédia Commons tartalmazCateau-cambrésis-i béke témájú médiaállományokat. | |
Acateau-cambrésis-i békeszerződések, rövidencateau-cambrésis-i béke (franciául:Traités du Cateau-Cambrésis,spanyolul:Paz de Cateau-Cambrésis), amelyeket a1559.március 12-én,április 2-án és3-án írtak alá egyfelől aFrancia Királyság, másfelőlAnglia és aSpanyol Királyság uralkodói,II. Henrik francia király,I. Erzsébet angol királynő ésII. Fülöp spanyol király, lezárták az 1551–1559 között dúlóHabsburg–Valois háborút, vele azitáliai háborúk hosszú sorozatát.
A cateau-cambrésis-i békeszerződések a16. század egyik legjelentősebb európai nemzetközi megállapodása. Csaknem egy évszázadra meghatározta Franciaország és Spanyolország viszonyának alapjait. A spanyol katonai fölény gyökeresen új geopolitikai helyzetet teremtett, a szerződés ezeket megváltozott hatalmi viszonyokat rögzítette. A spanyolHabsburgok és a franciaValois-ház harcában a spanyol nagyhatalom kerekedett felül. Franciaország elveszítette itáliai hódításainak és érdekterületeinek legnagyobb részét, fel kellett hagynia az itáliai beavatkozás politikájával. Itália a spanyol nagyhatalom kizárólagos érdekterületévé vált. Elkövetkezett Spanyolország„arany évszázada” (Siglo de Oro).
Az1551–1559-es itáliai háború, más néven Habsburg–Valois háború 7. évében,1557.augusztus 10-én aPikárdiábansaint-quentini csatában a francia csapatok katasztrofális vereséget szenvedtek aSavoyai Emánuel Filibert herceg által vezetett spanyol haderőtől. A vereség miatt visszahívtákFrançois de Guise herceg itáliai francia hadseregét. A sietve érkező Guise1558.január 8-án gyors rajtaütéssel elfoglalta az1347 óta angol kézben lévőCalais-t, bevetteArlon-t ésThionville-t.[1] Az angolokat kiűzték Franciaország földjéről, a Habsburg császári haderőt aMosel folyón túlra vetették vissza. Néhány hónappal később,1558.július 13-án azonbanEgmont gróf spanyol hadserege – az angol flotta támogatásával – újabb vereséget mért a franciákra agravelines-i csatában, Calais közelében. Franciaország vert helyzetbe került. Ugyanakkor a spanyol–angol szövetség sem volt abban a helyzetben, hogy folytassa a kimerítő háborút. Patthelyzet állt be.
1558.november 17-én Angliában elhunytTudor Mária királynő,II. Fülöp spanyol király felesége. Húgát,Erzsébet hercegnőt csak halála előtt néhány nappal jelölte örökösévé. Erzsébet jelöltségét ekkor még maga II. Fülöp is támogatta, a franciabarátStuart Máriával szemben. Erzsébetet1559.január 15-én koronáztak Anglia királynőjévé. Erzsébet helyreállította azanglikán egyházat, amelyet még apja,VIII. Henrik alapított, de nővére, a katolikusTudor Mária királynő gyakorlatilag megsemmisített. Ezzel nyíltan sógorának, a spanyol királynak tudomására hozta, hogy Angliára sem vallási, sem politikai szövetségesként többé nem számíthat. Bizonytalan helyzetében Erzsébet igyekezett stabilizálni külkapcsolatait, és hajlott a kiegyezésre ősellenségével, Franciaországgal.
Mind Franciaországban, mind Spanyolországban felerősödtek a vallási ellentétek. A durva korlátozások és atrocitások ellenére futótűzként terjedt a reformáció.II. Henrik király hajlott a békekötésre, hogy felszabaduló katonai erejét ahugenották ellen fordíthassa. A protestáns „eretnekség” gyorsan terjedtFlandriában, sőt a spanyol anyaországban is.II. Fülöp spanyol király saját székhelyén,Valladolidban azInkvizíció segítségével készült halálos csapást mérni a leendő főváros református közösségére, ahogy korábbanSevillában megtette. Erősíteni akarta a katolikus térítéstújvilági gyarmatain is, ezért a katolikus Franciaországot stratégiai szövetségesének akarta megnyerni a reformáció elleni közös harchoz.
Mind Spanyolország, mind Franciaország kimerült a háborúkban. Mindkét állam a teljes pénzügyi összeomlás szélére jutott. A kormányokat kölcsönökkel finanszírozóantwerpeni bankárok 1557–1559 között csődbe jutottak, egy addig példa nélküli gazdasági válság következtében. Ezek a körülmények megérlelték a hadviselő felek hajlandóságát a béketárgyalásokra.
II. Henrik király két szerződést kötött: az elsőtI. Erzsébet angol királynő Angliájával, a másodikatII. Fülöp spanyol király Spanyolországával. A békekötést megelőző megbeszélések acisztercita Cercamp apátságban folytak le,Frévent városában,Arras közelében. A tárgyalások színhelyét később áttették aspanyol-németalföldiCateau-Cambrésis erődített városába, a szerződés írták alá, amelyCambrai városától 20 km-re keletre fekszik.[2]
Azelső cateau-cambrésis-i szerződést két lépcsőben írták alá.1559.március 12-én II. Henrik francia király aláírta a kész szerződést, amelyet 3 héttel később,április 2-án Erzsébet angol királynő teljhatalmú megbízottai is aláírtak.
A fiatal Erzsébet királynő ebben a helyzetben még kritikus helyzetben volt. Létfontosságú volt hatalmának biztosítása, nem állt módjábanCalais-ra vonatkozó igényét érvényesíteni, ezért a szerződésben beleegyezett, hogy Franciaország – bár jelentős összegű, 500 000 écu váltságdíj lefizetése fejében – megtarthassa a fontos kikötővárost.
Amásodik cateau-cambrésis-i szerződést a Cercamp apátságban tárgyalták. A szerződést1559.április 3-án írták aláII. Henrik francia király ésII. Fülöp spanyol király teljhatalmú megbízottai. A szerződés véget vetett azitáliai háborúknak. Hosszú időre lezárult a francia királyi haderő 65 év óta tartó itáliai vállalkozása, amely1494-ben kezdődött, amikorVIII. Károly király bevonultFirenzébe.
A szerződés értelmében Franciaország elveszítette szinte valamennyi észak-itáliai és savoyai hódítását. Franciaország kötelezte magát, hogy az elfoglaltSavoyai Hercegséget,Piemontot, a dél-burgundiaiCharolais grófságot, sőt a 30 év óta megszállva tartott,Rhône-mentiBugey ésBresse tartományokat is visszaadjaSavoyai Emánuel Filibertnek (1528-1580), Savoya és Piemont uralkodó hercegének, Spanyolország szövetségesének.Korzikát aGenovai Köztársaságnak adta át. A Piemonttal szomszédosMontferrati Őrgrófságot(Marchesato del Monferrato)Guglielmo Gonzaga (1538–1587),Mantova hercege szerezte neg. Franciaországnak le kellett mondania aMilánói Hercegségről(Le Milanais) és aFranche-Comté grófságról is Spanyolország javára.
Franciaországnak ki kellett üríteniePiemontot, csupán 5 fontos erősséget tarthatott meg 3 évi időtartamra ebben a tartományban:Torinót (franciául:Turin),Pinerolót (franciául:Pignerol),Saviglianót (franciául:Savillan),Chivassót (franciául:Chivas),Chierit (franciául:Quiers) és aSaluzzói grófságot (franciául:Marquisat de Saluce).
Franciaország elvesztette flandriai hódításait is, csak néhánypikárdiai várost (Saint-Quentin,Ham,Le Catelet) tarthatott meg. Ugyanakkor előnyhöz jutott azzal, hogy a Habsburgok osztrák ága,I. Ferdinánd német-római császár, magyar és cseh király, az elhunytV. Károly öccse,II. Fülöp spanyol király tulajdon nagybátyja nem képviseltette magát a cateau-cambrésis-i tárgyalásokon, így a szerződésbenem került bele a Franciaország által már1552-ben aNémet-római Birodalomtól elfoglalt „Három Püspökség”:Metz,Toul ésVerdun ügye. Ezt a három birodalmi várost, amelyekde facto már 7 éve francia megszállás alatt álltak, a békekötés után is Franciaország birtokában maradtak.
A békeszerződésben Spanyolország két dinasztikus házassági megállapodást is kikényszerített:
Spanyolország a következő másfél évszázadban, egészen a18. század elejéig megőrizte szilárd dominanciáját azAppennini-félsziget fejedelemségei fölött, ez alól csak aGenovai Köztársaság, aVelence, és aSavoyai-ház államai, Savoya és Piemont jelentett kivételt. Spanyolország aPápai államot is szoros szövetségébe kényszerítette (Alba hercege már1557-ben, két évvel a cateau-cambrésis-i megegyezés előtt acave-palestrinai békeszerződésben teljes kapitulációra szorítottaIV. Pál pápát, Franciaország szövetségesét.)
Spanyolországban és a Spanyol-Németalföldön felerősödött az eretneküldözés, megszaporodtak azautodafék. Azújvilági spanyol gyarmatokon intenzívebbé vált a keresztény térítő munka. Areformáció elleni küzdelemben Spanyolország szövetségesnek akarta tudni katolikus szomszédját, Franciaországot. A szerződésben ezért nem szabott olyan kemény feltételeket, mint amilyeneket egyébként a számára kedvező katonai helyzet megengedett volna.
A cateau-cambrésis-i békeszerződés és a rákövetkező bigott katolikus spanyol befolyás Itáliát hosszú időre gazdasági és szellemi pangásba taszította. Azitáliai reneszánsz fejlődése elakadt.
A szerződés biztosítékául két dinasztikus házasságot kötöttek meg.II. Henrik francia király legidősebb leánya,Erzsébet francia királyi hercegnő feleségül mentII. Fülöp spanyol királyhoz, akiTudor Mária királyné halálával másodszor özvegyült meg. A hercegnőt eredetilegDon Carlos infánssal, az asztúriai herceggel (1545–1568), Spanyolország trónörökösével jegyezték el, de politikai érdekből jegyesének apjához adták feleségül.[3] A házasságkötést1559.június 21-én tartottákPárizsban, a vőlegénytAlba hercege képviselte.
Az eseményt tragédia árnyékolta be: egy héttel később,június 30-án PárizsbanII. Henrik király egylovagi tornán – amelyet éppen a békekötés megünneplésére szervezett – súlyos, utóbb halálosnak bizonyuló sérülést szenvedett. A haláltusáját vívó, de mindvégig tudatánál lévő király sürgette, hogy azonnal tartsák meg a másik esküvőt is, saját húgának,Margitnak, Berry hercegnőjének egybekelésétEmánuel Filiberttel,Savoya címzetes hercegével. II. Henrik attól tartott, hogy ha ő meghal, a savoyai herceg visszautasíthatja a házasságot. A második esküvőt1559.július 10-én tartották. Henrik király aznap meghalt. Felesége,Medici Katalin királyné, gyermekeivel egyedül maradva, megkezdte elszánt – és sokáig sikeres – harcát aValois-ház hatalmának fenntartásáért. Franciaországban fellángoltak avallásháborúk, erősödött ahugenották üldözése.
Valois Erzsébettel való házassága révén II. Fülöp spanyol király – abban az ekkor még valószínűtlennek tűnő esetben, ha II. Henrik fiai utód nélkül halnának meg – jogot formálhatott a francia trónra. Három évtizeddel később pontosan ez következett be, és háború robbant ki az idős II. Fülöp és a másik trónigénylő,Navarrai Henrik, (Erzsébet húgának,Valois Margitnak férje) között. Spanyolország vereséget szenvedett,1598-ban avervins-i békeszerződésben újratárgyalták és részben helyreállították a 40 évvel korábbi cateau-cambrésis-i szerződésben leírt rendezést, de Fülöpnek le kellett mondania francia trónigényéről. Ez – negyven éven át tartó vallásháború és külháború ellenére – Franciaország lassú erősödését mutatta. A cateau-cambrésis-i béke teljes revíziójára 100 év múlva került sor, az1635–1659-es francia–spanyol háborút lezárópireneusi békeszerződésben.
