Acímer általábanpajzson viselt, meghatározott szabályok szerint megszerkesztett színes jelvény, melyet egy család, intézmény vagy testület a saját maga identifikálására örökletes, állandó jelleggel használ.
Pajzs alakú rajzolat nélkül az emblémát nem lehet címernek tekinteni. Mégis sok ország használ pajzs nélküli államcímert, főleg azon ázsiai országok melyek nem rendelkeznek heraldikai tradíciókkal. Néhány európai ország is ide tartozik, mint például az egykori kommunista rezsimek államcímerei, sőt napjainkig Olaszország címere is.
Egyes heraldikusok a pajzson kívül használt címernek tekintik a zászlón, nyeregtakarón, köpenyen, sisakon vagy pecséten ábrázolt jelképet, a sisakdíszt, és minden olyan jelvényt, mely a címer funkcióját tölti be, ha megfelel bizonyos egyéb feltételeknek is.
A címerek idegen elnevezése gyakran a „fegyver” szóból ered (latinarma,németWappen,franciaarmoiries,angolarms,svédvapen,hollandwapen). Amagyarban ez csak kései forrásokban fordul elő és nagyon ritkán, mint példáulBocskai István1606-os magyar nyelvű címeres nemeslevelében, melyet a Karácsony családnak adományozott, ahol „iratot fegyvert a vagy igaz Nemessegnek czímeret” formula is olvasható. Ez valószínűleg csak a latin vagy német előképek tükörfordítása volt.
A magyar „címer” szó alotaringiai ófrancia,Poitouban ésAnjouban is használatos „sisaktaraj, sisakdísz” jelentésű franciacimier szóból ered. A feltételezések szerint a13. században anápolyi Anjou udvar közvetítésével jelent megMagyarországon, vagy a 12-13. században bevándoroltlotaringiai telepesek hozták magukkal. Legkorábbietimológiája agörög χυμα (fiatal hajtás, csúcs), latincyma szóig vezethető vissza. (Plantagenet Gottfried címerjele is pl. egy rekettyeág volt, melyet a kalapján viselt.)
Az irodalomban a12. század közepétől kezdtek megjelenni a címerszerű jelképek, de ezekre még nem létezett külön elnevezés. A németWappen (címer) szó azófelnémetwafen (fegyver) származéka és a többi európai nyelvben is hasonló az etimológiája. Az ófelnémetwâfen szónak kezdetben „kard” jelentése is volt amit ritkán apajzsra is használtak. A pajzs és a pajzsbeli kép értelme a12. század utolsó évtizedeitől mutatható ki, amikor a szócímerpajzsot és címersisakot is jelentett.
A címerek örökletes voltának kifejezésére pedig az olaszstemma (címer) szó szolgált, mely a görög-latinstemma származéka, „családi leszármazás, családfa” jelentéssel. Ezt jelzi a németErbe (címer, örökség) szó is.
Ahanyatló heraldika korában aheraldikusok gyakranókori, –görög vagyrómai eredetet tulajdonítottak a címereknek. Érdekes előképe lelhető fel az ókori Spártában. Mivel a spártai hoplita arcát teljesen eltakarta akorinthoszi sisak és az öltözete is egyenruhaszerű volt, ahoplon (a nagy pajzs) díszítése mindig egyedi, ami alkalmas volt az egyes harcosok azonosítására. Ha ez a szokás meg szakadt is, és a címerek nem közvetlenül ebből származnak, mégis párhuzam mutatható ki a keletkezése terén.
A modern korban egyesek azarab éslevantei hatást vizsgálták a címerek létrejöttében. Az emblematikus címerszemlélet korában SirJohn Ferne és mások a címereket azegyiptomihieroglifákból származtatták. Aromantika korában egyesnémet szerzők pedig a címereket agermánrúnákból vezették le, de mindezen elméletek tévesnek bizonyultak. Egyedül a sajátságoslengyel címerek esetében feltételezhető, hogy azok a régi rúnaszerű jeleket vitték tovább.
A címerek létrejötte szoros összefüggésben volt alovagság kialakulásával, a lovagi hadviseléssel és alovagi kultúra fellendülésével, majd virágkorával. Az 1095-ösclermonti zsinaton meghirdetett elsőkeresztes hadjáratonII. Orbán pápa rendelete szerint akereszteseknek vörös színű keresztet kellett viselniük külső jelzésként a ruhájukon. (A hadjárat során alakultak meg egyébként az elsőegyházi lovagrendek aSzentföldön.) A csatákban a ruha alattipáncélt viselő lovagoknak szükségük volt valamilyen ismertető jelre, ami alapján meg lehetett őket különböztetni a tömegtől. Erre találták ki apajzsot és asisakdíszt. Hazatérve sokan tovább viselték ezeket a Szentföldön használt jelvényeket, az első ,,címereket". A címerhasználat elterjedését a lovagi kultúra fejlődése, és az egyre gyakoribbá válólovagi tornák segítették elő, ahol minden résztvevőnek szintén saját, egyéni címerre volt szüksége. A tornák előtt megtartottcímerszemlén a közönség is megtekinthette a résztvevőknek egy helyen kiállított címerét (pajzsát és/vagy sisakdíszét). Fokozatosan egyre jobban terjedtek a címerek, használata annak igazolása is volt hogy viselőjük tornaképes és az uralkodó réteghez tartozó férfi. A címerhez és a pajzshoz a lovagi kultúrában különféle jelentéstartalmak kapcsolódtak. A fényes páncél és a szeplőtelen pajzs pl. a tisztességes harc és a lovagi becsület szinonimája lett. Lovagnak lenni önmagában is nagy tisztességet jelentett, így idővel nemcsak az egyszerűnemesek számíthattak lovagnak hanem a főurak is. A tornaképességnek a családon belüli folyamatát is legjobban a címerrel lehetett igazolni. Így alakult ki a címerek örökletes használata, ami a címer fogalmának legfontosabb eleme, mindamellett hogy a címer egy olyan színes jelvény, amelyet meghatározott szabályok szerint rajzolnak meg.
A címerek mint olyan a keresztes háborúkat követően minden valószínűség szerint a 12. század közepén,Anjou ésMaine tartományok területén alakultak ki. Az első címerespecsétek pedig a 12. század második harmadában jelentek megFranciaországban,Angliában ésNémetországban. G. Demay francia pecsétkutató a ,,lovas pecsétek" vizsgálata alapján arra a következtetésre jutott, hogy a címerek 1150 és 1190 között már divatba jöttek Franciaországban.
Az első címerrajzolatnak asakkozott rajzolatú pajzsot tartják, melyet a sakkozott lótakaróval együtt Waleran de Beaumont (1104-1166), Meulan és Worcester grófja viselt 1136 és 1138 között a pecsétjén. A címert valószínűleg anyja, Isabel de Vermandois révén örökölte a francia Vermandois családtól. Testvére Raoul (†1153), Vermandois grófja 1130-1135 között használt pecsétjén sakkozott zászló látható és 1146-os pecsétjén is sakkozott pajzs fordul elő, melyet Michel Pastoreau nyomán Bertényi Iván közölt (Bertényi, 1993. 14-15.l.). A sakkozott címer idővel, - a rokoni kapcsolatok útján rendkívüli módon elterjedt Angliában.
A címerek másik lehetséges eredeteGeoffrey Plantagenet (1113-1151), Anjou ésMainegrófjának 12. század közepi,Le Mans-ban őrzött gyásztáblácskájához köthető, melyen az elhunyt pajzsán ágaskodóoroszlánok láthatók és asisakján szintén egy oroszlán helyezkedik el. Geoffrey 1128-asrouenilovaggá ütését és azAnjouk történetét Jean de Marmoutier, egycluny szerzetes írta meg 1170 és 1180 között. A lovaggá ütésre eszerint egy héttel azelőtt került sor, hogy Geoffrey elvette volna Matildot,I. Henrik angol király leányát. A szertartás során a király egy hat aranyoroszlánnal díszített pajzsot akasztott Gottfried lovag nyakába. Marmoutieri Jean krónikáját azonban sokan megbízhatatlannak tartják és vele a címerek „születésnapját” is kétségbe vonják. A címer valódiságát, azaz örökletes voltát azonban alátámasztja az, hogy ugyanez az oroszlános pajzs látható Gottfried (fattyú) fiának, William de Longespée, Salisbury grófjának síremlékén is aSalisbury székesegyházban.
A címerek öröklését a lovagi fegyverzet magas ára is elősegíthette, melyet a címerrel együtt az utódok kaptak meg.
Egy időben a sisakdísz szinte fontosabb szerepet töltött be, mint a pajzs. Egy1326április 7.-én kelt oklevél szerint, melyetKároly Róbert Enyerei Imre fia, Enyerei Miklósnak és testvéreinek adományozott, a címer mégsisakdíszt jelentett és csak később nyerte el mai értelmét. („cristam inferius descriptam, que vulgo Cymer dicitur, in forma avis scilicet falkonis aurei, habentis distensas blaveas alas, sub quibus folia deaurata in modum herbe, vulgo Luhere dicte, pendent” Turul 1901. 98. o.) Ők voltakZala vármegyei az ősrégicsébi Pogány család férfi ági felmenői; a kiterjesztett kék szárnyú csőrében leveles ágat tartó arany sólyom, a csébi Pogány család címerének a pajzs alakjává vált. Az első három oklevéli hitellel fennmaradt adomány kedvezményezettjei Imre fia Miklós (a Csebi Pogányok őse)1326.április 7-én, Dancs mester zólyomi erdőispán (Balassa atyafiság)1327.október 23-án és Kolos fia Kolos királyi apród (a Némái Kolosok őse)1332.február 14-én.[1] A legkorábbi magyar címeradományok sisak díszadományok voltak és a13. századtól számos ún. sisakpecsét ismert, melyen csak a sisak és a sisakdísz látható. 1332-ben sisakdísz viselésére kapott engedélyt Kolos királyi apród fia, Kolos és Szécsényi Tamásországbíró (1349–1354) szintén sisakpecsétet használt.
A 12. század második felének pecsétjein gyakran szerepelnek címerszerű ábrák pajzs nélkül. A pajzs csak kb.1180-tól került előtérbe mint a szimbólumok viselője, míg a zászló és a bandérium (címeres zászló) elvesztette jel szerepét és általános jelkép lett. A13. század közepétől a jel (németül Zeichen) már a címer szinonimája és a pajzs a címer fő hordozója lesz. Mihály, Zólyomi ispán 1272-es pecsétjén adőlt pajzson acsöbörsisak ormán tollak (vagy virágok) láthatók.
A legkorábbi magyar címerek azÁrpád-ház tagjainak pecsétjein maradtak fenn1190 tájáról. Ezután kezdtek címert használni az országos méltóságviselők is, akiknek a pecsétje nagyrészt szintén a királyi jelvényt ábrázolta, de hamar kimutathatók az ettől eltérő sajátos családi címerek is, melyek egyes feltételezések szerint az előkelő családok esetében az ősi nemzetségi totemekből származnak. Azászlósurak címerüket abandériumukra is ráhelyezték, mely alatt az adott úr csapata vonult hadba. A címeres zászló jelentősége különösen azAnjou-korban nőtt meg. A13. századtól a fontosabb városok is kezdtek címeres pajzsot használni, sőt falusiak által kiállított és címeres pecséttel megerősített oklevél is ismert ebből a korból. A 14. századtól számos címeres sírkő maradt fenn és apolgárok heraldikai ábrái gyakran váltak ötvösjellé, kovácsjeggyé,házjellé.Zsigmond király uralkodásától kezdve a címerhasználat a magyarköznemesség körében is általános lett.
A valódi (viselt) címer alovagkorban alakult ki a12. században. A „festett” címer az előbbi mása, mely címeres leveleken, pecséteken, lakóépületek homlokzatán maradt fenn.
A címerek, mint bizonyos információtartalommal bíró jelek, alkalmasak arra is, hogy személyt, tárgyat, földrajzi egységet, kort stb. identifikáljanak. Helyes módszer alkalmazása esetén egyetlen címernek ugyanolyan információértéke lehet, mint több száznak, így például egy kódex korának és tulajdonosainak felderítésében, a pecsét korának meghatározásában, vagy akárornitológiai,néprajzi, fegyvertörténeti stb. kutatásokat is segíthet. Ez a kérdésfeltevés olyan eredményekhez vezethet, melyek más eszközökkel nem érhetők el (mint például a parasztvármegyék határainak meghatározása a falusi pecsétek alapján,Püspöki Nagy Péter módszere szerint). Ennek előfeltétele a determináció és a klasszifikáció metodológiai kérdéseinek tisztázása, a törvényszerűségek feltárása (lásdaxiomatikus heraldika). Ezen segédtudományi kutatásokat segíti acímerhatározói rendszer, acímerdiagnosztika, acímerkritika stb.
AMagyarországon negyven évig fennállószocialista rendszerben a címertantáltudománynak minősítették és agenealógiával együtt gyakorlatilag tiltott terület volt, a címereket pedig egy levitézlett társadalmi osztály jelképeinek minősítették.
↑Vö. Fejérpataky i. m. 197—101. és Dr, Áldásy Antal: A Magyar Nemzeti Múzeum könyvtárának czímereslevelei, I. 1200—1868, Budapest, 1904. 3—4, s II. és III. sz.
↑Somogy jelképei. somogy.hu. [2015. március 28-i dátummal azeredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2015. január 14.)
