Népessége1999-es adatok szerint 237 900 és ezzel aközép-ázsiai ország ötödik legnagyobb városa. Ősi civilizációs központ, amelynek környékét már legalább öt évezrede lakják. Aselyemút egyik legfontosabb állomása volt.
Évezredekkel ezelőtt azárja bevándorlók népesítették be Buharát. A térséget azirániszogdok lakták, akik közt néhány évszázaddal érkezésük után aperzsa nyelv használata vált uralkodóvá. AzEncyclopædia Iranica(Iráni Enciklopédia) szerint Buhara neve aszogdβuxārak szóból eredhet, amelynek jelentése „szerencsés föld” és amelyBuqarak alakban származott át azótörök nyelvbe.[1] Egy másik lehetségesetimológia (amelyet az Encyclopædia Iranica kevésbé valószínűnek tart), hogy a „kolostor” jelentésűszanszkritVihara szó török (ujgur) átvételéből származik és abuddhizmusiszlám előtti befolyásáról tanuskodik, amely különösen aKusán Birodalom idején volt erős a régióban.
ASáhnáme című középkori perzsaeposz szerint a várostSzijávus herceg,Kej Káúsz sah fia alapította. A legenda szerint a vezírek azzal vádolták meg Szijávust, hogy elcsábította a saját anyját. Hogy bebizonyítsa ártatlanságát, tűzpróbát kellett kiállnia. Miután sértetlenül emelkedett ki a lángok közül, az Oxus folyón (a maiAmu-darja) átkeltTuránba.Szamarkand királya, Afraszijáb hozzáadta a lányát,Farangiszt és ajándékul a buharai oázis királyává nevezte ki, ahol Szijávus várat, köré pedig várost épített. Néhány évvel később ismét megvádolták, ezúttal apósa feleségének elcsábításával. Afraszijáb ezért megölette és a legenda szerint a szalmaárusok kapuja alá temettette a fejét. Kej Káúsz bosszúból megtámadta Turánt és megölte Afraszijábot, fiát és annak feleségét Perzsiába vitette.
A város alapításátI. e. 500-ra teszik, a helyszín pedig a ma Ark néven ismert vár területe lehetett. A buharai oázist azonban jóval korábban is lakták ésI. e. 3000 után a környező helyeken – mint Varaksa, Vardan, Pajkend és Ramitan – virágzott aSzapalli kultúra néven ismert fejlett bronzkori kultúra.
I. e. 1500 körül több tényező – a szárazabbá váló éghajlat, a vastechnológia elterjedése és azárjanomádok érkezése – miatt a lakosság azoázisból a környező vidékre kezdett áttelepülni. A szapallik és az árják a Zeravsan-legyező tó- és mocsárvidékének falvaiban éltek. AZeravsan folyó már nem ömlött az Oxusba (a maiAmu-darja.)I. e. 1000 környékére a két csoport összeolvadt és új kultúrát hozott létre.I. e. 800 körül ez az új kultúra, aszogd virágzóban volt a Zeravsan-völgy városállamaiban. Erre az időre a tó kiszáradt és három megerődített település épült.I. e. 500-ra e települések összenőttek és fallal vették körül őket. Ez tekinthető Buhara születésének.
A buharai Regisztán – A komor, rideg Regisztán tér közepe táján terül el azArk (vár) . Ez volt a buharai emírek székhelye évszázadokon át. Az Ark helyén már az arabok hódítása előtt is erőd állt. A számánida uralkodóház ezta várat építette újjá és erősítette meg várfalakkal a 9-10. században. A vár egy összehordott mesterséges dombon áll, melynek magassága néhol a 20 métert is meghaladja, uralkodva a város felett. A vár alaprajza sokszögletű, a pontosabb mérések szerint 4,2 hektárt is elérte. A meredek várfalakat többféle anyagból rakták. Az alsó réteg földtöltés, felette agyagtégla, s e felett égetett cseréptéglafal van. A háborúktól sokat szenvedett várban volt az emír palotája, háreme, trónterme és fogadóterme is.
A Regisztán tér máig fennmaradt egyetlen művészi értékű műemléke a18. század elején épültBolo-hauz mecset oszlopos aivánnal és minarettel. A Bolo-hauz az emír házikápolnája, vagy más néven nyári mecsetje volt, vagyis, ha a fejedelem Buharában tartózkodott ide vonult át fényes kísérettel, a lába elé terített keleti szőnyegeken a szokásos pénteki istentiszteletre.
Mir-i Arab medresze – A Mir-i Arab medresze Bokhara évszázadokon át legrangosabb iskolája volt, máig imámokat képez ki.
Az épületet Ubaidalláh kán építtette 1530-1536 között abból a pénzből, amit 3000 szerencsétlen perzsa rab eladásából kapott, és az alapítót később ebbe a medreszében is temették el.
Mir-i Arab Hodzsa Ahrar, a dervisrendek mindenható főnökének, a bokharai fejedelemség igazi és tényleges urának tanítványa volt.
A medresze udvarát körben – a földszinten és az emeleten is – erkélyes fülkesor veszi körül. Mind a négy oldalon egy-egy pisták, díszes portál található, melyek közül csak a déli oldalon levő maradt meg épségben, melynek csúcsíves, mély boltozatos homlokzatán gazdagon díszített csillagok kombinációjából álló mozaikbetét látható.
A 19. század végén, a 20. század elején a bokharai medreszék hallgatói irodalommal, történelemmel és költészettel csak titokban foglalkozhattak, ugyanis ha közülük valakit újság, vagy könyv olvasása közt találtak, könnyen a Zindanban, a börtönben találta magát. Nem tanították az üzbég és tadzsik hallgatók anyanyelvét, de a matematikát sem, ill. ez utóbbi csak fakultatív tantárgy volt.
A hallgatók a parányi fülkékben éltek, főztek, mostak, itt tartották kevés könyvüket, tanszereiket, az élelmiszert, fát, szenet, mécsolajat vagy gyertyát is.
A Buharai Nagy mináré
Kalján mecset – A mecset Közép-Ázsia legnagyobb és legépebben maradt templomépülete, mely a nyitott mecsetek típusába tartozik, tehát udvara és fedett galériái vannak.
A mecset területe 127x78 méter, vagyis pontosan egy hektár, mely ezer hívő befogadására is képes volt. Körbefutó árkádos, félhomályos, galéria kupolás tetőzetét 208 oszlop tartja, 208 kupolája szinte lebegővé teszi a galériát lefedő tetőzetet.
A mecsetnek hét kapuja van, főbejárata keleti tájolású, melynek érdekességei az aivánok. Nyugati falánál található amirháb (imafülke), melyet valaha nagyon szép kék csempe borított.
A mecsetbe lépcsősor vezet le, mivel a mecset és a tér szintje között néhány méter szintkülönbség található. Udvarát kőlapok fedik, innen csodás kilátás nyílik a mináréra, melyet az épület tetőzetén át vezető kis híd köti össze a mecsettel.Nagy-Khoraszán fontos városai közül:
A kalján mecset építését 1514-ben fejezték be, az épület magán viseli a Timurida-kor építészeti fő vonásait.
Vámbéry Ármin:Közép-ázsiai utazás 1863-ban Teheránból a Turkman sivatagon át, a Kaspi tenger keleti partján Khivába, Bokharába és Szamarkandba; 3., jav., bőv.; Athenaeum, Budapest, 1892
Üzbegisztán: Bokhara, Szamarkand, Khiva; fotó Gink Károly, szöveg Gombos Károly; Corvina, Budapest, 1973
Buhara, Szamarkand, Hiva. Andruskó Károly fametszetei Gerő Gyula fotói alapján; bev. Gerő Gyula; Egyetemi Ny., Budapest, 1975
Vámbéry Ármin:Bokhara története a legrégibb időktől a jelenkorig. Ismert és ismeretlen keleti kézirati kútfők után; szerk., jegyz., utószóSárközy Miklós; Lilium Aurum, Dunaszerdahely, 2010 (Vámbéry könyvek)
Abū Bakr Muḥammad b. Jafar al-Naršahī:Bukhara története; ford., utószó, jegyz. Sárközy Miklós; ELKH BTK, Budapest, 2021 (Források és tanulmányok. Bölcsészettudományi Kutatóközpont Magyar Őstörténeti Témacsoport)
Ez a szócikk részben vagy egészben aBukhara című angol Wikipédia-szócikkezen változatának fordításán alapul. Az eredeti cikk szerkesztőit annak laptörténete sorolja fel. Ez a jelzés csupán a megfogalmazás eredetét és a szerzői jogokat jelzi, nem szolgál a cikkben szereplő információk forrásmegjelöléseként.
_(5691607560).jpg)
.jpg)
