Ez a lap egy ellenőrzött változata
| Asorozat témája Buddhizmus |
|---|
 |
Körvonalakban |
Abuddhizmus Pakisztánban mintegy 2300 éves múltra tekint vissza a maujra uralkodóAsóka király idejétől számítva, akit a függetlenIndia első miniszterelnökeDzsaváharlál Nehru egyszer úgy nevezett, hogy “minden királynál vagy császárnál hatalmasabb.”[1] A maiPakisztán területén egykor olyan birodalmak léteztek, mintBaktria, azIndo-görög királyság, aKusán Birodalom, aMaurja Birodalom, aPandzsáb régió és azIndus-völgyi kultúrák. Atakszilai Kumáralabdha (kínai: 童受) buddhista tudós, olyan mesterekhez mérhető, mintÁrjadéva,Asvagósa vagyNágárdzsuna. 2012-ben a Nemzeti Adatbázis és Regisztrációs Hatóság (NADRA) kimutatta, hogy Pakisztán mai buddhista lakossága igen kis számú, mindössze 1492 felnőtt állampolgár sorolja magát ehhez a valláshoz. Eszerint a buddhista lakosság aligha lehet pár ezernél több.[2]
 | Lásd még:Gandhárai buddhista szövegek és Gandhára művészete |
Gandhára vagy Gándhára (szanszkrit: गन्धार,urdu: گندھارا) ősi királyság voltSzvat-,Pesavar-,Ravalpindi-,Ghazni-,Kandahár- ésKabul folyó völgyeiben és aPotovar-fennsíkon, a mai modern Észak-Pakisztán és Északkelet-Afganisztán területein. Legfontosabb városaiPurusapura (maiPesavar), szó szerint "emberek városa" (a szanszkritpuruṣa, "(legfőbb) ember" és apura, "város" szavakból) ésTaksasila (maiTakszila).[3]Gardez ésDzsalálábád szintén Gandhárához tartoztak.[4]
A Gandhárai királyságvédikus kor (i. e. 1500-500 körül) óta létezett. Az ókorban kereskedelmi és kulturális találkozási pont voltIndia,Közép-Ázsia és aKözel-Kelet között. Az i. e. 6-5. században azAkhaimenida birodalomhoz (Óperzsa Birodalom) tartozott, majd a 4. századbanNagy Sándor hódította meg. Ahindu és agréko-buddhista kultúra központjaként az 1. és az 5. század között élte fénykorát akusán királyok idején. A buddhizmus innen terjedt továbbKözép-Ázsiába és a maiAfganisztán területére. Az i. e. 1. századtól az i.sz. 6. századig virágzott a gandhárai művészet, amely indiai buddhista és görög-római elemeket ötvözött.[5]
Agandhárai buddhista szövegek a ma ismert legrégibbbuddhista kéziratok az 1. század környékéről.[6] Ezek agandhárai nyelven írott művek a legrégibbbaktriai ésindiai szövegek is egyben. Az eredeti szövegeket európai és japán intézmények és magánszemélyek vásárolták meg, amelyeket jelenleg számos egyetem kutatói vizsgálnak. A gandhárai szövegek rendkívül rossz állapotban kerületek elő, de rekonstrukciójuk számos esetben bizonyult sikeresnek a meglévő, ismert páli és szanszkrit buddhista szövegek összevetésével. Más gandhárai buddhista szövegeket is találtak az elmúlt két évszázad során, ám ezek megsemmisültek vagy eltűntek.[7]
A szövegeket aDharmaguptaka iskolának tulajdonította Richard Salomon, a kutatási terület egyik vezető tudósa.[8]
Padmaszambhava, buddhista bölcsről úgy tartják, hogy a mai Csakdara városa melletti faluban született, amely a középkori India, Oddijána nevű köztársaság része volt. Padmaszambhava guru rinpocsének számít atibeti buddhizmusban, aki bevezette avadzsrajána buddhizmustTibetbe. Oddijána valóságos földrajzi elhelyezkedése azonban vita tárgyát képezi.[9]
Népszerűnek számított a buddhizmus aPandzsáb régióban, aholbuddhista kolostorok éssztúpák álltakTakszila területén, amelyek mavilágörökségi helyszínek. Szintén gyakorolták a buddhizmust aSzindh régióban.
Gandhára a 10. századig nagyrészt hindu és buddhista terület volt. EkkorMahmúd szultán elfoglalta a régiót és bevezette aziszlám vallást. Muzulmán családokat költöztettek be a területre és a hindu-buddhistákat elüldözték.[10]
APandzsáb,Khjber Pakhtunkhva ésSzindh régió buddhista lakossága 600 után fokozatosan felvették ahindu vallást, majd később aziszlámot.
2013 márciusában egy 20 fős dél-koreai buddhista csoport látogatott el azIszlámábádtól 170 km-re lévő Takht-e-Bahi kolostorhoz. A szerzetesek óva intették a szöuli jelentkezőket és az utazásuk lemondására biztatták őket biztonsági okokra hivatkozva. Végül pakisztáni biztonsági erők kíséretében a csoport meg tudta látogatni az okkersárga kövekből rakott, hegyoldalba épült kolostort. Az i. e. 1 évezredtől a 7. századig alakult itt ki egy jellegzetes indo-görög buddhista kultúra, amelyre a mahájána buddhizmus volt jellemző. Szintén innen indult útjára egy Marananta nevű szerzetes, aki Kínán át eljutott a koreai félszigetre is a 4. században. A hatóságok azóta turistacsomagokat értékesítenek a Kínából, Japánból, Szingapúrból és Dél-Koreából érkező látogatók részére. A turista utak célpontjai között szerepelnek a Takht-e-Bahi, Szvat, Pesavar és Takszila történelmi buddhista helyszínek.[11]
