Ez a lap egy ellenőrzött változata
| „ | A dolgokat külső valóságnak látni tévedés - mint az álomképek, valós léttől mentesek. Minden dolog a saját elméd. Mint egy nagy folyó szakadatlan árama, bármit teszel, értelme van. Ez az örök felébredett állapot, a nagy gyönyör, a szenvedésnek helyet nem hagyó. | ” |
– Naropa | ||
| Asorozat témája Buddhizmus |
|---|
 |
Körvonalakban |
Abuddhaság vagybuddhaiság (szanszkrit: बुद्धत्व;páli: बुद्धत vagy बुद्धभाव) abuddhizmusban a tökéletes megvilágosodás állapotát jelenti (szanszkrit: सम्यक्सम्बोधि –szamjakszambódhi; páli: सम्मासम्बोधि –sammāsambodhi).
Az úgynevezettbuddha eredeti értelmezés szerint a tudat tökéletesen megvalósított állapotát jelenti, debuddhának nevezik a buddhizmusban azt a személyt is, aki adharma követésével megvilágosodott, felismerte a „tökéletes igazságot”, és megszabadult a létforgatagból, a „szamszárából”. A különböző tanoktól függően változnak a vélemények, hogy ez a szint milyen mértékű eltávolodást jelent a hétköznapi élettől (aszkéta gyakorlatok).Buddhának, "a Buddhának", vagyTörténelmi Buddhának nevezik Gautáma Sziddhárthát, a Sákjamuni Buddhát (Szákja vagy Szkíta Bölcs Buddha), aki körülbelül 2560 évvel ezelőtt született a mai Nepál területén, a hagyomány szerint egy királyi család sarjaként. Harmincöt évesen, hat év mély meditáció után felismerte a tudat valódi természetét, és így elérte a megvilágosodást. Az elkövetkező negyvenöt évben a Buddha tehetséges tanítványok ezreinek tanította azokat a módszereket, amelyekkel a megvilágosodás elérhető. A Történelmi Buddha tanítása szerint a megvilágosodás a legmagasabb szintű időtlen öröm. Nincs semmi kielégítőbb vagy teljesebb, mint minden dolog, minden idő, minden lény és minden irány egységének az állapota.[1][2]Athéraváda buddhizmus hagyományai szerint a buddhák saját maguk erejéből érik el ezt a szintet, mindenféle tanító segítsége nélkül, olyan időszakban, amikor anégy nemes igazság vagy azNemes nyolcrétű ösvény tana nem létezik a világon. Ezzel szemben bizonyosmahájána hagyományok szerint (főleg aLótusz szútra követői) a buddhaság egyetemes és minden érző lényben megtalálható, és megfelelő gyakorlással el is érhető még a jelenlegi életében, méghozzá „világi élvezetektől” való mindenféle lemondás nélkül. Ebből is látszik, hogy rendkívül széles skálán mozognak a vélemények, hogy milyen módszerekkel érhető el a buddhaiság.
Abuddhizmusban három féle Buddhát különböztetnek meg.
Az első két Buddha típus saját erőből éri el anirvánát, anélkül, hogy egy tanító rámutatna a dharma fogalmára. A Szavakabuddha a théravádaipáli kánonban szerepel, de megemlítik három théraváda magyarázó szövegben, valamint mahájána szövegekben (pl. aSantidéva Bódhiszattvacsarjavatarában[3] illetve a tibeti hagyományban is.[4] Ezeknél Buddha megvilágosodott tanítványára utal a kifejezés.
Vannak buddhisták, akik a buddhák tíz jellemzőjén meditálnak (vagy elmélyednek):
Ezeket a jellemzőket gyakran említik apáli kánon és amahájána tanítások.
A legtöbb buddhista iskola úgy tartja, hogy Buddha mindentudó volt. Azonban a korai szövegek kifejezett cáfolatokat tartalmaznak erre az állításra.[6][7]
 | Lásd még:Buddhológia |
A Buddha természete a tökéletes megvilágosodás állapota. A történelmi Buddha, mikor megvalósította ezt az állapotot, azt tapasztalta, hogy a tudatát takaró utolsó fátylak feloldása után a benne s a körülötte levő tér és energia közti elválasztás megszűnt, és időtlen, mindent ismerő tudatossággá vált. Testének minden egyes atomján keresztül ismert mindent, és egy volt mindennel. Érezte, hogy folyamatosan képeznie kell a testét, hogy a megvilágosodott energiák intenzív áramlásával képes legyen együtt élni. Megtapasztalta, hogy amikor a harag visszatér a tudatba, a buddha mindent olyan tisztán lát, mint egy tükröt, anélkül, hogy bármit is hozzátenne vagy elvenne belőle. A kizáró büszkeség, amely merevvé teszi az embert és képtelenné a megosztásra, átalakulva azt a képességet adta meg neki, hogy láthatta a létezés sokoldalú gazdagságát. A ragaszkodás megkülönböztető bölcsességgé változott, azzá a képességgé, amely képes megérteni a jelenségeket önmagukban és egy teljesség részeként is. A féltékenység, ami mindig szorgalmasan próbálja a tudatot előreröpíteni vagy a múlthoz kötni, a tapasztalás mindent beteljesítő bölcsességévé alakult át. A zavarodottság és a butaság pedig intuitív bölcsességgé alakult, mely mindent áthat. Ez a bölcsesség mindent tudó, mert a tér és energia minden időben és minden helyen ugyanaz. Megszűnt a tér és az idő minden korlátja, megszűnt minden dualitás, s azt tapasztalta, hogy többé a tudat semmitől sincs elválasztva.[8]
A buddhista iskolák máshogyan látják Buddhát. Athéraváda buddhizmus szerint Buddha egy ember volt, aki a leghatalmasabb pszichológiai erővel volt felruházva (Kevatta-szútra). Buddha teste és tudata (az ötszkandha) mulandó és változó, épp ahogy minden közönséges emberé. Azonban egy buddha felismeri a dharma változatlan természetét, amely örök érvényű és időtlen jelenség. Ez általánosan elfogadott nézet a théraváda iskolában és más korai buddhista iskolákban.
A nem buddhisták gyakran hiszik azt, hogy Buddha a buddhisták istenének felel meg. Azonban a buddhizmus általában nem istenhívő abban az értelemben, hogy nem tanítja egy felsőbb rendű, teremtő isten létezését, akitől függene a megvilágosodás. Az úgynevezett Történelmi Buddha csupán egy tanító volt, aki megmutatta a megvilágosodáshoz vezető utat. Az "isten" általánosan elfogadott meghatározása, hogy egy olyan lény, amely irányít és amely megalkotta a világmindenséget (lásdTeremtés mítosz), majd jutalmazza és bünteti a lényeket. A korai szövegekben Buddha elutasítja egy ilyen lény létezését.[9]
Buddhizmusportál • összefoglaló, színes tartalomajánló lap