Budapest története akeltákig nyúlik vissza az1. századra, mivel aváros eredetileg kelta település volt.89 körül arómaiak aDanubius folyó jobb partján megalapítottákAquincum városát, melyPannonia Inferior provincia székhelyeként szolgált, és amely a maiÓbudának felel meg.[14][15] Aquincummal szemben a Duna bal partján feküdtContra-Aquincum, mely a maiPestnek felelt meg. Arómai kori erőd a pannóniai limes egyik fontos állomása volt. A2. század elején épült, majd a3. század végén alapjaitól átépítették. Jelentőségét szokatlanul vastag falai, az eraviszkusz „főváros” ellenőrzése, valamint egy ősi kereskedelmi révátkelő felügyelete adta.Róma bukása és anépvándorlás Aquincum elnéptelenedését okozta. Pannóniábahunok,osztrogótok,longobárdok,avarok ésszlávok érkeztek, majd a9. században amagyarok.[16] Az első általuk létrehozott települést amongolok1241 és1242 között, atatárjárás során teljesen kifosztották és elpusztították.1243-ban indult meg abudai vár építése az akkori neve szerint „pesti Újhegyen”, a maibudai Várhegyen. A15. században a helyreállított város lett aMagyar Királyságreneszánsz humanizmus központja.[17][18] AJagellók idején a három városnak 25-30 ezer lakosa volt, ezzelPrágával,Béccsel ésKrakkóval együtt Európa legnagyobb városaihoz tartozott. A város a szarvasmarha- és borkereskedelem jelentős központja lett. Ezt az idillt borította fel az1526-osmohácsi csatában elszenvedett magyar vereség, majdBuda 1541-es török kézre kerülése. A 150 évnyitörök hódoltság alatt a keresztény templomokatmecsetté alakították, és ekkor vált jelentőssé a főváros fürdőkultúrája is.Habsburg-segítséggel1686-banBudát visszafoglalták a keresztények a törököktől, ám a környék csak a18–19. században tudott újra tovább fejlődni. Ezt fokozta, hogy akiegyezést követőenBécs mellett azOsztrák–Magyar Monarchia fővárosa volt.1873.november 17-én egyesítettékBudát,Pestet ésÓbudát, ekkor jött létreBudapest.[19][20] Ebben az időben épültek a város leghíresebb épületei, és ekkor nőtte ki magátvilágvárossá. Amásodik világháború hatalmas károkat okozott a városban.1944-ben a visszavonuló német hadsereg felrobbantotta az összes dunai hidat, a következő 6 hónapban pedig heves harcok dúltak a jobb parton. A Várnegyed egy része teljesen megsemmisült a tüzérségi tűz következtében.1950-ben vezették be a város máig érvényes közigazgatási felosztását, 23 szomszédos várost egyesítettek a fővárossal, aminek köszönhetően a város területe 2,5-szeresére, lakossága pedig másfélszeresére nőtt.1956 őszén Budapest lett a kommunista hatalom felszámolására törekvő forradalom központja. A népfelkelést a szovjetek véresen leverték.
Budapesten többUNESCO világörökségi helyszín is található, többek között aDuna-part látképe, aBudai Várnegyed, azAndrássy út, aHősök tere és aMillenniumi Földalatti Vasút, a világ első villamos hajtású, egyben Európa második földalatti vasútja alondoni után. Emellett turisztikailag jelentősek még a városDuna-hídjai is. A városban körülbelül 80 geotermikus forrás fakad.[26] Budapest a világ legtöbbgyógyfürdővel rendelkezőfővárosa. Itt található a világ legnagyobb termálvizes barlangrendszere,Európa legnagyobbzsinagógája (aDohány utcai zsinagóga), valamint a világ harmadik legnagyobbparlamenti épülete, a magyarOrszágház is. Budapest évente mintegy 12 millió nemzetközi turistát vonz, így Európa rendkívül népszerű úti céljai közé tartozik.[27] A Big7Media legjobb európai úticéljait rangsoroló 2020-as listájának élére került,[28] a Which? közvélemény-kutatásában pedig a harmadik legjobb európai város lett.[29]
Pestet ésBudát,Magyarország fő-, illetve székvárosát csak areformkortól kezdődően emlegették együtt, közös nevükön. A gyakoribb forma a nagyobb (és nemzeti szempontból jelentősebb) város nevét előre helyezvePest-Buda volt, de elvétve előfordult amagyar nyelvhez jobban illeszkedő, a mássalhangzó-torlódást elkerülőBuda-Pest alak is. Ez a névváltozat grófSzéchenyi István 1831-esVilág című művéből származik.[30] A városok egyesítésekor, 1873-ban már magától értetődő természetességgel választották az új szék- és főváros számára aBudapest nevet.
ABuda név a koraiÁrpád-korban az ókoriAquincum helyén épültrómai települést jelölte, amelyet csak atatárjárást követően, az akkor Újbudának nevezettbudai vár megépítése után kezdtekÓ-Buda néven emlegetni. A város a középkori krónikáink szerintAttila hun király testvéréről kapta nevét, ebből azonban valószínűleg csak annyi igaz, hogy a név eredete valóban lehetett személynév is (középkori forrásokban előfordulnakBuda nevű személyek). Egy másik, nem igazolható feltevés szerint a városnév eredete aszlávvoda („víz”) szó lehet, ahogyan az ókorilatinAquincum név végső forrása is valamely vízzel összefüggő jelentésűkelta szó lehetett.[31]
Pest nevének eredete egyes vélemények szerint az ókorba nyúlik vissza,[32]Contra-Aquincum neve Ptolemaiosz2. századi „Geógraphiké hüphégészisz” (Bevezetés a föld feltérképezésébe) című művében ugyanis Pesszion néven szerepel (Πέσσιον, iii.7.§2).[33] Az elfogadottabb magyarázat szerint viszont a budai oldalon találhatóGellért-heggyel kapcsolatos, a szó ugyanis a szláv nyelveken „barlangot”, „sziklaüreget” jelent, a régi magyar nyelvben pedig a kemencét neveztékpestnek, ahogy azt példáulSzékelyföld egyes részein még a 20. században is használták.[34] Így lett a hévizes barlangot („forró kemencét”) rejtő mai Gellért-hegyPest-hegy, a hegy lábánál ősidők óta használt folyami átkelő pedigPest-rév, és innen kapta végül a túlparton létrejött település a nevét. A névnek ez az érdekes „túlpartra vándorlása” legkorábbi középkori forrásainkban jól nyomon követhető. Hasonló eredetű Budanémet neve,Ofen is (magyarul: „kemence”), amely délnémet nyelvjárásban a szlávpest szóhoz hasonlóan barlangot, üreget is jelent. Érdekes, hogy egy tatárjárás előtti oklevélOfen néven a folyó bal partján lévő települést, azaz a mai Pestet jelöli meg, később azonban a helyinémetek már csak abudai várhegyre alkalmazták ezt a nevet.[35]
A mai Budapest területének írásos történelme arómai helyőrséggel,Aquincummal kezdődik, amelyeti. sz. 89 körül alapítottak a Duna nyugati partján (a mai Óbuda területén). Aquincumi. sz. 106-tól a4. század elejéig a kettéosztottPannonia tartomány egyik részének, Alsó-Pannóniának (Pannonia Inferior) a központja volt. Lakossága 20 000 fő körüli volt. A maiÓbudai-szigeten épült helytartói palotában olykor maguk a római császárok is megfordultak. A modern város területén több római segédcsapat (auxiliáris) tábor (Albertfalva,Campona) és ellenerőd (példáulContra-Aquincum) is megtalálható.[36]
Buda 1493-ban
Anonymus leírása szerint ahonfoglalás utánÁrpád vezérBudavárat, a hajdani „Attila király városát” választotta törzse szálláshelyéül, központi földrajzi fekvése miatt, és itt is temették el907-ben, a szomszédosFehéregyházban. Ezt a helyet általában Óbudával szokták azonosítani (bár akadnak akikPesthidegkúton vagy a közeliPilis hegységben keresik).
A városhoz kapcsolódikGellért püspök legendája, akit pogány felkelők a maiGellért-hegy (az akkori Pest-hegy) oldalában gyilkoltak meg (a legenda szerint szöges hordóba zárva legurították a dombról), ennek emlékét őrzi a hely mai neve.
Óbuda és Pest római öröksége, a sok ezer épület romja évszázadokon át látható volt, azÁrpád-korban azonban a helyükön fokozatosan igazi, nyüzsgő középkori városok épültek. Óbuda úthálózata a római korból maradt fenn, lakossága szőlőműveléssel foglalkozott. Területén egyházi birtokok alakultak ki, a13. században pedig vár épült.1223-ban a városban nagy tűzvész pusztított, amiben a főként fából épült házak elhamvadtak. Pestet a12. században márfal vette körül,1230-ban pedig kiváltságlevelet kapottII. Endrétől.
IV. Béla király1241-ben Pestről indult atatárok ellen. A vesztes csata után a tatárok felégették Pestet, majd 1241/42 telén átkeltek a befagyott folyón, és Óbudát is elpusztították. A két város teljes lakosságát legyilkolták. A pestieket például a város nagytemplomában, a maiBelvárosi plébániatemplomban koncolták fel, ahová imádkozva összezsúfolódtak.
Miután visszatért, a király kővárat ésÚjbuda néven új várost építtetett az úgynevezettPest-hegyen, a maiVárhegyen (1247 és1265 közt). Ezek voltak itt az első városias épületek, a későbbi híresbudai vár alapját képezve. IV. Béla várkastélyát, amely a maiMátyás-templom közelében állt, már jobban lehetett védeni támadások esetén, mint az alacsonyabban fekvő óbudai várat (annak feltételezett romjait is feltárták arégészek).
IV. Béla a tatárjárás alatt tett fogadalmához híven az egyháznak ajándékozta aNyulak szigetét (a maiMargit-szigetet), és az itt épült Domonkos-rendi apácakolostorban helyezte el legkisebb leányát,Margitot, aki a város híresszentje lett.
ASzéchenyi Lánchíd a várból nézveBuda és Pest Vincenzo Maria Coronelli metszetén, 1689
AzÁrpád-ház kihalása után BudaVencelt támogatta a pápa által pártfogoltKároly Róberttel szemben, ezért a pápa egyházi átok alá helyezte a várost, a budai plébános pedig viszonzásul a pápát.1302-ben azAnjou-párti Csák nembéli Márk és báróCseszneki Jakab fiai sikertelenül ostromolták a várat, de az épületekben nagy kárt okoztak és a budai szőlőhegyet is elpusztították. Végül a városnak el kellett fogadnia a győztes Károly Róbertet. Fia,Nagy Lajos királyi székhellyé tetteBudát. A város már igazi polgári város volt, nagy számban éltek itt kézművesek, iparosok, kereskedők. A magyarok mellett jelentős volt anémethospesek száma, és természetesenzsidó vallású lakossága is volt. Atatárok dúlását nehezen kiheverőPest lakossága is kezdett talpra állni, a15. században visszanyerte a bíróválasztás jogát, és1470 körülszabad királyi város lett.
Luxemburgi Zsigmond, majdMátyás uralkodása a városok történelmének a török idők előtti fénypontja. Zsigmond egyetemet alapított Óbudán1389-ben. Mátyásreneszánsz udvara nagy vonzóerőt gyakorolt a kor művelt embereire, emelve a város és a királyi udvar kulturális színvonalát.1473-ban az első budai nyomdában,Hess Andrásnál elkészült aBudai krónika. Mátyás halála után az országbanfeudális viszályok, gazdasági válság, majd aDózsa György-féle parasztfelkelés rázta meg, a két városkultúrája azonban aJagelló-ház budai uralkodása idején is tovább gyarapodott. A budai reneszánsz történeti emlékei ma a budaikirályi palotában (Budapesti Történeti Múzeum), míg Pest reneszánsz emlékei a mai Belvárosi Plébániatemplomban láthatók. Ennek a fejlődésnek vetett véget atörök hódoltság.
A15. század második felében,Mátyás király alattBuda az ország fővárosa lett,reneszánsz királyi palotája európai hírű volt. Ugyanakkor aDuna bal partján fekvő Pest is jelentős kereskedővárossá fejlődött. 1541-ben atörökök kezére jutott a két város, akik 150 éves uralmuk alatt Budán rendezték be központjukat. A város arculatát a keleti városeszményhez igazították,fürdők, bazárok,dzsámik épültek. Budát és Pestet aHabsburgokvéres háborúban foglalták vissza a töröktől 1686-ban, amelynek során a két város teljesen elpusztult.
A18. századibarokk korban a városi élet csak lassan bontakozott ki újra. Budaújkori fejlődésétMária Terézia alapozta meg, amikorPozsonyból ide költöztette a királyi intézményeket ésNagyszombatból azegyetemet. Az igazi fejlődés azonban csak a19. század első felében, areformkor idején indult meg, amikor Pest az ország kulturális és gazdasági központja lett. A korszak jelképeként megépült a két várost összekötőSzéchenyi lánchíd.
Buda-Pest fekvése kies, s olyan, mely egyesítő középpontnak sok tekintetben helyesnek lenni látszik. Ha azonban a két város s annak körvidéke természeti mibenlétében hagyatik, egyesítést, ítéletem szerint, csak századok lefolyta eszközölhet; mely századokban viszont annyi egyesülés elleni erő is fejlődhetik ki, hogy Buda-Pest hihetőleg soha nem léphet ki a provinciális városok sorábul, s egyesítő pontul nemigen fog szolgálhatni. A kérdés tehát abban forog, vagy inkább az a feladás: kinyomozni, a két testvérváros mily kifejlésre képes.
Az1848.március 15-i pesti forradalom a magyar történelem egyik fő eseménye volt, ez a nap ma nemzeti ünnep. Az1848-as forradalmi események során Pest-Buda az ország fővárosa lett, majd harcok utánosztrák kézre került. Amagyar honvédseregBuda1849-es bevételével a szabadságharc egyik legnagyobb katonai sikerét érte el.
A szabadságharc bukását követő osztrák elnyomás egy időre megakasztotta a fejlődést, az1867-eskiegyezést követően azonbanvilágvárosi növekedés kezdődött. A vezetők 1872 decemberében fogadták el Pest, Buda és Óbuda egyesítését, majd a mai Budapest 1873 őszén jött létre. A főváros napját az egyesítés emlékérenovember 17-én ünnepelik, ugyanis 1873-ban ezen a napon ült össze az egyesített város tanácsa átvéve az elődvárosok tanácsától az ügyek intézését (ez azonban csak egy volt az egyesítéshez kapcsolódó átszervezés eseményei közül, az önkormányzati választást már szeptemberben megtartották, a főpolgármestert és a polgármestert pedig októberben megválasztották). BudapestEurópa leggyorsabban növekvő városa lett, a lakosság húsz év alatt megduplázódva a századfordulóra közel háromnegyedmilliósra duzzadt. Ekkor alakult ki a mai város képe, ahidakkal,körutakkal, modern közlekedési hálózattal, Európa elsőNagy-Britannián kívüliföldalatti vasútjával, a belső és külső kerületekkel, azOrszágházzal és a többi országos középülettel. Világhírűek lettek Budapest színházai, kávéházai,gyógyfürdői, a pezsgő kulturális élet és a híres "pesti éjszaka". A fejlődés jelképeként tartották meg 1896-ban amillenáris kiállítást és ünnepségeket.[36][38]
Atrianoni békeszerződés után aHorthy-korszak konszolidációs politikája következett. Az elcsatolt magyarlakta területekről sokan költöztek (illetve menekültek) a fővárosba. Közülük sokan laktak pályaudvarokon, vasúti vagonokban. Így a lakosság az1930-as évekre meghaladta az egymilliót. A tömeges lakásigény miatt megépültek az elsőlakótelepek, például aWekerletelep az és azÁllami lakótelep is. Szegények tömegei éltek nyomornegyedekben is (például aMária Valéria-lakótelep). 1924-ben megalakult aMagyar Nemzeti Bank,1925-ben pedig megkezdte adását aMagyar Rádió.1933-ban megkezdődött aTabán bontása. 1934 és 1940 között négy újabb kerülettel bővült Budapest közigazgatása.
Holokauszt – Cipők a Duna-parton (Pauer Gyula és Can Togay alkotása)
Amásodik világháború végén a város súlyos csapásokat szenvedett. Az 1944-esnémet megszállást követően a lakosság egy része aholokausztnak esett áldozatul, másik része (38 000 fő) pedig a 102 napig tartóostrom során vesztette életét.
A város épületeinek jelentős része romba dőlt, azösszes hidat felrobbantották. Sajnálatos módon a legnagyobb károkat a városépítészeti kincsekben leggazdagabb területei szenvedték: aBelváros és aVárnegyed. A károk teljes helyreállítása mind a mai napig nem fejeződött be, hol foghíjtelkek, hol lövésnyomokat viselő homlokzatok emlékeztetnek a háború pusztítására. Sok értékes épületet lebontottak, vagy nem a korábbi formájával egyezően, esetleg csak egyszerűbb megoldásokkal rekonstruáltak.[41]
Az újjáépítés évei után azOrszággyűlés1949.december 20-án szavazta meg azt a törvényt, amely1950.január 1-jével Budapesthez csatolt huszonhárom környező, addig önálló települést: hét várost és tizenhat nagyközséget (a listát lásd aBudapest kerületei szócikkben), aminek révén létrejött aNagy-Budapest.[42] Az1950-es években asztálinista elnyomás nehezedett a budapestiekre, ami az1956-os forradalom kitöréséhez vezetett, és annak utcai harcai rázták meg a várost. Az1960-as évektől aKádár-rendszer „puha diktatúrája” alatt élte Budapest második nagy fejlődési korszakát. 1970-ben átadták az elsőmetróvonalat. Sorra épültek a nagylakótelepek, és az ország minden területéről újabb százezrek özönlöttek a fővárosba, amelynek lakossága az1980-as évekre elérte a 2,1 millió főt. Az 1989-esrendszerváltás óta a lakosság száma jelentős csökkenésnek indult, aminek oka részben a fővárosiak tömegeskiköltözése azagglomeráció településeire. A lakosságcsökkenés a 2000-es évek második fele óta megfordult.[36][43]
Megtörténik akiegyezés, amelynek következtében még soha nem látott polgári fejlődés veszi kezdetét.
1873
Az egykori városokat, Pestet, Budát ésÓbudátjanuár 1-jén egyesítik, és ezzel létrejön a jelenlegi magyar főváros,Budapest.November 17-én az új testület átveszi az egyesített főváros irányítását.
Anémetek elfoglalják a várost. A nyilas kormány 50 ezerzsidót deportál a városból és 70 ezret a Pesten kijelöltgettóba költöztet.
1945
Budapest ostroma. Aszovjet hadseregjanuár 5-én megostromolta a várost, a visszahúzódó német haderő lerombolja az összesDuna-hidat. A közel 80 ezer fős német és magyar védősereg teljesen megsemmisül, emellett 38 ezer fővárosi civil pusztul el, a szovjetek nagyszámú fővárosi és környékbeli lakosthurcolnak el.
A főváros területe 525,14 km².[11]Pest vármegye öleli körül, melynek 81 településeBudapest agglomerációjához tartozik. A főváros észak–déli irányban 25, kelet-nyugati irányban 29 km kiterjedésű. Legmélyebb pontja aDuna medrében álló 96 méterestengerszint feletti magasságúÍnség-szikla, míg legmagasabb pontja, aJános-hegy 527 méterre van a tengerszint felett.Magyarország közlekedésében központi szerepe van, mivel Budapestre futnak be a sugárirányú autópályák és nemzetközi jelentőségű vasútvonalak. A főváros mértani középpontja aX. kerületi Martinovics téren van. A fővárost észak–déli irányban 28 kilométer hosszban átszelőDuna szakasz kettő, városképileg és funkcionalitásában alapvetően eltérő karakterű, budai és pesti részre osztja.[41][44]
Buda alapvetően lakó- és pihenőövezet, északi és déli részén gazdasági övezetekkel, mígPest igazgatási, kereskedelmi és ipari központ, nagy lakóterületekkel és szórakoztató létesítményekkel. Természeti adottságaiban meghatározó aDuna,Közép-Európa legnagyobb folyója, amely észak–déli irányban (1660,60 - 1628,45folyamkilométer között), mintegy 30 kilométer hosszan és 300-600 méter között változó mederszélességgel szeli át a fővárost. Aklímaváltozásaszályt okozó hatásai előtt azAlpokban lehulló csapadék és ahóolvadás következtében évente általában két jelentősárhullám vonult le a Dunán. Az egyik a tavaszi jeges ár, a másik pedig a kora nyári zöldár volt. A vízhozama a legmagasabb vízállás idején 10 000 m³/sec, a legalacsonyabbnál 600 m³/sec. A legmagasabb és legalacsonyabb vízszint közötti különbség 6-8 méter is lehet.[47] ADuna budapesti szakaszán három sziget található. Közülük a legnagyobb a déliCsepel-sziget, melynek csak északi csúcsa van a városhatáron belül; ezt követi a város szívében elhelyezkedő, történelmi múltra visszatekintőMargit-sziget, ettől északra pedig azÓbudai-, más néven Hajógyári-sziget fekszik. A város északi határán túl kezdődik aDunakanyarig felnyúlóSzentendrei-sziget. ADuna a főváros vízszükségletének bázisa (2010-ig egyben szennyvize felének is befogadója volt),Európa egyik legjelentősebb vízi útja, ezenkívül üdülési, sportolási és utazási lehetőségeket nyújt a nagyváros lakosságának. Budapest természeti értékekben rendkívül gazdag város, többek közöttbarlangok, források, növénytársulások élőhelyei, kiterjedt parkok állnak természetvédelem alatt. A város szívében található aGellért-hegy. A ritka természeti értékek közül megemlítendő aPál-völgyi-barlangrendszer, aSas-hegyi Természetvédelmi Terület és aMerzse-mocsár.[48][49]
Budapest amérsékelt öv alatt helyezkedik el, (nedves)kontinentális éghajlatú város, az éves középhőmérséklet 11,0 °C. Ajúlius a legmelegebb hónap, a havi középhőmérséklet ekkor a 21°C-ot is megközelíti. Az eddigi legmagasabb hőmérsékletet (40,7 °C)2007.július 20-án regisztrálták. A leghidegebb hónap ajanuár, ilyenkor az átlagértékek -1,6 °C körül alakulnak. Az eddigi legalacsonyabb hőmérsékletet (-29,3 °C)1987.január 13-án mérték. Az utolsó tavaszi fagy átlagos határnapja április 15.[50] A belső kerületekben gyakran tapasztalható a hősziget jelenség.[51][52] A napsütéses órák száma évi 2040.[53][54] A csapadékmennyiség éves átlaga 516 mm, a legcsapadékosabb hónapok a június és a november. Budapest szélvédett főváros, ami aKárpátok, illetve aDunántúli-középhegység vonulatainak köszönhető. Az uralkodó szélirány északnyugat-délkelet irányú. Azőszi éstéli időszakban gyakori a szélcsend és emiatt a ködképződés.[55]
Aklímaváltozás nyomán a közelmúltban felgyorsuló tendencia eredményeként érezhetőenmediterrán típusúvá kezd válni Magyarországgal együtt a fővárosidőjárása is. Hosszú, forró és száraz nyarak, rövid, enyhe valamint hóban szegény telek, a tavasz és az ősz lerövidülése, a növekvő évi átlaghőmérséklet és napfénytartam mellett a gyakori aszályos időszakok között ritkán lehulló, néha azonban nagy mennyiségű – következményeként egyes térségekben akár villámárvizeket is okozó – eső jellemzik.[56][57][58][59][60]
A Budapestet kettészelő Duna az élővilág szempontjából is játszik egyfajta elválasztó szerepet. A budai oldalon lévő kerületek jellegét tekintve inkább lakó- és pihenőövezetek, míg a pesti oldal az ipar, a kereskedelem és a közigazgatás központja, egybeépülve nagy kiterjedésű lakónegyedekkel. Budapest eredeti növényzete csak aBudai-hegység erdeiben, nagyobb foltokban maradt meg.[61] A parkok és mesterségesen kialakított zöldterületek döntő hányada emberi kéz eredménye és folyamatosan változnak. Aknaknak azonban a főváros mindkét oldalán olyan helyszínek, amelyek különleges és említésre méltó élővilággal rendelkeznek és három olyan sziget ahol az élővilág eltér a nagyvárosi részekétől. Említésre méltó helyek aGellért-hegy különleges növényeivel és aMerzse-mocsár teljes élővilágával. Budapest legnagyobb kiterjedésű állóvize aXVI. kerületben aNaplás-tó, amelynek közvetlen környezete 1997 óta tájvédelmi körzet. A Naplás-tó a közeli Cinkotai parkerdővel és a Merzse-mocsárral együtt számos vízimadár fontos pihenőhelye a tavaszi és őszi madárvonulási időszakban.[48][49][62] A városban több kiváló horgászvíz is található, melyek közül kiemelkednek a Duna adta horgászhelyek, ilyen például aHárosi-öböl.[63]
A mérsékelt égövre jellemző fajok nagyvárosi környezethez alkalmazkodott populációi. Nagy számban előfordulnaktársállatként kedvtelésből tartottkutyák ésmacskák, illetve egyébháziállatok, és rendszeresen lehet találni közülük elkóborolt példányokat is. (A kedvencek naponta tonnaszám keletkező ürüléke (közel 200 ezer kutya, 40 tonna ürülék)[64] terheli a környezetet, és a hanyag gazdáknak „köszönhetően” elsősorban a kutyák jelentős szennyezettséget is okoznak az utcákon hagyott piszkukkal. Fertőzésveszélyt is okoz cipővel lakótérbe történő behurcolása és a száraz ürülék légáramlatba kerülése is.)
Budapesten – a világ fővárosai közül egyedülállóan – apatkányok nem okoztak egészségügyi, gazdasági károkat az 1970-es évek óta. AWHO szerint a legjobb hosszútávú patkánymentesítés valósult meg a városban az egykoriBábolnai Állami Gazdaságnak köszönhetően.[65] 2018 nyarán egy valamivel olcsóbb ajánlatot tévő cégcsoport nyert a patkánymentesítésre kiírt pályázaton, ami után a többszörösére nőtt az észlelések száma, még a metró működésében is zavart okozott egy patkány.[66][67] Utólag kiderült, hogy a cég pályázata eleve érvénytelen volt, de 2020-ban ismét ez a cégcsoport nyerte a pályázatot, és az észlelések száma fokozatosan visszacsökkent. 2023 tavaszától az irtás visszakerült a nagymúltú bábolnai céghez.[68]
A madarak közül legjellemzőbb aparlagi galamb(Columba livia), aházi veréb(Passer domesticus), asarlósfecske(Apus apus), abalkáni gerle(Streptopelia decaocto), afekete rigó(Turdus merula), adolmányos varjú (Corvus corone), a szarka (Pica pica), a dankasirály (Larus ridibunus), a széncinegék (Parus major) és egyes pintyfélék (Fringillidae), valamint aházi rozsdafarkú(Phoenicurus ochruros). Vannak ragadozó madarak is mint például avörös vércse(Falco tinnunculus), amely 70-80 párral is képviselteti magát, és előfordulvándorsólyom(Falco peregrinus) is. Az egyre enyhébb telekkel a házikedvenc madarak is megjelennek: pl. rendszeresen kerülnek ki a szabadba papagájok, és megfigyelték már, hogy fészket is rakott egybarátpapagáj(Myiopsitta monachus) pár.[62]
Az élővizeket kedvelik arécék és a békák, a külvárosicserjésréteket pedig afácánok. Nagyobb tavaszi és őszi esőzéseket követően a szilárd burkolatú felületekre menekülnek azéticsigák.[69] A nagyobb parkokbansünök ésmókusok élnek. Vannak időszakosan megjelenő vándormadarak is. Telente nagy tömegben érkeznekvetési varjak[70] ésnagy kárókatonák(Phalacrocorax carbo). A folyóparti részeken a város hulladékát is feldolgozó madarak a sirályok, közöttük előfordul asárgalábú sirály(Larus cachinnans) és aviharsirály(Larus canus).[62] AMerzse-mocsár madárvilága is nagyon színes, talán kiemelhető a sok itt élő madárfaj közül abölömbika(Botaurus stellaris) és agyurgyalag(Merops apiaster). A mocsárban természetesen előfordulnak különböző békafajok, vízisiklók és mocsári teknősök is.[49]
A Duna fővárosi szakaszán a sodrásban lévő részeken fogható halak pl. afogassüllő(Sander lucioperca), afolyami harcsa(Silurus glanis) és arózsás márna(Barbus barbus), míg a csendesebb részekenponty(Cyprinus carpio),kárászok(Carassius),csuka(Esox lucius),balin(Aspius aspius),amúr(Ctenopharyngodon idella), különböző apróbb halak és keszegfélék fordulhatnak elő nagyobb gyakorisággal.[71][72] Akad olyan halfaj, mint például aviza(Huso huso), amely korábban gyakori volt, és például városrészt (Vizafogó) is elneveztek róla, de mára avízerőművek kiépítése miatt már nem tud eljutni a korábbi ívóhelyeire. A vizák visszatérése érdekében már történt telepítés, hogy újra előfordulhasson a magyarországi Duna-szakaszokon.[73] A vízminőség javulásának eredményeként 2012-től kezdve újra látható az úgynevezett„Dunavirágzás”, mely adunavirág(Ephoron virgo) nevű védett kérészfaj tömeges megjelenése, amelyre a vízszennyezések miatt közel negyven évig nem volt példa.[74] A víz minőségének javulása mellett a vadászatuk csökkenésének eredményeként a Duna és a beletorkolló patakok vízében a közelmúltban ismét otthonra talált azeurázsiai hód és anutria.[75][76][77] 2012 óta augusztusi estéken a Duna vízének felszínét ismétkérészek (Dunavirágok) tömege lepi el.[78][79]
Budapest eredeti növényzete csak a hegyvidéken, nagyobb foltokban maradt meg, a város növényeinek döntő többsége már telepített. Ezekkel egyrészt az utak mellé ültetett fasorokban, másrészt parkokban lehet találkozni. Említésre méltó azonban a Gellért- ésSas-hegyen élőközönséges csikófark(Ephedra distachya), mely fokozottan védett gyógynövény. A Gellért-hegy másik ismert, és Magyarországon csak itt előforduló növénye a szintén fokozottan védettsárgás habszegfű(Silene flavescens).[49][80]
A telepített fák között több nevezetes is akad. Budapest valószínűleg legidősebb fája egy pesthidegkúti kertben álló, ötszáz évesnek becsültkrími hárs(Tilia x euchlora), de nevezetes a Lánchíd pesti hídfőjénél 1789-ben ültetettfehér akác(Robinia pseudoacacia),[81] valamint Kelet-Európa legidősebblibanoni cédrusa(Cedrus libani), ami aII. kerületben,Fedák Sári egykori villájának parkjában található, és 120-150 éves kora és hatalmas, 12 méteres termete ellenére még „gyereknek” tekinthető, hiszen akár 2000-3000 évig is elélhet.[82] A Duna külvárosi szakaszainak rendszeresenárvízjárta hullámtereitgalériaerdők szegélyezik.
A fővárosgótikus, vörös színű címerpajzsát aDunát jelképező ezüst (fehér) színű, hullámos szalag (pólya) választja ketté. A pajzs felső mezejében Pestet jelképező egytornyú, egykapus, arany (sárga) színű, az alsó mezejében Budát és Óbudát jelképező háromtornyú, kétkapus, arany színű vár lebeg. Mindkét vár kapuja nyitott, bejáratának háttere égszínkék. A címerpajzsot jobb oldalról egy arany színű oroszlán, a bal oldaláról egy arany színűgriffmadár tartja. A pajzson a magyarSzent Korona nyugszik. A címer mind a teljes, mind a címerállatok és a Szent Korona nélküli, egyszerűsített formájában is használható.[83]
Budapest önkormányzati rendszere eltér az ország egyéb területein működőtől. Egyrészt Budapest területén csak települési önkormányzatok működnek, megyei önkormányzat nem, másrészt a főváros önkormányzati rendszere kétszintű. Budapest sajátos jogállását azAlkotmány rögzíti, egy sorban említve a fővárost a megyékkel. Ezáltal Budapest helyzete különbözik a megyei jogú városokétól is, melyek a megyék területéhez tartoznak és önkormányzati feladataik ellátása során együttműködésre kötelezettek azokkal.
A kétszintű önkormányzati rendszer egyrészt a főváros egészére kiterjedő hatáskörűFővárosi Önkormányzatból, másrészt a23 kerület mindegyikében működő kerületi önkormányzatokból áll. A Fővárosi önkormányzat és a kerületi önkormányzatok egyaránt települési önkormányzatok, melyek között a feladatok és hatáskörök megosztását a törvény részletes előírásokban rögzíti. A Budapesten keletkező önkormányzati bevételek jelentős része úgynevezett„megosztott forrás”, nem az egyes önkormányzatok saját bevétele, és külön törvényben rögzített szabályok szerint részesülnek belőle a kerületek és a főváros.
A két szint között szervezeti értelemben nincs hierarchikus viszony, azonban a törvény számos területen hierarchiát teremt a döntési hatáskörökben. Ez azt jelenti, hogy a fővárosi és a kerületi önkormányzatok egymás hatáskörét nem vonhatják el, viszont a fővárosi önkormányzat törvényben meghatározott esetekben alkothat olyan szabályokat, melyek a kerületi önkormányzatok számára kötelezően betartandók. Ilyen alá-fölérendeltségi viszony érvényes például a településrendezés területén, ahol a kerületek csak a főváros által megszabott kereteken belül alkothatnak saját szabályokat, viszont a törvény megszabja a fővárosi keretszabályozás kiterjedését is.
A két önkormányzati szint között a feladatok megosztására vonatkozóan szabad döntés alapján lehetséges feladatátengedés, együttműködés vagy közös feladatellátás társulás útján. Az átengedett feladatokra példa a gimnáziumi képzés, amely a törvény szerint a főváros feladata volt 2012-ig, mégis mintegy felerészben a kerületekhez tartozott, együttműködésre az egészségügy terén kerületenként egyedi megállapodások alapján a járóbeteg-ellátás (háziorvosi és szakorvosi rendelők) kerületi fenntartásba adása, a társulásos formára pedig a közterület-használat ügyei azV. kerületben, illetve a parkolás rendszerének működtetése az V.,IX. ésXIII. kerületben. A parkolás egyúttal példa arra is, hogy a kerületi önkormányzatok szintén köthetnek társulási megállapodásokat a főváros nélkül is.
Budapest polgárai a helyi önkormányzati választások során megválasztják afőpolgármestert, a kerületekpolgármestereit és a kerületi képviselő-testületeket. A főpolgármestert és a kerületi polgármestereket az összes többi településhez hasonlóan közvetlenül, egyszerű többségi rendszerben választják, a kerületi képviselő-testületeket a tízezer főnél népesebb települések vegyes választási rendszerét alkalmazva, aFővárosi Közgyűlésnek pedig a kerületek polgármesterei, illetve a pártok kompenzációs listán bejuttatott képviselői lesznek a tagjai.
Budapest önmagában 18 egyéni képviselővel rendelkezik az Országgyűlésben, többel, mint bármely megye. (A legnagyobbnak,Pest megyének 12 egyéni képviselője van). Ennek az az oka, hogy maga Budapest adja Magyarország népességének kb. 18 százalékát, habár a 106 egyéni választókerületből csak kb. 17 százaléka van Budapesten. A 18 egyéni képviselő közül 6 aFidesz-KDNP, 7 azMSZP-Párbeszéd, 3 aDemokratikus Koalíció, 1-1 pedig azLMP és azEgyütt jelöltjeként győzött. Budapest egyike annak a kilenc városnak, melyeknek egynél több képviselője van az Országgyűlésben, és egyike annak a három városnak, amely egymagában több országgyűlési egyéni választókerületet alkot (tehát a városnak több képviselője van, és a képviselő választókerületéhez csak egy város tartozik).
A fővárosi önkormányzat jogosult Budapestvárosrészeinek neveit és határait megállapítani. E történelmi városrészeknek gyakorlati jelentőségük általában nincs, lényegében az utcanévtáblákon való kötelező megjelenésük az egyetlen látható nyomuk a város mindennapi életében. A mai városrészek azokon a belső városterületeken, melyek már a20. század előtt beépültek, általában az egykori városrészekkel egyeznek meg, míg azokon a területeken, melyek 1950 előtt Budapesthez tartoztak, de a 20. század kezdetéig még nem épültek be (főleg abudai hegyvidéken) általában az egykori dűlők határaihoz igazodnak. Az 1950-ben Budapesthez csatolt települések általában egy vagy néhány városrészt alkotnak beépülésük történetét tükrözve. AXVIII. és aXXI. kerületben viszont az egykori települések (Pestszentlőrinc,Pestszentimre ésCsepel) területe számos városrészre tagolódik.[94]
Budapestnek eredetileg 10 kerülete volt, melyeket a három város egyesítésekor hoztak létre1873-ban, közülük három a jobb parton,Buda ésÓbuda, 7 pedig a bal parton,Pest területén feküdt. Ezeket római sorszámokkal jelölték, ennek hagyománya azóta sem változott.1930-ban a fővárosról szóló új törvény a városszerkezet és a népesség változásait figyelembe véve négy új kerületet hozott létre, kettőt Budán, kettőt pedig Pesten.1950.január 1-jén Budapesttel egyesítettek hétmegyei várost és 16nagyközséget, és a kerületek száma 22-re nőtt. Ugyanekkor a korábbi kerületek határai is jelentősen megváltoztak, aIV. kerület megszűnésével e sorszámotÚjpest kapta, a többi új kerület pedig XV-től XXII-ig kapott sorszámot.1994 óta Budapestnek 23 kerülete van; aXXIII. kerület(Soroksár) aXX. kerületből való kiválással jött létre.
Budapest kerületeit alapvetően az óramutató járásával megegyező irányban számozták, belülről kifelé szélesedő körben, mivel azonban három hullámban szervezték őket, ezért e rendszer már nehezen felismerhető. A jelenlegi 23 kerület közül 6 találhatóBudán, 16Pesten, 1 pedigCsepel szigetén a kettő között. A kerületi önkormányzatok (Magyarország helyi önkormányzatai között egyedülálló módon) jogosultak saját elnevezésük meghatározására.[95] Így a kerületeknek két hivatalos nevük van: egyik az államigazgatási helynév (példáulBudapest főváros III. kerülete), a másik az önkormányzat saját neve (példáulÓbuda-Békásmegyer).[* 2][94]
A pesti belváros legnagyobb zöldterületének számítóErzsébet tér a Danubius-kúttal
Budapest ingatlanait helyrajzi számokkal azonosítják, melyek egy folyó sorszámból és esetleg egy törtvonal utáni alszámból állnak (például 13605/13). A rendszer nagyrészt már korábban is létezett, de a városegyesítés illetve a későbbi területi bővítések miatt az egykori települések helyrajzi számait lecserélték. A helyrajzi számok rendszerének karbantartása kezdetben aFővárosi Közmunkák Tanácsának feladata volt, 1950-től aFővárosi Tanácsé, 1990 óta pedig aFővárosi Önkormányzaté.
A helyrajzi számok területi elrendezése az egyesítéskori határokon belül általában az eredeti tíz kerületre való felosztást követi, A később a fővároshoz csatolt területeken az egykori településhatárok és az új kerületbeosztás egyaránt befolyásolták a kiosztás sorrendjét.
Például az V. kerület eredetileg a Népszigetig terjedt, azon belül aLipótváros a mai Dráva utcáig, ezért találunk egymást követő helyrajzi számokat a Szent István körút V. kerületi és XIII. kerületi oldalán (25051 és 25055). A hiányzó helyrajzi számok: 25052 Nyugati tér, 25053 Szent István körút (teljes egészében, mindkét kerülethez tartozó értelemben).[96]
Korcsolyázó emberek a Városligeti Műjégpályán, háttérben a Vajdahunyad váraA Vajdahunyad vára télenA bejárat
helyrajzi szám
kerület
utca
1
XI. kerület
Budapest budaörsi határa
5534
XI. kerület
Műegyetem rakpart
5539
I. kerület
Szent Gellért rakpart
7642
I. kerület
Alkotás utca
7649
XII. kerület
Győri út
7646
XII. kerület
Márvány utca
9006
XII. kerület
Futrinka utca
10874
XII. kerület
Árnyas út
10895
II. kerület
Hárshegyi út
15984
II. kerület
Szépvölgyi út
16000
II. kerület
Cirbolya út
16031
III. kerület
Hármashatárhegyi út
17008
III. kerület
Reménység utca
23803
III. kerület
Római part
23818
V. kerület
Belgrád rakpart
25051
V. kerület
Nyugati tér
25055
XIII. kerület
Szent István körút
28204
XIII. kerület
Angyalföldi út
28223
VI. kerület
Ferdinánd híd
29730
VI. kerület
Dózsa György út
29813
XIV. kerület
Kassai tár Nagy Lajos király útja
32826
XIV. kerület
Stefánia út
33000
VII. kerület
Garay utca
34504
VII. kerület
Síp utca
34720
VIII. kerület
Fiumei út Gázláng utca
35001
VIII. kerület
Fecske utca
36000
VIII. kerület
Diószegi Sámuel utca
36822
IX. kerület
Ráday utca
38241
IX. kerület
Gyáli út
38307
X. kerület
Vaspálya utca
42520
X. kerület
Kada utca
43001
XI. kerület
Fehérvári út
44000
XI. kerület
Olajbogyó utca
45000
XI. kerület
Marokszedő utca
50001
II. kerület
Bátori László utca
54197
II. kerület
Gazda utca
59001
II. kerület
Budapest határa
60005
III. kerület
Mátyás király út
63626
III. kerület
Királyok útja
65805
III. kerület
Magor utca
70001
IV. kerület
Szent István tér
75000
IV. kerület
Bajza József utca
80004
XV. kerület
Rákos út
80744
XV. kerület
Szent korona útja
82202
XV. kerület
József Attila utca, Ady Endre utca, Molnár Viktor utca
A főváros építészetének kronológiájában a legkorábbi építészeti emlékek arómai korból maradtak fenn. Atörténelmi Aquincum település megmaradt régészeti és történeti emlékeit azóbudaiAquincumi Múzeumban és annak romkertjében tekinthetők meg.
ABudai Várnegyed a főváros szívében, azI. kerületben avárhegyen található. A várnegyed Budapest egyik legfőbb kulturális és turisztikai központja. ABudavári Palota vagy más néven avolt királyi palota ennek része, és az egyik legjelentősebb épülete. A komplexum már az1300-as évektől épült, és egészen a19. századig folyamatos bővítéseken ment keresztül, így mind areneszánsz, mind pedig abarokk és neobarokk stílusjegyek megtalálhatók rajta. A palota volt amagyar uralkodók székhelye. A 19. század végén olyan építészek dolgoztak a bővítésén, mintYbl Miklós ésHauszmann Alajos. ABudai várnegyed részeként1987 óta szintén a világörökség részét képezi. A várnegyed egy másik része aSzent György tér. A királyi palota északi előterében ma elterülő, L alakú Szent György tér a Várnegyed egyik legfiatalabb tere. Ezen a területen a középkorban még nem volt tér. Az eddigi régészeti ásatások alapján kiderült, hogy a területen kezdetektől a mai Színház utca és Szent György utca elődje volt.[97] Innen remek kilátás nyílik a királyi palotára, továbbá itt található aköztársasági elnöki rezidencia, azaz aSándor-palota, valamint aVárszínház és aBudavári sikló felső állomása is. A várnegyed harmadik részét a történelmi lakónegyed teszi ki, a17-18. században épült köz- és lakóházaival.
AzErzsébet körút abudapesti belső kerületeken áthaladóNagykörútVII. kerületi,erzsébetvárosi szakasza, amely aBlaha Lujza tértől aKirály utcáig húzódik 764 méter hosszan. Ez Erzsébetváros fő közlekedési útvonala, egyben kiskereskedelmi zónája a két oldalán sorakozó üzletek, vendéglátó-ipari egységek révén. Az Erzsébet körutat merőlegesen átszelő fontosabb utcák a Blaha Lujza tér felől haladva, aDohány utca, aWesselényi utca, a Dob utca és aKirály utca. A körutat az1880-as években alakították ki, ekkor épültek az első házak is. Az1890-es évekre már teljesen beépült, legnagyobb részébeneklektikus stílusú épületekkel (pl.Anker-palota). Ettől az időtől az Erzsébet körút a főváros kulturális életének egyik jelentős színhelyévé vált, egészen aII. világháborúig. Napjainkban forgalmas közlekedési útvonalként a legjelentősebb, de üzleteinek éskávéházainak köszönhetően sétaútként is népszerű. Jeles épületei közül a legjelentősebbek aNew York-palota, aMadách Színház és az egykori Royal Szálló, ami maCorinthia Grand Hotel Royal néven luxusszálloda.
Budapest Duna-szakaszán összesen nyolc közúti- és két vasúti híd van, amelyek összekötik abudai és apesti oldalt (négy kisebb közúti híd a szigetekre való be- és kijárást oldja meg). A legszebb és a leghíresebb hidak abelvárosban találhatók. Ezek aSzéchenyi lánchíd, aSzabadság híd aMargit híd és azErzsébet híd. A Lánchíd a főváros legrégibb és legismertebb hídja, egyben a város egyik jelképe is, fotója a Budapestről vagy aMagyarországról szóló bemutató anyagok nélkülözhetetlen eleme. A város második állandó hídjaként épült azÁrpád-házi Szent Margit nevét viselő Margit híd. A híd két körutat köt össze a két városrész között aMargit-sziget érintésével. Érdekessége, hogy ha megfigyeljük a hídközepet és a Margit-szigetet összekötő szakaszt és képzeletben az útpályát tartó szerkezetet tükrözzük az útpálya felé, akkor kirajzolódik előttünk az elfektetettEiffel-torony képe. Budapest harmadik állandó hídjaként épült aSzabadság híd, ami a főváros legrövidebb hídja, és ami több magyar motívumot is magán hordoz, mint például aNagy Virgil által tervezett kapuzatokat atörténelmi magyar címer díszíti, míg a híd jellegzetes díszeit a pillérek kapuzatának tetején ülőturulmadarak adják.
Budapest lakónépessége2022.október 1-jén 1 685 342 fő volt,Magyarország össznépességének 17,5%-át tette ki. A 2011-es népszámlálás óta 43 698 fővel csökkent a város lakosság száma. Ebben az évben az egy km²-re jutó lakók száma, átlagosan 3209 ember volt. Budapest népesség korösszetétele igen kedvezőtlen. 2022-ben a város lakónépességének a 12%-a 14 évnél fiatalabb, míg a 65 éven felülieké 21% volt.[100] 2022-ben a férfiaknál 74,2, a nőknél 79,9 év volt a születéskor várható átlagos élettartam. A legmagasabb befejezett iskolai végzettség szerint a diplomával rendelkezők élnek a legtöbben a városban 573 877 fő, utánuk a következő nagy csoport az érettségi végzettséggel rendelkezők 528 740 fővel. 2022-ben a 6 évnél idősebb népesség 85%-nál volt internet elérési lehetősége. A népszámlálás adatai alapján a város lakónépességének 12,8%-a, mintegy 216 202 személy vallotta magát valamely kisebbséghez tartozónak. A kisebbségek közülcigány,ukrán ésszerb nemzetiségűnek vallották magukat a legtöbben.
Budapestnek az ország gazdasági központjává válása, a gyors iparosítás, az agrárválság, a közlekedési technika rohamos fejlődése és az előnyös közlekedési helyzete azt eredményezték, hogy a19. század utolsó harmadától Budapest lakossága viharos gyorsasággal növekedett. A lakosság dinamikus gyarapodása az1960-as évek közepéig folytatódott, de forrása az1950-es évek végétől már teljes egészében a vándorlási nyereségből adódott. Az1990-es évektől a budapesti népességszám alakulásában fordulat következett be, a korábbi mérséklődő ütemű népgyarapodást csökkenés váltotta fel. A2001-es évinépszámlálás adatai alapján a főváros népessége 12%-kal, közel 240 ezer fővel csökkent1990-hez viszonyítva. Az1990-es években az országban a népességszám változása tekintetében Budapest ésPest megye képviselte a két szélső értéket, a főváros lakossága csökkent a legjobban, jóval meghaladva ezzel az országos, 1,7%-os mértéket, viszont kiugró mértékű népességnövekedés következett be Pest megyében, amelynek lakossága több mint 130 ezer fővel, közel 14%-kal nőtt. Ez elsősorban a városból az elővárosi övezetekbe költözés, azaz aszuburbanizáció következménye volt.[101] Az 1980-as évektől, egészen napjainkig csökken a város népességszáma, ma már kevesebben laknak Budapesten, mint1960-ban.
A 2022-es népszámlálási adatok szerint a magukat vallási közösséghez tartozónak valló budapestiek túlnyomó többségerómai katolikusnak tartja magát. Emellett jelentős egyház a városban még areformátus.
A 2001-es népszámlálási adatok alapján, Budapesten a legmagasabb befejezett iskolai végzettség szerint az érettségi végzettséggel rendelkezők éltek a legtöbben 556 356 fővel. Második legnagyobb csoport az általános iskolai végzettséggel rendelkezőek voltak 420 863 fővel, utánuk következett a diplomások 320 899 fővel, az általános iskolai végzettséggel nem rendelkezőek 215 609 fővel, végül a szakmunkások 167 468 fővel. A legtöbb alulképzett budapesti lakos (44 552 fő) aIII. kerületben, míg a magasan képzettek közül a legtöbben (88 439 fő) aXI. kerületben élt.[102]
A 2011-es népszámlálási adatok alapján, Budapesten a legmagasabb befejezett iskolai végzettség szerint az érettségi végzettséggel rendelkezők éltek a legtöbben 564 108 fővel. Második legnagyobb csoport a diplomás végzettséggel rendelkezők voltak 467 619 fővel, utánuk következett az általános iskolai végzettséggel rendelkezők 275 482 fővel, a szakmunkások 187 430 fővel, végül az általános iskolai végzettséggel nem rendelkezőek 124 770 fővel. A legtöbb alulképzett budapesti lakos (27 970 fő) aIII. kerületben, míg a magasan képzettek közül a legtöbben (100 253 fő) aXI. kerületben élt.[102]
A 2022-es népszámlálási adatok alapján, Budapesten a legmagasabb befejezett iskolai végzettség szerint a diplomával rendelkezők éltek a legtöbben 573 877 fővel. Második legnagyobb csoport az érettségi végzettséggel rendelkezők voltak 528 740 fővel, utánuk következett az az általános iskolai végzettséggel rendelkezők 202 503 fővel, a szakmunkás végzettségűek 160 344 fővel, végül az általános iskolai végzettséggel nem rendelkezőek 125 189 fővel. A legtöbb alulképzett budapesti lakos (23 540 fő) aIII. kerületben, míg a magasan képzettek közül a legtöbben (103 461 fő) aXI. kerületben élt.[102]
A 2001-es népszámlálás adatok szerint a város lakossága 1 777 921 fő volt, ebből a válaszadók 1 686 842 fő volt, 1 631 043 főmagyarnak, míg 14 019 főcigánynak vallotta magát, azonban meg kell jegyezni, hogy amagyarországi cigányok (romák) aránya a népszámlálásokban szereplőnél lényegesen magasabb. 18 097 főnémet, 4929 főszlovák és 3410 főgörög etnikumnak vallotta magát.[104] A legtöbb külföldi nemzetiségi aXI. kerületben (6173 fő), ill. aVIII. kerületben (5953 fő) élt.[103]
A 2011-es népszámlálás adatok szerint a város lakossága 1 729 040 fő volt, ebből a válaszadók 1 565 259 fő volt, 1 429 697 fő magyarnak vallotta magát. Az adatokból az derül ki, hogy a magyarnak vallók száma jelentősen csökkent tíz év alatt, ennek egyik fő oka, hogy többen nem válaszoltak.[105] Az elmúlt tíz év alatt a nemzetiségiek közül a legjelentősebben a cigányok (20 151 fő), németek (28 818 fő) és azoroszok (6158 fő) száma nőtt. Akínaiak száma megkétszereződött, míg a magukatrománnak valló nemzetiségűek száma megháromszorozódott.[106] A magukat szlováknak vallók száma (3257 fő) harmadával csökkent az elmúlt tíz év alatt. A legtöbb külföldi nemzetiségi aXI. kerületben (10 454 fő), ill. aXIII. kerületben (9831 fő) élt.[103]
A 2022-es népszámlálás adatok szerint a város lakossága 1 685 342 fő volt, ebből a válaszadók 1 617 481 fő volt, 1 401 279 fő magyarnak vallotta magát. Az elmúlt tizenegy év alatt, a nemzetiségiek közül a legjelentősebben az ukránok (8710 fő) és a ruszinok (1911 fő) száma nőtt, miközben jelentősen csökkent a németek (21 407 fő) és a cigányok (12 921 fő) száma. A népszámlálás adatai nem részletezi az el nem ismert nemzetiségeket, de a számuk jelentősen nőtt, 2011 óta 708 főről 2041 főre. A legtöbb külföldi nemzetiségi aXI. kerületben (19 592 fő), illetve aXIII. kerületben (19 514 fő) élt.[103]
A 2001-es népszámlálási adatok alapján, Budapesten a lakosság több mint fele (64,4%) kötődik valamelyik vallási felekezethez.[108] A legnagyobb vallás a városban akereszténység, melynek legelterjedtebb formája akatolicizmus (47,1%). A katolikus egyházon belül arómai katolikusok száma 808 460 fő, míg agörögkatolikusok 28 901 fő. A városban népesprotestáns közösségek is élnek, főlegreformátusok (224 169 fő) ésevangélikusok (46 449 fő). Azortodox kereszténység inkább az országban élő egyes nemzeti kisebbségek (oroszok,románok,szerbek,bolgárok,görögök) felekezetének számít, számuk elenyésző az egész városi lakosságához képest (3 823 fő). Szerte a városban számos egyéb kisebb keresztény közösség működik. Azsidó vallási közösséghez tartózók száma 9 468 fő. Jelentős a száma azoknak a városban, akik vallási hovatartozásukat illetően nem kívántak válaszolni (15,1%). Felekezeten kívülinek a város lakosságának 19,5%-a vallotta magát.[107]
A 2011-es népszámlálás adatai alapján, Budapesten a lakosság kevesebb mint a fele (43,2%) kötődik valamelyik vallási felekezethez. Az elmúlt tíz év alatt a városi lakosság vallási felekezethez tartozása jelentősen csökkent, ennek egyik oka, hogy sokan nem válaszoltak. A legnagyobb vallás a városban akereszténység, melynek legelterjedtebb formája akatolicizmus (30%). Az elmúlt tíz év alatt, a katolikus valláshoz tartozók száma negyedével esett vissza. A katolikus egyházon belül arómai katolikusok száma 501 117 fő, míg agörögkatolikusok 16 192 fő. A városban népesprotestáns közösségek is élnek, főlegreformátusok (146 756 fő) ésevangélikusok (30 293 fő). Azortodox kereszténység inkább az országban élő egyes nemzeti kisebbségek (oroszok,románok,szerbek,bolgárok,görögök) felekezetének számít, számuk elenyésző az egész városi lakosságához képest (3 710 fő). Szerte a városban számos egyéb kisebb keresztény közösség működik. Azsidó vallási közösséghez tartózók száma 7 925 fő. Összességében elmondható, hogy az elmúlt tíz év során minden egyházi felekezetekhez tartozók száma jelentősen csökkent. Jelentős a száma azoknak a városban, akik vallási hovatartozásukat illetően nem kívántak válaszolni (33,9%), tíz év alatt a duplájára nőtt a számuk. Felekezeten kívülinek a város lakosságának 22,9%-a vallotta magát.[107]
2022-es népszámlálás adatai alapján, Budapest a lakosság kevesebb mint a fele (35,9%) kötődik valamelyik vallási felekezethez. Az elmúlt tíz év alatt a városi lakosság vallási felekezethez tartozása jelentősen csökkent, ennek egyik oka, hogy sokan nem válaszoltak. Ehhez az a zavar is hozzájárult, hogy azateisták is csak vallásosként jelölhették meg magukat.[109] A legnagyobb vallás a városban akereszténység, melynek legelterjedtebb formája akatolicizmus (24,3%, 408 823 fő). Az elmúlt tíz év alatt, a katolikus valláshoz tartozók száma negyedével esett vissza. A katolikus egyházon belül arómai katolikusok száma 381 515 fő, míg agörögkatolikusok 16 887 fő. A városban népesprotestáns közösségek is élnek, főlegreformátusok (126 920 fő) ésevangélikusok (26 162 fő). Azortodox kereszténység inkább az országban élő egyes nemzeti kisebbségek (ukránok,románok,szerbek,bolgárok,görögök) felekezetének számít, számuk az elmúlt 11 év alatt nőtt (4839 fő). Azsidó vallási közösséghez tartózók száma 4839 fő. Jelentős a száma azoknak, akik vallási hovatartozásukat illetően nem kívántak válaszolni (44,5%), és felekezeten kívülinek is sokan vallották magukat (19,2%).[107]
A pezsgő kulturális életéről is ismert Budapesten bőséggel lehet válogatni a koncertek, a kiállítások és a táncelőadások között. Kulturális eseményekben a legnagyobbak közé tartozik aSziget Fesztivál, ami nemcsak a fővárosban és azországban, hanemEurópában is népszerű könnyűzenei rendezvénynek számít.[110] Más jelentősebb események közé tartozik aBudapesti Tavaszi Fesztivál és aBudapest Pride (2010-ig megrendezték aBudapesti Őszi Fesztivált is).
AMemento Park vagySzoborpark Múzeum egy szabadtéri múzeumBudapest belvárosától harminc percnyire autóbusszal. A park akommunista időszak bemutatásával foglalkozik. Itt az a negyvenkét volt köztéri szobor áll, amelyek aszocializmus éveiben arendszerváltásig a főváros utcáin voltak megtalálhatók.
ABudapesti Operettszínház aVI. kerületben aNagymező utcában található. A színház a főváros egyik kulturális és társasági központja, az évi közel ötszáz előadását körülbelül ötszázezer ember látogatja évente. Az utóbbi időben még külföldön is elismert és keresett színházzá nőtte ki magát, zenész színházkéntoperett ésmusical előadásaival vendégszerepelEurópa különböző színházaiban és fesztiváljain egyaránt. Az épület 1894-ben épült bécsi építészek tervei alapján. AMadách Színház aVII. kerületben, azErzsébet körút 29-33. szám alatt található. A mai helyén található színház a20. században, 1961-ben került oda. Előtte ugyanis több színházi vállalkozás isMadách Imre nevét viselte. A színház tevékenységét nemzetközi elismerés övezi: évente közel háromszáz előadást tartanak, közel ötszázezer vendég előtt.
BudapestKözép-Európa olyan fővárosa, amely a legtöbb hőforrással rendelkezik. A napi 70 millió liter hozamú[115] források különböző hőfokú ésgyógyhatású vizeit a19. század végétől kezdték módszeresen hasznosítani. Budapest1934-ben nyerte el a fürdővárosi címet,1937-ben nemzetközi gyógyfürdőhellyé nyilvánította az I. Nemzetközi Fürdőügyi Kongresszus. A városban 80termálvizes ésásványvizes, valamint több mint 400 keserűvizes forrás található, hőfokuk 24–78 °C közötti.Budán maguktól törnek a felszínre a meleg vizű (50–70 °C-os) források, míg aMargit-szigeten ésPesten kutakat fúrtak az elérésükre. Budapest első hévizes artézi kútját1967-ben helyezték üzembe.
A forrásokat már hosszú idők óta tisztelik és hasznosítják a város lakói, hiszen természetes ásványianyag-tartalmuk sokféle panasz enyhítésére szolgálhat. Kiemelkedő jelentőségűek a reumás és ortopédiai problémák kezelésére, valamint azasztmás és légúti panaszok enyhítésére szolgáló vizek.[116] A leghíresebb fürdők, melyeket a külföldről Budapestre érkezők is szívesen látogatnak, aSzéchenyi, aRudas, a Dandár, aGellért, a Király, aDagály és aLukács gyógyfürdő. A gyógyfürdőkön kívül számosstrand és egyéb fürdő áll a budapestiek és a vendégek rendelkezésére, mint a Pesterzsébeti Fürdő, aCsillaghegyi Strand, a Csepeli Strand, aPalatinus Strandfürdő, aPaskál Strandfürdő, a Pünkösdfürdői Strand, a Római Strandfürdő és azAquaworld – Vízibirodalom.
Egy modern fővárosi irodaház, aDuna Tower esti látképe
Budapestvilágvárossá fejlődésében aziparnak kiemelkedő szerep jutott,1910-ben a magyar főváros még a munkás elővárosok (mai külső pesti kerületek ésCsepel) nélkül is döntően ipari város volt, dolgozóinak 45,2%-a ipari munkás volt.[117] Atrianoni békeszerződés után Budapest és elővárosainak ipari túlsúlya meghatározóvá vált a lecsökkent országterületen. A két világháború közötti időszakban a teljes magyar ipari termelés volumenének felét a főváros környéki ipari koncentráció adta, amelynek további fejlődését segítette aháborús készülődés is (pl.Weiss Manfréd Művek). Mára Budapest a tercier ág országos központja. Itt bonyolódik a nemzetközi pénzforgalom 90%-a, az ingatlanközvetítés, a reklámtevékenység, a gazdasági tanácsadás 60%-a.[118] Így akereskedelem,logisztika elég fejlett a fővárosi régióban. Aszolgáltatási ágazatban pedig növekvő jelentőségű aturizmusra épülővendéglátóipar. Több mint ezerétterem,kávéház és szórakozóhely várja a vendégeket, ahol amagyar konyhaművészet és a nemzetközigasztronómia fogásai mellé a legjobb magyarborok kerülnek az asztalra.
Budapest iparában manapság szinte valamennyi ágazat képviselteti magát. Főbb termékei a híradás- és számítástechnikai eszközök, az elektromos gépek, azizzólámpák, afénycsövek (Tungsram). Agyógyszeripar nagy múltú központjai:Egis,Sanofi (a volt Chinoin),Richter Gedeon. A fővárosban alacsony az ipari vállalkozások aránya, az ipar folyamatosan kitelepül az agglomerációba. A nagyiparban a fővárosiak 8,2%-a dolgozik. Minden 100 Magyarországon működő külföldi érdekeltségű cégből 54-nek Budapesten van a székhelye.[112] Innen irányítják az ország egész területén végzett tevékenységüket. Ilyen például aMagyar Telekom, aGeneral Electric, aVodafone, aTelenor, azErste Bank, aCIB Bank, a K&H Bank, az, UniCredit Bank, a Budapest Bank, a Generali Providencia, azING,Alfa,Allianz biztosítók. Budapesten nyitott regionális központot például aVolvo, aToyota, aSaab, aFord, aDaewoo is. AGeneral Electric Budapestről irányítja az európai, a közel-keleti és az afrikai régiókban történő tevékenységét. A többségben magyar tulajdonúMOL és azOTP Bank is a fővárosban működteti központját.2009 óta Budapesten működik azEurópai Innovációs és Technológiai Intézet, valamint itt található az éghajlat-változással foglalkozó Tudás- és Innovációs Közösségének (Climate-KIC) egyikrégiós központja is. A Climate-KIC célja, hogy európai partnerhálózata segítségével széles körben elérhetővé tegye az éghajlatváltozás negatív hatásainak csökkentéséhez szükséges szaktudást, valamint piacra segítse a kapcsolódó innovatív termékeket és szolgáltatásokat.
Budapest modern fejlődésére példa aRendőr Palotához hasonló modern épületek építése a rendszerváltást követően
Amásodik világháború után folytatódott az ipar töretlen – és bizonyos szempontból erőltetett – fejlődése. A fővárosi munkáslétszám a gyors újjáépítés és a fokozatos kapacitásbővítésnek köszönhetően az1950-es években megduplázódott, a budapesti ipar országon belüli részesedése nem csökkent;1960-ban az országszekunder szektorban foglalkoztatottainak 43%-a budapesti volt (közel 600 000 fő),1966-ban az ország teljes ipari termelésének 52%-át, munkáslétszámának 41%-át a főváros adta. Az1960-as évek második felében döntés született a budapesti ipar dekoncentrációjáról, az üzemek termelésének egy részét vidékre kívánták telepíteni, ezzel együtt csökkentették a főváros fejlesztési alapját, forrásokat csoportosítottak át, előtérbe került a középvárosok, vidéki ipari centrumok,megyeszékhelyek fejlesztése. A döntés következtében (és az1965-ben meghozott beköltözést korlátozó intézkedések nyomán) Budapest növekedése az1970-es évekre megtorpant, népessége lassan növekedett, stagnált, majd fogyásnak indult, munkáslétszáma1990-re közel felére (309 ezer fő, az országos létszám 22%-a) esett vissza.[119][120]
Arendszerváltást követő gazdasági átalakulás során az ipar látványosan visszaszorult; sorra szűntek meg, vagy váltak szét kisebb egységekre nagy múltú, sok esetben egykori világhírű nagyvállalatok (Ganz–MÁVAG,Óbudai Hajógyár,Ganz Danubius Magyar Hajó- és Darugyár,Láng Gépgyár,Csepel Művek,Ikarus.Orion,Magyar Optikai Művek, Mechanikai Művek stb.) Ugyanakkor aszocialista ipari üzemek leépülésével párhuzamosan indult fejlődésnek aharmadlagos szektor: elsősorban a szolgáltatás és a kereskedelem terén keletkezett sok új munkahely, ennek köszönhetően a fővárosban maradt a legalacsonyabb amunkanélküliség és legmagasabb az egy főre jutó bruttó havi átlagjövedelem.[121][122] Az ipari teljesítmény részesedésének aránya: 2000-ben a főváros 34,2 %-kal, 2022-ben 36,7%-kal járult hozzá az ország évesGDP-jéhez.[123][124][125]AzEurostat adatai szerint Budapesten 2020-ban az egy főre jutó GDP összege azEurópai Unió átlagának 156 százalékát tette ki, és ebből a szempontból a magyar főváros az unió 15. leggazdagabb régiójának számít.[126]
Budapest az ország közlekedési vérkeringésének centruma. Innen indulnak sugaras irányba a vasúti és a közúti fővonalak, összeköttetést teremtve azország megyéivel ésEurópa jelentős nagyvárosaival. AKeleti és aNyugati pályaudvart több, szinte Európa egészét átszelő vonatjárat érinti.
Az országos, esetenként egybenEurópát isátszelő utak fővárosba bevezető szakaszai rendkívül túlterheltek, és emellett az országos közúthálózat Budapest-centrikussága miatt korábban a hatalmas közúti tranzitforgalom szintén komoly problémát okozott. Ezért fontos a fővárost elkerülőM0-s autóút szerepe, amelynek kiépítésével ideiglenesen enyhült a fővárosi utak zsúfoltsága és a város levegőszennyezettsége. Az 1970-es években kezdődő motorizáció intenzív növekedésével, majd az 1980-as évek óta tartószuburbanizáció eredményeként azagglomerációs települések és a főváros között személyautóval ingázók miatt munkanapokon rendszeresek a torlódások.[127] Budapestet aDuna osztja két részre, területén hét közúti és két vasútihíd található. Ezek északról délre haladva:Újpesti vasúti híd,Árpád híd,Margit híd,Széchenyi lánchíd,Erzsébet híd,Szabadság híd,Petőfi híd,Rákóczi híd,Összekötő vasúti híd – valamint aDeák Ferenc híd az M0-s körgyűrű déli részén és aMegyeri híd az északi szakaszán. ADuna főága választja el egymástól Budát és Pestet, mellékágai pedig több szigetet is közrezárnak. A Margit híd, a Lánchíd, az Erzsébet és Szabadság híd nem csak városképi jelentőségű, hanem önmagában is művészeti alkotás.
Budapest 10 európai fővárossal áll közvetlen vasúti összeköttetésben, a napi nemzetközi járatok száma meghaladja az ötvenet. A főváros és a nagyobb vidéki városok között közlekedőInterCity járatok népszerűek és kulturáltak. Négy nagy nemzetközi pályaudvar működik a fővárosban, aKeleti pályaudvar, aNyugati pályaudvar, aDéli pályaudvar ésKelenföld vasútállomás.
A főváros kerékpáros közlekedése a kedvezőtlen infrastrukturális helyzet ellenére jelentős fejlődésen ment keresztül az elmúlt években. Becslések szerint egy átlagos hétköznapon 1-2% között van a kerékpáros forgalom aránya; a kerékpárhasználat az utóbbi években – főleg a belvárosban – jelentősen megnőtt.[129]
ABelvárostól 15 kilométerre lévőLiszt Ferenc nemzetközi repülőtér fogadja a repülőgépeket.Ferihegy 1-et 1950. május 7-én adták át a forgalomnak. 1985-ben (Ferihegy 2A), majd 1998-ban (2B) megnyitották az új terminálokat. Ezt követően Ferihegy 1-et – teljes felújítás után – 2005. szeptember 1-jétől a diszkont légitársaságok járatai használhatták, egészen 2012. május 30-i bezárásáig.
A Budapest Liszt Ferenc nemzetközi repülőtéren a 2A, 2B terminál is kiszolgálja aschengeni, valamint a nem-schengeni övezetbe induló utasokat.[130]
Budapest a 2023-es adatok alapján Európában a 11. helyezést érte el 14,1 millió vendégéjszakával.[131] 2011-ben a világ 25. leglátogatottabb városa volt: a 4,3 millió turistával. Európai viszonylatban sorrendben,London,Isztambul,Párizs,Róma ésBarcelona után a hatodik helyet foglalta el.[132] A fővárosi szállodák 2011-ben 81,4 százalékos elégedettségi mutatóval, a világ 100 legjobb hírnévnek örvendő szállodái közül az élmezőnyben, a 10. helyen szerepelnek. Ezzel második helyet foglalják el az európai szállodák közül, az elégedettségi visszajelzések alapján csupán a listavezetőnémetországiDrezda szállodái előzik meg. A TripAdvisorutazási iroda a világ legjobb 25 szállodája közé sorolta a fővárosiGresham-palotát.[133] Kereskedelmi szálláshelyeken eltöltött idő tekintetében 7,3 millió vendégéjszakával 2012-ben messze Magyarország legnépszerűbb települése volt. A legnagyobb küldőpiacai Németország (619 ezer), az Egyesült Királyság (528 ezer) és Olaszország (520 ezer).[134] Budapesten 837 különbözőműemlék található, amelyek a legtöbb európai művészeti stílust képviselik.[112] Kiemelkedőek aklasszicista és az egyedien magyarosszecessziós épületek. ABudai Vár és a Duna-part1987 óta, azAndrássy út és történelmi környezete, valamint aMillenniumi Földalatti Vasút és aHősök tere2002 óta avilágörökség része.
A2000-es évek elejétől kezdődően a város életében meghatározó szerepet töltenek be az úgynevezettromkocsmák, amilyen például aSzimpla romkocsma, aFogasház, aDürer kert, az Ankert, az Instant vagy épp a Kertem, amelyek alternatív működési módjukkal, egyedi stílusukkal, és a külföldieket igencsak vonzó hangulatukkal a leglátogatottabb helyekké váltak – sokszínű szórakozási és kulturális lehetőségekkel bírnak (a legtöbb ilyen jellegű vendéglátóhely a VII. kerület belső részén, a zsidónegyedben található). A Budapestre látogató turistákat Budapesti Turisztikai Desztináció Managament Nonprofit Kft. infópontjaiban ingyenes térképekkel, illetve információkkal látják el a látnivalókról.[136] A városba látogató turisták igénybe vehetik a 24 vagy 72 órás Budapest kártyát, ami az érvényességi ideje alatt ingyenes utazást biztosít aBKV járművein, illetve több étteremben, múzeumban, illetve egyéb turisztikailag fontos helyen kedvezményes vásárlást tesz lehetővé.[137]
Budapesten találhatóakMagyarország központi sportlétesítményei, köztük aPuskás Aréna és aPapp László Budapest Sportaréna. A rendszerváltás óta átalakult a város amatőr sportélete. A korábban nagyszámú sporttelep, vállalati sportpálya nagy része megszűnt, helyüket többek között bevásárlóközpontok vagy benzinkutak foglalták el. A megmaradt sportegyesületek mellett megjelentek viszont a nagy utcai tömegrendezvények, versenyek, amelyek budapestiek tízezreit mozgatják meg egy-egy hétvégén.
Abudai hegyvidék igen kedveltek a túrázók körében, megfelelő időjárás esetén élénk téli sportélet zajlik a hegyoldalakon. Az észak-budaiDuna-part a vízi sportok központja.
2014. augusztus 22–24. között rendezték meg Budapesten az Ironman 70.3 triatlonversenyt – Közép-Kelet Európában az elsőt. A nagyszabású eseményen részt vett abahreini szultán három fia is.[138]
↑AzAlkotmánybíróság azonban e törvény adta jogot szűkítően értelmezi. A XII. kerület vonatkozó döntését megsemmisítő 38/2005. számú határozatában az AB bevezeti a"hivatalos közigazgatási helynév" fogalmát, bár az semmilyen jogszabályban nem szerepel. A határozat törvényértelmezése szerint a fővárosi kerületek "hivatalos közigazgatási helyneve" a "Budapest főváros ... kerület" elnevezés. Ezen túl az AB úgy határozott, hogy csupán "a hivatalos közigazgatási helynévmellett nevezheti el a képviselő-testület a kerületet", például"Budapest főváros IX. kerület Ferencváros".
↑Az 1007-es számot kapta a korábban a XIII. kerülethez tartozóMargitsziget (bár a Magyar Posta használ ennél kisebb 1-gyel kezdődő technikai számokat, azok fizikailag nem Budapesten találhatók)
↑Györffy György.Pest-Buda kialakulása: Budapest története a honfoglalástól az Árpád-kor végi székvárossá alakulásig. Budapest: Akadémiai Könyvkiadó, 242. o. (1997)
↑Gudmund Schütte,Ptolemy's Maps of Northern Europe (The Royal Danish Geographical Society: Copenhagen, 1917). p. 101
↑William Smith (ed.),A Dictionary of Greek and Roman Geography (London : I.B. Tauris, 2006) [Facsim. of ed. published: London : John Murray, 1872]
↑Budapest kataszteri térképsorozat 1918-1945. hungaricana.hu. Budapest Fővárosi Levéltár. (Hozzáférés: 2016. augusztus 28.) A kérdéses részlet a kataszteri térképsorozat 1918-1945 közötti réteg választásával érhető el
↑Budapest testvérvárosai aBudapest Portál. [2005. március 9-i dátummal azeredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2018. július 15.) alapján, illetve Zágráb és Kassa a Budapest Portál szerkesztőségétől kapott tájékoztatás alapján
↑NYC's Sister Cities. Sister City Program of the City of New York, 2006. [2008. május 21-i dátummal azeredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2008. szeptember 1.)
↑Vacca, Maria Luisa: Comune di Napoli -Gemellaggi (olasz nyelven). Comune di Napoli. [2013. június 22-i dátummal azeredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2013. augusztus 8.)
↑Kraków - Miasta Partnerskie (lengyel nyelven). Miejska Platforma Internetowa Magiczny Kraków. [2013. július 2-i dátummal azeredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2013. augusztus 10.)
↑Miasta partnerskie Warszawy. um.warszawa.pl. Biuro Promocji Miasta, 2005. május 4. [2007. október 11-i dátummal azeredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2008. augusztus 29.)