Ez a lap egy ellenőrzött változata
| Pontosság | ellenőrzött |
| BRM | |
| Teljes név | British Racing Motors |
| Székhely | Bourne,Lincolnshire,Egyesült Királyság |
| Alapító(k) | Raymond Mays,Peter Berthon |
| Jelentős versenyzők | .svg) Reg ParnellMike Hawthorn Maurice Trintignant Jo Bonnier Dan GurneyGraham HillJackie StewartJohn Surtees Niki Lauda |
| Motorok | BRM,Climax |
| Gumik | Dunlop,Firestone,Goodyear |
| Formula–1-es szereplése | |
| Első verseny | 1951-es brit nagydíj |
| Utolsó verseny |  1977-es olasz nagydíj |
| Versenyek száma | 197 |
| Konstruktőri világbajnoki címek | 1 (1962) |
| Versenyzői világbajnoki címek | 1 (1962) |
| Győzelmek | 17 |
| Első rajtkockák | 11 |
| Leggyorsabb körök | 15 |
ABritish Racing Motors (rövidenBRM) egybritFormula–1-es csapat volt, amely – kisebb-nagyobb megszakításokkal –1951 és1977 között szerepelt a sportágban, és1962-ben megszerezte mind az egyéni (Graham Hill), mind pedig a konstruktőri világbajnoki címet.
A BRM vállalatot1947-ben alapította a brit autóversenyzőRaymond Mays ésPeter Berthon, azzal a céllal, hogy az olasz és a francia márkákhoz hasonlóan különböző brit vállalatok egyszer egy motorsportprojektbe egyesüljenek. Kereken 100 cég vett részt a megvalósításban, így aRolls Royce szállította a kompresszorokat az első modellhez, az 1.5 literes, V16-os motorral felszerelt P15-höz.
A csapat1950-ben debütált egy világbajnokság keretein kívül megrendezett versenyen, Silverstone-ban, de Raymond Sommer már a rajtnál kiesett.Reg Parnell ősszel majdnem megnyert egy nehéz versenyt Goodwoodban, a csapat azonban újból visszavonult továbbfejleszteni az autót. A BRM első világbajnoki versenyén, az1951-es Formula–1 brit nagydíjon Reg Parnell ötkörös hátrányban az ötödik helyen végzett. Az1952-es és1953-as szezonokbanFormula–2-es szabályok voltak érvényben, ezért a BRM felhagyott egy ilyen autó fejlesztésével, és csak néhány világbajnokságon kívüli versenyen vett részt. 1955-ben az új P25-tel tértek vissza.1956-ban és1957-benMike Hawthorn,Tony Brooks ésRon Flockhart voltak a csapat pilótái, akik rajthoz álltak néhány versenyen, de pontot nem szereztek.
.jpg)
Hosszú idő után1958-ban született meg az első siker:Harry Shell ésJean Behra a holland nagydíjon a második, illetve a harmadik helyen végzett, illetve év végén a negyedik helyet szerezték meg a konstruktőri bajnokságban. Az 1959-es holland nagydíjon Jo Bonnier megszerezte a brit csapat első győzelmét.1960-ban érkezett a BRM-hez a csapat legeredményesebb versenyzője, Graham Hill, de a sok műszaki hiba miatt nem sok siker jutott neki.1961-ben a csapatfőnökAlfred Owen eredményeket követelt és a csapat megszűnésével fenyegetőzött.
Az1962-es évadban csatlakozott a csapathozRichie Ginther, és Hillel valamint a P57-tel sikerült elérnie a BRM történetének legnagyobb sikerét, megnyerni a csapatvilágbajnoki címet. Négy győzelemmel (Hollandia, Németország, Olaszország és Dél-Afrika) Hill egyéni világbajnok is lett.
1963-tól a BRM motorokat is szállított több csapatnak, és a Hill-Ginther páros, később pedig a Hill-Jackie Stewart kettős jó eredményeinek köszönhetően háromszor egymás után másodikak lettek a konstruktőri bajnokságban (1963,1964,1965), csakúgy mint Hill az egyéni pontversenyben.
1966-ban új motorszabályok léptek érvénybe, és az új fejlesztésű H16-os motorral ellátott P83-assal nem sikerült sok jó eredményt elérni, kivéve egy győzelmet Hill kedvenc pályáján, Monacóban.1967-ben Graham Hill elhagyta a csapatot, akinek a helyéreMike Spencer érkezett, és Stewart két dobogós helyezést szerzett Belgiumban és Franciaországban. Az év végén Stewart a Matrához szerződött, helyét Pedro Rodríguez vette át. A legtöbb futamon párja Richard Attwood volt, de egy-egy versenyen Spence, illetveBobby Unser is versenyezhetett. Az Attwood-Rodríguez páros két második és két harmadik valamint további két pontszerző helyen ért célba, amely az ötödik helyet jelentette a csapatnak a konstruktőrök között. Az1969-es évad az előzőnél is rosszabbul alakult.John Surtees ésJackie Oliver egy harmadik, illetve két további pontszerző helyet jegyzett.
Owen Alfred1970-ben átadta a csapat vezetését testvérének,Jean Stanleynek. Ekkor érkezettTony Southgate fejlesztési vezetőnek, illetvePedro Rodríguez négy év után először a belga nagydíjon versenyt nyert a BRM-nek.1971-benJo Siffert ésPeter Gethin szintén egy-egy győzelmet aratott, ám Siffert az év végén, egy nem világbajnoki futamon, Brands Hatchben halálos balesetet szenvedett. Ő volt az egyetlen pilóta, aki egy BRM volánjánál halt meg.1972-ben érkezett a csapathozJean-Pierre Beltoise, akinek sikerült Monacóban nyernie. Ez volt az utolsó BRM-futamgyőzelem a Formula–1-ben.1973-ban Beltoise ésClay Regazzoni mellett a fiatalNiki Lauda is a csapatnál versenyzett egy évig, akireEnzo Ferrari azonnal felfigyelt, és a későbbiekben két világbajnoki címet szerzett az olasz csapatnak.1974-ben a dél-afrikai második helyezésnek köszönhetően a BRM a hetedik helyen végzett a pontversenyben.
Alfred Owen 1974-ben bekövetkezett halála után a csapat mindig nagy anyagi gondokkal küszködött, és a BRM csődbe ment. Stanley-BRM néven1975-benMike Wilds ésBob Evans ismét szerepelt a sorozatban, de nem szereztek pontot. Egy év kihagyás után,1977-ben még indultak néhány versenyen, majd végleg befejezték Formula–1-es pályafutásukat.
| Előző világbajnok: Ferrari | Formula–1-es világbajnok 1962 |  | Következő világbajnok: Team Lotus |
Formula–1-portál • összefoglaló, színes tartalomajánló lap