Aboltozat azépítészetben íves felületű, a teret függőleges irányban határoló, kőből, téglából stb. falazott tartószerkezeti alegység. Alakja lehet egyszerű vagy összetett, kialakítása sima vagy bordás; lehet zárt, félig nyílt vagy nyitott rendszerű.
Olyan, egy vagy két irányban görbült szerkezet, amelyben csak nyomóerők ébrednek – a támaszoknál azonban a függőleges mellett vízszintes erőkkel is számolni kell. A boltozatokat az egyre nagyobb fesztávok áthidalására fejlesztették, és közben folyamatosan finomították a támaszok vízszintes erőfelvételét.
Azálboltozatok az ókori Kisázsiában, Mezopotámiában és Egyiptomban jelentek meg. A tiszta boltozatot a rómaiak alkalmazták először térelhatárolásra: ők ismerték fel, hogy a gerendánál nagyobb terek, fesztávok hidalhatók át vele. Fejlődésük csúcspontját aromán stílusban, majd agótikában és areneszánszban érték el. A XIX. század közepe óta szerepük az új térlefedő anyagok – az acél, a fa, majd a beton – térfoglalása miatt csökken. Napjainkban közlekedési létesítményekben (főleg metróalagutakban) és a nagy fesztávolságú héjboltozatokban alkalmazzák őket. A tüzeléstechnikában magas (néha 1500 Celsius feletti) hőmérsékleten üzemelő tartószerkezeteknél nincs alternatívájuk.
A két irányban görbült boltozatok formái a kolostor-, a teknő- és atükörboltozat.
Akolostorboltozat általában négyzetes alaprajzra, két donga derékszögű kombinációjaként szerkesztett térlefedés. Lényegében ebből származtatható a teknő- és tükörboltozat.
Akeresztboltozat két (vagy több) donga áthatásából keletkezik.
Abordás boltozat felületét az éleken kiálló bordák tagolják, illetve merevítik. Legegyszerűbb formája azálkeresztboltozatból kifejlődőbordás keresztboltozat; ez a XI. század végén tűnt fel. A XIII. századtól egyre bonyolultabb rajzú boltozatokat alakítottak ki (csillagboltozat,hálóboltozat,legyezőboltozat). A közép-európai késő gótikus építészetben a XV. század végén és különösen a XVI. században alkalmazott hálóboltozat vagy csillagboltozat típus asejtboltozat, aminek többnyire borda nélküli, élekkel határolt boltmezőit akolostorboltozatokhoz hasonlóan homorúra képezték ki. Ezeket a fajtákat a későgótika végéig alkalmazták; ekkor hagytak fel a kő- ésidomtéglabordák beépítésével. A boltozatok felületét időnként később is tagolták vakolt bordákkal. A bordás boltozatokban a terhelést abordák tartják, tehát először ezek boltíveit építik meg, majd kifalazzák közeikben aboltmezőket, illetvesüvegeket.
A román kori építészetben elterjedt, lapos négyszög keresztmetszetű borda alombard borda (négyszöges borda). Ezt alárendelt helyiségek lefedésére a koraigótikában is alkalmazták.
Asima boltozatokban a boltozat minden pontja részt vesz a teher hordásában és átvitelében.
A nyitott boltozatok a teljes boltozatnyomást a sarokpillérekre, illetve -oszlopokra helyezik át, úgy, hogy a falak szerepét a térhatárolásra korlátozzák; azok boltozatot nem hordoznak.
Nyitott boltozatok:
csehboltozat,
csehsüvegboltozat,
keresztboltozat stb.
A nyitott boltozatokkal kevesebb anyagból magasabb tereket hozhatunk létre, mint a zártakkal, és a megvilágítás is javul.
A boltozat falazó eleme. Alul állnak a kezdőtámasz- vagyvállkövek (téglák), aboltmező kövei (téglái); a legfelső, utolsónak elhelyezett, felül szélesedő kő (tégla)azárókő (zárótégla).
A boltsüvegek középpontjánál mélyebbre, részben a boltozat egyes pontjairól leágazó bordákról csüngő zárókő afüggő zárókő. Rendszerintcsillagboltozatokban találjuk; a késő gótika egyik jellegzetessége.
Ha a négyszög alaprajz fölé emelt dongaboltozatot átlós síkokkal metsszük, homlokíves nyitottboltsüvegeket, a gyámfalak felé pedig tömör dongarészből álló vaknegyedeket kapunk.
A boltozat ívét meghatározó szabályos síkgörbe. Ez az a görbe vonal, amit mozgatva a boltozat felülete előállítható. Ez a mozgatás a dongaboltozatnál lehet egyenes, ferde vagy íves haladó. A gömb-, ill. egyéb forgásfelületű boltozatok felületeinek előállításához a vezérgörbét függőleges vagy vízszintes tengely körül forgathatjuk.
