Bissau-Guinea, hivatalosanBissau-guineai Köztársaság[4] (portugálulRepública da Guiné-Bissau,IPA:ʁeˈpublikɐ dɐ ɡiˈnɛ biˈsaw) egynyugat-afrikaiállam, amely északonSzenegállal, délenGuineával határos, a nyugati partját pedig azAtlanti-óceán alkotja. Területe 36 125 km2, becsült népessége kb. 1 600 000 fő.
Erősen tagolt partvidékét mocsaras, mangroveerdős síkság kíséri, amelyet az ország belseje felé alacsony dombvidék vált fel. Legmagasabb pontja: 210 mt. sz. f.
Bissau-Guinea éghajlata egész évbentrópusi, meleg, kis hőmérséklet ingadozással. A hőmérséklet átlaga: 26,3 °C. Az átlagoscsapadékmennyiség évente 2024 mm. Ennek zöme azesős évszakban hullik (júniustól-októberig). Aszáraz évszakbanaszályos az időjárás.
Az arab-iszlám hatás a 7. században érte el az ország lakosait. A 8-13. században a nyugat-szudáni Ghána, a 13-14. században aMali Birodalom része lett, a 15. századbanSzongai Birodalom fennhatósága alá került. Portugál hajósok már 1446-ban felfedezték aZöld-foki-szigeteket, aGambia folyó torkolatát, valamint a part menti szigeteket. Az első portugál településCacheau volt (alapítva 1588-ban), eztBissau (1600-ban) követte. Az ország1879-ben lettPortugália gyarmataPortugál Guinea néven.[6]
A vidék négy évszázadon át volt a rabszolga-kereskedelem központja. A 16-17. század során az angolok, franciák és hollandok is kereskedelmi telepeket hoztak létre. A 20. század kezdetétől a nagy monopóliumok zsákmányolták ki a gyarmatot. Elsősorbanföldimogyorót,pálmaolajat,rizst termesztettek, főként monokultúrában. 1942-benBolama helyett Bissau lett a főváros. Az ország 1951-től Portugália tengerentúli tartománya. A portugálok 1961-ben megszüntették az 1954-es "bennszülött statútumot", ami jelentős privilégiumokat biztosított a fekete afrikaiak egy vékony rétegének. Az ötvenes évek elejétől ellenállási csoportok működtek az országban s a Zöld-foki-szigeteken. A csoportok 1956-ban a Partido Africano da Independência da Guiné e Cabo Verde (PAIGC), Guinea és a Zöld-foki-szigetek Afrikai Függetlenségi Pártja szervezetében egyesültek.
A PAIGC 1963-ban indított háborút Bissau-Guinea és a szintén portugál gyarmat Zöld-foki-szigetek függetlenségének kivívásáért. AzAmílcar Cabral vezette felszabadító háború eredményeként 1972-ben tartották az első választásokat, s a népgyűlés kidolgozta a felszabadított Bissau-Guinea alkotmányát. Miután 1973 januárjában CabraltConakryban meggyilkolták, a népgyűlés 1973. szeptember 24-én egyoldalúan függetlenné nyilvánította az országot. Függetlenségét1974 szeptemberében az 1974 áprilisában végrehajtott portugáliai államcsíny után létrejött új portugál vezetés hivatalosan is elismerte. Az ország első elnöke a meggyilkolt Amilcar Cabral öccseLuís Cabral lett. Az ország tagja lett azENSZ-nek. 1975-ben Bissau-Guinea csatlakozott aloméi kereskedelmi egyezményhez, ami azEurópai Közösségek és a fejlődő országok egy nagy csoportja között jött létre.
Elhagyott tank az út mellett
Az 1970-es évek második felében a gazdaság összeomlott, s burjánzott a korrupció. 1980-ban a Zöld-foki-szigetekkel való sikertelen egyesülési kísérlet után egy katonai puccs 1980. november 15-én az addigi miniszterelnököt,João Bernardo Vieiradandártábornokot juttatta az elnöki székbe. A PAIGC 1991-ben hozzájárult a többpárti demokrácia bevezetéséhez. Az első törvényes választásokat 1994-ben tartották, s ezek a PAIGC győzelmét hozták. Az1998-ban kitört polgárháborúban több százezer ember vesztette el otthonát.2000-ben a katonai uralom után ideiglenes kormány alakult. Az államfőKumba Yala (PRS), a kormányfőCaetani N'Tchama lett. A demokráciába való átmenet a gazdasági elmaradottság mellett a polgárháború veszélye miatt lassú.
A 2005-ben tartott választások nyomán az 1998-ban Portugáliába menekült Vieira került az elnöki székbe, aki viszonylagos nyugalmat teremtett. Az ország azonban továbbra is nyomorog ( a világ 5. legszegényebb állama) és a közéletet a korrupció uralja. 2009. március elején ismét kitört a fegyveres harc az elnök és a vele szemben álló PAIGC adta kormány és a hadsereg vezetése között. Egyetlen éjszaka mind Vieira elnök, mind pedig a hadsereg vezérkari főnöke,Batista Tagmé Na Wait kölcsönösen merénylet áldozata lett.[7]
2025. november 26-ánDenis N’Canha dandártábornok bejelentette, hogy a hadsereg átvette a hatalmat. Hadiállapotot vezetett be és felfüggesztette a folyamatban lévő elnökválasztási folyamatot.[8]
Az ország mai alkotmánya1984-ből származik. Eszerint Bissau-Guinea elnöki köztársaság.1991-től többpártrendszerű. A népi gyűlésnek 150 képviselő tagja van, akiket a nyolc, öt évre választott területi tanács választ meg a saját tagjai közül. A parlament választja az államtanács 15 tagját. Az államtanács elnöke a köztársasági elnök, aki egyben a kormányfő és a fegyveres erők főparancsnoka is. A minisztereket és az államtitkárokat a kormányfő nevezi ki.
A bírósági szervezet élén álló legfelsőbb bíróság bíráit az államtanács elnöke nevezi ki.
A 2000 fős rendőrséggel együtt a fegyveres erők személyi állománya 8500 fő. Ebből 6100 főt tesz ki a szárazföldi hadsereg, ami 46 harckocsival, 50 ágyúval és aknavetővel, 60 páncélozott szállító járművel és néhány légvédelmi fegyverrel rendelkezik. A légierőnek 10 repülőgépe, 4 helikoptere és 100 fős személyzete van. A haditengerészet 300 emberrel 11 kisebb méretű hajót üzemeltet.[9]
A függetlenség óta történt számos puccs, polgárháborúk és más erőszakos cselekmények megannyi emberi jogsértéssel jártak együtt. Az utóbbi időben viszont néhány területen pozitív előrelépés mutatkozott az országban. A Freedom House a részben szabad országok között tartja számon Bissau-Guineát
A PAIGC több éves egypárti uralma, a központosítás, a rosszul végrehajtott államosítások egy rosszul működő államapparátust eredményeztek, amely miatt nőtt a szegénység, a korrupció, az instabilitás, a polgári és emberi jogok megsértése.[10]
1994-ben az alábbi jogsértéseket hozták fel Bissau-Guineával szemben: a tüntetések erőszakos feloszlatása, rossz körülmények a börtönökben, korrupció és az igazságszolgáltatás hiánya, nőkkel szembeni erőszak és diszkrimináció, női nemi szervek csonkolása, gyermekek dolgoztatása és emberkereskedelem gyerekekkel.[11]
Az 1998–1999-es polgárháború után az ország szerencsés módon elkerülte, hogy a hatalomváltás nyomán mészárlások, kínzások történjenek, amely nem volt elmondható más, hasonló helyzetben levő afrikai országokról. Az ekkor hatalomra kerülő új rezsimKumba Ialá vezetésével később tovább folytatta emberi jogok megsértését aktivisták, újságíró és egyszerű emberek kínzásával valamint bebörtönzésével.[12]
A mai napig gyakran bírálják az országot a kormánnyal kritikus aktivisták és újságírók önkényes zaklatása, bántalmazása és letartóztatása miatt, továbbá állandó jelenség a szexuális és nemi identitáson alapuló diszkrimináció.[13][14]
A fővárosban,Bissauban 567 000 fő lakik. Az ország népessége 1 704 000 fő (2013). A népsűrűség: 37,2 fő/km². A népességnövekedési ráta: 2,23%. Várható átlagos élettartam: 50 év. Csecsemőhalandósági ráta: 108,5‰. Írástudatlanság 66%.[mikor?]
Bissau-Guinea agrárország. Földünk 10 legszegényebb országának egyike. Gazdasága a mezőgazdaságán és a halászaton alapszik. Legfontosabb terménye és élelme arizs. A polgárháború az ország infrastruktúráját teljesen tönkretette. A gazdaság nagymértékben a külföldi segélyekre utalt, melyek a GDP 40%-át, az importnak közel kétharmadát teszi ki.
Nemzeti valuta: afrikai valutaközösség (CFA-frank, rövidenXAF).
A GNP nem hivatalos, a becsült érték 2004-ben 1,2 milliárd USD. A GNP/fő értéke szintén becsült adat 2004-ből, 900amerikai dollár. A GDP szektorális megoszlása: mezőgazdaság 54%, ipar 15%, szolgáltatás 31%. A nemzetközi kereskedelembe (a drogkereskedelmet kivéve)[15] alig kapcsolódik be.
Fő kiviteli cikkei: kesudió, földimogyoró, bauxit, pálmamag, hal, gyapot.Legfontosabb behozatali cikkei: élelmiszerek, gépek, nyersanyag, kőolajtermékek nagy része ma isPortugáliából származik.
Az úthálózat hossza 5000 km, amiből 400 km az aszfaltozott. A legjelentősebb tengeri kikötő és nemzetközi repülőtérBissauban van, ezenkívül még három kisebb kikötő és két kisebb repülőtér van. A belföldi közlekedés nagy része a vízi utakon bonyolódik.
Bissau-Guineában a lakosság 61%-a analfabéta. Az ország kormánya szigorúan ellenőrzi az iskolásokat, hogy járnak-e iskolába. Az iskolakötelezettség 6 éves kortól van. Az állam hivatalos nyelve a portugál, azonban a gyerekek otthon nem beszélik ezt, így nehéz a dolguk. Az országban létezik három egyetem a volt Amilcar Cabral amit most Lusofona egyetemnek hívnak, a Colinas de Boé Egyetem és a nemrégen nyílt Jean Peagget Egyetem.
A partmenti területeken a táplálkozás főleg rizsalapú, a belső területeken pedig a kölesnek van jelentős szerepe. Fontos alapanyag akesudió, amit exportra is termelnek. Ugyancsak nagy szerepe van az olajbogyónak, a pálmamagnak és a kókuszdiónak is.[18]
A halakat, kagylókat, gyümölcsöket és zöldségeket általában gabonafélékkel, tejjel, túróval és egyéb tejtermékekkel együtt fogyasztják. A portugálok terjesztették el a földimogyorótermesztését, s azóta ez a hüvelyes meghatározó eleme a bissau-guineai konyhának. Helyi különlegesség a fekete szemes paszuly.
A levesek és pörköltök jamgyökérből, édesburgonyából, tápiókából, paradicsomból, hagymából és vaddisznóhúsból készülhetnek. Ízesítés gyanánt többféle fűszert, paprikát, erőspaprikát és édenmagot (guineai bors) használnak.
A születésnapokra (de akár más ünnepnapokra is) gyakran készítenek egyyassa nevű fogást, amit Szenegálban is ismernek. Ennek az ételnek alapja a csirkehús, melyhez hagymát, mustárt és citrusféléket adnak.[19]
Az italok közül a rum és pálmabor a legfontosabbak.[20]
Az időjárás a turistáskodáshoz decembertől áprilisig a legkedvezőbb. A fővárosból szükség szerint kisebb repülőgépek közlekednek minden nagyobb helységbe. A főútvonalakról leágazó ösvényeken csak száraz időszakban lehet terepjáróval közlekedni. A fertőzött vidékekről érkezők számára asárgaláz elleni oltás kötelező; amalária elleni védekezés az egész országban szükséges. 2012 januárjában itt ért véget aBudapest–Bamako-rali.
↑AAkadémiai kislexikonI. (A–K). Főszerk. Beck Mihály, Peschka Vilmos. Budapest: Akadémiai. 1989. 245. o.ISBN 963-05-5280-9 szerint 1951-től mintPortugália tengerentúli tartománya vette fel ezt a nevet.
↑Country Reports on Human Rights Practices: Report Submitted to the Committee on Foreign Affairs, U.S. House of Representatives and Committee on Foreign Relations, U.S. Senate by the Department of State in Accordance with Sections 116(d) and 502B(b) of the Foreign Assistance Act of 1961, as Amended. U.S. Government Printing Office. 2005. 283. o.
↑Supporting Human Rights and Democracy: The U.S. Record 2003-2004. U.S. Department of State, Bureau of Democracy, Human Rights and Labor. 2004. 35. o.ISBN 978-0-16-072270-7.
↑African Human Rights Yearbook / Annuaire africain des droits de l’homme 3 (2019). Pretoria University Law Press. 1 January 2019. 113. o.
.jpg)
.svg)
