Ez a lap egy ellenőrzött változata
 | Ez a szócikk vagy szakaszlektorálásra, tartalmi javításokra szorul.A felmerült kifogásokata szócikk vitalapja részletezi (vagy extrém esetben a szócikk szövegében elhelyezett, kikommentelt szövegrészek).Ha nincs indoklás a vitalapon (vagy szerkesztési módban a szövegközben), bátran távolítsd el a sablont! Csak akkor tedd a lap tetejére ezt a sablont, ha az egész cikk megszövegezése hibás. Ha nem, az adott szakaszba tedd, így segítve a lektorok munkáját! |
| BMD–1 | |
 | |
| Belarusz BMD–1-es harcjárművek | |
| Fejlesztő ország |  Szovjetunió |
| Általános tulajdonságok | |
| Személyzet | 2 (vezető, irányzó) + 4 fő |
| Hosszúság | 5,40 m |
| Szélesség | 2,63 m |
| Magasság | 1,97 m |
| Tömeg | 7,2 t |
| Páncélzat és fegyverzet | |
| Páncélzat | 10–15 mm a páncéltesten, 13–23 mm a tornyon |
| Elsődleges fegyverzet | 1 db 73 mm-es2A28 GROM simacsövű ágyú 9M14 Maljutka,9M111 Fagot,9M113 Konkurszirányított páncéltörő rakéták |
| Másodlagos fegyverzet | 3 x 7,62 mm-esPKT géppuska |
| Műszaki adatok | |
| Motor | 1 db 5D20–240 típusúdízelmotor |
| Teljesítmény | 180 kW (240 LE) |
| Felfüggesztés | torziós rugó |
| Sebesség | 80 km/h műúton, 45 km/h terepen, 10 km/h úszva km/h |
| Fajlagos teljesítmény | kW/t |
| Hatótávolság | 500 km |
 AWikimédia Commons tartalmazBMD–1 témájú médiaállományokat. | |
ABMD–1 (oroszul:БМД–1 – Боевая Машина Десанта, magyar átírásban:Bojevaja Masina Gyeszanta, magyarul:deszantharcjármű)szovjet úszóképes, légi szállíthatóságú, ejtőernyővel ledobható deszantharcjármű, melyet aVolgográdi Traktorgyár (VTZ) gyártott 1968–1987 között. A járművek nagy részét aSzovjet Hadsereg állította szolgálatba, kisebb mennyiségben exportálták is. Több helyi háborúban bevetették. A BMD–1-en alapul aBTR–D légi deszant páncélozott szállító jármű. Továbbfejlesztett változata aBMD–2. Légi szállítására azAn–12 ésIl–76-os repülőgépeket használják.
AKubai rakétaválság nagy nyomást fejtett ki a szovjet vezetésben, hogy fejlesszék a légideszant-csapatokat. A szovjet tanulmányok során kiderült, hogy a könnyűfegyverzettel ellátott ejtőernyősök nem tudják felvenni a harcot az ellenséges páncélosokkal szemben, ezért a szovjet katonai vezetés úgy döntött, hogy az 1966-ban szolgálatba állítottBMP–1-hez hasonló, levegőből ledobható harcjárművet rendszeresítenek a a légideszant-egységeknél.
A szállító eszköznek azAn–12-est választották, de a repülőgép terhelhetősége miatt a 13 tonnás BMP–1 szóba sem jöhetett, ezért új harcjármű tervezésére adott utasítást a szovjet vezetés. A tervező és gyártó vállalat a Volgográdi Traktorgyár volt. Először átalakított BMP-1 harcjárművel próbálkoztak, 764-es gyártmányjelzéssel, de a kísérletek kudarcba fulladtak. A prototípusok 914 illetve 915-ös gyártmányjelzéssel készültek.
A fejlesztés1965-ben, a kísérletek1967-ben kezdődtek, a sorozatgyártás1970-ben, de a jármű tömege meghaladta 500 kg-mal a követelményeket.1977-ben modernizálták a BMD–1 harcjárműveket ezek jelzése BMD–1P lett. Az afganisztáni harci tapasztalatok alapján 1983-ban döntés született arról hogy, egy új, jobb technikai tulajdonságokkal rendelkező harcjárművet terveznek aBMD–2-t. A BMD–1 az alapja aBTR–D többcélú páncélozott szállító harcjárműnek is.
Angola:
Azerbajdzsán: 40 db
Fehéroroszország: 154 db
India:
Irán: 200 db
Moldova: 44 db
Oroszország: 2500 db
Örményország: 10 db
Ukrajna: 61 db
Üzbegisztán: 120 db
Irak: Az összes megsemmisült, vagy leselejtezték.
Kuba: Ingyenesen kapta meg az Angolai hadsereg.
Szovjetunió: Továbbadta az utódállamoknak. | |||||||
Hadtudományi portál • összefoglaló, színes tartalomajánló lap