Ez a lap egy ellenőrzött változata
| Asorozat témája |
|---|
 |
Abuddhizmusban abódhicsitta (szkr. बोधिचित्त) a teljes megvilágosodás elérésére irányuló akaratot, vágyat jelenti. A buddhista "gyakorló" ezt annak érdekében "ébreszti fel önmagában", hogy az összes érző lényt segítse, akik a ciklikus létezés (szanszára) csapdájába estek, akik még nem érték el abuddhaságot.Bódhiszattva az a lény, akinek az életében a bódhicsitta fejlesztése az elsődleges cél.[1]
Etimológiailag a kifejezés aszanszkritbodhi (ejtsd: bódhi) éscitta (ejtsd: csitta) szavak kombinációjából jön létre. A bódhi felébredést vagy megvilágosodást jelent. A csitta a szanszkritcit gyökből ered, jelentése: tudat, elme vagy tudatosság. A bódhicsitta így "felébredett/megvilágosodott tudat"-nak fordítható.[2]
A bódhicsittát azegyüttérzés ésbölcsesség egységeként is definiálhatjuk. Ez a gondolat apáli kánonban lévő "tiszta, fényes tudat" fogalmának továbbfejlesztésével született meg. Míg a Páli Kánonban az együttérzés és bölcsesség a bódhicsitta tulajdonságai, és ezek nagyban függenek egymástól, amahájána hagyományban a bódhicsittát gyakran úgy definiálják, mint:
Az üresség koncepciója a buddhizmusban nem a semmit jelöli, hanem a ragaszkodástól és körülményektől függetlenséget, amely magában foglalja a változatlan,állandó énbe illetve a világról alkotott rögzült nézetekbe vetett hit elhagyását. Az ürességről szól pl. aSzív szútra[3] (szkr. Prajñāpāramitā Hṛdaya Sūtra,japán 般若心経[4]).
A bódhicsitta fogalmát a legpontosabban a kettő egyesítéséből kaphatjuk meg: a spontán és határtalan együttérzés felébredése minden érző lény felé, illetve a ténylegesen létező én-be vetett hit illúziójának elengedése.
Némelyik bódhicsitta-gyakorlat az abszolút értelemben vett bódhicsittát fejleszti, némelyik a relatívat, de mindkét vonás a megvilágosodás fő elemeként jelenik meg az összesmahájána-gyakorlatban, különösen atibetitonglen éslodzsong gyakorlatokban. A két gyakorlatot azért is érdemes egyensúlyba hozni, mert az abszolút nélkül a relatív szentimentalizmusba fullad, a relatív nélkül az abszolút pedig nihilizmusba és önzésbe.
A bódhicsittára különböző megvalósítási szintek szerint is tekinthetünk, erről hasznos osztályozást ad Patrul Rinpoche aTökéletes mesterem szavai[5] című művében. A legalsó szint a "király útja". Aki ezen az úton jár, az elsődlegesen a saját javán munkálkodik, de felismeri, hogy a saját boldogulásához elengedhetetlen a királyság és lakóinak a boldogsága is. A középső szint a "révész útja", aki átviszi a folyón az utasokat - és így nyilván saját magát is. A legmagasabb szint a "pásztor útja", aki megbizonyosodik róla, hogy az egész nyáj előtte érkezik biztonságban az akolba - vagyis mások jólétét önmaga jóléte elé helyezi.
Bár az osztályozási rendszerek változatosak (sok iskola még a buddha-lét, abuddhaság fogalmi felfogását is tagadja) a sárga süvegesek (ez a tibetigelug rend) amellett érvelnek, hogy a bódhicsitta fejlesztésével bárki ráléphet azérdemek felhalmozásának útjára.
Meditációa négy határtalan/mérhetetlen (brahma-vihára; szkr. brahmavihāra) felett:
A hat tökéletesség (páramitá, szkr. pāramitā) gyakorlata:
Tonglen gyakorlat:
Lodzsong gyakorlat: