Attisz (görögül: Ἄττις) a görög mitológiábanphrügiai eredetű istenség, amelyKübelé (Kubaba vagy Dindümené), a föld termékenységi erejét adó Nagy Istenanya orgiasztikus kultuszával kapcsolatos.
Eredetilegszíriai istenség, neveAte.Astarté mítoszaiban tűnik fel.
Attisz származása homályos. Részletes története két változatbanPauszaniasznál található meg; Attisz egy bizonyos phrüg ember fia, aki ifjúkorától nemzésre képtelen. A Nagy Istenanya (Magna Mater) tiszteletére ünnepi orgiákat vezet beLüdia tartományban, de egyZeusz által rászabadított vadkan megöli. Egy másikmonda szerint Attisz a kétneműAgdisztiszisten (a Nagy Anyapesinuntei elnevezése, azAtargatisz egy változata) és aSzangariosz folyó lányának gyermeke. Rendkívüli szépségű ifjú, akibe Agdisztisz is beleszeret, és megakadályozza Attisz egybekelését egy királylánnyal. Attisz tébolyában férfiatlanítja magát, és meghal. A bűnbánó Agdisztisz arra kéri Zeuszt, hogy Attisz holtteste örökké maradjon fiatal, és soha ne rothadjon el. Véréből tavaszi virágok és fák fakadnak. Megint más források szerint Attisz Kübelé kedvence, templomának őrzője; megszegte nőtlenségi fogadalmát, mert beleszeretett egy nimfába. Kübelé megöli a nimfát, őrületbe hajszolja Attiszt, az pedig megcsonkítja magát.
Attisz isteni tiszteletben részesült az egész görög világban, és kultuszát a Nagy Anyáéval együtt i. e. 204-benRóma is átvette. Attisz kultuszában a termékenység mámora az aszketikus önmérséklettel párosul, melyek egyaránt jellemzik a természet elemi erőit féken tartó Kübelét.
Catullus Atys című eposza (i. e. 1. század), ami tele van félelemmel és kétsébeeséssel a Kübelé irracionális, sötét hatalmától való függés miatt. Az európai drámairodalomban ritkán szerepel amítosz: a 17. században Philippe Quinault: Attisz című tragédiája. A 17-18. században Jean Baptiste Lully, Attilio Ariosti, Reinhard Keiser, Joseph Mysliveček, Nicola Piccinni írt operát s történet nyomán.