Ez a lap egy ellenőrzött változata
 | Ez a szócikk a településről szól. Hasonló címmel lásd még:Aquincum (egyértelműsítő lap). |
| Aquincum | |
| Budapest (III. kerület) | |
 | |
| Aquincum polgárvárosa | |
| Alapítás | 89 |
| Alapító | Domitianus római császár |
| Megszűnés | 4–5. század |
| Oka | barbár támadások |
| Lakói | rómaiak |
| Ország |  Magyarország |
| Beszélt nyelvek | latin |
| Elhelyezkedése | |
 | |
| Aquincum elhelyezkedése aRómai Birodalomban | |
  Aquincum Pozíció Budapest térképén | |
 é. sz. 47° 33′ 51″,k. h. 19° 02′ 58″47.564139,19.04947247.564139°N 19.049472°EKoordináták:é. sz. 47° 33′ 51″,k. h. 19° 02′ 58″47.564139,19.04947247.564139°N 19.049472°E | |
 AWikimédia Commons tartalmazAquincum témájú médiaállományokat. | |
Aquincumrómai katonai tábor és polgári település volt a maiBudapest (óbudai) területén. A rómaiak az első század második felében foglalták el aDunántúlt. Budapest területének írásos történelme a római helyőrséggel, Aquincummal kezdődik, amelyet89 körül alapítottak aDuna jobb partján, egykelta település közelében. Aquincum106-tól a3. század végéig Alsó-Pannónia központja volt, majdPannonia Valeria része lett. Virágkora a2–3. századra esett. Aközépkor történetírói Aquincum romjaitSzikambria mondabeli város romjainak vélték.
1778-ban egy óbudaisváb szőlősgazda római padlófűtés (hypocaustum) maradványaira talált munka közben. A leletetSchönvisner István azonosította Aquincum városával. AII. világháború utáni helyreállítási munkák és a folyamatos korszerűsítések óriási földmunkái folytán sorra kerülnek elő a föld alól az ókori emlékek, ezért a kétezer éves Aquincum nemcsak a jelenlegi romterület, hanem a teljesbudai oldal és apesti belváros területe is.[2]
Aquincum neve feltehetően azAq-illír (esetlegkelta) tőből ered, és vizet jelent,[3] így nem tarthatjuk kizártnak az„aquae quinque” (öt víz) szóösszetételből való származtatást sem.[3]
 | Lásd még:Budapest a kelták korában |
ARómai Birodalom terjeszkedése minden irányban azonos módon ment végbe. Első lépésként kereskedelmi kapcsolatokat építettek ki, utána szerződéses viszonyt alakítottak ki a helyi törzsi arisztokráciával és az írástudó réteggel, a harmadik szinten már laza katonai felügyeletet gyakoroltak a megszállandó vidéken. Ekkor rendszerint egypraefectus ügyelte határra időszakosan felvonuló segédcsapatokat, amik eleinte sátortáborokban, majd barakkokban éltek. A negyedik lépésben épült ki a tulajdonképpeni új határvonal a már állandó tartózkodásra alkalmas katonai táborokkal, őrtornyokkal, erődökkel. Ennek a több lépésből álló stratégiának a kivitelezése akár 50 évet is igénybe vehetett, eredménye az volt, hogy a helyi lakosság megtanultlatinul, megismerte a római pénzeket, bekapcsolódott a kereskedelembe, elsajátította néhány korábban még nem ismert árucikk gyártását, és egynémely találmányt, kényelmesebb életet szolgáló egyszerűbb módszert is átvett.
Pannonia bekapcsolása a Római Birodalomba is így ment végbe. Ekkor ezen a területen különféle népcsoportok éltek: kelták, pannonok, illírek, akiknek önálló törzsi kormányzatuk volt. Többségük ellenséges viszonyban állt a többi törzzsel. A rómaiakcivitasnak nevezték a törzsi területeket, de a civitas nem mindig teljesen azonos a törzsi területekkel.
A római megszállás stratégiájának első 3 lépcsőfokára Aquincum térségében már azi. e. 1. század utolsó évtizedei és az1. század első évtizedei között sor került, kereskedelmi kapcsolatok, szerződéses viszony és katonai felügyelet formájában. Ezt bizonyítja aGellért-hegyioppidumból előkerült, helyben gyártottkerámia és a helyipénzverés.
| Bővebben:Gellért-hegyi oppidum |
Az oppidumon kívül is voltak kelta települések ezen a területen. A maiDiósdon, Aquincum határában is létezett kelta falu, de ezek lakói csupánperegrinus joggal rendelkeztek, még nem kaptak római polgárjogot. Katonai ellenőrzés alatt tartották e falvakat, de adecuriójukat, vagyis vezetőjüket a helyi arisztokrácia tagjai közül választották ki. Diósdon egy birtokon síremlék került elő, aminek a felirataBlandus fia Alorix, decurio Eraviscorumként nevezi az elhunytat, akinek nevéből kitűnik, hogy az apa latin neve után a fiú visszatért ősi, eraviszkusz nevéhez. Két kelta falu neve is ismert:vicus Vindonianus a maiBékásmegyer helyén,vicus Basoretensis aKiscelli magaslaton feküdt. Később ezeket a falvakat elővárosként csatolták Aquincumhoz.
| Bővebben:Aquincumi katonai táborok |
| Lásd még:Aquincum-canabae |
Aquincum azeraviszkuszok civitasának a szélén feküdt, stratégiai fontosságú helyen. A terepviszonyok miatt aDunakanyar kevéssé volt védhető, így a Gellért-hegynél volt a Felső-Duna egyik legfontosabb átkelőhelye, amit a rómaiak megjelenése előtt az eraviszkuszok felügyeltek. Ezt és a Duna több más átkelőhelyét katonai táborral kellett megerősíteni. Különösen fontosak voltak a szigetek, mert ezek csúcsainál a folyó beszűkült, és természetesen a magaslatok is fontos stratégiai pontnak számítottak. Ezen pontok mentén kellett kialakítani alimest, ami két következménnyel járt:
Nagytéténytől Békásmegyerig hat ilyen pont van a Dunán. A szigetek végpontjai valamint a Dunába ömlő folyók torkolatai, mivel a távolsági utak e folyók mentén értek a Dunához. Akkoriban a folyó vízszintje sokkal alacsonyabb volt a mainál, ezért volt szükséges az átkelő helyeket védeni. Ennek a hat veszélyeztetett pontnak a megerősítése és erődítése is ismert a legújabb ásatásoknak köszönhetően. A hat pont ismerete azért jelentős, mert azelőtt csak három létezéséről tudtak, és fel sem merült a másik három szükségessége. A 6+1, napjainkban többé-kevésbé felszínre hozott castrum és segédcsapattábor az 1. századból,Claudius ésVespasianus idejéből valók. A legújabb kutatások szerint két fázisban építették be a határvonalat, délről észak felé haladva.
| Bővebben:Campona (római erőd) |
| Bővebben:Albertfalvai római katonai tábor és település |
A 40-es-50-es évek közötti csapatelhelyezések idején az ide érkezett lovas alakulatok magukkal hozták kézműveseiket is: fegyverkovácsokat, fazekasokat, kőfaragókat, szövőket), de a helyőrségek ellátásába bevonták a helyi lakosságot is.
Ma a felsorolt segédcsapattáborok, valamint a később építettContra-Aquincum ésTransaquincum helyén egy-egy Duna-híd ível át a folyón.
A segédcsapattáborok katonasága 3-4000 főt számlált, akik mellé erősítésül egylégiót helyeztekDomitianus uralkodása alatt. Az erősítés odahelyezésének oka az volt, hogy a birodalom ezekben az években próbálta meghódítani a leendőDacia provinciát, ami nem ment zökkenőmentesen, háborúskodások nélkül. A légió 6000 fős volt, így Aquincumot 10 000 fő védte a barbárok támadásai ellen.
A 6000 fős légiótábort, ami aHajógyári-szigettel szemközti Duna-parton, a déli és északi segédcsapattábor közötti terület nyugati részén helyezkedett el,89-ben,Domitianus császár jelenlétében avatták fel. Ettől az időponttól számítjuk Aquincum megalapítását. A légió jelenléte nem azért volt fontos, mert jelentős létszámemeléssel járt, hanem mert a légió tagja csak római polgárjoggal rendelkező férfi lehetett, akik városi lakosok voltak és magasabb volt az iskolai végzettségük is. Az első helyőrséget, alegio II AdiutrixotBritanniából helyezték át erre a területre, soraiban többnyire italikuszok szolgáltak. Feladatuk a béke biztosítása mellett a romanizáció volt. Ők terjesztették a római szokásokat, mint például a napi tisztálkodás, a nyilvános fürdők látogatása, szabadtéri játékok az amfiteátrumban, áldozatok bemutatása.
Az első légiótábort a 2. században lebontották. Ez 520x540 méteres volt, de a keleti erődfal helye bizonytalan. Katonái közül sok név szerint ismert, köztük az egyik legtöbbször emlegetettCaius Castricius Victor, vagy a későbbi aquincumi helytartó,Marcius Turbo.
A második légiótábortTraianus ideje alatt építették, tágasabb volt elődjénél, és attól délre illetve a Dunától kicsit messzebb épült fel. 160 centiméter vastag falát tornyok védték és kívülről vizesárok övezte. Négy kapuja közül hármat feltártak, és kettő műemléki helyreállítása is megtörtént. A római táborokat úgy építették, hogy előbb a közműrendszert, azaz a folyó- és szennyvízcsatornát készítették el, csak ezután húzták fel az erődfalakat. Az aquincumi tábor teljes közműrendszerét sikerült rekonstruálni.
A tábor a 2-3. század folyamán, amarkomann háborúk utáni javítások ellenére nagyjából ugyanolyan maradt. A középpontban állt a principia a parancsnoki épülettel, és a táborszentéllyel. A belső udvarról nyíltak az irodák és az irattárak. Az első részben voltak a kaszárnyák és raktárak, ezek mellett a tábori kórház, avaletudinarium, ami mellett szintén raktársor állt. A tábor hátsó részében élelmiszert előállító üzemek voltak. A lóistállók a főutca mentén sorakoztak, hogy a lovaskatonák riadó esetén gyorsan ki tudjanak vágtatni a főkapun. Az aquincumi légiótáborban több, a későbbiekben híressé vált hadvezér és politikus is szolgált.
A Dacia meghódítását célzó törekvések miatt, miután az egyik légiót Aquincumba vezényelték, és így már négy légió állomásozott a Duna mentén (Aquincumon kívülCarnuntumban,Vindobonában ésBrigetióban), szükségessé vált a közigazgatás átalakítása is.Traianus római császár106 táján kettéosztotta Pannonia provinciát, a két rész,Pannonia Inferior és Pannonia Superior között a határ nagyjából észak-déli irányú volt. Superior mintegy kétszer akkora volt, mint Inferior, és Aquincum ez utóbbinak lett a székhelye. Superiortconsuli rangban lévő helytartó irányította, míg Inferiort csakpraetori rangú, consulságra jelölt helytartó. A két vezető irodájának létszámában is volt különbség: Inferior hivatalnokainak száma csak a fele Superiorénak. Az, hogy mindkét székhely (Superioré Carnuntum) a Római Birodalom határán volt, mutatja a birodalom abbéli szándékát, hogy a Duna északi partján legalább egy sávnyi területet megszálljon, mivel ez szükséges volt a folyami közlekedés és szállítás biztonságossá tételéhez.
A székhely létesítése hozzájárult Aquincum polgári fejlődéséhez is. A helytartói apparátus nagy része a légióban szolgáló férfiakból állt: jogászokból, gazdasági szakemberekből, mérnökökből, orvosokból, technikusokból. Mivel a haditechnikára mindig volt anyagi forrás, a legjobb szakemberek a hadseregben szolgáltak. Béke idején ezek az emberek és az irányításuk alatt lévő speciális alakulatok a városok fejlesztésébe segítettek be.
A markomann háborúk ebbe a békés időszakba (aPax Romanába) szóltak bele.Marcus Aurelius császár emiatt többször időzött Aquincumban. A háborúk nem hoztak eredményt, ezért a limesszakaszra lovas barbárokkal azonos harcmodorú alakulatokat rendeltSyriából ésAfricából. Ezek a különböző etnikumból származó katonák főleg a háború befejeztével voltak hatással Aquincum társadalmára.Commodus uralkodása alatt, a háborúk tanulságaként építették megTransaquincum ésContra-Aquincum ellenerődjeit, illetve az újjáépített táborok között az őrtornyok(burgusok) láncolatát.
A légiótábor valamennyi fontos létesítményét felújítottákCaracalla alatt, köztük utoljára bővítették és renoválták a helytartói palotát, és megújították azt a rendeletet, ami szerint a katonai célú létesítményeket tilos díszíteni, és a légiótáboron belül nem hadászati célú építkezésekbe fogni. A légiótábor felújítására azért került sor, mert Caracalla214-ben újabb közigazgatási reformot hajtott végre, aminek során kiigazította a Superior és Inferior közti határt, így két azonos méretű provincia keletkezett és mindkettőben 2-2 légió állomásozott. Az új helyzetet Aquincumban hirdették ki. Az ünnepségeken, amiket az amfiteátrumban tartottak a császáron kívül az anyja is részt vett.
Caracalla után,Gallienus császár idejében a roxolán-szarmata háborúk Észak-Itáliát is elérő dúlásai nyomán a császárnak gyökeresen meg kellett változtatnia hadserege felépítését és a határpolitikáját. Pannonia és benne Aquincum szerepe megnőtt, mivel a barbárok azAlföld és az Al-Duna mentén támadták a birodalmat. Ennek a megerősödésnek a volt az eredménye, hogy a pannoniai származású katonák gyors és fényes karriert tudtak befutni, nem egy közülük a császári trónt is elnyerte. A háborúk másik következménye a volt, hogy a császár újjáépíttette a Duna bal partján, ellenséges területen lévő erődöket, és újakat is építtetett, valamint felújították a megsérült légiótáborok épületeit is.
Diocletianus Pannonia provinciát 4 részre osztotta, Aquincum maradt az újValeria provincia katonai székhelye. A polgári vezető, apraeses valószínűleg akkor költözött a provincia belsejébe, amikor320–330 között az új castrumot építették.
A castrum a régi légiótábor mellett helyezkedett el, annak nyugati falát keleti falként használva, közvetlenül a Duna partján. Építését a barbár támadások mellett az is szükségessé tette, hogy új kőhajítógépek (katapultok) jelentek meg, amik sokkal messzebbről sokkal magasabbra és nagyobb erővel tudták kilőni a lövedékeket, így a régi légiótábor védelmi ereje már nem volt elegendő. Az új castrum falai átlagosan 3,2 méter vastagok lettek, magasságuk 10–12 méter, a befelé forduló tornyok helyett most kifelé fordulókat építettek, amik például Aquincumban már nem síkkal határolt falúak, hanem mélyen íveltek voltak. Csak két kapuja volt és teknő alakú vizesárkot ástak köré, aminek a szélessége átlagosan 6-8 méter volt. Nagy változás volt, hogy a kőhajítógépek miatt minden fontos építményt a falhoz tapasztottak, amelyek korábban a tábor közepén álltak. A falnál állt a szentély is, ami ekkor már keresztény kápolna vagy templom volt, köszönhetőenI. Constantinus322-es türelmi rendeletének. A castrumot, ami eredetileg 700×300 méteres volt, az5. század fordulóján kisebbre építették át, de déli fele változatlan maradt. Ezen a helyen, a régi kikötő helyén, nagy raktárrendszer állt, ahol a hosszabb ostromra számítva őrizték a gabonát. A későbbiek folyamán a castrum mentsvárként is szolgált a környékbeli népesség részére.
Az állandó támadások miatt a lakosság fokozatosan elhagyta Aquincumot, és a provincia belsejébe, vagy még messzebb költözött, ezért a helyükbe szerződéssel, kevésbé romanizált barbárokat kellett telepíteni. Aquincum az ő hatásukra is fokozatosa elbarbarizálódott, amit segített, hogy a folyó bal partjáról már átjártak az emberek Aquincumba, ettől a ponttól már a régészeti leletekben sem mutatható ki jelentős különbség.
| Bővebben:Aquincum-polgárváros |
A légiótábor körül, katonai területen jött létre a polgárváros, ami iparosok, kereskedők által lakott városias település volt, de városi joggal nem rendelkezett. A városka növekedését elősegítette, hogy a rendszeres és magas jövedelemmel rendelkező katonaság, a helytartó és kísérete nemcsak a helyi árukat, de a távolabbról érkező drágábbitáliai,galliai ésRajna-vidéki árukat is meg tudta vásárolni. Így124-ben Hadrianus, akkor már császárkéntmunicipium rangra emelte a katonai területen kívül fekvő, főleg eraviszkuszok által lakott polgári települést, ami már Traianus idején városias jelleget öltött, s ekkor már fallal vették körül.
Ipari termékei közül aterra sigillata volt az egyik legkelendőbb, ami főkéntPacatus fazekasműhelyéből került ki, és keresett luxuscikk volt. A termékek az itt élő civil és katonai kereskedők(negotiatores) révén jutottak el másprovinciákba.
A 4. század közepén a lakosság az egyre veszélyesebb határzónából a provincia belseje felé húzódott, az5. század elejére a polgárvárost már elhagyta, így a terület lassan elnéptelenedett. Egyesrégészeti leletekgermán népesség megtelepedésére utalnak, akik a felhagyott római erősségekben ésvillákban húzódtak meg. Ahun terjeszkedésnek Róma sem tudott ellenállni, egy szerződés értelmében433-ban Pannonia területét átadták a hunoknak. Ekkor Aquincum települését már nem lehetett városiasnak nevezni, a még lakható épületeketagyagfalakkal osztották kisebb részekre, döngölt agyagpadlókkal látták el őket és tűzhelyet raktak a sarkukba.
Aquincum kőépületei és a tábor kőfalai többnépvándorlás korabeli népet vonzottak ide;longobárdok,avarok éshonfoglalás korabelimagyarok leletei egyaránt megtalálhatóak bennük. Bár római népesség helyben nem maradt, a romok folyamatos használata révén a település tovább használatban volt: míg Óbudán, a késő római castrum területén koraiÁrpád-kori település alakult ki, addig a bal parton Contra-Aquincum falai körülPest elődje jött létre. A középkori város utcarendszerét, építészetét és városképét mindkét helyen meghatározták a római romok.
Aquincum lakossága fénykorában, a 3. században körülbelül 50-60 000 fő lehetett,[2] és nagyon heterogén volt: katonák, közigazgatási alkalmazottak, kereskedők, iparosok alkották. Társadalmuk nyitott volt a helyiek és a jövevények együttélési kényszere miatt. Az aquincumi lakosság gyorsabban vette át az új dolgokat, mint a provincia vagy a birodalom belsejében lévő városoké.
A roxolán-szarmata háborúk után, a folyamatos barbár támadásoknak kitett Aquincum és a hozzátartozó limesszakasz lakói a provincia belseje felé menekültek, helyükre alig romanizált barbárokat telepítettek, ami hozzájárult Aquincum fokozatos elbarbarizálódásához.
Mivel a Dunakanyar alatt először Aquincumnál nyílt lehetőség az Alföldre való biztonságos átkelésre, ezért már azőskor óta kihasználták ezt az adottságot. Szinte minden irányból itt futottak össze az utak, amiket a római korban birodalmi távolsági utakká alakítottak: kiszélesítették őket, kijavították az alapozásukat, kőlapokkal (többnyirebazalttal) rakták ki, mérföldkövekkel látták el őket. Ezeknek az utaknak a forgalma Aquincumot Pannonia legjelentősebb piachelyévé tette, ami vetekedett aborostyánút menti városokkal.
A korabeli térképek és leírások szerint a három legfontosabb út:
| Bővebben:via Postumia |
A három út egymás után készült el, az utóbbin már az 1. század közepétől érkeztek a katonai alakulatok és az ellátásukhoz szükséges szállítmányok. Az utak elsősorban a hadsereg utánpótlását, ellátását voltak hivatottak kiszolgálni, csak másodsorban a civil lakosság ellátását célzó áruszállításokat, valamint az Alfölddel és Daciával való árucserét. A limesút mellett a via Postumiáé volt a vezérszerep, mert a határral párhuzamosan futó út csak a 2. század elejére épült ki, de még akkor sem pótolta a via Postumiát.
A borostyánút és a via Postumia Pannonián belüli átlós meghosszabbítása forgalmában az 1-2. században következett be az első jelentős változás, amikor 106-ban Traianus császár kettéosztotta a provinciát, és mindkét új székhely felkerült a Duna mellé, a határra. A borostyánkőút forgalmában ez nagy változást nem okozott, de Aquincum esetében már sokkal több mozgás történt az átlós úton. Ugyanakkor nemcsak Aquincum ellátása, de az új provincia, Dacia megszállásának előkészületei és megalapítása is forgalmasabbá tette ezt az utat. Ezenkívül Aquincumból kereskedtek abarbaricummal is. A Duna menti limesút is fontos szerepet játszott Aquincum életében, mivel ezen is jelentős volt a forgalom: a hadsereg élelmiszerrel és a lakosság luxuscikkekkel való ellátását is ezen az úton bonyolították.
Amikor Caracalla idejében a Pannonia Superior és Inferior területe nagyjából kiegyenlítődött, akkor az utak szerepében is változás állt be. A borostyánkőút szerepe csökkent, az átlós úté növekedett. Később, a tetrarchia idején az Inferiort további két részre oszották, és a polgári igazgatást hátrébb vonták a limestől. Ezzel a kormányzat szinte elismerte, hogy a Dunán és a Duna menti utakon, a limesúton többé nem tudja szavatolni a polgári szállítások biztonságát. Ennek ellenére a 4. századra nemcsak helyreáll, de némiképp növekszik is a forgalom az átlós utakon (Sopianae-Savaria, Poetovio-Aquincum, Sabaria-Aquincum).
Az utakon a hadsereg élelmiszerellátását biztosították, valamint a helyi polgári lakosság életéhez nélkülözhetetlen árucikkeket és luxusholmikat szállítottak. Ezeket később már betelepült kézművesek állították elő: újfajta építőanyagokat, agyagmécsest, üvegkészleteket, terra sigillatát, ékszereket.
A helyi kereskedeők és iparosok sokszor más tartományokból költöztek Pannoniába és Aquincumba, leányvállalatokat alapítottak, egyesületekbe tömörültek. Egy ilyen egyesület volt aCollegium Agrippinensium Transalpini is, amiRajna menti kereskedőket tömörített.Marcus Aurelius alatt Aquileát többször lerohanták, kifosztották. Évtizedekbe telt, mire kézműiparát helyreállította. Ezalatt az idő alatt nem tudott konkurálni a Rajna menti nagybani árutermeléssel, egyszerű borostyánékszereit csak az Aquincum előterében élő lovas nomádoknak tudta eladni. A pannoniai limesen állomásozó hadsereg pedig inkább galliai és raetiai árut vásárolt.
A 4. században azonban aquileiai közvetítéssel érkeztek Aquincumba itáliai, szíriai és afrikai áruk: üveg, selyem, parafa, a déligyümölcsök közül füge és datolya, olaj és bor. Ezek az új árufajták azért figyelemreméltóak, mert később, a keresztényi középkorban ezek a tiltott, csak a kínaiak által ismert cikkek között szerepeltek. Újra megjelent az aquileiai borostyánkőékszer is. A törékeny áruk, elsősorban az afrikai ókeresztény mécsesek, a terra sigillata chiara és az üvegáruk megjelenése a 4. század végén és az 5. század első évtizedeiben azt jelzik, hogy az Aquiela-Aquincum út ismét biztonságossá vált, és a lakosságnak újra igénye és pénze is volt a luxuscikkek megvásárlására.
Ahogy a legtöbb városban, Aquincumban is javarészt ásott kutakkal oldották meg a vízellátást, de mivel ez nem volt elegendő, azokból a mintegy öt kilométerre lévőforrásokból kellett vizet vezetni a városba, amik ma is táplálják aRómai fürdő-Erdei strandot. A rómaiak ezt a feladatot aquaeductusszal, azaz épített vízvezetékkel oldották meg. A források vizét ez víztorony segítségével egy több méter magas, épített,boltozatos kőfalon vezették a polgárvárosig, majd onnan a katonai táborig. A városon belül a vizet és a szennyvizet föld alatti csatornákon osztották szét és gyűjtötték össze.
| Bővebben:aquincumi vízvezeték |
Aquincumban is felkészültek az esetleges katasztrófákra,150 körül felállították tűzoltótestületüket, ami 150 tagot számlált, és több szakaszra osztva, egy parancsnok vezetésével látta el a polgárváros és a canabae oltási és éjszakai megfigyelési feladatait. Székházuk pincéjéből került elő avíziorgona maradványa, ami ma helyreállítva tekinthető és szólaltatható meg.
| Bővebben:aquincumi tűzoltóság |
Aquincumban több római istennek is szentélyt állítottak: a légiótábor területéről került elő egy Silvanus-szentélyre utaló oltárkő, voltMithras-szentély is.
A légiótáborban megünnepeltékPegazus napját (március 7.) mivel a Pegazus volt a legio II Adiutrix címerállata. Az ünnep alatt a légió állományában lévő zenészek felvonulást rendeztek.
A városba többször is ellátogattak a Római Birodalom császárai, némelyikük többször is. Már a légiótábor felavatásán, azaz Aquincum alapításán részt vettDomitianus. A császárok látogatása mindig alkalmat adott az ünneplésre. Amikor214-benCaracalla két azonos területre osztotta Pannoniát, és az új helyzetet Aquincumban hirdették ki, nagy felújításokat végeztek a légiótábor létesítményein, renoválták és bővítették a helytartói palotát is. Az ünnepségeket, amiken a császár anyja is részt vett, az amfiteátrumban tartották.
A római császárok az alábbi időpontokban látogatták meg a várost:[4]
Miután Aquincumot a Római Birodalom feladta, a romokon tovább folyt az élet. A honfoglalás idején a terület lakott volt.
dux arpad et omnes sui primates conmuni consilio et pari consensu ac libera uoluntate, egredientes de insula, castra metati sunt ultra surcusar usque ad fluuium racus. Et dum uidissent quod undique tuti esent, nec aliquis eis obsistere ualeret, transierunt danubium. Et portum ibi transitum fecerent,portum moger nominauerunt, eo quod vii. Principales persone qui hetumoger dicti sunt ibi danubium transnauigauerunt. Transito danubio castra metati sunt iuxta danubium usque ad aquas calidas superiores. Et hoc autido omnes romani per terram pannonie habitantes uitam fuga seruauerunt. Secundo autem die dux arpad et omnes sui primates cum omnibus militibus hungarie intrauerunt inciuitatem atthile regis. Et uiderunt omnia palacia regalia quedam destructa usque ad fundamentum quedam non, et ammirabantur ultra modum omnia illa edificia lapidea. Et facti sunt leti ultra quam dici potest, eo quod capere meruerunt sine bello ciuitatem atthile regis, ex cuius progenie dux arpad descenderat
Árpád vezér meg összes főemberei közös elhatározással, egyetértéssel és szabad akarattal kivonultak a szigetről, tábort ütöttek Soroksáron túl a Rákos vizéig. S midőn látták, hogy mindenfelől bátorságban vannak, és senki sem bír nekik ellentállani, átkeltek a Dunán. A révet, ahol az átkelést végrehajtották,Magyar-révnek nevezték el azért, mert a hét fejedelmi személy, akit hétmagyarnak mondtak, ott hajózott át a Dunán. Mikor odaát voltak, tábort ütöttek a Duna mellett a felhévizekig. Ennek hallatára a Pannónia földjén lakó összes rómaiak futással biztosították életüket. Másnap pedig Árpád vezér meg minden főembere, Magyarország valamennyi vitézével együtt, bevonultAttila király városába. Ott látták a királyi palotákat - egyeseket földig romban, másokat nem -, és fölötte csodálták mindazt a kőépületet. Kimondhatatlanul felvidultak, mivel érdemesek lettek arra, hogy elfoglalják - s méghozzá háború nélkül - Attila király városát, kinek az ivadékából származott Árpád vezér.
Habár Anonymus a Rákos vizéről(fluuium racus) ír, egy Ősbuda-elmélet szerint régészeti leletek és adatok igazolják, hogy az ősi városközpont, amelyet Anonymus Attila városának mond, nem a mai Óbuda azaz Aquincum területén, hanem az Esztergom-Dömös-Marót-Visegrád-Pilisszentkereszt határolta területen lehetett valamikor.[7]
Kereszténypüspökség jött létre, ami a Birodalom megszűnte után is összefogta az itt élőket. Constantinus korában nagy erődöt építettek a Duna-parton, amiről bebizonyosodott, hogy még évszázadokon keresztül lakott volt, és csak a14. század végén kezdték el a bontását. Épült három ókereszténybazilika is a 4. században, a hozzájuk tartozókolostorokkal, amiket szintén sokáig használtak.
A honfoglalás idején az itt élő lakosság a keresztény hit valamelyik változatát vallotta. Abelvárosi plébániatemplom maMagyarország egyetlen olyan temploma, amit a 4. századtól mostanáig folyamatosan a keresztény egyház használt.[2] Így érthető, haSzent István koronázása után az ország központját ebben a térségben (Esztergom-Budapest-Székesfehérvár) jelölte ki, és aRex Pannoniae címet is használta.
Aquincum feltárása Magyarország legnagyobb régészeti vállalkozásának tekinthető, 2004-ig összesen 742 ásatást végeztek itt.[8] 23 régészeti romcsoport park látható Budapesten, ezek feltárása és bemutatása néha nehézségekbe ütközik. A két legjelentősebb bemutató terület a Táborvárosi Múzeum és az Aquincumi Múzeum.
| Bővebben:Aquincum feltárása |
| Bővebben:Aquincumi Múzeum |
1950-ben épületek alapozása során kerültek elő a táborváros romjai. A Pacsirtamező utca 63. alatt létesült aTáborvárosi Múzeum, egy vendégfogadó romjain. Jelentősek a fennmaradt falfestmények.
Az Aquincumi Múzeumot az egykori polgárváros romjai veszik körül aSzentendrei út mindkét oldalán. Az 1879-ben kezdődött ásatásokatTorma Károly vezette. A romkertben jól kivehetőek az egykori város különböző épületei, így a piac, aMithrász-szentély, a nagyközfürdő és afórum. A fedett részen falfestmények, sírkövek, szobrok láthatók, az állandó kiállításon pedig többek között a228-ból származó víziorgona rekonstruált, ma is megszólaltatható példánya.
