Ez a lap egy ellenőrzött változata
Azaqua vitae (szó szerint: „az élet vize”) a középkorban különböző gyógyszerészeti célúégetett szeszek megnevezése volt, de ritkábban alkoholmentes gyógyszereket is neveztek így. A középkoriaqua vitae-k két csoportba sorolhatóak: így neveztek egyrészt minden gyógynövényekkel együtt lepárolt alkoholt, másrészt pedig a tisztára finomított alkoholt, melyet gyakranquinta essentia (az ötödik elem) vagyaqua vitae rectificata néven különböztettek meg. Az égetett szeszt a középkori orvosok kiváló gyógyszernek tartották, főleg tisztára finomított formájában.
Később, az élvezeti szeszfogyasztás szélesebb körű elterjedésével azaqua vitae az égetett szeszek általános elnevezése lett, és különböző formákban a mai nyelvekben is megjelenik az égetett szesz szinonimájaként vagy 1-1 italfajta neveként.
Azaqua vitae szó szerint „az élet vizét” jelenti.Az élet vize a különböző kultúrákban eredetileg mitológiai, vallási, illetve filozófiai-alkímiai fogalmakat takart, melyek akár évezredekkel megelőzték a desztillált alkohol (tehát az alkohol mint ismert anyag) megjelenését. Az élet vize mint fogalom már azi. e. 2. évezred elején megjelentInnin alvilágjárásában, de szerepel azÚjszövetségben is.[1]
Az alkoholnak kezdetben, a 12–14 században sokféle nevet adtak az európai tudományban. Ezek eredendően nem alkoholt, hanem többségükben filozófiai-alkímiai koncepciókat jelöltek, melyeket az alkoholban véltek felismerni, így ezek kölcsönözték az alkohol legkorábbi neveit. Ezek voltak többek közt:âme du vin, eau flagrante, eau permanente, eau éternelle, mercure végétale, air animal, lumière des mercures, prime essence, esprit subtil, esprit de vin, eau-de-vie, aqua vitis, aqua vini, menstruum vegetabilis, lucerna coelica, anima coelica, spiritus vivus, stelle Diana, sanguis menstrualis, urina sublimata ésmercurius vegetabilis a vino rubeo vel albo.[2] A fenti fogalmak mellett a megfelelő tisztaságú alkoholt az élet vizével is azonosították.
Azaqua a középkori tudományban a vizet mintfilozófiai elemet jelentette, így a vegyészeti gyakorlatban mindenféle lepárlással előállított, vagy más párlatszerű, vízszerű folyadékokat jelölt. Például:aqua fortis („erős víz” – salétromsav),aqua regia (királyvíz),aqua ardens („égő víz”: alkohol). Azaqua vitae kifejezés első említése a kora 15. századból származik[3]
A 11-12. században megjelent desztillált alkohol neve eredetilegaqua ardens („égő víz” vagy „égő párlat”) volt.[4] Ez a név onnan származik, hogy abor melegítésekor annak felszínén „megjelenő” alkoholról már az ókorban is tudták, hogy gyúlékony, később pedig aborpárlat alkoholtartalmát az alapján tudták azonosítani, ha az (a borral ellentétben) melegítés nélkül is meggyújtható volt, azaz legalább 65% alkoholt tartalmazott. (A középkor uralkodó elmélete úgy tartotta, hogy az alkohol nem a bor egyik összetevője, hanem melegítés hatására keletkezik a borban.)
A 13. században Taddeo Alderotti fejlesztette ki az első olyan vízhűtéses lepárlót, amelyből már elég kevés szeszpára szökött el ahhoz, hogy többszöri, sőt, szinte tetszőleges számú újrafinomítást lehetett végezni vele.[5] Az így nyert rektifikált alkoholt elsők közt Jean de Roquetaillade[m 1] írta lequintae essentiae (az ötödik elem) néven, tartósító és gyógyító hatásaiért magasztalva. Az ötödik elem elmélete nem kizárólag az alkoholra vonatkozott; többszörös lepárlás által más anyagok éterikus lényegét is kinyerhetőnek tartották, innen ered a kvintesszencia szavunk mai jelentése.[6]
A desztillált alkoholt nemcsak a gyógynövényes desztillátumok legjobb alapanyagaként ismerték, hanem sok orvos önmagában is felírta, például Thaddeus Florentinus, Vitalis de Furno,[m 2] Arnaldus de Villa Nova[m 3] ésRamon Llull. Egy 15. századi, az alkohol alkalmazási területeit tárgyaló francia kézirat például kizárólag gyógyászati alkalmazásait ismeri az alkoholnak.[2] A 15. századtól kezdve a különböző porok, szirupok, főzetek helyett egyre inkább a desztillált készítményekben bíztak a gyógyszerészek. E szemlélet kezdetben főleg astrasbourgi orvosok közt volt jellemző, általános elterjedésében pedigHieronymus Brunschwig művei játszottak fontos szerepet.[7]
Mivel nem tudták, hogy már az erjesztett italok is alkoholt tartalmaznak, a mértékkel fogyasztott égetett szeszt olyan gyógyító és erősítő hatásokkal ruházták fel, melyekkel a bort és asört nem. Egy 1484-es kiadvány szerzője szerint „aki minden reggel fél kanál borpárlatot iszik, sosem lesz beteg”, illetve „ha valaki haldoklik, és egy kis borpárlatot öntenek a szájába, halála előtt beszélni fog”.[8] A desztillált alkohol és az erjesztett italok éles megkülönböztetését jól illusztrálja egy 16. századi holland kézikönyv, mely naponta hat-hét csepp égetett szeszt ajánl egy kanál borhoz keverve, mert így „megszabadítja az öt emberi érzéket a melankóliától és minden tisztátlanságtól”.[9] Számtalan 16. századi kiadvány hangoztatta az alkohol jótékony hatásait, és – mai normák szerint – gyakran mértéktelen fogyasztásra is buzdítottak. Még a 17. századi orvosok is ajánlották az időnkénti lerészegedést, és aPárizsi Egyetem esszédíját háromszor is olyan esszé nyerte el a század során, mely legalább havi két lerészegedést ajánlott „a gyomornedvek erősítése érdekében”.[10] Azaqua vitae és azaqua ardens nevek még a 17. században is használatban maradtak. Ekkor már használták az alkohol szót is ebben az értelemben, de annak elsődleges jelentése még a 18. században is finom por volt.[11]
A gyógynövényes aqua vitae-k voltak a moderntinktúrák elődei, ám ezek még nem egyszerűen áztatással készültek, hanem a gyógyfüveket minden esetben lepárolták az alkohollal együtt. A legkorábbi változatokat gyógyfüves borokból desztillálták, később már eleve finomított alkoholt főztek le újra a gyógynövényekkel. Az ötödik elem elmélete a gyógynövényekre is vonatkozott: lepárlás nélkül nem tartották igazán hatékonynak a növényi gyógyszert.[12] (Ezzel szemben az élvezeti célra készült, önálló italként fogyasztottlikőrök gyártásakor mindig is jellemző volt az egyszerű áztatás.)[13]
A 13. századbanErzsébet királyné a köszvényétrozmaringgal lepárolt borszesszel kezelte, melyet külsőleg és (ételhez vagy italhoz keverve) belsőleg is alkalmazott. Ez a gyógykészítmény legkorábbanArnaldus de Villanovakatalán orvos könyvében jelent meg, de később nemzetközileg isAqua Hungarica,Aqua Reginae Hungariae vagyEau de le Reine d'Hongrie néven vált ismertté.[14][15]
Azaqua vitae hatásai:
Azaqua ardens és azaqua előtag hatásai: