Ennek a lapnak a címében vagy szövegében azarab nevek nem a magyar nyelvű Wikipédiában irányelvként elfogadottmagyaros átírás szerint szerepelnek, át kellene javítani őket.
Muhammad Anvar asz-Szádát Muḥammad Anwar as-Sādāt محمد أنور السادات
Muhammad Anvar asz-Szádát (arabul: محمد أنور السادات), közismertebb, bár helytelen változatban:Anvar Szadat (Mit Abu I-Kóm,1918.december 25. – Kairó,1981.október 6.), egyiptomi politikus, katonatiszt, Egyiptom harmadik elnöke 1970-től 1981-es meggyilkolásáig. Oszlopos tagja volt annak aSzabad Tisztek Mozgalmának, amely az 1952-es forradalomban megbuktatta az egyiptomi királyt, majd eltörölte a monarchiát és véglegesen felszámolta a brit befolyást, valamint közeli bizalmasaGamal Abden-Nasszernek, a huszadik század legjelentősebb arab politikusának, akit az elnöki poszton követett.
Tizenegy éves elnöksége alatt sokat változtatott Egyiptom politikáján, többek között visszaállította a többpártrendszert és engedélyezte a külföldi magánbefektetéseket. Ajom kippuri háborúban betöltött szerepe hőssé tette Egyiptomban, rövid időre pedig azarab világban is.
Izrael elismeréséért és aCamp David-i egyezmény aláírásáért megkapta aNobel-békedíjat, de ezek ugyanakkor népszerűtlenné tették sok arab szemében (következményként Egyiptom tagságát azArab Ligában egy időre felfüggesztették). Szadat egyik merénylője,Haled el-Iszlámbúli elmondása szerint tettük hátterében főként az egyiptomi–izraeli békeszerződés állt.
Apja, a Mit Abu l-Kómban élő Muhammad Muhammad asz-Szádáti elemi iskolát végzett, és tolmácsi feladatokat ellátó altisztként aNílus-deltában kutató brit orvosi alakulathoz csatlakozott. Első feleségét még lakhelyén vette el, de róla semmit sem tudunk; második felesége, a későbbi elnök anyja egy felszabadított afrikai rabszolga lánya volt, akitől örökölte sötét bőrszínét. Miután Szádátí alakulatát áthelyezték az akkor közös angol-egyiptomi ellenőrzés alatt álló Szudánba, ő feleségével együtt a katonákkal tartott. Kiküldetése alatt négy gyermekük született, akiket anyjuk hazautazott megszülni, majd az energikus nagymamára bízta őket elválasztásuk után, és visszatért a családfőhöz. Anvar volt a frigy második gyümölcse; nevét azifjútörökEnver pasáról kapta (hasonlóan aTalát pasáról elnevezett bátyjához, illetve aMustafa Kemal Atatürk után elnevezett öccséhez).
Anvar, aki egészen az 1952-es forradalomig apjaasz-Szádátí nevét használta, helyben tanult meg írni-olvasni, majd egy évet a közelikopt keresztény iskolában töltött, aholmuszlim létére jobb híján egy ideig a padot koptatta.
Későbbi visszaemlékezéseiben kitüntetett szerep jut az első hét évnek. A felhőtlen, gondtalan, egyszerű élet, a sokat hangsúlyozottfellah-közeg sokszor indította nosztalgiára elnökként. Építtetett is egy rezidenciát szülőfalujában, ahol tartózkodva egyszerű köpenyt viselt, és sokat meditált – eközben tanulságos szavakkal fordult népéhez a rádión keresztül. Memoárjaiban kiemelt szerep jut a faluban igen tekintélyes nagyanyjának, akinek politikai szerep is jutott: annak idején abritek ellen lázadóAhmed Orabi munkatársaként dolgozó nagybátyja nevelte fel, és sokat mesélt a felkelésről, illetve a környékbeli „mártírokról” (például egy bizonyos Zahránról, akit a britek felakasztottak). Ebben az időben ugyanis Egyiptom gyakorlatilagNagy-Britanniagyarmata volt, amit Szadat – gyermekkori előzmények alapján is – felnőve hevesen ellenzett.
A családfőt 1925-ben Kairóba helyezték át, és az idősebb Szádátí ezúttal családját is magával vitte. Itt hamarosan két újabb feleséget is szerzett magának, és gyermekei száma 13-ra emelkedett. A családi hierarchiában Anvar fekete bőrű anyja és gyermekei a legalsó helyet foglalták el, ami mély nyomokat hagyott a későbbi elnökben. Hiányzott a barátságos falusi légkör, ahol egy kissé fel is néztek az „effendi családjára”. Ráadásul a kairói tanulmányok már nem mentek olyan fényesen, mint a falusi elemi iskolában: Anvar a középiskolát három tanintézmény között oda- és visszairatkozva tudta befejezni. Ettől kezdve egyre inkább az önképzés híve lett, és valóban sokat is olvasott. Később – propagandisztikus okokból is – sokszor kifejezte bizalmatlanságát azértelmiséggel kapcsolatban, mint a „nép egyszerű fia”.
A kamasz és ifjú Szádátíban mindinkább elmélyült a britellenes érzület, bár Egyiptom függetlenségének eszméjén kívül nem volt szilárdideológiai háttere: egyaránt méltányoltaMahátma Gandhi,Kemal Atatürk,Adolf Hitler és aMuszlim Testvériség tevékenységét, és később sem válogatta meg, hogy kikkel szervezkedjen. Számos tüntetésen vett részt, és különféle demonstrációs módszerekkel próbálkozott (14 évesen például az Egyiptomban járó Gandhit kezdte utánozni).
A fordulópontot az jelentette a fiatalember életében, hogy altisztképző akadémiát nyitottak, ahova az alsóbb néprétegek fiai is bekerülhettek, ugyanis a britek érdeke az volt, hogy aBirodalom számára minél nagyobb létszámú és modernebb egyiptomi sereg álljon rendelkezésre. Szádátí protekcióval került be. A másfél évnyi képzés után hadnagyi rangban kezdett szolgálni Dél-EgyiptomMankabád városában, ahol több, hasonlóan britellenes, fiatal tiszttársával (köztük a karizmatikusGamal Abden-Nasszerrel) együtt üres óráikban apolitikai helyzetről vitatkoztak, és megvetették a későbbiSzabad Tisztek Mozgalmának alapját. (Minden valószínűség szerint Nasszer volt a főszervező, bár későbbi életrajzában Szadat magát tüntette fel afféle ideológiai mérvadóként.)
Az ezt követő években a tettvágytól égő Szadatot megkereste a világotiszlám fundamentalista módon átalakítani kívánóMuszlim Testvériség, egyenesenHaszan el-Banna kereste fel. A vallásos, fiatal tisztet nem szervezték be, bár lelkesedett a mozgalom céljaiért. A kísérletnek az vetett véget, hogy Szadatot – valószínűleg tudva a találkozókról – áthelyeztékMarsza Matrúhba, aFöldközi-tenger partjára. A közben kitörtII. világháborúban hamarosan megnyílt azafrikai hadszíntér, és azErwin Rommel vezetteNémet Afrika-hadtest diadalmas előrenyomulásán felbuzdulva Szadat kémtevékenységbe kezdett. Dilettáns intézkedései és nevetséges szervezkedései azonban semmiféle eredményt nem hoztak, de1942-ben bebörtönözték. Mivel azonban egy ideje a királyititkosszolgálat, azEgyiptomi Vasgárda is kapcsolatot tartott vele, nem túlzottan súlyos körülmények közé került, mint az később részletekben publikált börtönnaplójából kiderül. Az igencsak laza fogságból, ahol többek között színdarabot írt és rendezett, illetve megtanultnémetül (amiértHenry Kissinger később elismerőleg szólt róla),1944-ben kétszer is kiszökött: először demonstratív céllal, miután önként visszatért a fogdába, másodszor pedig azéhségsztrájk miatt a kórházba szállították, ekkor szökött meg végleg.1945-ig, amíg fel nem oldották a statáriumot, illegalitásban élt Háddzs Muhammad néven, szakállt növesztve.
A háború végeztével Szadat ismét visszakerült a föld alatti szervezetek, iszlamista, britellenes és forradalmár csoportok szövevényébe.1946-ban ismét börtönbe került britbarát politikusok elleni merényletekben való részvételért (ő leginkább felbujtóként, tervezőként vett ezekben részt).1949-ben, szabadulása évében elvált első asszonyától, Ikbál Mádítól, akitől három lánya született, és feleségül vette élete párját, amáltai származású, de magát angolnak vallóDzsíhánt, akitől három lánya és egy fia született.
Ebben az időben különféle vállalkozásokba fogott, de üzlettársai rendszerint kijátszották. Végül kérte visszavételét a seregbe, amit vasgárdista kapcsolatai el is intéztek számára, és aSínai-félszigetre helyezték. Eközben Nasszer már komoly szervezkedést hajtott végre, és javaslatára aSzabad Tisztek Mozgalma befogadta az egyébként megbízhatatlannak tartott, de az udvarhoz fűződő kapcsolatai miatt értékes Szadatot.
1952.július 23-án a Szabad Tisztekátvették a hatalmat, amiről Szadat – akit Kairóba hívtak, de nem találkozott senkivel, ezért családjával moziba ment – gyakorlatilag lemaradt. Saját emberei majdnem letartóztatták, mert még a jelszót sem tudta, de végül rábízták a hatalomátvétel rádión keresztül történő bejelentését.Fárúk egyiptomi király alexandriai búcsúztatásán is jelen volt, ahol elájult.
Szadat, bár a Mozgalom végrehajtó tanácsában tag volt, semmiféle hatalommal nem rendelkezett az Egyiptomi Köztársaságban. Jelentéktelen propagandaszerepeket és kulturális funkciókat kapott (ő lett az egyik új kormánylap, azal-Gumhúrija(A Köztársaság) szerkesztője), és mindenben támogatta Nasszert, aki a „Bik-Bik basi” (Igen-igen ezredes) gúnynevet ragasztotta rá. Szadat stratégiája mégis bevált, ugyanis az1960-as évek második felére Nasszer barátjává nőtte ki magát.
1959-ben az egyiptomi képviselőház elnöke lett. Szadatnak nagy szerepe volt abban, hogy Nasszer nagy erőkkel avatkozott be ajemeni polgárháborúba, amely vállalkozás végül pénzpocsékolásnak bizonyult.1969-ben a megromlott egészségű Nasszer váratlanul kinevezte alelnökévérabati útja előtt, ám baklövései miatt (egy zsarolással fűszerezett gyanús ingatlanügylet és a Nasszer által elfogadottRogers-terv elutasítása) közelgett bukásának ideje. Ebben Nasszer halála (szeptember 28.) akadályozta meg.
Szadat ügyvezető elnök lett,október 15-én pedig megválasztották az elhunyt politikus utódjának. Helyzetére és ismertségére jellemző, hogy aCIA szakértői nem egészen hat hónapot adtak neki, míg egy erősebb vezető megdönti a hatalmát.
Szadat elnök elnöksége kezdetén mindent megtett a nasszeri tömegpárt, az Arab Szocialista Unió soraiban támogatást kereső voltminiszterelnök,Ali Szabri és többi potenciális ellenfele ellen.1971 májusában titokban még azt is felajánlotta a térségben tartózkodóamerikai külügyminiszternek, William Rogersnek, hogy hátat fordít aszovjeteknek, akik ellenfelei mögé álltak. Az amerikai külügy nem tudta mire vélni a felajánlást, mivel nem voltak információi arról, hogy mire számíthat az ismeretlen Szadattól.
Az elnök végül megőrizte és megerősítette hatalmát. Az 1970-ben politikailag aktív 26 Szabad Tiszt közül csupán 8 került az új elitbe, sokan elhallgattak, néhányan pedig Szadat ellenzékének vezetői lettek (így Hálid Muhji ad-Dín a baloldalon, Kamál ad-Dín Huszejn pedig anacionalistáknál). Ez azzal is együtt járt, hogy a katonai elem is visszaszorult a vezető körökben. Természetesen továbbra is voltak ős-szadatista tisztek:Hoszni Mubárak alelnök, Ahmed Iszmáíl Ali, Abd al-Gáni al-Gamaszi és Kamál Haszan Ali, de sokkal nagyobb súlyt kapott atechnokrata nagypolgári elem: Abd al-Azíz Hidzsázi, Mamdúh Szalím és Musztafa Halíl miniszterelnökök, Iszmáíl Fahmi külügyminiszter, Abd al-Munim Ajszúni miniszterelnökhelyettes, Ahmad Izz ad-Dín Hilál olajügyi miniszter és Ahmad Szultán hadügyminiszter mind-mind nagy hatalommal bírtak. Még ezen a belső körön belül is volt azonban egy csoport, az agrár- és ipari elit, akik talán a legközelebb álltak Szadathoz. Legjelentősebb képviselőik a multimilliomos iparmágnás Oszmán Ahmed Oszmán és a nagybirtokos Szajjid Marei voltak. Mindketten összeházasították egy-egy fiukat Szadat egy-egy lányával, így gyakorlatilag az elnök családjának tagjai lettek. Oszmán egy ideig az újjáépítési miniszteri posztot töltötte be, és hozzátartozóit is jövedelmező pozíciókba juttatta, Szajjid pedig több alkalommal vezette az elnök pártját.
Bár megválasztásáig elődje politikájának egyik legfőbb támogatója volt, kormányzása alatt meglepően független irányvonalat képviselt. Nasszer korábban elsősorban saját karizmájának köszönhette hatalmát és népszerűségét amellett, hogy az ellenzékét szoros ellenőrzés alatt tartotta, és több politikai vetélytársát bebörtönözte. A kevésbé karizmatikus Szadat változtatott ezen: bár maga is több alkalommal letartóztattatta politikai ellenfeleit, nagylelkűségét kimutatva sokakat szabadon engedett. Bár személyesen felügyelte rengeteg lehallgatási anyag és titkos rendőrségi akta színpadias elégetését, a megfigyelések tovább folytatódtak. Propagandistaként eltöltött évei során mindenesetre jól megtanulta, hogy a szimbolikus politika milyen fontos.
A szovjetektől való elhidegüléssel (ld. lejjebb) párhuzamosan szakított a korábbi merev,szocializmustól átvettszekularizmussal, magát hívőmuszlimként tüntette fel. Valószínűleg Szajjid javaslatára engedélyezte a pártok működését és enyhített acenzúrán. Agazdaságot igyekezett külső befektetésekkel megerősíteni (az1974-ben meghirdetett ún.infitáh – nyitottság), egyúttal megrendítette a politikaioligarchia hatalmi bázisát. Elsősorban aPerzsa-öböl mentikőolajtermelő államokból érkezett a beáramlótőke. Megerősödtek a közép- és felsőbb rétegek, a jelentkezőinfláció azonban a szegényebb tömegeknek jelentős nehézségeket okozott.
Egyiptom már régóta aNemzetközi Valutaalap nyomása alatt állt, hogy csökkentse a pénzügyi tartalékokat felemésztő élelmiszertámogatásokat. Szadat ügyes húzással nem fokozatosan vitette le a támogatás mértékét, hanem1977-ben egyetlen nap alatt szüntette meg a rendszert. Emiatt napokon belül duplájára emelkedtek az élelmiszerárak, ez ún. élelmiszer-lázadásokat eredményezett. Az IMF ennek hatására kénytelen volt visszakozni és átütemezni Egyiptom kölcsöneit, az USA pedig növelte azafrikai országnak juttatott segélyeket. Ezek után az élelmiszer-támogatások rendszerét azonnal visszaállították.
Mivel aSzovjetunió nem teljesítette a gazdasági és katonai segítségre irányuló kéréseket, Szadat1972-ben hazaküldött 20 000szovjet katonát (5000 tanácsadót és 15 000 légierő-alkalmazottat). AzEgyesült Államokkal ezzel szemben kezdettől fogva igyekezett jó kapcsolatokat kiépíteni, és amelyik elnökkel csak tárgyalt, azzal személyesen is jó viszonyba került – ígyNixonnal,Forddal,Carterrel ésReagannel is.Henry Kissinger erre így emlékezett vissza:
„Nixont nagy államférfiként, Fordot a jóakarat élő megtestesüléseként, Cartert a világ számára éppcsak hogy nem túlzottan is jó misszionáriusként, Reagant pedig egy népi forradalom jóakaratú vezéreként kezelte, ügyesen rátapintva mindegyikük énképére, és elnyerve mindegyikük bizalmát.”
Ezzel párhuzamosan azonban nem adta fel a korábbiközel-keleti hatalmi ambíciókat:1973-ban egyik főszervezője volt azIzrael ellenijom kippuri háborúnak, melynek keretébenSzíria és Egyiptom egyszerre rohanta le a zsidó államot. A várt sikereket ugyan nem érte el – aSzuezi-csatorna és aSínai-félsziget nem került egyiptomi kézbe –, de bebizonyosodott, hogy azarab államok már fel tudják venni a versenyt azEgyesült Államokhoz segítségért folyamodni kénytelenzsidó állam haderejével. A hadjárat végül azzal ért véget, hogy mind az USA, mind a Szovjetunió közbeavatkozott a hatalmi egyensúly megőrzéséért.
A fegyverszünetetHenry Kissinger, az amerikai külügyminiszter hozta tető alá. Szadat meggyőződött róla, hogy Egyiptom érdekeit jobban szolgálja, haMoszkva helyettWashington pártjára áll:1976-ban felbontotta a szovjet-egyiptomi barátsági szerződést.
Szadat csillaga az arab világban mindaddig folyamatosan emelkedett, míg mindenki hatalmas meglepetésére1977.november 19-20. között Izraelbe utazott, tárgyaltMenáhém Begín elnökkel és beszédet mondott aKnesszetben. Ezzel Egyiptom – az arab államok közül elsőként – elismerteIzraelt. Szadat elsősorban a háborúskodás miatt jelentkező gazdasági problémák miatt kényszerült kiegyezni. A tárgyalások eredményeként1978.szeptember 17-énJimmy Carteramerikai elnök védnöksége alatt megszületett az előzetes békeszerződés, a híresCamp David-i egyezmény, majd1979.március 26-án a békekötés is megtörtént. Ez a béke fejében kötelezte az izraelieket arra, hogy visszaadják azEgyiptomtól elhódított területeket (aSínai-félszigetet), és biztosítsák a függetlenpalesztin állam létrejöttének feltételeit azzal, hogy nem létesítenek újabb zsidó telepeket a palesztinlakta területeken.
Szadat a nyugati közvélemény szemében egyre népszerűbb lett –1977-ben aTime magazinaz év emberének választotta, és1978-ban Beginnel együtt megkapta aNobel-békedíjat – az arab világ viszont mindinkább elhatárolódott tőle, és Egyiptomban is jelentősiszlámista ellenzéke akadt. AzArab Liga székhelyét Kairóból áthelyeztékTuniszba, Egyiptom tagságát felfüggesztették, és több tagország szigorított az addigi gazdasági ésdiplomáciai kapcsolatokon.
Szadat a belső kritikákra azzal válaszolt, hogy szigorított a rendszerén. Megerősödött a cenzúra, a politikai ellenfeleket pedig bebörtönözték. Ezzel párhuzamosan az egyes intézkedésekkel kapcsolatban népszavazásokat tartottak, melyeken rendszerint 99% körül mozgott Szadat támogatottsága (így például 1979 májusában az egyiptomiak 99,9%-a elfogadta a békét Izraellel). Mindazonáltal1980 tavaszán ellenzéke megvádolta azzal, hogy a saját alkotmányának sem felel meg. A manifesztum kijelentette, hogy „a mód, ahogy Egyiptomot kormányozzák, nem valamely specifikus kormányzati formán alapszik. Ugyan nem diktatúra, nem nácizmus vagy fasizmus, de demokrácia és áldemokrácia sem.”Szadat1981 szeptemberében elrendelte elnöksége legnagyobb hajtóvadászatának megindítását ellenfelei ellen. A hivatalos adatok szerint mintegy 1600 ellenzékit börtönöztek be, többek között diákokat is. Alig egy hónappal ezután (1981.október 6.) Szadatot meggyilkolta azEgyiptomi Iszlám Dzsihád nevű iszlámista szervezet.
A merényletre egy, a jom kippuri háború emlékére tartott díszfelvonulás alkalmával került sor. Az egyiptomi elnököt négyszeres biztonsági intézkedések védték, és a felvonuláson részt vevő katonáknál nem lehetett lőszer – csakhogy az ezért felelős tisztek éppenmekkai zarándoklatukon voltak. A tömeg felett elszállt egyMirage-vadászgépraj, ami elterelte a figyelmet, ekkor egy csapatszállító állt meg az elnöki lelátó előtt. A kiszállóHaled el-Iszlámbúli hadnagy szalutált, Szadat pedig felállt, hogy fogadja a tisztelgést. Ekkor el-Iszlámbúli hadnagy három gránátot dobott Szadat felé, melyek közül csak a harmadik robbant fel, majd a hadnagy vezette fegyveresek lövéseket adtak le az elnökre, aki azonnal életét vesztette.
A magas rangú nézők pánikszerű menekülése közben és a kialakuló tűzharcban tizenegyen meghaltak – köztük akubai nagykövet és egyortodox pap – és huszonnyolcan megsérültek, így példáulHoszni Mubárak alelnök,Butrosz Butrosz-Gáli külügyminiszter, későbbiENSZ-főtitkár,James Tullyír védelmi miniszter, valamint további diplomaták és tisztviselők. Az összeesküvőket bíróság elé állították, és1982 áprilisában kettejüket sortűz, hármójukat pedig kötél által kivégezték.
Szadat utódja1975-ben kinevezett alelnöke,Hoszni Mubárak lett. Temetésén nagyszámú nyugati politikus jelent meg, többek között három volt amerikai elnök és a hatalmon lévő Reagan, míg az Arab Liga tagjai közül csupánSzudán államfője, valamintOmán ésSzomália képviselői tisztelték meg látogatásukkal. A nép körében sem kezdődött a Nasszer halálát követőhöz hasonló nemzeti gyász.
Az egyiptomi elnököt a muszlim világ nagyon sokáig negatív történelmi szereplőnek tartotta, és ez csak azöbölháború idején kezdett változni, amikor sokan rájöttek, hogy a nyugati orientáció milyen előnyöket rejt magában.
Szadat-emlékmű, Kairó
1983-banSadat címmel amerikai sorozat készült a politikus életérőlLouis Gossett Jr. főszereplésével. Az egyiptomi kormány, amit a feketék gyakran afrofóbnak tartanak, betiltotta a filmet, tiltakozva az ellen, hogy egy néger játssza el az elnök szerepét.2001-ben született meg az első arabfilm SzadatrólSzadat napjai címmel. A film nagy sikert aratott az országban, és a címszereplőAhmed Zaki legnagyobb szerepének tekintették.
Henry Kissinger: Anvar Szádát – A meghaladás stratégiája. In Henry Kissinger:Az állam vezetéséről: Hat politikai stratégia a XX. századból. Budapest: MCC Press. 2023.ISBN 978-963-644-000-8
.svg)
.svg)
.svg)
.svg)
.svg)
.svg)
.svg)
.svg)
.svg)
.svg)
.svg)
.svg)
.svg)
%2c_Flag_of_Syria_(1980%25E2%2580%25932024).svg)
.svg)
.svg)
.svg)
.svg)
_(1960%25E2%2580%25931963).svg)
.svg)
