Ez a lap egy ellenőrzött változata
Azantimilitarizmus a katonai intézmények ellen és a katonaság megszüntetéséért küzdő irányzat. Az irányzat követőitantimilitaristáknak nevezzük. Az első jelentősebb antimilitarista mozgalmak az első világháborút megelőzően jöttek létre. Részt vettek benneszociáldemokraták,anarchisták,anarchoszindikalisták. Az antimilitaristák főbb fegyvere azelső világháború alatt a szabotázs, illetve tömegtüntetés volt. Mivel a szociáldemokrata pártok a háború pártjára álltak, az antimilitarizmus képviselése a bolsevikok, néhány országban pedig a szociáldemokrata pártok baloldali ellenzékének feladata lett.Martin Ceadel rámutat, hogy az antimilitarizmus időnként azonos apacifizmussal, azaz általánosan ellenzi a háborút, de a békét - ha szükséges - erővel teremti meg.
Míg az antimilitarista ideológia jellemzően baloldali, mégis tartalmazkapitalistalibertariánus elemeket.
A francia antimilitarizmus egyik kiemelkedő alakja a publicistaGustave Hervé volt. Az általa létrehozott hetilapban aLa Guerre socialeban megpróbált hangot adni nézeteinek, ezenfelül szórólapokkal és a hadsereg ellen izgató plakátokkal hívta fel az ország polgárainak figyelmét.
Azelső világháború idején Magyarországon antimilitarista álláspontot képviseltek az ún.forradalmi szocialisták. Ide tartozott például az egyetemi diákokból állóGalilei Kör egy csoportja (Duczyńska Ilona,Sugár Tivadar stb.), amely kezdetbenKelen Jolán vezetésével, röplapokon szólította fel a lakosságot a háború ellenzésére; de ilyen antimilitarista eszméket vallottak aMosolygó Antal által irányítottszindikalista munkások "antiimperialista" csoportjai is.
Az ún.Galilei-perben az egyetemi kör vezetőit letartóztatták. EzutánKorvin Ottó lett a mozgalom vezetője. Elszánt antimilitaristákként jelentős szerepet játszottak azőszirózsás forradalom véghezvitelében. Tagjaik közül többen bekapcsolódtak aMagyar Tanácsköztársaság munkájába, majd az illegáliskommunista mozgalomba.
Az korabeli értelmiség egy része is figyelte és segítette az antimilitaristák szellemi munkáját.Szabó Ervin vezetői szerephez jutott és részt vett a háború ellenes röpcédulák írásában is. Lakásán gyakran tartottak a körök vezetői tanácskozásokat.Ignotus aNyugat című irodalmi folyóiratban többször hangot adott háborúellenességének, deAdy Endre is foglalkozott prózai műveiben itthoni és a francia antimilitarizmussal egyaránt.