Ez a második legnagyobb portugál nyelvű ország területét és lakosságát tekintve. Az egykori gyarmat 1975-ben nyerte el a függetlenségét. Még abban az évben véres polgárháborúba süllyedt, amely 2002-ben ért véget.
Hatalmas ásványkincsekkel és kőolajtartalékokkal rendelkezik, és gazdasága a polgárháború vége óta a világ leggyorsabban növekvő gazdaságai közé tartozik. A legtöbb lakos életszínvonala viszont továbbra is alacsony, a várható élettartam a legalacsonyabbak között van a világon, míg acsecsemőhalandóság a legmagasabbak között van.[7]
Az 1650 km hosszúatlanti-óceáni partvidéket 20–160 km széles síkság szegélyezi, amelynek éghajlata aBenguela-áramlatnak köszönhetően száraz.
A parttól távolabb, északon több lépcsőben, délen meredeken emelkedik ki az ország nagy részét elfoglaló Lunda-fennsík 1500–2000 m magas pereme. A fennsík északon dús szavanna, délen száraz pusztaság. Központi része aBié-felföld (Môco-hegy 2620 m). A fennsík keleti irányban ereszkedik aKongó-medence felé.
Angola legnagyobb részén egyetlen esős évszak van, ez októbertől májusig tart. Az évi csapadék mennyisége 1000–1500 mm. A fennsíkon enyhe az éghajlat az 1700 m-rel a tengerszint felett fekvő Huambóban 20 °C a januári és 16 °C a júliusi középhőmérséklet. A parti síkság éghajlatát a hideg Benguela-áralmás befolyásolja. Luandától délre végig sivatag húzódik. Luandában a januári középhőmérséklet 25 °C a júliusi pedig 21 °C. A csapadék mennyisége 300 mm.
Az ország délkeleti része sivatagszerű, középső és északi részében tüskés és szárazszavanna, egészen északon (elsősorban Cabindában) trópusi esőerdő található.
A nemzeti parkok többségét már a gyarmati időkben létrehozták. Az eredetileg igen gazdag állat- és növényvilágot súlyosan károsította a polgárháború. A kiszolgáló létesítményeket lerombolták, az őrség elmenekült, senki sem vetett gátat az orvvadászatnak.
A terület legrégebbi népei akhoiszán vadászó-gyűjtögető népek. Őket nagyrésztbantuk váltották fel a bantu vándorlás során. Kisebb khoiszán csoportok Angola déli részén napjainkig fennmaradtak .
A ma Angolának ismert területen azeurópaiak a15. század végén jelentek meg.1483-ban aportugálok támaszpontot létesítettek aKongó folyón, amelynek környékén aKongó, aNdongo és aLunda-birodalmak terültek el. A Kongó birodalom a maiGabonig terjedt ki északon és aKwanza folyóig délen. A portugálok1575-ben megalapítottákCabinda gyarmatot arabszolga-kereskedelem bázisául. A rabszolgaság Afrikában az atlanti rabszolga-kereskedelem megindulása előtt is létezett. Az afrikai rabszolga-kereskedők nagyszámú rabszolgát adtak el az európaiaknak és afrikai ügynökeiknek. A portugálok fokozatosan terjesztették ki ellenőrzésüket a parti sávra a 16. században szerződések és háborúk sorával, és létrehozták Angolát. A hollandok 1641-ben rövid időre elfoglaltákLuandát.
1648-ban Portugália visszaszerezte Luandát és megkezdte az elvesztett területek visszahódítását, 1650-re helyreállította a holland megszállás előtti angolai birtokait. 1649-től szerződés szabályozta a kapcsolatokat Kongóval, és 1656-tól a matambai Njinga királyságával, valamint Ndongóval. Pungo Andongo meghódítása 1671-ben volt az utolsó nagyobb portugál terjeszkedés. Kongó 1670-es és Matamba 1681-es megrohanása nem sikerült. Később Portugália kiterjesztetteBenguela mögöttes területeit a 18. században és megkezdte más területek megszállását a 19. század közepén. 1951-ben Angolát tengerentúli tartománynak nyilvánították és úgy nevezték: Portugál Nyugat-Afrika. A portugálok közel ötszáz évig voltak jelen Angolában. Az ottani lakosság kezdeti reakciója a függetlenségi felhívásokra vegyes volt.
A gyarmattartó Portugália kormányát baloldali irányultságúkatonai puccs döntötte meg. Anacionalista pártok1975 januárjában tárgyalásokat kezdeményeztek a függetlenség kérdéséről. Megegyeztek a portugál kormánnyal és 1975 novemberében kikiáltották a függetlenséget. A főváros és az ország névleges kormánya azAngola Felszabadításának Népi Mozgalma (MPLA)egypárti uralma alá került.
Ezt követőenpolgárháború robbant ki azMPLA, azUNITA és azFNLA szervezeteinek irányításával, külföldi beavatkozással súlyosbítva.
Dél-Afrika is beavatkozott a konfliktusba, hogy megvédje érdekeitDélnyugat-Afrika, a mai Namíbia területén. A Délnyugat-Afrikai Népi Szervezet (SWAPO) ugyanis angolai bázisokról harcolt Dél-Afrika ellen a függetlenségért. Dél-Afrika számára ugyanakkor az angolaigyémántbányászat ellenőrzése is fontos volt.
Zaire, amely addig az FNLAgerilláit támogatta, ezúttal az UNITA mögé állt. Ezt azonban nem merte nyíltan megtenni, mert nem akart egy táborba kerülni a dél-afrikaiapartheid-rendszerrel.
ASzovjetunió egyre nagyobb mértékben nyújtott katonai segélyt az MPLA számára, elsősorban páncélozott járműveket, katonai repülőgépeket és hadi tanácsadókat küldött. Ezen felül szovjet szállítógépek nagy létszámúkubai csapatokat vittek Angolába, ezzel pedig hozzájárultak a katonai erőviszonyok eltolódásához az MPLA javára.
1975 októberében az MPLA és a kubai erők kiharcolták aLuanda feletti ellenőrzést, az UNITA erőit pedig a gerillaharcokra szorították vissza. Az MPLA egyoldalúan az ország tényleges kormányának deklarálta magát. Novemberben kinyilvánították az ország függetlenségét, ésAgostinho Neto lett az első államelnök.
A kubai csapatok1976-ban legyőzték az FNLA-t , így az MPLA egyetlen komoly ellenfele az UNITA maradt, melyet azEgyesült Államok és Dél-Afrikával is támogatott. Az Egyesült Államokban vitát váltott ki az amerikai támogatású erők fedett tevékenysége Angolában, és a képviselőház betiltotta az ilyen akciókat.
AzMPLA és azUNITA közötti konfliktus kiterjedt az egész országra, geopolitikailag a hidegháború élesztette és az, hogy mindkét párt jelentős természeti erőforrásokkal rendelkezett Angolában.
1991-ben végül bevezették a többpártrendszert, de az MPLA megtartotta hatalmát.
Lövedéknyomok egy épületen, Huambo
A szemben álló felek ugyanakkor megállapodtak arról, hogy az egypárti tekintélyuralmi kormányzatot többpárti demokráciává alakítják, és1992-ben választásokat tartanak.
A hivatalban lévő elnök a választások első fordulójában a szavazatok több mint 49%-át kapta, mígJonas Savimbi UNITA-vezető 40%-ot. Azonban mivel szerinte csalás történt, a polgárháború kiújult, és a választások második fordulóját nem tartották meg.
Az1994-es békeszerződés (lusakai egyezmény), melyet a kormányzat és az UNITA írt alá, előírta a korábbi UNITA-felkelők bevonását a hatalomba.1997-ben végül létrejött a nemzeti egységkormány, de a harcok1998 végéig elhúzódtak, százezreket kényszerítve otthonuk elhagyására. A nemzetközi közvélemény az UNITA-t vádolta a lusakai békefolyamat fékezésével; azEgyesült Nemzetek Biztonsági Tanácsaszankciókat léptetett életbe.
A nemzeti egységkormány magában foglalta az UNITA-val szembefordult elemeket (UNITA-Renovada) is, amely kormányt portugál rövidítéssel GURN néven szokták említeni, a hatalom továbbra is Dos Santos elnök és közeli tanácsadói szűk körének kezében összpontosult.
Az MPLA a partközeli tengeri olajbányászatból jutott jövedelemhez, míg az UNITA az üledékekben található gyémánthoz fért hozzá, amit könnyen át tudott csempészni a régió nagyon könnyen átjárható határain. Az angolai kormányt az emberi jogi szervezetek az olajjövedelmek felhasználásának titkos módja miatt bírálták ekkoriban; elemzéseikben kimutatták, hogy Angola szociális (egészségügyre és oktatásra fordított) kiadásai rendkívül alacsonyak, és ennek is nagy részét az elit iskoláztatására és arra használták fel, hogy az említett elit elérje a tengerentúli egészségügyi ellátást. Ráadásul az UNITA és a kormányerők katonai taktikája miatt rendkívül sokan váltak otthontalanná az országban.
2002. február 22-énJonas Savimbi, az UNITA vezetője életét vesztette a kormányerőkkel vívott harcban. Ezt követőenfegyverszünet jött létre a két frakció között. Az UNITA leszerelte fegyveres szárnyát, és belenyugodott a nagy ellenzéki párt szerepébe. Bár az ország politikai helyzete stabilizálódni kezdett, dos Santos elnök elutasította a demokratikus folyamat intézményeit.
A2017. augusztus 23-án tartott választást az addig is kormányzó Népi Mozgalom Angola Felszabadításáért párt (MPLA) nyerte meg, fölényes győzelmével a parlamentben kétharmados többséget szerzett. Az ellenzéki UNITA párt a szavazatok több mint negyedét megszerezve a második helyen végzett. Az MPLA jelöltje,João Lourenço(wd) addigi védelmi miniszter lett az állam elnöke, akit 2017. szeptember 26-án iktattak be hivatalába. Az 1975 óta államfő, José Eduardo dos Santos önként adta át a posztot utódjának, de a kormánypárt vezetője maradt.[10][11][12]
Hivatalos nyelv a portugál, de beszélnek még bantu-ul és egyéb törzsi nyelveken.
A lakosság túlnyomórésztbantu népekből (120 törzs, főleg ovimbundu, kimbundu, kongó stb.) áll, egyes helyeken – főleg aNamib-sivatag peremén –koiszan törzsek is élnek.A népek a következőképpen helyezkednek el az ország területén:
középső partszakasz – ovimbunduk
Luanda környékén – kimbunduk
északon – kongók
belső országrész – csokve
Namib-sivatag peremén – hererók és kiskhoiszanok (busman)
Élnek még luimbe-nganguelák, humbe-nyanekák, fehérek, kínaiak és egyéb más népek kisebb létszámban.
Főleg a 60–70-es években kibontakozott portugál-ellenesség, majd a polgárháborúk miatt sok portugál hagyta el az országot. Ma kb. 100 000 portugál él főleg Luandában és a tengerpart mentén elhelyezkedő városokban. Ezenkívül 30 000 nem angolai állampolgárságú portugál él az országban.[mikor?] A portugál nyelvet viszont a lakosság 60%-a használja.[forrás?]
A városokon kívüli települések szociális ellátottsága meglehetősen szegényes. 2004 októbere óta többek között aMarburg-vírus sok halálos áldozatot szedett. Terjedésének egyik legfőbb oka, hogy a halottakat helyi szokás szerint megcsókolták, így a főként fertőzött majmoktól és egyéb vadállatok elfogyasztása útján a szervezetekbe kerülő vírus az emberekre is átterjedt. 2005 májusáig 244 ember halt meg ebben a betegségben, és mindössze egy ember – egy nő – élte túl. Akkor heti 25-30 halálesetet jelentettek. Tünetei hasonlóak azebola-víruséhoz: az intenzív fej- és izomfájdalmak hasi panaszokkal és hasmenésekkel folytatódnak, majd megkezdődik a testüregek belső vérzése, ami halálos kimenetelűvé válik. AWHO-n kívül a franciaOrvosok Határok Nélkül szervezet tagjai is segítettek a járvány elterjedésének megfékezésében. Segítségüket nehezítette a falusi lakosság gyanakvása (pl.Songo városban ésUige faluban), miszerint a vírust a külföldiek hozták be az országba. A fertőzött embert, legyen gyermek, középkorú vagy idős, az egész közösség kirekesztette, magukra hagyták. A higiéniai körülmények tovább rontottak az amúgy sem kedvező helyzeteken. A klórral fertőtlenített,vegyvédelmi ruhákban dolgozó egészségügyi munkások gyakran véres és ürülékes helyiségekben találtak rá a fertőzött és magukra hagyott emberekre. 2005 végére a fertőzöttek száma 399 fő volt, amiből 355 ember meghalt. Azóta a járványt felszámolták.
Luanda az ország pénzügyi és kereskedelmi központja
Angola agrár-ipari ország. Gazdasági életének és exportjának kiemelkedő forrása a szénhidrogén-bányászat (kőolaj, földgáz).[16]Az ország bruttó nemzeti összterméke (GDP) a Világbank várakozásai szerint 1,6%-kal nőhet 2018-ban.[17]
A dolgozó népesség 70%-ának a mezőgazdaság ad munkát, bár az összterületnek csupán 3%-át művelik. A növénytermesztés többnyire csak a családok ellátását szolgálja. Az egykor jelentős exporttermékek (kávé,szizál) a 21. század elejére visszaszorultak.
A fennsík északi, partközeli részén robusta kávé, gyapot, kukorica ésbúza termesztése folyik. A fennsík déli füves pusztáin szarvasmarhatartással foglalkoznak. A parti síkságon (öntözéses gazdálkodás) gyapot ésnádcukor termesztése jellemző. ACabinda exklávé területén fakitermelés folyik. A parton halászattal foglalkoznak. A mezőgazdaság hanyatlása mellett a bevételek egyre inkább a kőolajbányászatból származnak.
Az ipar vezető ágai mindenekelőtt a mezőgazdaság termékeit dolgozzák fel: malmok, sörfőzdék, cukor-, konzervgyárak, hallisztgyár, pamutipari üzemek, cellulóz- és papírgyár (eukaliptuszt dolgozzák fel), cementmű, téglagyár.
Ásványkincsei: kőolaj, gyémánt, mangán-, réz-, arany-, ezüst-, vasérc. Angola napi kőolaj-kitermelése 1,8 millió hordó 2015 januárjában.[18]
Azészaki tengerparton és aCabinda Exklávé területén találhatók a fő bányászati területek.Luanda ésLobito finomítóiban dolgozzák fel a nyersolajat. A Casai (Kasai)-folyó mentén gyémántot bányásznak.
Az ország természeti erőforrásokban (réz,cink,gyémánt,kobalt,arany,urán) gazdag, de a készletek jelentős része még kiaknázatlan. Az ország 43%-át borítja erdő. Az esőerdők értékes fákat (ében,mahagóni) szolgáltatnak.
Az ország közúthálózataafrikai viszonyokhoz képest jónak mondható. Az ország belső részein csak a főutak egy része aszfaltozott. A főváros (Luanda) körülautópálya–körgyűrű található (Via Expresso).
Luanda Railway ( CFL ) (északi) – 2020 táján egy 424 km-es, egyvágányú vasútvonal Angola fővárosától, Luandától Malanjéig.
Benguela Railway ( CFB ) (központi) – nyugatról keletre halad át Angolán, mintegy 1866 km hosszan, a leghosszabb és legfontosabb vasútvonal az országban. A Kongói Demokratikus Köztársaság vonalához csatlakozik.
Moçâmedes Railway ( CFM ) (déli) – 2020 táján egy 860 km-es vasútvonal, Moçâmedes és Menongue között.
Az ország délnyugati részén élőhererók zenéje igen gazdag területi stílusokban. Angola keleti vidékein fontos szerepe van a beavatási szertartások zenéjének s a maszkos táncoknak. A délkeleten és délnyugaton élő, akhoisan-népekhez tartozókungok több szólamú éneke jelentősen különbözik abantukétól. Az országból deportált rabszolgák révén az angolai zene jelentősen befolyásolta a latin-amerikai muzsikát.
Angola egyik legnépszerűbb fogása a kukoricalisztből és tápiókából készülőfunge, amely köret gyanánt szolgál (hasonlít a zabkásához),[22] valamint amufete nevű grillezett hal.
A konyhai legfontosabb alapanyagok a rizs, bab, a sertéshús és a hal. Többféle mártást készítenek; főbb zöldségek a hagyma, fokhagyma és a paradicsom.[23] Gyakran használnak olívaolajat, amely a portugál konyha hatására vezethető vissza.
Angolában is, mint a többi afrikai országban nagyon népszerű a labdarúgás. 2005. október 8-án Angola kvalifikálta magát a 2006-os világbajnokságba. Angola 2010-ben házigazdája volt az afrikai nemzetek kupája labdarúgótornának, de a válogatott még jelentősebb eredményt nem ért el a kontinensviadalon.
AKasai-folyó folyását és a Luanda-küszöb vidékétMagyar László – a szombathelyi születésű – felfedező utazó, Afrika kutató tárta fel az1850-es években. A mai Angola területén, a Bihé Királyságban telepedett le, ahol feleségül vette az uralkodó egyik lányát.
↑Angola (angol nyelven). World Economic Outlook (April 2024). Nemzetközi Valutaalap, 2024. 04. [2024. április 18-i dátummal azeredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2024. május 23.)
↑Life expectancy at birth. World Fact Book. United States Central Intelligence Agency, 2014. [2016. január 20-i dátummal azeredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2010. március 4.)
.JPG)
.JPG)
.jpg)
_(cropped).jpg)
.jpg)
.jpg)
.JPG)
.svg)
