Anabaptistáknak vagyújrakeresztelőknek nevezték areformáció kezdetén, a reformációval párhuzamosan zajló, akatolikus egyház és a protestánsok képviselői által egyaránt üldözött, olyan radikális keresztény megújulási mozgalom tagjait, melynek alaptanításai különböztek, illetve (bizonyos tanaik) szembeálltak areformáció egyes alaptanaival(mint például acsak kegyelem által [Sola gratia] illetvea kizárólag hit általi üdvözülés [Sola fide]). Gyülekezésre szólították fel a"kiválasztottakat", szakítani akartak a bűnös világgal, s a"szentek" közösségeit igyekeztek létrehozni, amelyek tagjainak újkeresztségben kellett részesülniük,[1] ezért agyermekkeresztség elvetése mellett a hozzájuk csatlakozókat újra megkeresztelték.[2] Csoportjaik spontán módon jöttek létreSvájcban,Németországban ésNémetalföldön. Ezt a mozgalmat egyesekharmadik reformációnak nevezik.[3]
A mozgalmon belül már korán két irányzat – erőszakos és békeszerető – jelentkezett. A "túlfűtöttek" közé tartozott a szélsőséges vándorprédikátor,Thomas Müntzer, azwickaui próféták és a "zürichi rajongók".[4]
Manapság a mozgalom leszármazottjai, mint ahutteriták,mennoniták ésamishok képviselik az anabaptista mozgalmat.
Az irányzat neve agörögana ésbaptidzó (ἀνά- ésβαπτισμός) szavak összetételéből származik, és„újrakeresztelő”-t jelent. Eredetileg az irányzathoz tartozók gúnyneve volt legismertebb tanításukról és gyakorlatukról, afelnőttkeresztségről(agyermekkeresztséget érvénytelennek tartották).
Ők saját magukat, illetve a gyülekezeten belül egymást többnyire egyszerűen„testvér”-nek,„testvérek”-nek nevezték.
Az anabaptista mozgalom eredetének kutatását megnehezíti az a tény, hogy ellenségeik rágalmazásokkal illették, míg a velük szimpatizálók mindenáron védelmezni próbálták őket. Sokáig népszerű gyakorlat volt, hogy azwickaui próféták hatása alatt állókkal, mintMatthys János ,Leideni János ésMünzer Tamás, azonosítsák az összes anabaptistákat, s akik szerették volna ezt a hibát kijavítani, sajnos gyakran átestek a másik oldalra és tagadtak minden kapcsolatot e három radikális egyén és a szélesebb anabaptista mozgalom között.
A modernkori anabaptista történetírás két legjelentősebb terméke aCornéliusz Károly, római katolikushittudós által1855-ben kiadottA münsteri lázadás leírása című munkája és a későbbi,Newman Albert (1852–1933) jeles amerikaibaptista történészA gyermekkeresztelés-ellenesség története című műve. Bár a felnőttkeresztelés eredetét illetően számos elmélet létezik, legtöbbjük a következő három elképzelés egyikébe sorolható:
1) Vannak, akik az anabaptista mozgalmatMantz Félix zürichi keresztelésétől származtatják (ezt a megközelítést monogenesis ~egy eredet-nek nevezik).
2) Mások úgy látják, hogy az anabaptista mozgalom néhány, egymástól független mozgalomból alakult ki (ezt polygenesisnek ~ Több eredetnek nevezik), míg
3) Némelyek viszont az anabaptista mozgalmat azújszövetségiőskereszténység folytatásának tartják (ezt a nézetet apostoli utódlásnak, vagy egyházi folytonosságnak nevezik).
Monogenesis – egy eredet Számos kutató úgy látja, hogy az anabaptisták aManz Felix,Grebel Konrád,Blaurock György és mások nevéhez fűződőSvájci Testvérek mozgalomból emelkedett ki. A korábbi, a maimennonita történészek által is általánosan tartott nézet alapján az anabaptista mozgalomZürichben kezdődött és aSvájci Testvérek nézetei terjedtek el dél-német, osztrák, majd holland és végül észak-német területekre is, ahol hamarosan változatos ágazatai fejlődtek ki. Ez az Egy eredet nézet általában határozottan elválasztja amünsteritákat és más radikális irányzatokat az igazi anabaptista mozgalomtól. E nézet szerint az anabaptista mozgalom kezdetének időpontja1525. január 21-e volt, amikorMantz Félix házában Grebel megkeresztelte Blaurockot és azután ő keresztelt meg másokat. Egyelőre ez képviseli a kezdet legáltalánosabban elfogadott dátumát, bár a 20. század végén némelyek e születésnapot1527. február 24-re ésSchleitheimbe teszik a következőkben leírt „több eredet-nézetnek” megfelelően.
Polygenesis – több eredet Többen vitatták azt a nézetet, hogy az anabaptista mozgalom egy helyen (Zürichben), egy napon (1525. január 21-én) keletkezett. Többek között az1975-ben írtMonogenesistől a Polygenesisig című cikkben pontos forrásokra hivatkozva és különös jellegzetességek kihangsúlyozásávalStayer,Packull ésDeppermann kimutatta, hogy a Dél-Német-Osztrák anabaptista mozgalom túlságosan fel volt „higítva” az északi területekmiszticizmusához képest, s asvájci anabaptista mozgalom areformált gyülekezeti mozgalomból, aholland anabaptista mozgalom pedig aMelchior Hoffmanapokaliptikus világszemléletéből ésszociális nyugtalanságból alakult ki. Ez a munka széles körben elfogadott az anabaptista mozgalom időben egybeeső, és kölcsönösen egymásra ható, de területileg független kialakulását illetően. Ez a leírás jól megvilágítja a kölcsönhatások ellenére is kialakult nézetbeli különbségeket.
Apostoli utódlás – egyházi folytonosság Az egyes modern anabaptista közösségeken kívül legáltalánosabban elfogadott elmélet szerint a 16. századi anabaptista mozgalmak aKrisztus idejétől meglévő egyházi folytonosság szerves része. E szemlélet szerint Kr. u. 30-tól kezdve egészen a mai napig létezett egy kis csoport, ami a katolikus egyházon kívül tartotta az apostoli örökséget. E nézet hívei rámutatnak arra, hogy milyen sok közös vonás figyelhető meg e nem-katolikus csoportok hitrendszereiben. E szemlélet ellenzői viszont arra mutatnak rá, hogy ezen csoportok milyen nagy mértékben különböztek egymástól eretnek nézeteikben, és hogy semmilyen kapcsolatuk nem volt egymással. Ez utóbbi nézetet vallják némelybaptista, mennonita és számos „igaz egyház”-i csoportok is. E folytonosságot valló nézet talán a legjobban kidolgozott tudományos munkájaJohn T. Christian, aNew OrleansBaptista Teológiai Szeminárium professzora tollából származik. Néhányan az anabaptista mozgalmat avaldensektől származtatják, de vannak, akik messzebbre néznek, és apaulánusokból származóbogumilokat tartják mindezen mozgalmak „magvetőinek”.
Az újrakeresztelés gondolata és gyakorlata azőskeresztény egyházig nyúlik vissza, amikorPál apostol az efézusi hívők egy csoportjátaz apostolok cselekedetei (19:1–7) szerint újrakeresztelte. Későbbi feljegyzések megemlítik, hogyMontanus ésTertullianusz a2.–3. században megtagadták az újszülöttek megkeresztelését, és csak „hívőket” kereszteltek, a már megkeresztelteket pedig kérésükre újrakeresztelték. A4. századbanDonatus(wd) követői az „árulókat” (a pogány üldöztetések által megtört, emiatt hitüket megtagadó egyházi vezetők), vagy az „árulók által beszennyezett közösségekbe” tartozó megkeresztelteket keresztelték újra. A325-ben tartottNiceai Zsinat után, a 4. század végére az újrakeresztelést az egyházi vezetés eretnekségnek kezdte tartani, és az529-esJustinianusi Törvénykönyv már aSzentháromság tagadásával együtt az újrakeresztelést is halállal büntetendő eretnekségnek nevezi.
Az anabaptista Hendrik Eemkens kivégzéseUtrechtben (1562)
ALuther fellépését követő hatalmas vallási erjedés az 1520-as években felszínre hozott egy rajongó irányzatot, amelynek követői gyakran aSzentlélekkinyilatkozatásaira hivatkoztak.[5]
Anneken Hendriks nevű anabaptista megégetése Amszterdamban (1571)
Az anabaptisták vagy újrakeresztelők nem a római katolikus egyház reformáltjai voltak, sem pedig a lutheránus egyházé. Az ő eredetük sokkal régebbi.[6]
Kezdetben békés formában tiltakoztak a feudális elnyomás ellen. Hívei elfordultak a romlottnak tartott világtól és várták a Bibliában – értelmezésük szerint – megígértezeréves krisztusi királyságot, amely a szerencsétleneknek és elesetteknek jólétet biztosít. Az egyházi dogmákat elvetették és csak azt tanították, ami a Bibliából világosan kiolvasható. Ezért szüntették meg agyermekkeresztséget is, illetőleg a felnőtteket újra keresztelték.[7]
Münzer Tamás
Az anabaptisták egy csoportjátMünzer Tamás,zwickaui lelkész céltudatos és harcos antifeudális mozgalommá fejlesztette. Münzer a reformáció első éveiben még támogattaLuther Márton harcát a katolikus egyház ellen, azonban hamarosan (1521-től) önálló útra tért és a reformáció feladatának a nép elnyomói elleni harcot tartotta.[7]
1524-ben nyíltfegyveres harc indult a földesúri elnyomás ellen, amelyet Thüringiában Münzer személyesen irányított. A parasztháborút mindenhol vérbe fojtották. Münzer is fogságba esett, majd kivégezték. Aparasztháború leverése után az anabaptisták szétszéledtek Németország egész területén és apró közösségeket alkottak. Mindenhol üldözték őket, de ennek ellenére mozgalmuk terjedt és erősödött.[7]
Melchior Hoffman(wd)Livóniában, Svédországban,Frízföld keleti részén ésStrasbourgban tevékenykedett, egy strasbourgi börtönben halt meg 1543-ban. Hoffman lángoló lelkesedéssel hirdette a mennyei Jeruzsálem küszöbön álló megjelenését.[8]
A mozgalomFrízföld keleti részéből átterjedt egészNémetalföldre. Vezetője AmszterdambanJan Matthys volt. Az általa kiküldött "apostolok" az újrakeresztelő mozgalmat hamarosan egész Hollandiában terjesztették.[8]
Münster
1534-benMünster városában alapították meg"Sion új országát" Münzer Tamás szellemében. Végül a helyi püspök seregei ostrommal bevették a várost, a münsteri anabaptisták nagy részét pedig lemészárolták vagy kivégezték.
Amünsteri események után az anabaptistákat még nagyobb hevességgel kezdték üldözni. A szétszórt maradékMenno Simons személyében kapott támogatást, akiket őFrízföldön(Németalföld)1537-ben szigorú egyházi fegyelemmel gyülekezetté egyesített.[10] Az általa újjászervezett közösségetmennonitáknak kezdték nevezni.[11]
Egyéb irányzatok
A belső szakadásokkal küszködőmennoniták az újrakeresztelőknek csak egy részét tudták megnyerni. Az 1535 utáni évtizedekben még mindenfelé voltak kisebb,khialisztikus,prófétai lelkülettől áthatott anabaptista körök, amelyek az egykoridelfti üvegfestő,David Joris(wd) személyében kiváló vezetőre akadtak.[8]
A mérsékelt holland újrakeresztelő mozgalom nem tagozódott be teljes egészében amennonizmusba. Az újrakeresztelők egy különálló csoportját hozták létre, amely a világ felé nyitottabb,dogmatikai szempontból szabadabb volt, és érintkezésben állt azarminiánus ésszociniánus irányzattal.[8]
1561-ben astrasbourgi hatóságokhoz intézett panasz az ottani anabaptista csoportokat pilgramiták (Pilgram Marpeck követői), sattleriták (Michael Sattler követői, aSvájci Testvérek) és gabrieliták (Gabriel Ascherham követői) néven sorolta fel.[12]
Az anabaptistáknakMorvaországban voltak nagyobb szervezett gyülekezeteik. A morvaországi újrakeresztelőket is 1535 után kegyetlenül üldözték. Vezetőjüket,Jakob Huttert 1536-ban kínzások közepette kivégezték. 1554 és 1592 között, a megtűrtség hosszabb időszakában hatékonyan működtekkommunisztikus alapon szervezett gyülekezeteik.[8]
Az 1540-es évektőlMorvaországból érkeztek Magyarországra. A főként német ajkú anabaptista kézművesek (ahabánok) az ország északnyugati országrész megyéiben, főlegPozsony,Nyitra ésTrencsén környékén telepedtek le.[13] Bár kiűzésüket az országgyűlési törvénycikkek is elrendelték, 1556-ban Nyitra megyében már püspökükről is van tudomásunk Peter Riedemann személyében. Mivel kiváló iparosok voltak, a magyar nagybirtokosok gazdasági érdekből nem hajtották végre az ellenük hozott rendeleteket. AThurzók és azIllésházyak birtokain így továbbra is viszonylagos nyugalomban élhettek.[14]
A vallási türelmetlenség miatt az anabaptista közösségekMária Terézia uralkodása idején végleg eltűntek Magyarországról, részben továbbvándoroltak, a megmaradtakat pedig katolizálták.
Az angol történelemben gyakori utalások találhatók a 16. és17. századi anabaptistákra, de arra nincs bizonyíték, hogy aMünster-szekta elvei bármilyen jelentős számú követőket talált volna Angliában.Müntzer és Bockelson (Leideni János) megmaradt hívei ugyan nagy számban menekültek Angliába a németországi és hollandiai üldöztetések elől, azonban az angol hatóságok sem tűrték meg jobban őket. A legenyhébb büntetés amit e menekültek remélhettek, a királyságból való száműzetés volt, de sokuk a máglyán végezte ott is. Úgy tűnik, hogy sokkal egyszerűbb volt az anabaptistákat nyilvánosan megégetni, mint tanaikat megcáfolni és a korabeli írókEurópa-szerte megütköztek mártírjaik merészségén és számán. Így példáulStanislaus Hosius (1504–1579), lengyel bíboros ésWarmie püspöke1573-ban a következőket írta:
„Ezek szemmel láthatóan sokkal készebbek halálukkal szembe nézni és hitükért a legsúlyosabb kínzásokat is elviselni, mint akárLuther vagyZwingli követői. Mert ők úgy futnak a büntetésért, bármilyen borzasztó legyen is az, mintha valami díszebédre lennének hivatalosak. Szóval, ha ezt, akár tanaik igazságának vagy kegyességük bizonyosságának próbájaként vennéd, mindenképpen arra gondolnál, hogy semmi más szektában nem található hit, ilyen igaz és kegyelem, ilyen biztos. Azonban, ahogy Pál is írta: „..ha testemet tűzre adom is, szeretet pedig nincsen én bennem, semmi hasznom abból”, és bizony, nincs abban szeretet, aki az egységet meg akarja bontani – nem lehet az mártír, aki nincs az Egyházban.!”
Krisztus-tanúk és az állammal szemben tanúsított negatív hozzáállásuk – csakúgy, mintWycliff János,Husz János és afraticellik esetében – akatharokhoz és más középkori szektákhoz való lélek-rokoni vonzódásra utal ugyan, de ilyen fizikai-szervezeti kapcsolatokat csaknem lehetetlen kimutatni.
Zürich legkorábbi anabaptistái – Rómával és a Reformátorokkal ellentétben – hagyták, hogy apikardisták ésvaldensek igazsága az ő oldalukon legyen ugyan, de nem vállalták azok tanainak utódlását, és azt is tagadják, hogy felnőttkeresztelésük bármilyen más, az akkori Európában tagadhatatlanul létező régebbi keresztelő szekták gyakorlatának átvétele lett volna, sőt, bármilyen jellegű elismerést, vagy kapcsolatot is elutasítottak. Hitüket az Újszövetségből, a Szentlélek általisugalmazás közvetlenisteni ajándékának vélték, minden korábbi történelmi előzmények nélkül.
Ahogy nyomon követhetjük a fejleményeket, úgy tűnhet, hogy az anabaptista mozgalom egész Európában egy időben és egymástól függetlenül tűnt fel mindenhol, mintha csak valami ősi szekta talált volna ebben a mozgalomban és általa egy új életet.Ritschl ebben az feléledésben afraticellik élesztését látta, mások pedig úgy gondolják, hogy abogumilok által is közvetített örök Krisztusi igazságok az Újszövetségben mindig is benne voltak, és csupán aReneszánsz és aReformáció társadalmi földrengése által felszabadított lelki energiák kellettek ahhoz, hogy „.. hogyha ezek elhallgatnak, a kövek fognak kiáltani” (Luk19:40).
HaAlexander Rost beszámolóinak igazat adunk és tényleg egy csoport tagjaiMorvaországban (a maiBrno környéke) magát „apostoliak”-nak nevezve a16. században mezítláb járva helyről helyre vándoroltak és betegeket gyógyítottak, akkor arra kell következtetnünk, hogy nekik legalábbis valamilyen formában kapcsolatuk kellett hogy legyen azokkal, akikről feljegyezték, hogy a12. századi Észak-Európában a keresztelést elhalasztották a hívők 30. születésnapjáig, és határozottan elutasították azesküvést, a halottakért mondott imákat, akegytárgyakat és aszentekhez való könyörgéseket. Rost szerint ezek amoráviai anabaptisták mezítláb jártak, egymás lábait mosták (mint afraticellik),vagyonközösségben éltek,kézművességgel foglalkoztak, kizárólag feketébe öltöztek, és hosszú áldásokat mondtak minden étkezés előtt és után, s volt nekik egy lelki atyjuk, aki minden reggel imádkozott velük és őket tanította.
Mások is leírták életmódjukat, ígyMartin Zeiller1618-as úti jegyzeteiben részletesen beszámol szokásaikról és megemlíti, hogy a közösség évenként egyszer, Húsvétkor megemlékezett Jézus szenvedéseiről és „kenyeret törtek”, azaz Úrvacsorát vettek. Hosszú asztaloknál ültek, a közösség vénei felolvasták azúrvacsora intézményének szavait,[15] és körbeküldtek egy kenyeret, amiről mindenki letört egy darabot és megette, a bort pedig egy kancsóban adták kézről kézre és abból mindenki ivott. A gyermekek el voltak választva szüleiktől és az iskolában éltek, mindegyiknek saját ágya és takarója volt. Olvasást, írást, számolást, tisztaságot, igazmondást és kézművességet tanítottak nekik, és a lányok a számukra kijelölt férfi felesége lett.
A korai anabaptista mozgalom egyik legfeltűnőbb jellegzetessége az volt, hogy az igazi vallási átalakulástól társadalmi javulást is elvártak, azaz úgy képzelték, hogy a társadalmi viszonyok szükségszerűen meg kell hogy javuljanak az igazi vallási értékek gyakorlata során.
A katolikus és protestáns hittörténelmi szakirodalom többsége az anabaptistákat olyan csoportoknak állítja be, akik hamis tanokat hirdettek, és a népeket hithagyásba vezették. Ez a negatív történetírás körülbelül négy évszázadig nagyon népszerű volt. Katolikusok és protestánsok egyaránt üldözték az anabaptistákat, kínzásokhoz és más fizikai túlkapásokhoz folyamodtak próbálkozásaikban, hogy a mozgalom növekedését megakadályozzák és az eretnek lelkeknek megváltást hozzanak tanaik nyilvános esküvel való megtagadásával. Protestánsok voltak az elsők a reformáció anabaptistáinak üldözésében.Zwingli maga eretneknek nyilvánítottaMantz Félixet és1527. január 5-én vízbe fojtatta őt, valamintKálvin maga hagyta jóváSzervét Mihály1553. október 27-én, máglyán való megégetését „eretnekségéért”.[megj. 1]1527. május 20-án pedig a katolikus hatalom végezte kiSattler Mihályt(wd). A 16. század általános vallási légkörét az is jól jellemzi, hogyI. Ferdinánd király „az Anabaptista mozgalom legjobb gyógyszerének” az általa harmadik keresztségnek nevezett vízbefojtást tartotta, és a hivatalos egyházállami (katolikus és református) szervek gyakorlatilag mindenkit újrakereszteléssel gyanúsítottak és üldöztek aki „nem ivott és nem káromkodott túlságosan, vagy azok következtében dolgozóit és családját nem terrorizálta”. Ilyen körülmények között tényleg nem csoda, hogy a jóraigyekvő, békés népek ezrei szenvedtek a csaknem napi eseményeknek számító nyilvános kivégzések során mártír halált.. Thieleman J. van Braght „Mártírok Tükre” című könyve ad részletes beszámolót az Ausztriában, Belgiumban, Németországban, Hollandiában,Svájcban ésEurópa más részein,Dirk Willems-hez hasonló anabaptisták ezreinek1525 és1660 közötti üldöztetéseiről és kivégzéseiről. Ez a könyörtelen üldöztetés volt felelős amennoniták,amishok,dunkardok,földjeles keresztelők,hutteriták és a különbözőbeachy ésbrethren csoportok Amerikába való tömeges kivándorlásáért.
E hat pont közül a 4. és 5. ellenkezik a legélesebben areformátori alapelvekkel: az előbbi azáltal, hogy nem aSzentírást tekinti akijelentés egyetlen forrásának, az utóbbi pedig amegigazulással kapcsolatos felfogása révén.[8]
A fenti sajátosságokhoz olykor fantasztikummal áthatott apokaliptika éskommunisztikus törekvések is társultak. A csendes tűrés gondolata a korai vezetőknél márHans Hut(wd), de különösenMelchior Hoffman(wd) követőinél, amelchiotiáknál abba a szörnyű felfogásba csapott át, hogy Isten parancsa szerint az övéinek karddal kell megsemmisíteniük az istenteleneket.[8]
Az ilyen túlzások azoknak a példátlanul kegyetlen üldözéseknek a számlájára írhatók, amelyek az újrakeresztelőket, mind a katolikusok, mind az evangéliumiak részéről érték.Melanchthon 1531-ben a wittenbergi egyetem egyik szakvéleményében az újrakeresztelők kivégzése mellett foglalt állást, és ezt a szakvéleménytLuther is jóváhagyta.[8]
Londonban, egy meg nem nevezett anabaptista hívő,1549. április 12-én, egy püspöki szerv előtt a következőképpen nyilatkozott:
„Mi hisszük, hogy az újjászületett ember nem bűnözik; hogy ha a külső ember vétkezik is, a belső ember bűntelen; hogy nincs Személyekből álló Szentháromság; hogy Jézus csak egy szent próféta volt és egyáltalán nem volt Isten; hogy Krisztus csupán a mennybevezető utat tanította meg nekünk; hogy Krisztus nem vette át a Szűz testét; és hogy a csecsemők megkeresztelése teljesen haszontalan.”
ígéretet tesznek, Isten akaratának alárendelve, belépés, a megtartása nem lelkiismerettől, vagy személyes belátástól függ -> lelki szabadság elvesztése
mit akarnak? hogy akarják?
az embereket Istenhez vezetni, megtérés, személyes lelki élet,üdvözülés
e földi lét tisztaságban való lelki túlélése vagyonközösség, mennyei gazdagság gyűjtése (→egyszerűség (vallás)) fegyver nélküli ellent nem állás üdvözülés
rendfenntartás eszköze, gyakorlata
kívülről: katonaság fenntartása másokon való uralkodás, szolgálat megkövetelése
belülről: Krisztus testébe való beilleszkedés vágya magán való uralkodás
A reformációt követő anabaptista mozgalmak a következőkben hasonlítottak egyes korábbi középkorieretnekmozgalmakhoz:
NéhányanMenno Simons tanításához hasonlóan azt tanították, hogyKrisztus a testét nem anyjától kapta, hanem azt a mennyből hozta, mások úgy gondolták, hogy azt az Ige(Logos) készítette. Voltak akik odáig is elmentek, hogy azt állították, hogy Krisztus isteni teste Márián csak átment, mint ahogy a víz átfolyik egy csövön. Ellenségeik és kívülállók is néha azzal vádolták az anabaptistákat, hogy tagadják Krisztusmegtestesülésének tanát. Ezt a vádatMenno Simons többször is tagadta, és bizonyíthatóan hitt Jézus feltámadásában és Krisztus megtestesüléseben.
Az anabaptisták is mélyen elítélték az esküdözést és a viszályoknak törvény-bíróságok elé való vitelét.
A hívőknek nem volt szabad fegyvert viselniük vagy a bántalmazók ellen erőszakkal fellépniük, valamint kardot forgatni és hitük szerint keresztényeknek nincs„jus gladii”, azazhalálos ítéletre való joguk.
A polgári kormányzat a Világhoz tartozik olyan értelemben, ahogy azt Jézus is használta: „Adjátok meg azért a Császárnak a mi a Császáré; és az Istennek a mi az Istené.” (Máté evangéliuma 22:21). Az Isten királyságához tartozó hívő nem tölthet be semmilyenállami hivatalt, és a kormányzati követeléseknek passzívan kell engedelmeskedni.
A bűnösöket és hűtleneket Máté evangéliuma (18:15–18) alapján aközösségből ki kell rekeszteni, aszentségekből ki kell zárni és a hívőknek velük való kapcsolatát meg kell szakítaniuk, hacsak nem térnek megbűneikből.
Bizonyos szekták azt vallották, hogy a felszentelt hívők nem tudnak vétkezni. (Ez egy nagyon ősi hitelv, amit manapság egyesek valószínűleg félreértve az „egyszer megmentett – mindig megmentett” elvvel azonosítanak, amely szerint Jézus a világ MINDEN bűnéért váltságdíjat fizetett, így nem csak a megtérés előtti, hanem az azt követő bűnök is meg vannak bocsátva, tehát nincs szükség a tudatosan bűntelen életre való igyekezetre.) Úgy tűnik, hogy köreikben kézről kézre járt egy kis „Apostolok Tanításai” című könyvecske, mertLongland, angol püspök1518 és1521 között gyakran dorgálta az anabaptistákat, mivel ők folytonosan ismételgették annak egyik mondását: „nem szabad alamizsnát adni, mielőtt az az ember kezében jól megizzadt”.
A reformáció mellékáramlatainak hívei nem voltak egységesek, egyes vallástörténészek a korai újkorban legalább négyféle csoportot különböztetnek meg:
A tényleges anabaptisták csoportjai a következő vezetőkhöz kapcsolódnak: Kaspar Braitmichel ,Konrad Grebel ,Balthasar Hubmaier , Hans Hut , Anneken Jans ,Felix Manz , Pilgram Marbeck , Dirk Philips , Michael Sattler , Leupold Scharnschlager , Leonhard Schiemer ,Menno Simons és Ulrich Stadler
A misztikus-spiritualistákat a következő vezetők képviselik: Hans Denck ,Sebastian Franck , Heinrich Niclaes ésKaspar Schwenckfeld. A spiritualisták a Szentírás "betűje" fölé helyezték a "lelket", amely mint "belső világosság", azaz személyesen átélt kinyilatkoztatás a bizonyosság egyetlen forrása.
Az újrakeresztelő mozgalomnak szinte áttekinthetetlenül sok válfaja volt, a misztikus-spiritualisták, a rajongók és az antitrinitáriusok egymáshoz való viszonya rendkívül változatos volt, a legkülönfélébb eredetű gondolatok keveredtek bennük:misztikus,khialisztikus,panteista, szocialista nézetek, a 14-15. századskolasztikájának kritikai gondolatai, a reneszánsz, alutheri észwingliánus reformáció eszméi.[5]
Az 1560-1570-es években az anabaptista mozgalomnak legalább ötféle, egymástól eltérő irányzatát különböztetik meg.[16]
A korai anabaptista csoportok négy földrajzi területen szerveződtek szilárdabb egységbe[17]:
Számos ma is létező felekezeti testület bizonyíthatóan is az ún.kontinentális anabaptisták utódjainak tekinthetők. Ilyenek például a már korábban is említett mennoniták, amishok, dunkardok, Földjeles Keresztelők, hutteriták és a különböző beachy ésbrethren közösségek. Egyes írók e közösségeket megkülönböztetik aszerint hogy intézményesen (mennoniták,amishok éshutteriták), vagy lelki irányzatban (brethren,bruderhof gyülekezetek éskvékerek) tekinthetőek leszármazottaknak. Mindenesetre bizonyos történelmi kapcsolat minden esetben kimutatható, ha nem is olyan tisztán mint az intézményes leszármazottak esetében. Azonban, bár sokan a jobban ismert anabaptista közösségeket (mint a mennoniták, amishok és hutteriták) nemzeti csoportosulásoknak vélik, a mai anabaptista testek többnyire nem tekinthetőek a kontinentális anabaptisták nemzeti leszármazottainak. AMennonita Világkonferencia (MWC) szerint 2015-ben kb. 2 100 000 hívő tartozik e hitcsaládhoz.[18]
Azunitarianizmus (szentháromság-tagadás) irányzata szintén a 16. századi reformáció radikális anabaptista ágából nőtt ki. Spanyolországban és Itáliában született meg, de mivel itt kegyetlenül üldözték a követőit, végül keleten: Lengyelországban és Erdélyben terjedt el.
Az a tény, hogy az egyik történelmileg anabaptista hittétel – nevezetesen, hogy az embereknek személyesen, tudatosan és akarattal kell Istennel kapcsolatot tartani – megtalálható a legtöbbevangélikusProtestáns egyházak hittételi között annak ellenére, hogy azok történelmileg nem kapcsolhatók az anabaptistákhoz, ez a tény élő tanubizonysága a mozgalom széles körű kihatásának.
Mindazok, akik értékelni tudják a szabad egyház és a vallási szabadság (amit gyakran az állam és egyház elkülönülésének hívnak) eszméit, nagyon lekötelezettek az anabaptistáknak. Amikor ezeket az eszméket a 15. és16. századi anabaptisták elkezdték hirdetni, az államtól független vallási szabadság egy radikális gondolat volt és mind az egyházi, mind pedig az állami vezetőknek teljesen elképzelhetetlennek tűnt, nekik a vallásszabadság az anarchiával volt egyértelmű.
William Roscoe Estep (1920–2000) szerint „Mindenütt, ahol az emberek hisznek az egyház és állam szétválasztásának garanciájával támogatott vallási szabadságban, ott ők ezen örökség részeseivé vállnak. Mindenütt, ahol az emberek megértik az anabaptista tanítás lényegét, ott ők ez örökség jogosultjaivá vállnak. Mindenütt, ahol testületi tanítás (szervezeti kultúra) alárendeli magát az Újszövetségi egyház példájának, ott az örökös e hagyaték teljes birtokosává válik.”
A genealógusok (származáskutatók) szintén elkötelezettek az anabaptistáknak, mert az anabaptista mozgalom része volt azoknak a protestáns mozgalomnak, amely átvette a konfirmálási szertartást a katolikusoktól és így jött létre a keresztelés nyilvántartási rendszerük.
Összességében a későközépkori anabaptista mozgalomnak köszönhetőek a következő eszmék:
a kenyér és a bor csak megkeresztelt hívőkkel törhető meg (korlátozott áldozás),
a keresztényeknek a világtól elkülönülten kell élniük (vallásos elkülönülés),
a keresztények nemesküdhetnek, nem lehetnek világi hivatalban, nem gyakorolhatnak önvédelmet, nem mehetnek háborúba (egyház és állam elválasztása),
az igazi vallásos átalakulásnak meg kell nyilvánulnia a társadalmi javulásban is. Ez mind egyénekre, mind közösségekre vonatkozik.
Az anabaptisták areformátorokat megelőzve gyakoroltak egyházi fenyítést. A svájciSchleitheim városában az anabaptistákSattler Mihály(wd) (kb. 1490–1527) vezetésével1527-ben egy hét cikkelyből álló határozatot hoztak a súlyos üldöztetések közepette kialakuló megalapozatlan gyakorlatok elkerülése végett, melySchleitheimi hitvallás(wd) néven vált ismeretessé. Ebben leírták állásfoglalásukat:
Elítélték az erőszak alkalmazását, a bírósági jogorvoslatok keresését, az állami hivatal betöltését és az esküt. Tiltották a parókiális templomok és a kocsmák látogatását.[19] A Schleitheimi hitvallás-t az összes korai anabaptista elfogadta.
Bucer Martin reformátorra nagy behatást tett ez az anabaptista gyakorlat és megpróbáltaStraßburgban alkalmazni. Kísérlete Straßburgban ugyan sikertelen volt, deKálvin Jánost sikerült meggyőznie ésGenfben ő bevezette az egyházi fenyítés rendszerét. Kálvin 18 éves volt mikor ez aSchleitheimi Hitvallás megszületett, de mikor1544-ben először elolvasta úgy nyilatkozott, hogy „ezek a szerencsétlen, hálátlan népek megismerték ezeket a tanításokat és később más helyes nézeteket is tanultak tőlünk”. UgyanakkorBender Harold és kollégái szerint az anabaptisták „vallásos kérdésekben önkéntesek, egyházi kérdésekben állami befolyástól mentesek és biblia olvasók voltak, akik az erkölcsi veszélyeztetettségek elkerülésére az állami vezetéstől távol tartották magukat, és minden igyekezetükkel az erkölcsös életet hangsúlyozóJézus szenvedő szolgái akartak lenni és Jézushoz hasonlóan üldöztetések áldozatai voltak ésmártíromságot szenvedtek, mégis megpróbálták aKonstantin-előtti keresztényegyszerűséget visszaállítani”. Annak ellenére, hogy az anabaptista mozgalmon belül történelmileg jelentős különbségek alakultak ki, a protestánsokkal összehasonlítva, megfigyelhetjük az anabaptisták hitének és gyakorlatának következetes magját.
MiutánLuther Márton feladta a Római Katolikusság átalakításába vetett reményét, ezek a csoportok megtagadták a gyermekkeresztelés érvényességét, és hamarosan elutasították az összes Római Katolikus keresztséget. Ezért, megkeresztelték mindazokat, akiknek szerintük eddig nem volt részük semmilyen keresztény beavatásban, és az állították, hogy ez, a hitük megvallása után kapott volt az első szabályszerű keresztségük.
Mint azt már a korábbiakban is láttuk, az anabaptisták nézete szerint a keresztelés csakis azon bűnbánó hívők számára van fenntartva, akik teljes tudatában vannak annak, hogy bűneik megbocsátást nyertek. Ezzel a tudatlan csecsemők keresztségét elutasították, és így a Római Katolikusokkal és aProtestáns Reformátorokkal is ellentétbe kerültek. ASchleitheimi Hitvallás (1527) szerint „Keresztelés mindazoknak adható akik megtanulták a bűnbánatot és az élet helyesbítését, és akik igazából hiszik hogyKrisztus elvette bűneiket és mindazoknak akik Jézus Krisztus feltámadásában járnak és Véle el akarnak temetkezni a halálban, hogy Véle feltámadhassanak az életre és mindazoknak akik ezzel a jelentőséggel tőlünk azt kérik és maguknak azt követelik. Ez minden csecsemőkeresztséget kizár, mivel az apápa legmagasabb és fő utálatossága. Ebben található az apostolok alapítványa és bizonysága. Máté 28, Márk 16, ApCsel.2,8,16,19”. ADordrecht Hitvallomás (1632) kijelenti „A keresztelést illetően megvalljuk, hogy minden bűnbánó hívőnek, aki hit, újjászületés és a Szentlélek általi megújuláson keresztül Istennel eggyé tétetik és feliratik a mennyben, aSzentírás szerinti hitvallás és az élet megújulása után meg kell keresztelkednie azAtya,Fiú és aSzentlélek legérdemesebb nevében és azapostolok tanításai, példái és gyakorlatai alapján, a bűneik eltemettetésére, hogy a szentek közösségébe foglalhattassanak; hogy ezután megtanulhassák minden dolognak megtartását, amit az Isten Fia az Ő tanítványainak tanított, hátrahagyott és megparancsolt.”.
A hívők keresztsége volt az ami a 16. századi anabaptisták figyelmét magára vonta, de annak módja is fontosnak bizonyult. A többség láthatóan a öntéssel való keresztséget tanította és gyakorolta, míg egy kisebbség a bemerítkezésben hitt. Több elképzelés alakult ki e kérdésben és mint Menno Simon példájából is láthatjuk, néha még az elmélet és a gyakorlat sem egyezett, ugyanisMenno Simon írásaiban a bemerítkezés általi keresztséget javasolta mint helyes gyakorlatot, de valójában öntést alkalmazott. Mások is tanúsítottak bizonyos következetlenséget és némelyek még a hintést is elfogadták alternatív módszerként. A17. század fordulójakor aHutteriták és aLengyel Testvériség vitatták a helyes módszert, és aRacovi Hitvallásba (1604)Ostorodt Kristóf a lengyel vezető abemerítkezés általi keresztelést foglalta be. Amennoniták,Svájci Testvérek,Dél Német Anabaptisták ésHutteriták nem tartották a keresztelés módját nagyon fontosnak, és míg a bemerítkezést nem vetették el, addig az öntést valószínűleg sokkal praktikusabbnak találták.
Akrisztológia ahittudomány azon ága, melyJézus Krisztus személyének és munkásságának az Ő istenségéhez, emberségéhez és a megváltás munkájához való viszonyát kutatja. A 16. századi anabaptisták óhitűTrinitáriánusok voltak, akik hittek aSzentháromságban, és elfogadták Jézus Krisztus emberi és isteni mivoltának és a kereszten való halálán keresztüli megváltás tanait. Bizonyos anabaptisták azonban az Ő emberiségét érintő területen elfogadtak olyan nézeteket is, amik őket eretnekség gyanújába keverhették. Többek közöttMenno Simon,Melchior Hoffman ésDirk Philips is tanításaikban „égi test”-ről beszéltek, ésDenck János (1500–1527) nézeteit gyakran hívták „Íge Krisztológiá”-nak. Ez utóbbi jelentősen kisebb hatással volt a mozgalom egészére.
Jézus Krisztus kettős természetét magyarázva Menno Simon és Dirk Philips arra következtetésre jutott, hogyJézus embersége nem Máriától származik. Ez a nézet „mennyei test” és „Megtestesülési Krisztológia” néven is ismert. E nézetüketMelchior Hoffman-tól vették, aki valószínűleg kapcsolatban volt az ossigiSchwenkfeld Gáspárral. Hoffman így írt: „Mostanára eleget hallottunk már arról, hogyÁdám egész magja, legyen az ember, asszony, vagy szűz, teljességében átkozott, s így örök halálra kárhoztatott. Namost, ha Jézus Krisztus teste is ilyen hús és vér lett volna, abból az következne, hogy a megváltás még nem történt meg. Ugyanis Ádám magja aSátáné, és azördög tulajdona.”. Mennó is hasonló következtetésre jutott: „..ugyanilyen módon, a mennyei Mag, nevezetesen az Isten Szava vettetett el Máriába és az ő hite által, miszerint méhében aSzentlélek által fogantatott meg, azIge testté lett ésMária testében nevelődött; ezért neveztetik a méh gyümölcsének, ahogy a természetes gyümölcsöt is a természetes anya gyümölcsének hívják.” 71 évvelMenno Simon halála után1632-ben ez a vélemény kimaradt aDordrecht Hitvallomásból, mivel az „égi test” tana nemcsak az anabaptisták és a protestánsok között okozott súrlódásokat, hanem az egyes anabaptista csoportokon belül is viszályságok keveredtek miatta.
Lengyelországban ésHollandiában egyes anabaptista csoportok akik a kétSocinus, az1562-ben elhalálozott zürichi Laelius és az 1604-ben meghalt lengyel Faustus-t követőLengyel Testvériség-gel tartottak, tagadták aSzentháromság tanát, és aRakow Katekizmusban összegezett, kételkedő más nézeteket is vallottak, többek között az okról, és Jézus istenségéről is. Ezekkel Menno és követői nem tartottak lelki közösséget. Másfelől pedig az olaszországi anabaptisták ugyan Szentháromság ellenes alapokon álltak, mégis általában az anabaptista mozgalom részének tartják őket.
A korai anabaptistákSchleitheim Hitvallásában használt „kenyértörés” kifejezés az Úrvacsorára utal, mely nagymértékben hasonlít aZwingli-féle szimbolikus nézethez, ugyanis a résztvevők közösségi természetét hangsúlyozza ki, azaz a lelki egység, a Krisztusban való lelki közösség jelképeként értelmezik ahogyPilgram Marpeck is írta: „Mint egy test tagjai, mi a Krisztus halálában való és a szennyezetlentestvéri szeretet általi testi egységünket nyilvánítjuk ki”. Aszentség megnevezés általánosan és tudatosan el van utasítva ahogy azt a továbbiakban írja: „AzÚrvacsora igazi jelentését elmisztifikálja és elhomályosítja aszentség szó”. Sok anabaptista közösség az Úrvacsora vételével együttszertartásos lábmosást is gyakorol.
A legtöbb anabaptista közösség elfogadja mind az Ó-, mind pedig azÚjszövetségi iratokat azIsten szavának lenni, de kifejezetten az Újszövetséget tartják egyházaikban a hit- és gyakorlatok mércéjének. Néhányan ezt olyan erősen hangsúlyozták, hogy időnként azÓszövetség elutasításának vádja is illette őket.Denck János ésLudwig Hätzer készítette az ószövetségi próféták első német nyelvű fordítását az eredeti héberről. A modern anabaptisták által elutasított Münsteriták pedig elfogadtak egyházi normatívának olyan ószövetségi gyakorlatokat is, mint a „teokrácia~papsági uralom” és többnejűség.
Ahogy aztEngels is kimutatta, az önként éstudatosan vállaltkeresztség jegyében kialakult anabaptistaeretnekség, mint egy mozgalom, lényegében valamennyiuralkodó osztállyal való szembenállás volt. Ez volt létrejöttének fő oka és összetartó ereje is. Társadalmi bázisát tekintve az anabaptista mozgalom a népi mozgalmakból eredőplebeiusi-paraszti eretnekmozgalom volt tehát, amely a kezdeti reménykedés, s az azt követő kiábrándulás után alutheri reformációval is szükségképpen szembefordult és következetesen továbbvitte, továbbfejlesztette azokat az antifeudális törekvéseket, amelyeket afeudáliskatolicizmussal szemben mint anépi reformáció előfutára már a koraiprotestáns eretnekség is képviselt. PéldáulMünzer Tamás (1489–1525), anémet parasztháború forradalmi vezére katolikus papként már korán felismerte a parasztság feudális elnyomatását, és biztonságos társadalmi helyzetét feladva annak felszabadításáért áldozta életét. Engels is elismerte azosztályharc korai képviselőjeként, és „atörténelmi materializmus klasszikus védőjé”-nek nevezte őt. ANémet Demokratikus Köztársaságban az osztályharc hőseként1975-ben arcképét az 5 márkás bankjegyre nyomtatták.
Történelmi távlatból tekintve a 16. századi anabaptista mozgalomnak főleg kultúr- ésegyháztörténeti jelentősége van. A politikai történelemre közvetlenül csupán a németországi parasztháború kirobbantásával hatott. Közvetett jelentősége azonban mérhetetlenül fontos, ezért érdemes a korabeli viszonyokat hacsak vázlatosan is áttekinteni.
Areformáció kialakulásának legközvetlenebb oka a katolikus egyház elvilágosodása volt. A katolikus egyház nagy birtokkal és egyre nagyobb vagyonnal rendelkezett, amiből az uralkodó világi személyek (nemesek) szolgálataikértegyházi birtokot ésméltóságot kaptak. Így a nemesek egy része azegyházi rend részévé vált, de különösebb emelkedett lélek hiányában; ők tovább folytatták világi életüket és nem foglalkoztak az egyházi ügyekkel. Az egyház ezeréves fennállása során így kialakult az egyházon belül egy elvilágiasodott réteg, mely szükségszerűen magával hozta az egyház erkölcsi züllését.
Ez a züllés abban nyilvánult meg, hogy az egyházi személyek nem tartották be szigorú egyházi reguláikat (például a katolikus papok megházasodtak, s még ilyen pápa is volt!). A kor szellemét jól példázza, hogy míg egyházi méltóságokatvesztegetések nélkül, nyilvánosan, pénzért adtak-vettek (szimónia), addig a14. században elkezdődött, és aközépkor végét jelentő szellemi-művészeti-tudományos megújulás, areneszánsz a már úgyis ősinek számító dogmák erejét erősen próbára tették. A16. század areneszánsz pápák, időszaka volt, amikor a pápák, mintX. Leó pápa is, nagy építkezéseket folytattak (például aSzent Péter-bazilikaRómában), és nagy hírnévre szert tett művészeket, mintLeonardo da Vincit,Michelangelót,Raffaellót stb. foglalkoztatták, miközben elhanyagolták az egyház ügyeit. A fényűző életmódjuk és e drága építkezések fedezésére minden jövedelmi forrást felhasználtak, ígybúcsúcédulákat és bűnbocsátó cédulákat is árusítottak. A német társadalomLuther Márton kezdeményezésére ezzel arómai katolikus egyházzal fordult szembe, s a reformáció elindult.
A parasztság kevesebbadót, a polgárság olcsóbbszertartásokat, vagyon- és birtokmentes egyházat, fényűzés nélküli életmódot követelt, míg a német fejedelmeknek az egyházi birtokok kellettek. A reformáció első ága Luther nevéhez fűződik és a társadalom felső rétegeinek igényeit elégítette ki, míg a második ágKálvin neve alatt a városi polgárság mozgalma lett. A néptömegek, a parasztság hangját azonban senki sem hallotta, amígMünzer TamásZwickauban a már sok helyen éledező anabaptista (újrakeresztelő) mozgalomhoz csatlakozott. Itt a csecsemőkeresztség elvetése és a felnőttkeresztség hirdetése mellett azezeréves birodalom (Isten országa) azonnali eljöveteléről tanított, aminek a lényege az volt, hogy amennyországot nem atúlvilágon kell keresni, hanem a földön, ugyanis szerinte nincs mennyország, nincsmagántulajdon, nincsállamhatalom, csakvagyonközösség. Ezek az eszmék a már fennálló feudális rendet alapjaiban támadták, és nagy benyomást keltettek a német parasztság köreiben, akik aföldesurak majorságainak ajobbágytelkek rovására való növekedésével a robot- és terményadó emelkedésétől szenvedtek. Mikor1524-ben a földesurak kisajátították a közös használatú legelőket, a parasztok, a városi plebejusok és néhánykisnemes támogatásával ésMünzer Tamás vezetésévelSvábföldön kirobbantották a németországi parasztháborút, mely átterjedt Frankföldre és Türingiába isGeyer Flórián kisnemes vezetésével. A szövetséges német fejedelmek1525 májusában leverték Münzer hadait és véres megtorlásba kezdtek.
AKatolikus Enciklopédia szerint mindig is voltak körülöttünk bizonyos kifogásolható személyiségek, akik, bár fontosságukat tekintve említésre sem méltóak, mégis különböző korokban hírnévre tettek szert, vagy zavargásokat okoztak az Egyházban hazudozásaikkal, vagy erkölcsi gyalázatosságaikkal. Sokuk képmutatóan az áhítatosság álarca mögé rejtették gonosz szándékaikat.
A mozgalom vezetői közül legfőképpen az anabaptistaJan Beuckelszoon épértelme marad mindörökre kétségben. ŐLeideni János néven1534 és1536 közöttMünster város zsarnokává vált. Magáttermészetfölötti hatalmakkal és lelki ajándékokkal felruházottnak érezve tizenhat feleséget vett és nagy kedvét találta saját ítéleteinek saját kézzel való végrehajtásában és ennek megfelelően nyilvános kivégzések keretében áldozatait saját kezűleg darabolta fel. Ez a tizenkét hónapig tartó eset jó példaként szolgált mindenki számára az anabaptisták eretnekségehalálos bűnét illetően, és így az anabaptista mozgalom soha többé nem tett szertpolitikai befolyásra.
Matthys János1534. január 5-én kiáltotta kiMünstert az „Új Jeruzsálem”-nek, és nagy számú követője gyűlt össze a városba. Hamarosan több mint 1000 embert kereszteltek újjá. Mámoros készületekbe kezdtek a város védelmére és a világ megváltására. Matthys, aki arra a napra jövendölte meg Isten ítéletét a Gonoszon, azzal a képzelgéssel, hogy ő a másodikGideon, maga mellé vette harminc követőjét, és egy kirohanást csinált az ostromló hadak ellen. Természetesen egész seregével megölték, és fejét póznára tűzték, hogy a városból mindenki jól láthassa.
Ugyanakkor meg kell említenünk, a korabeli politikai viszonyok nagyban járultak hozzá ahhoz az általános helyzet kialakulásához, melyben az egyház papi rendjében kisebb rendellenességek alakultak ki. Ennek tudható be a nagy számú színlelt, vagy becsapott elragadottak feltűnése is, akik gyakran kihasználták a csodaváró népek éhes hiszékenységét. Így például az egyik leghíresebb elragadott,Magdalene de la Cruz (1487–1560), egy kordovaifranciskánusapáca volt, akit hosszú évekig szentként tiszteltek. Sokan hitték, hogyJézus keresztre feszített testének sebeit viseli, és az úrvacsorán kívül semmi étellel nem él. Sokan úgy tudták, hogy az áldott szentség a szolgáló pap kezéből egyenesen az ő nyelvére repül, és olyankor teste a föld felett lebegett, valami természetfölötti fényben ragyogva. Ez az általános ajnározás oly nagymértékű volt, hogy várandós anyák bölcsőket és babaruhákat küldtek neki, hogy azokat megáldja. Izabella császárné is így tett1527-benII. Fülöp születése előtt.Loyolai Szent Ignác azonban gyanakodott, és mikor Magdalena 1543-ban megbetegedett és megvallotta álszenteskedését, és hogy valójábandémonok szállták meg, de a csodákat valóságnak tartotta meg, akkor Ignácinkvizíciója rendje kolostorába való bezárásra ítélte, ahol a legőszintébb megbánással élte le hátralevő éveit. Sok más ilyen történet is ismert, melyek mindegyike mutatja az Egyház ellenségeinek becsmérléseit...
↑Hét évvel korábbanKálvin így írt barátjánakFarelnek: „Ha Servetus Genevába jön, én el nem engedem élve, ha hatalmamnak valamennyi súlya is van.” (Vallási Tudás Enciklopédiája, Baker Book House,1950), és később: „..remélem hogy az ítélethalálbüntetést kér” (Walter Nigg: Eretnekek,1962), mégis a kivégzés előtt Kálvin a Geneva Városi Tanácsánál közbenjárt, hogy a máglyán való megégetés helyett az emberségesebb lefejezést használják, de a tanács kérését elutasította…
Ez a szócikk részben vagy egészben azAnabaptism című angol Wikipédia-szócikk fordításán alapul. Az eredeti cikk szerkesztőit annak laptörténete sorolja fel. Ez a jelzés csupán a megfogalmazás eredetét és a szerzői jogokat jelzi, nem szolgál a cikkben szereplő információk forrásmegjelöléseként.
Ez a szócikk részben vagy egészben aTheology of Anabaptism című angol Wikipédia-szócikk fordításán alapul. Az eredeti cikk szerkesztőit annak laptörténete sorolja fel. Ez a jelzés csupán a megfogalmazás eredetét és a szerzői jogokat jelzi, nem szolgál a cikkben szereplő információk forrásmegjelöléseként.
Ez a szócikk részben vagy egészben aTäufer című német Wikipédia-szócikk fordításán alapul. Az eredeti cikk szerkesztőit annak laptörténete sorolja fel. Ez a jelzés csupán a megfogalmazás eredetét és a szerzői jogokat jelzi, nem szolgál a cikkben szereplő információk forrásmegjelöléseként.
Anabaptista reformátorok nyomában; szerk. Mészáros Kálmán; Magyarországi Baptista Egyház, Budapest, 2015 (Emléklapok)
William R. Estep:Az igazság halhatatlan; Az anabaptisták története 1525–1729; ford. Gerzsenyi László; Magyarországi Baptista Egyház, Budapest, 2004ISBN 963-7116-63-X
Seni Valér: Az anabaptismus. Budapest, Közs. Ny., 1907
Szebeni Olivér: Anabaptsiták. [A reformáció harmadik ága.] Budapest, Magyarországi Baptista Egyház, 1998ISBN 963 7116 54 0
