Ez a lap egy ellenőrzött változata
| Italian Americans Italo-Americani | |||||||||||||||||||||
 | |||||||||||||||||||||
| |||||||||||||||||||||
| Teljes lélekszám | |||||||||||||||||||||
| 2013[1] –17 222 412 az USA népességének 5,4 százaléka . 2000[2] – 15 723 555 1990[3] – 14 664 550 1980[4] – 12 183 692 | |||||||||||||||||||||
| Régiók | |||||||||||||||||||||
| New York,New Jersey,Új-Anglia,Pennsylvania Kalifornia,Florida,Illinois, növekvő népesség a délnyugati és a délkeleti államokban is | |||||||||||||||||||||
| Nyelvek | |||||||||||||||||||||
| Vallások | |||||||||||||||||||||
| 72%római katolikus; 14%protestáns, 16% egyéb[5] | |||||||||||||||||||||
| Rokon népcsoportok | |||||||||||||||||||||
| kanadai olaszok,argentínai olaszok,brazíliai olaszok,mexikói olaszok,ausztráliai olaszok,brit-olaszok,amerikai szicíliaiak és egyébolaszok | |||||||||||||||||||||
 AWikimédia Commons tartalmazItalian Americans Italo-Americani témájú médiaállományokat. | |||||||||||||||||||||
Azamerikai olaszok (
Italian Americans;olaszul:italoamericani) olyanamerikaiak, akik részben vagy teljesenolasz származásúak. Az amerikai olaszok az USA negyedik legnagyobb európai származásúetnikai csoportja (nem beleszámolva magát azamerikai etnikumot, mely kifejezést sok amerikai használja magára; összesen a hetedik helyen áll a német-amerikai, ír-amerikai, afroamerikai, angol-amerikai, amerikai és mexikói-amerikai népcsoport mögött).[6]
1820 és 2004 között nagyjából 5,5 millió olasz költözött az Amerikai Egyesült Államokba.[7] A bevándorlás az 1870-es évek elején gyorsult fel, amikor több, mint kétszer annyi olasz vándorolt ki (1870–79: 46 269),[8] mint előtte öt évtized alatt összesen (1820–69: 22 627).[8] Az 1870-es éveket a legnagyobb bevándorlási hullám követte, 1880 és 1920 között 5 millió olasz költözött Amerikába.[8] Nagyjából 84%-ukDél-Olaszországot vagySzicíliát hagyta ott.[9] Ezek nagyrészt túlnépesedett mezőgazdasági régiók voltak, ahol sokan elszegényedtek az évszázados idegen uralom, a rendezetlen helyzet és az elnyomó adórendszer miatt,[9] így az 1861-esRisorgimento után elhagyták az országot.[10] Az újjáegyesítés után a kormány kezdetben támogatta a kivándorlást, hogy enyhítse a Dél gazdasági nyomását.[10] A több, mint fél millió halálesettel és sebesüléssel járóamerikai polgárháború után Itáliából is toboroztak munkásokat amunkaerőhiány csökkentéséért. A legtöbb olasz a keleti városokban vállalt fizikai munkát, bányákban és a mezőgazdaságban dolgoztak.[11] Az amerikai olaszok az 1890-es évektől az 1920-as évekig a gazdasági skála alsó fokain dolgoztak, 1970-ben érték el az amerikai átlagot. 1990-re több, mint 65%-uk vezető, szakmunkás, illetve szellemi munkás volt.[12][13] Az amerikai olasz közösségekben jellemzőek az erős kötelékek a családhoz, a katolikus egyházhoz, a testvéri szervezetekhez és a politikai pártokhoz.[14] Napjainkban több, mint 17 millió amerikai vallja magáról, hogy olasz származású, ezzel a 31 millió brazíliai, illetve a 24 millió argentínai olasz mögött a harmadik legnagyobb olasz kisebbség él itt.
Az olaszok és leszármazottjaik segítettek az USA kialakításában, és az ország is alakította őket. A politika, a sportok, a média, a képzőművészetek, a kulináris művészetek és számos más téren is előtérbe kerültek.
Az olasz hajósok és felfedezők kulcsszerepet játszottak az amerikai kontinens felfedezésében, feltárásában és elfoglalásában.Kolumbusz Kristóf, aki 1492 és 1504 között felfedezte Amerikát, olasz volt. Egy másik olasz felfedező,Amerigo Vespucci, aki 1499 és 1502 között járt a keleti parton, a kontinens nevét szolgáltatta. Észak-Amerika partjait azonban egyikük sem érte el. Az angol nyelv azért terjedhetett el az Amerikai Egyesült Államokban, mert Angliának követelései voltak Észak-Amerikában, amelyek az olaszJohn Cabot (Giovanni Caboto) és fia,Sebastian Cabot (Sebastiano Caboto) 16. század végi utazásain alapultak. 1524-ben az olaszGiovanni da Verrazzano volt az első európai, aki feltérképezte a mai Egyesült Államok Atlanti-óceáni partvidékét, és belépett aNew York-i öbölbe.
Az első olasz, aki Amerikába költözött,Pietro Cesare Alberti volt,[15] a venetói tengerész a későbbiNew Yorkban telepedett le. 1640-ben nagyjából 200valdens érkezett Itáliából, akik nyugalmasabb helyet kerestek vallásuk gyakorlásához. AvelenceiTaliaferro család volt Virginia egyik első telepese.
Számos olasz állt Spanyolország vagy Franciaország szolgálatában, az országok területi követelései elsősorban az ő utazásaikon alapultak; a navigátorok felfedezték feltérképezték, és településeket hoztak létre ezeken a területeken. 1539-benMarco da Nizza fedezte fel a maiArizona ésÚj-Mexikó államok területét. A 17. századbanHenri de Tonti (Enrico de Tonti) és a franciaLaSalle felfedezték a Nagy-tavak vidékét. De Tonti alapította az első európai települést Illinoisban 1679-ben és Arkansasban 1683-ban. LaSalle társaságában alapította megNew Orleanst, a következő 20 évben ő volt a lousianai terület kormányzója. Öccse,Alphonse de Tonty (Alfonso de Tonti) a franciaAntoine Cadillackel együttDetroit alapítója volt, az 1701-ben alapított városnak 12 éven át gyarmati kormányzója volt.
Mivel a spanyolok és a franciák katolikusok voltak, akatolikus egyház számos missziót küldött az őslakosok megtérítésére, illetve a telepesek vallási szükségleteinek kielégítésére. Ezekben számos olasz vett részt. 1519 és 1525 között aSanto Domingo-ba kerültAlessandro Geraldini volt az amerikai kontinens első katolikus püspök.François-Joseph Bressani (Francesco Giuseppe Bressani) atya a 17. század elején azalgokin és ahuron indiánok megtérítésén dolgozott. 1687 és 1711 között a délnyugati részeket és Kaliforniát egy olasz jezsuita pap,Eusebio Kino (Chino) fedezte fel és térképezte fel, aki az őslakosok és a telepesek igényeit is segített kezelni.
Ebben az időszakban kevesen, de folyamatosan érkeztek Olaszországból, akik közül többeket kértek arra, hogy jöjjenek Amerikába, mert készségeikre szükség volt a mezőgazdaságban, az üveggyártásban, a selyem és a bor előállításában. Mások zenei képességeiket felhasználva tanárok vagy előadók lettek. Megint mások kalandorok, felfedezők, katonai mérnökök, misszionáriusok lettek, emellett az egységes Olaszország első nehéz évtizedeiben politikai menekültek is érkeztek.
A korai érkezők szét voltak szórva az országban, a legtöbben északkeletre kerültek. Itt volt az olasz gyökerek és kultúra elismerése a legerősebb. Habár a népesség csak kis részét képezték, az ország megalapításában és rendezésében nagy szerepet játszottak.
1773 és 1785 közöttFilippo Mazzei, egy orvos és szabadságpártoló Thomas Jefferson közeli barátja volt. Kiadott egy röpiratot, melyben szerepelt a „Minden ember természettől fogva egyformán szabad és független” mondat, ezt Jefferson lényegében változatlanul átvette afüggetlenségi nyilatkozatba.
Azamerikai függetlenségi háborúban is számos amerikai olasz szolgált katonaként és tisztként. Három ezredben összesen mintegy 1500 ember harcolt a függetlenségért.Francesco Vigo a gyarmati erőket segítette, az egyik legnagyobb finanszírozó volt északnyugaton. Később az indianaiVincennes Egyetem társalapítója lett.
A 18. század végétől sok olasz számára Amerika a szabadság földjét jelentette, ezt a nézetet fejtette kiVittorio Alfieri isL' America Libera című, 1781 és 1783 között íródott versében. Sok olasz száműzöttként vagy menekültként érkezett Amerikába, ilyen voltGiuseppe Avezzana,Alessandro Gavazzi,Silvio Pellico,Federico Confalonieri,Eleuterio Felice Foresti és a hazafi és katonaGiuseppe Garibaldi, aki 1850–51 között élt az Egyesült Államokban. Sokak számára csak egy rövid időszak volt egy vendégszerető országban, másoknak viszont egy új élet kezdete volt. Jefferson meghívására Carlo Bellini volt az első olasz, aki pozíciót töltött be egy kollégiumban; 1779 és 1803 között aCollege of William & Mary olasz nyelvi professzora volt.
1801-benPhilip Trajetta (Filippo Traetta) Bostonban létrehozta az ország első zenei konzervatóriumát, a század első felében itt tevékenykedett az orgonistaCharles Nolcini és a karmester Louis Ostinelli is.[16] 1805-benThomas Jefferson toborzott Szicíliából egy zenekart, belőlük alakult ki később azU.S. Marine Band. A zenészek között volt a fiatalVenerando Pulizzi, aki 1816-ban a zenekar első olasz igazgatója lett.[17] Az első operaház 1833-ban, New Yorkban nyíltLorenzo Da Ponte, Mozart korábbi librettistája erőfeszítései nyomán, aki Olaszországba emigrálása után 1825-ben lett aColumbia Egyetem első olasz nyelvi professzora.
Eközben az olasz felfedezők még mindig aktívak voltak nyugaton. 1789 és 1791 közöttAlessandro Malaspina aHorn-foktól azAlaszkai-öbölig feltérképezte a nyugati partot. 1822 és 1823 között aMississippi forrásvidékét fedezte felGiacomo Beltrami a későbbi Minnesota területén, az államban később megyét neveztek el róla.
Joseph Rosati 1824-ben lett St. Louis első katolikus püspöke. 1830–64 közöttSamuel Mazzuchelli, egy misszionárius, az indián nyelvek szakértője Wisconsinban és Iowában szolgált a gyarmatosítók és az őslakosok között, halála után az egyház Tiszteletreméltónak nyilvánította. A jezsuitaCharles Constantine Pise atya 1832 és 1833 között volta szenátus káplánja,[18][19] az egyetlen katolikus pap, aki betöltötte ezt a posztot.
AJézus Társasága és aferences rend misszionáriusai Amerika sok részén aktívak voltak. Az olasz jezsuiták számos missziót, iskolát és két nyugati kollégiumot alapítottak.Giovanni Nobili 1851-ben alapította aSanta Clara Colleget. ASt. Ignatius Academy (napjainkbanUniversity of San Francisco) 1855-ös alapítójaAnthony Maraschi volt. Az olasz jezsuiták tették le a Kaliforniában ma is virágzó boripar alapjait. Keleten a ferencesek kórházakat, árvaházakat, iskolákat alapítottak, aSt. Bonaventure College (maSzent Bonaventura Egyetem) 1858-as alapítása Panfilo da Magliano nevéhez fűződik.
1837-ben John Phinizy (Finizzi) lett a Georgia állambeliAugusta polgármestere. 1849-ben Francesco de Casale kiadta az amerikai olasz „L'Eco d'Italia” újságot New Yorkban ez volt az első, melyet számos másik követett.
.jpg)
Nagyjából 7000amerikai olasz szolgált a polgárháborúban, ez a szám tartalmazza a katonaként és tisztként szolgálókat. Amíg többen, mint a tábornokWilliam B. Taliaferro, akonföderációs seregben szolgáltak, mások demográfiai és ideológiai okokból azunionista hadseregben szolgáltak, mintEdward Ferrero ésFrancis B. Spinola tábornokok. AGaribaldi Guard az unionista hadseregbe toborzott Itáliából és más európai országból önkénteseket, megalakítva a 39. New York-i Önkéntes Gyalogezredet.[20] A háború során hat amerikai olasz kapta meg aMedal of Honort, köztük az ezredesLuigi Palma di Cesnola, aki később 1879 és 1904 között a New York-iMetropolitan Művészeti Múzeum első igazgatója lett.
1866-banConstantino Brumidi Washingtonban befejezte azEgyesült Államok Capitoliuma kupolájának freskóit, hátralevő életét az épület műalkotásokkal való szépítésével töltötte.
Az első Kolumbusz-napot 1869-ben San Franciscóban tartották meg az amerikai olaszok.
Egy bevándorló,Antonio Meucci, magával hozta tervét a telefonra. Több kutató az ő nevéhez fűzi a telefon elsőszabadalmi kivételben való bemutatását, 1871-ben adta le aUnited States Patent and Trademark Officenek; azonbanAlexander Graham Bellt is emlegetik a találmány atyjaként. (2002-ben azAmerikai Egyesült Államok Kongresszusa kimondta, hogy Meucci találta fel a telefont.)
Ezalatt az idő alatt az amerikai olaszok számos felsőoktatási intézményt létesítettek. ALas Vegas College (napjainkbanRegis University) 1877-es alapítói száműzött olaszországi jezsuiták voltak. A jezsuitaGiuseppe Cataldo 1887-ben alapította meg a Washington állambeli Spokane-ban aGonzaga College-t (napjainkbanGonzaga University). 1886-ban egy olaszországi zsidó bevándorló,Sabato Morais rabbi volt a New York-iAmerikai Országos Rabbiképző Intézet alapítója és első elnöke. Ebben az időszakban a felsőoktatásban is növekedett az amerikai olaszok aránya.Vincenzo Botta az olasz nyelv előkelő professzora volt aNew York Egyetemnek 1856 és 1994 között,[21] Gaetano Lanza pedig aMassachusetts Institute of Technology gépészmérnöki professzora volt 1871-től kezdve majdnem 40 évig.[22]
Az amerikai olaszok a politikában is tovább fokozták részvételüket. Anthony Ghio 1880-ban lett a Texas állambeliTexarkana polgármestere. A polgárháborús tábornok,Francis B. Spinola lett az első amerikai olasz, akit beválasztottak a kongresszusba 1887-ben New York államból.
Olaszország 1861-es egyesítése gazdasági nehézségeket okozott Dél-Olaszországban és Szicíliában. A fő tényezők, amelyek hozzájárult az ezekről a területekről való kivándorláshoz, a politikai és társadalmi egyenlőtlenség, a kormány az iparosítás erőforrásait inkább északra helyezte, a déliek méltánytalan adóterheket kaptak, megadóztatták az innen jövő termékeket, a talaj kimerültsége és eróziója, a hét éven át tartó katonai sorozás volt.[10] Az egyesítés utáni rossz gazdasági helyzet tarthatatlanná vált sok részes arató, bérlő gazdálkodó, kisvállalkozó, valamint földtulajdonos számára. Tömegek döntöttek úgy, hogy a mélyülő szegénységgel való szembenézés helyett emigrálnak. Sokakat vonzott az Egyesült Államok, ahová aktívan toboroztak munkásokat Olaszországból és máshonnan, hogy kitöltsék a polgárháború utáni évek munkaerőhiányát. Gyakran az édesapa és az idősebb fiúk mentek előre, majd mikor már megengedhették, a család többi része is utánuk ment.
1880 és 1920 között 4 millió olasz érkezett Amerikába, a többségük 1900 és 1914 között. A bevándorlók előtt nagy kihívások álltak. Gyakran nem ismerték az angol nyelvet, és alacsony szintű oktatás volt a hátuk mögött, így sokuknak el kellett fogadni az alacsony bérezéű kétkezi munkákat, és gyakran kihasználta őket a munkaközvetítő is.[23]
Sokan a nagy északkeleti városok régebbi negyedeiben kerestek lakást, ezek „Little Italies (Kis Olaszország)” néven lettek ismertek, ezek túlzsúfolt bérházak voltak, gyakran megfelelő fűtés és szellőzés nélkül. A bevándorló családok a rossz gazdasági körülmények mellett TBC-nek és egyéb fertőző betegségeknek is ki voltak téve. Más immigráns családok családi házakban éltek, amelyek a nagy északkeleti városok olasz enklávéin kívül, vagy az ország más részein feküdtek.
A bevándorlók nagyjából harmada „vándormadár” volt, az Egyesült Államokban csak pár évig maradtak, mielőtt összegyűlt elég megtakarításuk, hogy otthon újjákezdhessék életüket.[24] Az első világháború kitörése sokakat visszatartott ettől.
A Little Italy-kben élő férfiak főleg fizikai munkákat és közmunkát (utak, csatornák, aluljárók, hidak építése) vállaltak azÉszakkelet-Egyesült Államokban. A nők főleg a varrónőként dolgoztak a ruházati iparban vagy otthonukban. Sokan kis vállalkozásokat indítottak, hogy a bevándorlók mindennapi igényeit kielégítsék.
A gazdasági nehézségek ellenére a magánélet és a társasági élet virágzott a nagy északkeleti városok olasz városrészeiben. Színházak, együttesek, kórusok, bábelőadások, kölcsönös segítségnyújtási szervezetek és közösségi klubok is elérhetőek voltak a bevándorlók számára.[25] A „festa” fontos esemény volt, sokak számára az olaszországi és szicíliai szülővárosukhoz, szülőfalujukhoz való kötődést jellemezte. Az eseményen felvonultak a település védőszentje vagy Szűz Mária tiszteletére, férfiak egy csoportja egy hatalmas szobrot vitt, hátul a zenészek vonultak. Ezt evés, tűzijáték és általános jókedv követte, a festa a bevándorlóknak egységérzetet és közösségi identitást adott.
Az1890-es évek óta aNew York-i olasz közösség fontos választói és politikai bázisnak számít. Ennek köszönhetően választották meg 1933-ban arepublikánusFiorello La Guardiat polgármesternek, akit1937-ben és1941-ben is újraválasztottak.1950-ben a demokrataVincent R. Impellitterit és1993-ban és1997-benRudolph W. Giulianit polgármesternek. Mind három polgármester keményen fellépett a bűnözés ellen valamint jó kapcsolatot ápoltak a szakszervezetekkel.[26] La Guardiat és Giulianit felmérés szerint a két legjobb amerikai városi polgármesternek tartják.[27][28]
Az1930-as években az olaszok elkötelezettdemokrata szavazók voltak.Carmine DeSapio volt az első olasz származású politikus aki az 1940-es években bejutottNew York városának törvényhozásába,1955 és 1959New York állam főtitkára volt. 1951-re már megduplázódott az amerikai olasz képviselők száma 1936-hoz képest, a hat legnépesebb olasz közösséggel rendelkező államban.[29] 1968 óta az olaszok egyenlő arányban demokrata és republikánus szavazók is.[30] AzAmerikai Egyesült Államok Kongresszusának több olasz származású tagja is volt mindkét párt frakcióvezetője.Nancy Pelosi az első női és olasz származású politikus, aki aképviselőház elnöke volt.New York volt republikánus polgármestereRudolph W. Giuliani a2008-as elnökválasztáson pártja egyik elnökjelöltje volt.
Az olasz bevándorlók általánosságban nem a hagyományos értelemben vett olasz kultúrát hozták magukkal, hanem a régiójuk és születési helyük kultúráját.
Az olaszok hatására azUSA szerte számos olasz étterem,[31] élelmiszer,[32] kávézó és desszert jelent meg illetve nekik köszönhetően abortermelés (példáulKaliforniában). Hatással voltak a popzene, klasszikus zene, opera és jazz zene népszerűségéhez is. A divat,[33] az olasz építészeti stílusok házak, középületek és templomok esetében.
Az olaszok tömeges bevándorlása alatt, számos olasz szenvedett el hátrányos megkülönböztetést a lakhatás és a foglalkoztatás szempontjából. Gyakran voltak áldozatai azelőítéleteknek,kizsákmányolásnak és erőszaknak, ez utóbbi különösen aprotestánsdéli államokra volt igaz. Az1880-as években erősödött az olasz ellenesség, hisz többször megrongáltak vagy felgyújtottakrómai katolikus templomokat illetvelincselésnek is ki voltak téve olaszok.[34]
A legtöbb olasz ellenes atrocitást az1880-as években betelepült dél-olaszok ésszicíliaiak szenvedték el, az északi államokba addig betelepült olaszok többnyire kisiparosok, zenészek, kereskedők, katonák és művészek voltak. Az amerikai közvélemény előtt ekkor vált ismertté amaffia szó, amire kizárólag adél-olaszokra és a szicíliaiakra asszociáltak. Az előítélet bőrszín alapján is megtörtént, hiszen a szicíliaiaknak az addig többségben angol-szász területről származó lakoshoz képest határozottan sötétebb bőrük és hajuk volt.
Az italofóbiának köszönhetően szinte az összes amerikai nagyvárosban létrejöttekLittle Italy néven a helyi olasz negyedek.[35]
A városnak több olasz negyede is van: Manhattan, Belmont, Bensonhurst, Howard Beach és Rosebank városrészek esetében. A város legismertebb olasz negyede a manhattani, ami a Mulberry Streeten található. Ebben a negyedben él arányaiban a legtöbb olasz és hagyományosan itt ünneplik megSzent Januáriusz ünnepét (Feast of San Gennaro).[36] Az ünnepség 11 napos és az amerikai olaszok és olasz kultúra éves legfőbb fesztiválja.[37]
Ez a szócikk részben vagy egészben azItalian Americans című angol Wikipédia-szócikkezen változatának fordításán alapul. Az eredeti cikk szerkesztőit annak laptörténete sorolja fel. Ez a jelzés csupán a megfogalmazás eredetét és a szerzői jogokat jelzi, nem szolgál a cikkben szereplő információk forrásmegjelöléseként.
