Ez a lap egy ellenőrzött változata
| Zsidó irodalomtörténeti korszakok |
|---|
| Ókori zsidó irodalom |
A Biblia kora (Kr. e. XI. sz.–Kr. e. II. sz.)
|
| Középkori zsidó irodalom |
Szaboreusok kora (499–589)
|
| Újkori zsidó irodalom |
| vallási irodalom |
Akharoniták kora (1563–napjaink) |
| világi irodalom |
Zsidó felvilágosodás („Hászkálá”, 1743–1850)
|
Azamórák vagyamóráiták (arám nyelvenאמוראים, latin betűkkelamóraim, azaz magyarul „szónoklók, magyarázók”, azamór, magyarul „mondani, beszélni” héber igéből) a későókori zsidóTalmud-tudósok, törvénymagyarázók megjelölése Palesztinában és Babilóniában. AzAmórák korszaka körülbelül a Kr. u. III és V. század közötti időt öleli fel. Elődeikettannaitáknak, utódaikatszaboreusoknak nevezik.
Az amóra kifejezést a Talmud kétféle értelemben használja. Egyrészt amórának hívták azokat, akik az akadémiákban az előadó tudós oldala mellett állottak és annak rövid szövegmagyarázatát részletesen előadták, interpretálták. Míg az előadó leginkább tiszta héber nyelven mondott véleményt, addig az amóra az arám dialektust használta. Azért ezt a hivatást ameturgeman („az interpretáló”, a „fordító”) szóval is jelölték és a kettő a különböző talmudszövegekben egyet jelent.
Távolabbi és elterjedtebb használatban az amorák elnevezést úgy Palesztinában, mint Babilóniában valamennyi kiváló tudósra és azok kartársaira alkalmazták hagyományosan 219 és 500 között, tehát atannák utáni korban,Rabbi I. Juda pátriarcha halálától (Kr. u. 217) a Babiloni Talmud befejezéséig. Az amórák aktivitása főképen aMisna-szövegek megmagyarázására terjedt ki, amelynél alapul vették Juda pátriarcha szövegezését, amelyet viszont a szóbeli törvény hiteles szövegének tekintettek. Az amóra tevékenységüket főleg a következő városokban létesített akadémiákon fejtették ki, így Tiberiasban, Szepphoriszban, Caesareaban, Nehardeaban, Suraban és Pumbaditaban. A főtárgy az amóra fejtegetéseiben magának a gyakran rendkívül tömör Misna-szakasznak szövegmagyarázata és annak tartalmi megvitatása volt és pedig minden szempontból, tekintettel a forrásokra, azok egybevetésére, esetleges ellentmondására. Összehasonlították a kánont a Baraitákkal, döntéseket hoztak, és esetleg új eszmék, elvek alapján alkalmazták azokat akár tényleges, akár költött jogesetekre. Akik így tanítottak, azok voltak a tulajdonképpeni amórák, vagyis a Misna interpretálói.
Jogi véleményeikben az amórák nem voltak olyan függetlenek, mint a tannaiták, mert nem érezték magukat elég tekintélyeseknek arra, hogy a Misnában és Baraitákban foglalt döntéseknek ellentmondjanak. A palesztinai amórák aNászi (fejedelem-elnök) rendelkezése folytán aRabbi címet viselték, míg a babilóniai amórák aRab vagyMar címet. A palesztinai amórák egyszerű metodikájukkal és Misna-magyarázatukkal tűntek ki, míg a babilóniaiaknál az élesebb dialektika a szembetűnő. Ezt különösen Pumbadita akadémiáján fejlesztették, és a szőrszálhasogatásra való hajlandóságot már az akkori közmondás is kigúnyolja:„Pumbaditában azt is tudják, hogyan megy át az elefánt a tű fokán”, ami azt jelentette, hogy túlzott dialektikájukkal az abszolút lehetetlent, de ellenkezőjét is be tudták bizonyítani. Ez olyan körülmény, amely a Talmud szellemével és logikájával ellenkezik.
A babilóniai amórák korát éppen úgy, mint a tannaitákét, hagyományosan hat nemzedékre szokás felosztani, míg a palesztinai amórákat háromra. Valamennyit a kiválóbb amórák neveivel szokás megjelölni. Az amórák száma rendkívül nagy, és akiknek tanításait a Talmud feljegyezte, azoknak neve is 1300-at tesz ki.
Aszaboreusok voltak követői és folytatói az amóráknak, és ők végezték a legvégső simításokat a Talmudon. A felsorolt nevek valamennyije a legjelentősebb talmudszerzőké, és azok részletes életrajzi adatai is ismert működési helyükkel együtt. Mindazok, akikről a korokat elnevezték, az iskolák vezetői voltak. Ők hagyták örökségül a surai és pumbaditai akadémiákat, melyek az amórák után még 700 évig virágoztak.
