Alexander Fleming 1881. augusztus 6-án született a skóciaiAyrshire megyében, aDarvel kisváros melletti Lochfield egyik tanyáján. Apja Hugh Fleming (1816-1888) gazdálkodó volt, anyja pedig a szomszéd gazda lánya, Grace Stirling Morton (1848–1928), aki Fleming második felesége volt. Hugh Flemingnek négy gyermeke volt az első házasságából. A második házassága idején már 59. évében járt, és meghalt amikor Alexander hét éves volt.
Emléktábla Fleming londoni házán
Darvelben és Loudounban végezte az elemi iskolát, majd elnyert egy kétéves ösztöndíjatKilmarnock egyik középiskolájába. Tizenhárom évesen bátyjával együttLondonba költözött, ahol aKirályi Politechnikai Intézetben tanult.[4] Ezután négy évig egy szállítóvállalatnál dolgozott tisztviselőként, majd húszévesen nagybátyjától örökölt egy kisebb összeget. Bátyja, Thomas ekkorra már kitanult orvos volt és Alexandernek is javasolta ezt a pályát, így 1903-ban beiratkozott aSt Mary's Hospital orvosképzésére. 1906-ban kitüntetéssel diplomázott.[5]
Fleming 1900-tól önkéntesként tagja volt a londoni skót ezrednek[1] és medikusként eljárt az egyetem lövészklubjába. A klub vezetője (aki szerette volna ha Fleming tag marad) javasolta, hogy praktizálás helyett legyen a St. Mary's tanára és kutatója. FlemingAlmroth Wright bakteriológusnak, a vakcinaterápia egyik úttörőjének lett az asszisztense. 1908-ban bakteriológiából is BSc fokozatot szerzett és maga is oktatni kezdett az egyetemen, egészen 1914-ig.
Azelső világháborúban századosi rangban, katonaorvosként szolgált és a franciaországi frontkórházakban dolgozott. 1918-ban visszatért a St Mary's Hospital-ba és folytatta kutatói-tanári pályáját. 1928-ban aLondoni Egyetem bakteriológiaprofesszorának választották. 1946-ban ő lett a St. Mary's oltási részlegének vezetője, amelyet ekkor átneveztek Wright-Fleming Intézetté. 1951-1954 között ő volt azEdinburgh-i Egyetem rektora.[5]
Fleming a háborúban sok esetben tanúja volt, hogy a sebesült katonákszepszis, sebeik elfertőződése miatt meghalnak. A maró hatású antiszeptikus szerek sok esetben rontottak a beteg állapotán.[6] AThe Lancet orvosi folyóiratba írt egy cikket: véleménye szerint az antiszeptikumokkal több sebesültet ölnek meg, mint amennyi a szepszisbe belehal, mert a szerek csak a sebek felszínén ölik meg a baktériumokat, a mélyebb rétegekben nem. A felszínen viszont lehetnek olyan mikroorganizmusok is, amelyek gátolják a káros baktériumok szaporodását és ezeket az antiszeptikus vegyületek szintén elpusztítják.[7] Korábbi mentora, Almroth Wright támogatta nézeteit, de véleménye nem terjedt el és a brit katonaorvosok továbbra és széleskörűen alkalmazták a fertőtlenítő vegyszereket.[5]
A háború után Fleming folytatta az antibakteriális anyagokkal folytatott kutatásait. Egy alkalommal náthás volt és orrából a baktériumtenyészetre csöppent a váladék. Fleming kíváncsi volt a hatására és nem dobta ki aPetri-csészét és néhány nappal később meglepve tapasztalta, hogy gátolja a tenyészet növekedését.[8] A baktériumellenes anyagot végül tojásfehérjéből tudta nagyobb mennyiségből izolálni (később kiderült, hogy a nyálban, könnyben, bőrön, hajon, különböző testváladékokban is előfordul) éslizozimnak nevezte el. A lizozim azonban a patogén baktérium ellen jórészt hatástalan volt, így a klinikai gyakorlatban nem lehetett használni.[6]
Fleming később így nyilatkozott a felfedezéséről: "Amikor 1928. szeptember 28-án kicsivel hajnal után felkeltem, egyáltalán nem terveztem, hogy a világ első antibiotikumának, vagy baktériumölőjének felfedezésével forradalmasítom az orvostudományt. Pedig, azt hiszem, éppen ezt tettem."[9]
1928-ra Fleming már elismert bakteriológus volt és astaphylococcusokat gátló anyagokat tanulmányozta. Augusztusban egyhónapos vakációra ment és amikor szeptemberben visszatért a laboratóriumába, észrevette, hogy az asztalon hagyott baktériumtenyészetei közül az egyikpenészgombával befertőződött. A gombát azonban azagaron széles, baktériummentes sáv övezte.[10] APenicillium nemzetségbe tartozó penészt tiszta tenyészetbe tette és kivonatával különböző baktériumfajokat kezelve felfedezte, hogy a "penészlé" hatékonyan gátolja számos patogén mikroorganizmus (többek között askarlát, atüdőgyulladás, azagyhártyagyulladás,diftéria kórokozóinak) fejlődését. Mások, mint pl. atífuszGram-negatív okozója rezisztensek voltak (bár a szintén Gram-negatívgonorrhoea-kórokozó érzékeny rá). Sikerült izolálnia apenicillinnek elnevezett hatóanyagot is, amit akkor még a lizozimhoz hasonlóanenzimnek gondolt (valójában egy viszonylag kis szerves molekula)[11]
Fleming 1929-ben publikálta felfedezését,[12] de kevesen figyeltek fel a cikkre. Megpróbálta nagyobb mennyiségben előállítani a penicillint, de számos nehézséggel kellett szembenéznie. Az anyagot nehéz volt izolálni, nem tudta megfelelően bekoncentrálni és felületi antiszeptikumként használva nem volt túlságosan hatékony. Fleming úgy vélte, hogy a vérbe injekciózva a szervezet előbb lebontaná a penicillint, minthogy kifejthetné antibakteriális hatását. Az 1930-as években folytatta kísérleteit, de eredményei nem voltak eléggé meggyőzőek,[13] felettesei pedig nem voltak hajlandóak alkalmazni egy vegyészt, aki az analízist és izolálást el tudta volna végezni. Végül 1940-ben felhagyott a penicillinnel, éppen akkor, amikor az oxfordiHoward Florey ésErnst Boris Chain elkezdte a gyakorlati alkalmazását kutatni és hamarosan kidolgozták tömegtermelésének feltételeit. 1942 végére már megkezdődött az ipari előállítása, anormandiai partraszállás idején pedig már elegendő penicillin állt rendelkezésre, hogy valamennyi sebesült katonát ellássák.
Fleming a laboratóriumában a második világháború idején
Fleming a későbbiekben, amikor kialakult körülötte egy heroizáló mítosz, igen szerény maradt és mindig elismerte Florey és Chain munkáját a penicillin klinikailag használható gyógyszerré tételében. Az antibiotikum szerkezetét 1943-ban határozta meg Edward Abraham, bár a háború miatt egy ideig titokban tartották.[14]
Fleming igen hamar felfedezte, hogy ha túl kis dózisban, vagy túl rövid ideig adják a szert, a baktériumokrezisztenssé válhatnak a penicillinnel szemben. Ezért előadásaiban mindig figyelmeztetett, hogy csak indokolt esetben és előírás szerint használjanak antibiotikumot.
A milliók életét megmentő, világhírűvé váló tudós köré sok legenda szövődött. Az egyik szerint Fleming apja megmentette a fuldokló fiatalWinston Churchill életét, ezért cserébeRandolph Churchill fizette a kis Alexander taníttatását. Egy másik szerint 1943-ban, amikor Churchill Tunéziában tüdőgyulladást kapott, penicillinnel gyógyították meg (valójábanszulfonamidot kapott). Egyik történetnek sincs valóságalapja.
1945-ben Fleming, Florey és Chainorvostudományi Nobel-díjban részesült "a penicillin és annak különféle fertőző betegségekben gyakorolt gyógyító hatásának felfedezéséért".
1943-tól tagja volt aRoyal Society-nek. Tagjai közé fogadta aSzentszéki Tudományos Akadémia. Mintegy 30 európai és amerikai egyetem adományozott neki díszdoktori címet. ATime magazin 1999-ben a 20. század 100 legfontosabb embere között sorolta fel;[17] 2002-ben pedig a 100 legnagyobb brit közé szavazták..[18] Róla nevezték el a91006 Fleming aszteroidát.
André Maurois francia író szerint: "Nem volt ember, kivéve Einsteint egy másik területen és előtte Pasteurt, aki mélyebb behatást gyakorolt volna az emberi faj modernkori történelmére."[19]
Fleming 1915 december 15-én feleségül vett egy ír származású kórházi nővért, Sarah Marion McElroyt. Egy gyermekük született, Robert Fleming (1924 – 2015), aki szintén orvosnak tanult. Sarah 1949-es halála után 1953-ban másodszor is megházasodott, egy egyetemi kolléganőjét, a görög Amalia Koutsouri-Vourekast vette el.[20]
Alexander Fleming 1955. március 11-én halt meg Londonban, szívroham következtében. ASzent Pál-székesegyházban temették el.[21]
Ez a szócikk részben vagy egészben azAlexander Fleming című angol Wikipédia-szócikkezen változatának fordításán alapul. Az eredeti cikk szerkesztőit annak laptörténete sorolja fel. Ez a jelzés csupán a megfogalmazás eredetét és a szerzői jogokat jelzi, nem szolgál a cikkben szereplő információk forrásmegjelöléseként.
↑abAlexander Fleming Biography. Les Prix Nobel. The Nobel Foundation, 1945. [2011. január 30-i dátummal azeredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2011. március 27.)
↑ab (2015. július 1.) „Alexander Fleming (1881–1955): Discoverer of penicillin”.Singapore Medical Journal56 (07), 366–367. o.DOI:10.11622/smedj.2015105.PMC4520913.
↑ (1917. szeptember 1.) „THE PHYSIOLOGICAL AND ANTISEPTIC ACTION OF FLAVINE (WITH SOME OBSERVATIONS ON THE TESTING OF ANTISEPTICS)”.The Lancet190 (4905), 341–345. o.DOI:10.1016/S0140-6736(01)52126-1.
↑Brown, K. (2004).Penicillin Man: Alexander Fleming and the Antibiotic Revolution. 320 pp. Sutton Publishing.ISBN 0-7509-3152-3.
↑Diggins, F.The true history of the discovery of penicillin by Alexander Fleming Biomedical Scientist, March 2003, Institute of Biomedical Sciences, London.
↑Fleming A (1980). „On the antibacterial action of cultures of a penicillium, with special reference to their use in the isolation of B. influenzae. (Reprinted from the British Journal of Experimental Pathology 10:226-236, 1929)”.Clin Infect Dis.2 (1), 129–39. o.DOI:10.1093/clinids/2.1.129.PMID6994200.
↑Rossiter, Peter: Keith Bernard Rogers. BMJ, 2010. szeptember 10. (Hozzáférés: 2012. március 4.) „Keith was probably the first patient to be treated clinically with penicillin ointment.”
