Ez a lap egy ellenőrzött változata
| Asorozat témája |
|---|
 |
Körvonalakban |
| Buddhista szent helyszínei |
|---|
|
| A négy fő helyszín |
| Négy további helyszín |
| Egyéb helyszínek |
| Későbbi helyszínek |
Abuddhizmus történetét az i. e. 6. századtól, a történelmi BuddhaGautama Sziddhártha születésétől számítják – ezzel a buddhizmus az egyik legősibb, ma is gyakoroltvallás. AzIndia északi részéről indult tan sorban meghódítottaKözép-,Kelet- ésDélkelet-Ázsiát. Valamennyire érintette a teljes ázsiai kontinenst. A buddhizmus története során számos mozgalom, valamint három ág alakult ki: athéraváda, amahájána és avadzsrajána, melyeknek hosszabb-rövidebb ideig tartó virágkoraik voltak. A legfontosabbbuddhista zarándokhelyek az észak-indiaiGangeszi-síkságon és Dél-Nepálban helyezkednek el, azÚjdelhi ésRádzsgír közötti területen, ahol Gautama Buddha élt és tanított. Az életéhez kapcsolódó helyek mára fontos zarándokhelyekké váltak a buddhisták és a hinduk számára. Azonban számos más országban is léteznek ereklyék és zarándokhelyek, amelyekben jelenleg vagy korábban jelentős volt a buddhizmus.[1] A buddhizmus hátterét azIndus-völgyi civilizáció jelentette, amely központosított volt és jól szervezett, egészen az i. e. 12. századig. A környezeti és kulturális változások mellett új törzsek is benyomultak az Indus-völgybe nyugat felől aHimalája hágóin átkelve.[2]
Történetének több mint két és félezer éve alatt többször találkozott a nyugati civilizáció és a buddhizmus. Legelőször aselyemúton keresztül jutott elnyugatra a buddhizmus, majd a 19. században az európai gyarmatosítók jutottak el az ázsiai buddhista országokba. A nyugati érdeklődés a buddhizmus irányában fokozatosan nőtt, ahogy a rejtélyes vallásból a modern tudományokat kiegészítő tudománnyá alakult át. Tibet kínai megszállása után rengeteg tibeti buddhista mester menekült el és telepedett le Indiában, majd különböző nyugati országokban. A 20. század folyamán egyre több ázsiai buddhista mester keresett magának új életet nyugaton. Sok esetben bevándorlóként vagy menekültként érkeztek, de fokozatosan egyre nagyobb közönségek előtt tartottak előadásokat. Miután támogatókra leltek, új buddhista irányzatok is kialakultak, kolostorokat, elvonulási központokat, iskolákat és egyetemeket hoztak létre.[3]
Abuddhizmus Magyarországon hivatalosan 1951 óta létezik egyházi formában, amikorHetényi Ernő megalapította a Buddhista Missziót anémetországi Árya Maitreya Mandala buddhista rend tagjaként, amely amahájána irányzathoz tartozik. A legelső hazaibuddhista közösséget azonban már az 1890-es években megalapítottákMáramarosszigeten, valamintHollósy József buddhistamenedéket vett és megírta aBuddhista Kátét (1893). Ezek alapján adharma Magyarországon több mint száztíz éve jelent meg. 1933-banJapánban bodhiszattvaként ismerték elKőrösi Csoma Sándort. Itthon Hollósy Józsefet a második magyarbódhiszattvának tekintik.[4] Magyarországon ezidáig nyolcsztúpát (emlékhelyet) adtak át hivatalosan:Budapesten kettőt,Budakeszin,Bükkmogyorósdon (Csernelyben),Zalaszántón,Tar községben,Becskén ésMánfán egyet-egyet. A zalaszántói 36 méter magas és 24 méter széles Béke-sztúpa Európa legnagyobb buddhista szentélye volt éveken át.[5] Magyarországon 1991 óta létezik már buddhista főiskola (A Tan Kapuja Buddhista Főiskola), és 2000 után több középfokú oktatási intézmény (a Dr. Ámbédkar Iskola és a Kis Tigris Gimnázium és Szakiskola) is megnyitotta kapuját.[6][7][8]
 | Bővebben:Gautama Sziddhártha |
A tudósok általában óvatosak Buddha életének történelmi tényeivel kapcsolatban. A többségük elfogadja, hogy tényleg létezett, tanított és rendet alapított Indiában amahádzsanapada korában, amikor aMagadha birodalom uralkodójaBimbiszára király volt. Buddha Bimbiszára király utódjának,Adzsátasatru királynak az uralkodása alatt halt meg, így adzsainaMahavira fiatalabb kortársának számít.[9] Avédikusbrahminok mellett Buddha életének eseményei egybeesnek több jelentőssramana iskola virágzásával, például azádzsívika, acsárváka, adzsaina és az adzsnyána iskolákéval. Jelentős gondolkodók is éltek ekkor, mint példáulMahávíra,Púrana Kasszapa,Makkhali Goszála,Adzsita Keszakambalí,Pakudha Kaccsájana vagySzanydzsaja Belatthaputta, akiknek a nézeteivel Buddha valószínűleg megismerkedett, és feltehetően hatással voltak is rá.[10][11][* 1] Buddha két tanítványa,Száriputta ésMaudgaljájana korábban valóban a szkeptikus Szanydzsaja Belattaputtát követték.[13] Akadnak olyan bizonyítékok is, amelyek arra engednek következtetni, hogyÁlára Káláma ésUdaka Rámaputta mesterek tényleg történelmi személyek voltak, akik valószínűleg két különböző meditációs technikát tanítottak Buddhának.[14] Jóllehet Buddha születésének, gyermekkorának, felnőtté válásának, vándor szerzetesi időszakának, megvilágosodásának, tanításainak és halálának általános vázát elfogadják,[15] a tudósok többsége nem fogadja el a hagyományos életrajzokban található összes részletet.[16][17]
Gautama születésének és halálának pontos ideje nem ismert. A 20. századi történészek többsége Buddha életét körülbelül i. e. 563 és i. e. 483 közé helyezte.[18][19] Halálának dátumát ma már későbbre becsülik, valamikor i. e. 411 és i. e. 400 közé. Egy 1988-ban tartott szimpózium alkalmával[20][21][22] a határozott véleményt formálók többsége az i. e. 400 előtti és utáni 20 év közötti időszakot jelölte meg Buddha halálának időpontjaként.[23][24] Ezeket a kronológiákat azonban még nem fogadta el minden történész.[25][26][* 3]
A korai szövegek bizonyítékai alapján Gautama Sziddhártha asákja klánból származik, egy olyan nemzetségből, amely az i. e. 5. századi Észak-India perifériáján helyezkedett el (földrajzilag és kulturálisan is).[31] Lehetett egy kis köztársaság, amelyben az apja egy választott törzsfőnök volt, vagy lehetett egyoligarchia, amelyben az apja volt a tartományúr.[32] A buddhista hagyomány szerint GautamaLumbiniben született, a maiNepál területén, és Kapilavasztuban (a sákja főváros) nevelkedett, amely vagy a mai Nepál területén lévőTilaurakot község, vagy az indiai Piprahva falu.[* 5] Buddha megvilágosodásaBodh-Gajában történt, első tanításaitSzárnáthban adta ésKusínagarban halt meg (→parinirvána).[48]
Gautama életéből és közvetlenül az azt követő évszázadokból nem maradtak fent írásos emlékek. A kb. i. e. 269 és i. e. 232 között uralkodóAsóka király egyikrendelete megemlékezik az uralkodó zarándoklatáról, amelyet Buddha szülőhelyén,Lumbiniben tett. Egy másik rendelete néhánydhamma szöveget említ. Innentől számítják az írott buddhista hagyomány létezését, amely aMaurja Birodalom korának felel meg.[49] A legősibb fennmaradt buddhista kéziratok agandhárai buddhista szövegek. Ezekre a kelet-afganisztániHadda környékén bukkantak,Dzsalálábád város közelében. A 27 nyírfakéregrekharosti írással és gandhárai nyelven írt kéziratokat jelenleg a British Library épületében vizsgálják. A szövegek keletkezésének idejét az 1. századra becsülik.[50]
A történelmi Buddhárólműalkotás nem született egészen a 2. századig, elsősorban a korabeli szobrászatanikonista szemlélete miatt.[51]Buddha fizikai testének jellemzése néhány korai írásból ismert. Ezekből az írásokból meríthették modelljüket a korai szobrok és domborművek szerzői is.[52] Főleg apáli kánonban szereplő „Egy nagyszerű ember 32 jellemzője” írás volt nagy hatással a művészekre. Ezt a 32 jellemzőt kiegészíti további 80 másodlagos jellemző is (páli:Anubjandzsana).[53]
ADhammacsakkappavattana-szutta a buddhista hagyományok szerint Buddha első tanításait jelenti a megvilágosodása után. Úgy tartják, hogy Buddha az indiai Nerandzsara folyó mellettibódhifa alatt ülve, meditálás közben érte el ezt a szintet. Ezt követően 49 napot csöndben töltött, majd elutazottBodh-Gajából a közép-indiaiSzárnáthba, a szent város,Váránaszi közelébe. Itt találkozott korábbi aszkéta társaival, akikkel hat évig gyakorolt együtt. Az aszkéták először kétkedve fogadták Buddhát, mivel azt gondolták, hogy az feladta az igazság keresését és az aszkéta utat. De amint meglátták Buddha kisugárzását, megkérték, hogy tanítsa meg nekik azt, amit megértett. Ekkor adta Buddha azt a tanítást, amit később aDhammacsakkappavattana-szuttába lejegyeztek.[54][55][56][57]
Abuddha-vacsana (páli ésszanszkrit: „Buddha szava”) azokra a buddhista hagyományok által elfogadott művekre vonatkozik, amelyeket elfogadnak Buddha tanításaként. Minden hagyomány tartalmaz bizonyos szövegeket buddha-vacsanaként, ez azonban nem jelenti azt, hogy ezek a történelmi Buddha ténylegesen használt szavai lennének.[52]
| Bővebben:Korai buddhizmus és A buddhizmus története Indiában |
A korai buddhizmus központja aGangesz-folyó völgyében volt, ahonnan fokozatosan terjeszkedett. A kánoni források két zsinatot említenek, ahol a szerzetesek közössége (szangha) Buddha tanításaira támaszkodva összeállította a szöveggyűjteményeket, valamint rendezett néhány, a közösségre vonatkozó problematikus témát. Azelő-szektariánus buddhizmus a buddhizmus azon időszakára utal, amely Buddhaparinirvánájától számított 100–150 évig, a buddhista közösség legelső felbomlásáig tartott. A legtöbb tudós szerint ez a szakadás valamikor amásodik és aharmadik buddhista zsinat között volt. Röviddel a második buddhista zsinat után történt az első jelentős szakadás. Az első két iskola aszthaviraváda és amahászánghika volt.[58] A buddhista közösségekben történő szakadások egybeesnek az egyes iskolák által bevezetettAbhidhamma szövegek bevezetésével. Az iskolák eltérő módon értelmezték ezeket a szövegeket és az egymás közötti viták javarészt ebből alakultak ki. A tanok értelmezési különbségeiből fakadó szétválások után is voltak nézeteltérések avinaját illetően, amely magába foglalta a buddhista közösségek, illetve a szerzetesrendek magaviseletének szabályait. Az elő-szektariánus buddhizmusban, egy laza vázat leszámítva, még nem léteztek Abhidhamma szövegek és egyes iskolák a későbbiekben sem fejlesztettek ki Abhidhamma irodalmat.[59]
| Bővebben:Buddhista zsinatok |
Azelső buddhista zsinatot a nemes támaszt nyújtóAdzsátasatru király idején az i. e. 5. században, közvetlenül Buddhaparinirvánája után tartottákMahákásjapa elnökletével a maiRádzsgír városában. A zsinat célja Buddha tanításainak a lejegyzése volt egy vallási szöveggyűjteménybe (szútra) és azAbhidhammába, valamint törvénybe foglalták a szerzetesi szabályokat is (Vinaja). FelkértékÁnandát, Buddha egyik legfőbb tanítványát, aki egyben az unokatestvére is volt, hogy recitálja Buddha párbeszédei, illetveUpáli (szintén volt tanítvány) mondja el az Abhidhammát. Ezek alkotják ma aTipitaka (szanszkrit: Tripitaka – három kosár) alapját, amelyek csupánpáli nyelven maradtak fenn. Az első zsinat azért volt fontos, mert az arról készült beszámolók azt mutatják be, hogy a korai szangha hogyan készült megszervezni magát. Amásodik buddhista zsinatotVaisáliban tartották a hitközösségben kitört egyik vitát követően. A zsinat során az eredeti vinaja szöveget olvasták fel, hogy kiderüljön, hogy bizonyos szerzetesi cselekedetek a lejegyzett Buddha tanításokkal ellentétesek voltak-e. A viták szövege megtalálható a korai buddhista iskolák vinaja szövegeiben. Tulajdonképpen minden kutató egyetért abban, hogy a második buddhista zsinat valós történelmi esemény volt.
A második zsinat után pár évvel szakadás történt a buddhista közösségben. Ekkor alakultak ki különböző alcsoportok, például aszthaviraváda, amahászánghika és aszarvásztiváda.[60] Az eredeti szangha átalakult, helyi jellegzetességeket vettek fel a különböző csoportok és a vándorszerzetesek az esős évszak (vassza) idejére ugyanarra a helyre tértek vissza, majd Buddha halála után száz évvel valószínűleg kialakultak az első kolostorok is.[61]
| Bővebben:Asóka és Maurja Birodalom |
Asóka (i. e. 273–232),maurja uralkodó, áttért a buddhizmusra a kelet-indiaiKalinga véres hadjárata után (maOrisza). Miután megbánta azokat a szörnyűségeket és borzalmakat, amiket háborúja okozott, úgy döntött, hogy felhagy minden erőszakkal és a mészárlások okozta szenvedést az egész emberiség dicsőségére fogja váltani úgy, ahogy azt még egyetlen hódító sem tette meg előtte. Sztúpák és oszlopok építésével népszerűsítette a hitet és buzdított mindenkit, többek között az állatok tiszteletére és a dharma követésére. Az egyik legjobb példa erre aSzáncsiban található Nagy Sztúpa (Bhopál szomszédságában), ami az i. e. 3. században épült, ezt később kiszélesítették. Kivésett kapuit, az úgynevezetttoranákat, az indiaibuddhista művészet kimagasló remekei közé sorolják. Épített ezen felül utakat, kórházakat, nyugdíjasházakat, egyetemeket és öntöző rendszereket szerte az országban. Egyenlően bánt alattvalóival vallásra, politikára vagykasztra való tekintet nélkül. Ez volt az első időszak, amikor a buddhizmus Indián túl más országokra is kiterjedt. A fennmaradt táblák és oszlopok szerint Asóka megbízottakat küldött számos országba, hogy terjesszék a buddhizmust, mégSrí Lankába és a messzigörög királyságokba is, elsősorban aGörög-Baktriai királyságba, és feltehetően még azon túl, aFöldközi-tengerre is.[62][63]
| Bővebben:Harmadik buddhista zsinat |
A harmadik buddhista zsinat történelmi háttere a következő:Asókát a Buddha halála utáni 280. évben koronázták királlyá. Eleinte nemigen törődött adharmával és a szanghával, és apjához hasonlóan más szektákat is támogatott. Ez azonban megváltozott, miután találkozott egyNigrodha nevű papnövendékkel, aki elmesélte neki az Appamada-vaggát. Ezután már más vallási csoportokat nem támogatott, csak a dharma érdekelte. Hatalmas vagyonát arra használta, hogypagodákat ésvihárákat építsen és gazdag támaszt nyújtson abhikkhuk részére. Gyermekei is beléptek a szanghába. Később éppen a nagylelkűsége okozott súlyos problémát a szangha számára. Sok érdemtelen ember szivárgott be a rendekbe, akik eretnek tanokat hirdettek és csak az anyagi javakat lesték. Végül egy nagy csoport hitetlen, kapzsi embertől megtagadták a szanghába való felvételt, akik mégis szerzetesi ruhát öltöttek megfelelő rendfelvétel nélkül is. Ennek következtében a szangha tekintélye leromlott. Egyes tiszta életvitelű szerzetesek nem voltak hajlandóak részt venni azUpószatha szertartáson a korrupt szerzetesekkel együtt, aminek a vége vérontás lett, ugyanis a nem engedelmeskedő szerzeteseket a helyszínen lemészárolták – a király fiát is majdnem. Amikor Asóka tudtára jutott a szörnyű erőszak, nagyon megbánta bűnét ésMóggaliputta Tissza szerzetes tanácsát kérte, aki a harmadik buddhista zsinat azonnali összehívására sarkallta a királyt, illetve a korrupt szerzetesek azonnali eltávolítására.Asóka i. e. 250 körül hívta össze a zsinatotPátaliputra városában (maPatna). A zsinatot Móggaliputta Tissza szerzetes vezette. A zsinat célja a szangha megtisztítása volt, főleg a nem buddhistaaszkétáktól, akiket a királyi patronázs vonzott. A zsinatot követően buddhista misszionáriusok indultak útnak az ismert világ minden tája felé.[64]
.jpeg)
| Lásd még:Gréko-buddhizmus, A buddhizmus és a római világ és Gandhára művészete |
Asóka rendeletei közül néhány megemlíti a buddhizmus terjesztése érdekében tett erőfeszítéseket a hellenisztikus világban, amely akkortájt összefüggő egységet alkotott egészen Indiáig. Ezekből világos képet kapunk a hellenisztikus területek politikai szervezeteiről: a főbb görög uralkodók neveiről és fővárosairól. Ezen állítások szerint sok uralkodó kapott buddhista hittérítést:II. Antiokhosz szeleukida uralkodó (Szeleukida Birodalom – i. e. 261–246),II. Ptolemaiosz (Egyiptom – i. e. 285–247),II. Antigonosz makedón király (Makedónia – i. e. 276–239).[65]
Ezen felül,páli források szerint Asóka néhány misszionáriusa görög buddhista pap volt, ami jól mutatja a közeli vallásos párbeszédet a két kultúra között:
Nem egyértelmű, hogy ezek az érintkezések milyen hatással voltak a másik félre, ám néhány szerző állítása szerint ebben az időben már elkezdődött aszinkretizmus a buddhizmus és a hellenisztikus gondolkodás között. Kimutatható buddhista közösségek jelenléte ebben a világban, főlegAlexandriában (Alexandriai Szent Kelemen szerint) és a keresztény kort megelőző terapeuta szerzetesrendjénél (valószínűleg a páli „théraváda szó torzulásából”.[* 6]) Ezek majdnem teljes mértékben a buddhista aszketizmusból merítettek,[68] és lehettek közöttük akár Asóka misszionáriusai közül is.[69] Találtak buddhista sírköveket is Alexandriában, amelyeket a dharma kerékkel díszítettek.[70] A buddhisták alexandriai jelenléte a következő következtetésre ad okot: „Később ezen a helyen hozták létre a legtöbb aktív keresztény központot”.[71]Baktriában (ma északAfganisztán), Indiától nyugatra, görög királyságok léteztekNagy Sándor hódítása után, i. e. 326 környékén: először aSzeleukida Birodalom i. e. 323-tól, majd aBaktriai királyság i. e. 250-től.[72]
I. Demetriusz baktriai király elfoglalta Indiát i. e. 180-ban egészenPátaliputra városáig. Az újonnan alapított indo-görög királyság Észak-India számos területén létezett egészen az i. e. 1. század végéig. Az indo-görög királyok uralkodása alatt virágzott a buddhizmus és állítólag az indiai megszállásuk a Maurja Birodalom megsegítése érdekében történt. Az egyik leghíresebb királyuk,I. Menandrosz (körülbelül i. e. 160–135). Úgy tűnik, hogy áttért a buddhizmusra és a Mahájána hagyomány egyik védelmezőjévé vált, ahogy korábban Asóka avagy később akusán királyKaniska. Menandrosz érméin szerepel a „megváltó király” kifejezésgörögül valamint néha feltűnik a nyolcküllős kerék is. Közvetlen kulturális egymásra hatás feltételezhetőMilinda-panyha (Menandrosz király kérdései[73]) dialugasa alapján Menandrosz és egyNágaszéna nevű szerzetes között i. e. 160 környékén. Halála után a király maradványainak megőrzésével járó megtiszteltetésben az általa uralt városok részesültek. Ezeken a helyeken sztúpákban helyezték el a relikviákat a történelmi Buddhával párhuzamosan. A Menandroszt követő számos indo-görög király vésette bele érméjébe „A Dharma Követője” feliratotkharosti írással, és „vitakra”mudrá hagyományainak megfelelően ábrázolták magukat vagy isteneiket. A görög és buddhista kultúrák találkozása ráhatással lehetett a mahájána tradícióra, ugyanis ezután ott is kifejlődött a vallás kifinomult filozofikus megközelítése és a Buddha ember-isten megközelítése, amely emlékeztet a hellenisztikus istenek képéhez. Szintén ebből az időből származik Buddha első emberformájú ábrázolása, gyakran valóságos gréko-buddhista stílusban.[74]
| Bővebben:Buddhizmus Srí Lankán és Buddhizmus Burmában |
Srí Lankára Asóka fia,Mahinda és hat kísérője vitte el a buddhizmust az i. e. 2. században. Megtérítették Devanampija Tissza királyt és a nemesség nagy részét. Ráadásul Asóka lánya, Szanghamitta a szigetországban megalapította a bhikkhunít (apácarend) és vitt magával a szent fügefából egy suhángot, amit később elültettekAnuradhapura városában. Ekkor épült aMahávihára monostor. Apáli kánont Vattagamani király (i. e. 29–17) idején írták le az országban, amikor virágzott a Théraváda hagyomány. Később több elbeszélő tevékenykedett errefelé, úgy mintBuddhagósza (4.–5. század) és Dhammapála (5.–6. század), akik rendszerbe foglalták a hagyományos elbeszéléseket. Annak ellenére, hogy a Mahájána buddhizmus is ekkoriban teret hódított Srí Lankán, igazából a Théraváda terjedt el igazán a szigeten, amely végül ennek az ágnak az erődévé vált. Innen terjedt később továbbDélkelet-Ázsia felé a 11. században.[75]
Az Indiától keletre eső területeken (maBurma ésThaiföld) az indiai kultúra erősen befolyásolta a mon embereket. A monok az i. e. 3. században tértek át a buddhizmusra Asóka idején, még a Mahájána és aHínajána buddhizmus különválása előtt. A korai mon buddhista templomokat (például a közép-burmai Peikthano) az 1-5. század közé szokták eredeztetni. A monokbuddhista művészetét különösen befolyásolta az indiai művészet aGupta Birodalomból és az azután következő időszakból. Ez az úgynevezettmanierista stílus széles körben elterjedt Délkelet-Ázsiában a mon királyság terjeszkedése során az 5-8. század között. A théraváda hit mon befolyásoltságra elterjedt Délkelet-Ázsia északi részén, amelyet végül folyamatosan felváltott a Mahájána buddhizmus az i. e. 6. századtól. AzÁndhra Prades régió egyik legkorábbi uralkodó dinasztiájának felirataiban szerepel, hogy akiráták felvették a buddhizmust a 3. században, akikről azt feltételezik, hogy a tibeto-burmai népek voltak.[76] Hasonló korból származó kínai könyvek egy „Liu-Jang” nevű királyságról beszélnek, ahol mindenki Buddhát üdvözítette és több ezerre teszi asrámanerák számát. Ennek a királyságnak a területét Burma középső részével azonosították. Egy sorpáli,szanszkrit,pju ésmon nyelvű felirat maradt fent a 6–7. századból Burma középső és déli részéből. A 11–13. századtól a Pagan Királyság bamar királyai és királynői számtalan sztúpát és templomot építtettek.Bagan városában a 11. században vezették be athéraváda buddhizmust. Jelentős fordulat volt ez a burmai buddhizmus történetében, mivel a térségben éppen akkor került biztos alapokra a buddhizmus, amikorDél- ésDélkelet-Ázsiában már hanyatlásnak indult. Baganban a burmai uralomnak a tatárok támadása vetett véget 1287-ben, amely a buddhizmus hanyatlását is eredményezte. A 14. században egy másik buddhista hagyományvonal érkezettSrí LankábólAjutthaja városba, a thaiAjutthaja Királyság fővárosába. Így került athai erdei hagyomány átadási vonala Burmába.[77]
ASunga-dinasztiát (i. e. 185–73) i. e. 185-ben alapították, körülbelül 50 évvel Asóka halála után.Brhadratha király (az utolsómaurja uralkodó) meggyilkolása után a katonai hadvezérPuszjamitra Sunga került a trónra. A buddhista vallásos írások szerint, például azAsókávadána, Puszjamitra (egy ortodoxbrahmin) nem szívesen látta a buddhistákat és üldözte a buddhizmust. Buddhisták írták róla, hogy Puszjamitra „templomokat rombolt le és szerzeteseket öletett”: 84 000 buddhistasztúpát romboltak le, amelyeket korábban Asóka építtetett, és 100 arany érmét ajánlottak egy buddhista szerzetes fejéért. Ráadásul, buddhista források szerint számos buddhista kolostort formáltak át hindu templommá többek közöttNálanda,Bodh-Gaja,Szárnáth ésMathura városokban.[78]
Az újkori történészek az irodalmi és régészeti bizonyítékok alapján vitatják ezt. Szerintük azután, hogy Asóka halála után a buddhizmus nehezebb időket élt át a sunga uralkodók idején, buddhistaüldözésre utaló bizonyítékok azonban nincsenek.[79] Romila Thapar, neves történész szerint a régészeti leletek éppen azt bizonyítják, hogy Puszjamitra nem volt fanatikus anti-buddhista és valójában nem rombolt le 84 000 sztúpát.[80]
Ebben az időszakban sok buddhista szerzetes hagyta el aGangesz völgyét vagy az északi(uttarapatha) vagy a déli útvonalon(daksinapatha). Ezzel egyidejűleg Magadha régi területén megszűnt a buddhista művészeti tevékenység is, illetve áttevődött az északiGandhára ésMathura területére, vagy a délkeletiAmrávati település környékére. India középső részén szintén fennmaradt néhány központ, mint például Bhárhut.[81]
ÉszakAfganisztánban, egyTillia Tepe nevű régészeti területen találtak egy i. e. 1. századi, Indiából származó aranyérmét. A hátoldalán egy oroszlánt ábrázol ahárom drágasággal és a karosti felirattal „Sih[o] vigatabhaj[o]” („Az oroszlán aki elűzte a félelmet”). Az elülső oldalán egy majdnem teljesen meztelen ember szerepel, aki csak egy helléntógát és egypetasus kalapot visel (hasonlatosan ahhoz, ahogyHermészt vagy más névenMercuriust szokás ábrázolni) és egy buddhista darmacsakra kereket görget. A legenda karosti nyelven így szól: „Dharmakakrapravata[ko]” („Az aki a dharmacsakra kereket forgatta”). Egyesek szerint ez a Buddha egyik korai ábrázolása.[82]
| Bővebben:Mahájána |
A nyugati időszámítás kezdete környékén új vallási elvek jelentek megúj szútrák formájában, amelyek nem tartoztak a régi iskolákTripitakáihoz. Az új mozgalom egy idő után a mahájána nevet vette fel, amelynek jelentése „nagy jármű”. Ez ahínajána „kis jármű”, hagyományos irányzattal szembeni tudatos megkülönböztetés okán történt. Az új irányzatban az egyetemes együttérzés és a tökéletes felébredés került előtérbe, amit a felfogásuk szerint abódhiszattva ösvényen keresztül lehet elérni. Abódhiszattva azért szeretné elérni atökéletes buddhaság állapotát és amegvilágosodást, hogy ezáltal enyhíthessen az összes érzőlény szenvedésein.[83] A mahájána buddhizmus i. e. 1. századtól való terjedése nem volt mentes összetett politikai változásoktól Északnyugat-Indiában. Az indo-görög királyságokat fokozatosan elárasztották mindenféle kultúrák, míg végül beolvadtak azindoszkíta népekbe és akusánokba. A buddhizmus új irányzatának kialakulása részben a számos kusán és észak-indiai népek kulturális befolyása hatására történt.[84]
| Bővebben:Negyedik buddhista zsinat |
A negyedik buddhista tanácskozást állítólag a kusán király,Kaniska uralkodása alatt hívták össze 100 körülDzsálandhárban vagyKasmírban. A théraváda buddhizmus negyedik tanácskozása viszontSrí Lankán volt mintegy 200 évvel korábban, ahol a páli kánon először lett teljes egészében leírva. Így aztán két darab negyedik tanácskozás volt: egy Srí Lankán (théraváda) és egy Kasmírban (szarvásztiváda). A kasmíri negyedik tanácskozásról úgy tartják, hogy 500 pap kapott meghívást, akiketVaszumitra vezetett. Részben úgy tűnik azért, hogy összeállítsanak egy nagy kiterjedésű magyarázó szöveget azAbhidharma mellé. Az is lehetséges mindemellett, hogy a létező kánonhoz is hozzányúltak. Úgy tudni, hogy a tanácskozás során háromszázezer verset és több mint kilenc millió kinyilatkoztatást dolgoztak fel, amelyek feldolgozása tizenkét évig tartott. E tanácskozás legfőbb eredménye az a tömérdek magyarázó szöveg, amelyet Mahá-Vibhásának („Nagy szövegmagyarázat”) neveznek.[85]
A tudósok szerint ekkortájt történt egy jelentős változás a szarvásztiváda kánon nyelvezetében, amikor is átírták a korábbiprákrit nyelven írott verziótszanszkrit nyelvre. Feltehetően ez a változtatás a kánon jelentősebb hitelromlása nélkül ment végbe és rendkívüli jelentőségű volt amiatt, hogy a szanszkrit abrahmanizmus szent nyelve volt Indiában és számos más gondolkodó is használta vallási vagy filozófiai nézettől függetlenül. Viszont ez lehetővé tette, hogy a buddhizmus sokkal nagyobb közönséghez is eljusson, mint korábban. Éppen ezért, ezután megnövekedett a buddhista tudósok körében a szanszkrit nyelv használata magyarázó szövegek és tanulmányok írásához. Sok korai iskola azonban, mint a théraváda, soha nem váltott át szanszkrit nyelvre, részben mivel Buddha kifejezetten megtiltotta a párbeszédek lefordítását minden elitista vallási nyelvre (mint például alatin a középkori Európában). Inkább helyi nyelvek használatára buzdította a szerzeteseket. Idővel azonban a théraváda írások (páli) nyelve is tudományos avagy elitista nyelvvé vált.[86]
| Bővebben:Mahájána |
A mahájána buddhizmus fokozatosan fejlődött és idővel virágzásnak indult és Ázsiában sok területén elterjedt:Délkelet-Ázsiába,Közép-Ázsiába,Kínába,Koreába majd 538 körülJapánba és a 7. századbanTibetbe. A buddhizmus Délkelet-Ázsiába egyrészt közvetlenül Indiából, tengeren keresztül érkezett, valamint a teljes első évezred során, közvetlen módon Közép-Ázsiából és Kínából. A 12. század előtt Thaiföld, Burma, Laosz és Kambodzsa területein számos Indiából érkező buddhista szekta dominált, amelyek között a mahájána buddhizmus is szerepelt.[87] A 7. században Jicsing korabeli utazásai során feljegyezte, hogy ezen a területeken az indiai buddhizmus minden formája virágzott.[88]
| Bővebben:A buddhizmus története Indiában |
AKusán birodalom bukása után a 4–6. század között aGupta dinasztia idején, Indiában virágzott a buddhizmus. Mahájána oktatási központokat hoztak létre, főleg az észak-indiaiNálandában, ahol az egyik intézmény évszázadokon keresztül a legjelentősebb buddhista egyetemnek számított olyan neves tanítókkal, mintNágárdzsuna. A Gupta stílus buddhista művészetre gyakorolt hatása a hittel együtt tovább terjedt Délkelet-Ázsiából Kínába.[89]
Az indiai buddhizmus legyengült a 6. században, afehér hunok fosztogatásai és Mihirkulasz kivégzése után.Hszüan-cang az utazásai során feljegyezte, hogy a 7. században a buddhizmus népszerű voltándhra,vidzsajanagara ésdravida területeken, amely hozzávetőlegesen a maiÁndhra Prades ésTamilnádu államoknak felel meg.[90] Hszüan-cang hódolatát fejezte kiHarsa Vardhana, indiai uralkodó előtt, miközben a buddhisták Gouda királyság területén történő üldöztetéséről és számtalan elhagyatott sztúpáról számolt be a maiNepál területének környékén. Harsa Vardhana királyságának pusztulása után számos kis királyság létrejötte közepette tört ki arádzsputok felkelése, amely a buddhista klánok uralmának végét jelentette. Később újabb támogató királyok jelentek meg a bengáli területeken, ahol virágzásnak indult a Mahájána buddhizmus és tovább is terjedtTibet,Bhután ésSzikkim felé. APála Birodalomban rengeteg templomot építettek valamint egy speciális buddhista művészeti iskola is kiformálódott.[91]
1193-ban mérföldkövet jelentett az indiai buddhizmus hanyatlásában, hogytörök-iszlám fosztogatók porig égették Nálandát. A 12. század végére a buddhizmus visszahúzódott a Himalája lába felé északra vagy délen Srí Lankára. Ennek oka az volt, hogy a legfőbb bihari buddhista központokban az iszlám vallás nyomult be és ezzel egyidejűleg megszűnt a politikai támogatottság is valamint erős kaszt nyomás volt tapasztalható. Továbbá nem kedvezett a buddhizmus számára az újraéledő Hinduizmus. A buddhizmus hanyatlásának több oka is volt. A király vallásától egészen függetlenül az egyes államok egyenlően bántak minden jelentős szekta képviselőivel. Vallási emlékműveket és kolostorokat építettek, amelyek legtöbbször tehetős családok adományaiból válhattak valóra. Voltak időszakok, amikor állami, illetve királyi kincstári pénzekből is jutott az építkezésekre. A buddhizmus esetében főleg jelentősnek bizonyultak ezek a támogatások.[92]
A kasztrendszer folyamatos kiterjesztése megváltoztatta a politikai és gazdasági erők helyzetét. Központosítással ellentétes folyamat zajlott le mindenfelé. Egyre inkább a kasztrendszer került előtérbe a világi életben, a társadalmi és gazdasági kapcsolatok színterén. A brahminok egy újfajta kapcsolatot építettek ki az állammal, amely kötelezte a hivatalnokokat, hogy érvényesítsék a kasztokkal kapcsolatos szabályozásokat. A rendszer hízott, az államok fokozatosan elveszítették a bevételeik feletti irányításukat. A legjelentősebb tényező agupták bukása volt. Az indiai társadalom máshogyan fejlődött, mint a kínai vagy római, amelyekben a kormányhivatalnokok domináltak. Indiában a brahminok örökölték hatalmi pozícióikat tiszavirág életű államok sorozatán keresztül.[93]
A közélet egyre több színterét szabályozták a brahminok, akik az általuk vezetett szertartásokért pénzt szedtek.[94] Az általuk felügyelt kasztrendszer szabályait azért hozták létre, hogy ellenőrzés alatt tarthassák a helyi gazdasági termelést és a termékek elosztásának nagy részét.[95] Ez átalakította a tulajdonrendszert. Ilyen módon váltotta fel a buddhizmust ahinduizmus.[96] A buddhizmust a rivális hindu templomok – amely abhakti mozgalom újítása volt – valamint a hindu szerzetesek megjelenése is gyengítették, így lecsökkent a buddhizmus anyagi támogatása és népszerűsége is.[97] Az utolsó uralkodó, aki támogatta a buddhizmust, a 12. században apála dinasztia alatt élt, ám aziszlámot terjesztő muszlim hódítók lerombolták a kolostorokat és az egyéb buddhista vallási építményeket.[98]
| Lásd még:Buddhizmus Közép-Ázsiában |
Közép-Ázsiára már csaknem a vallás keletkezésétől kezdve hatással volt a buddhizmus. Egy páli nyelven fennmaradt legenda szerint egybaktriai kereskedő testvérpár, Tapasszu és Bhallika, meglátogatta a Buddhát majd a tanítványaivá váltak. Visszatérvén Bactriába templomokat építettek a Buddhának. Az i. e. 2. század során aHan-dinasztia nyugati irányú terjeszkedése során kerültek a kínaiak kapcsolatba Ázsia hellenisztikus műveltségével, elsősorban agréko-baktriai királyságokéval. Ezután a buddhizmus északi terjedésével alakultak ki buddhista közösségek, sőt buddhista királyságok is Közép-Ázsia különböző szegleteiben. Néhányselyemúton fekvő városában például csaknem kizárólag buddhista sztúpák és kolostorok álltak és úgy tűnik ezeknek fő szerepe az volt, hogy a kelet és nyugat között utazóknak tegyenek szolgálatot. Ezen a területen – Kína, India és Perzsia találkozóhelyén – a théraváda hagyomány először az iráni törzsek között terjedt el, még mielőtt egybe olvadt volna a mahájána formákkal az i. e. 2–3. században. Ez érvényes a maiPakisztánra,Kasmírra,Afganisztánra, keletIránra és a part menti részekre,Üzbegisztánra,Türkmenisztánra ésTádzsikisztánra. Kínába az ősiGandhára,Baktria,Pártia ésSzogdia államokból terjedt át. Ezek közül az első állam Baktria volt, ahol már az i. e. 3. században megjelent a buddhizmus, és egyidejűleg más vallások is természetesen jelen voltak:zoroasztrizmus,hinduizmus,nesztorianista kereszténység,zsidó,manicheizmus,sámánizmus,tengrizmus és egyéb helyi szervezet nélküli hitrendszerek. Számos iskola (nikája) létezett Közép-Ázsiában és Kínában körülbelül a 7. századig. Ebben az időszakban a mahájána volt uralkodó, ám mivel a hit nem alakított ki egy saját nikája értelmezést, így aszarvásztiváda és adharmaguptaka maradt a közép-ázsiai kolostorok szellemi tápláléka.[99]
Számos buddhista királyság létezett a kontinens középső részén, főleg Indiában, ám aheftaliták 5. századi mészárlása nagy pusztítást végzett közöttük, sőt Mihirkula király uralkodása alatt üldözték is őket. Az iszlám megjelenésével a vallás hanyatlásnak indult. A háborúk során rengeteg sztúpát romboltak le a 7. században. A muszlimoktóldzimma státuszt kaptak, mivel a „könyv népei” közé sorolták őket, ahogy akereszténységet vagy ajudaizmust is. Ez annyit jelentett, hogy adófizetés ellenében bizonyos védettséget élvezhettek, többek között szabadon gyakorolhatták vallásukat. Amongolok uralma alatt,Dzsingisz kán hódításait követően, a buddhizmus újra erőre kapott, ám száz év alatt a hódítások után visszamaradó mongolok áttértek az iszlámra, és annak terjesztésébe fogtak Közép-Ázsiában. Csupán a keleti mongolok és aJüan-dinasztia mongoljai őrizték meg a buddhizmusvadzsrajána változatát.[100]
A buddhizmus nyugati irányban aPártus Birodalomban (vagy Pártia) is elterjedt, legalábbis azÓperzsa Birodalomban fekvő Merv sivatagi városáig, ami maTürkmenisztán területén található. Szovjet régészeti csoportok aMerv melletti Giaur Kala településen ásatások során feltártak egy buddhista kápolnát, egy hatalmas Buddha-szobrot és egy kolostort. Apártusok közvetlenül érintettek lettek a buddhizmus népszerűsítésében, ugyanis a legenda szerintAn Si-kao (kb. 148), pártus herceg Kínába utazott, ahol ő lett az első, aki buddhista szövegeket kínaira fordított. A dél-kínai utazásairól szóló történeteket ma már inkább csak legendának tekintik. An Si-kao történelmi személyét pártus hercegként a rendelkezésre álló keleti források alapján egyelőre nem sikerült beazonosítani[101] Azt sem tudjuk, hogy aszarvásztiváda vagy amahájána irányzat követője volt-e.[102]
APerzsa Birodalom egyes részein azindiai buddhizmus néhány évszázad alatt elterjedt. AMaurja Birodalom segített elterjeszteni a buddhizmust a mai modernIrán teljes területén. Nagy számban küldtek szét buddhista hittérítőket, hogy terjesszék Buddha tanításait és a kelet-irániHorászán tartományban még hivatalos vallássá is vált. Perzsiában különféle nyelvek, vallások és kultúrák léteztek egymás mellett. A buddhizmus ezekkel érintkezve és keveredve fejlődött és vett fel helyi jellegzetességeket. A hanyatlás előtt egymás mellett létezett a buddhizmus, asámánizmus, azoroasztrizmus, akereszténység és később aziszlám. Bizonyos fokú szinkretizmusra is akadnak bizonyítékok abuddhizmus és amanicheizmus között, amely az egyik legnagyobb iráni eredetűgnosztikus vallás a 3. századból. ASzászánida Birodalom idején a zoroasztrizmus vált államvallássá, és üldözték a buddhistákat az egész térségben. Ekkor rengeteg buddhista helyszínt égettek fel. Azok a buddhista helyszínek, amelyek valahogyan mégis átvészelték ezt az időszakot, az 5. században aheftaliták (fehér hunok) fosztogatásai jelentették a véget.[103]Mahmúd Gázán kán mongol uralkodó, aki fiatal korában buddhista oktatásban részesült, 1310-ben áttért az iszlám hitre, amelyet azilhánok államvallásává tett.[104] Betiltotta a buddhizmus gyakorlását, de engedte, hogy a szerzetesek elvándoroljanak szomszédos buddhista területekre.[105]
| Lásd még:Tunhuang |
Közép-Ázsia keleti részén (Kínai Turkesztán,Tarim-medence,Hszincsiang) rendkívül gazdag buddhista műkincseket találtak (falfestményeket és domborműveket számos barlangban, vászonra festett hordozható festményeket, szobrokat és rituális tárgyakat), amelyek sokrétű behatásról árulkodnak Indiától a hellenisztikus kultúráig. Az ún. szerindiai művészet, amely a 2. századtól a 11. századig fejlődött ki Szerindiában avagy Hszincsiangban, Kína nyugati részén, nagyban emlékeztet agandhárai stílusra. Nem véletlen, hogy találtak ittkharosti karakterekkel írt gandhárai írásokat.
Úgy tűnik, hogy a közép-ázsiai terület kultúrája fontos szerepet játszott a buddhizmus keleti irányú terjesztésében. A buddhista szövegeket először apártusok fordítottákkínai nyelvre, akik közül harminchét fordító neve ismert. A 10. századig látható, hogy közép- és kelet-ázsiai buddhista papok szoros kapcsolatot ápoltak egymással. Ezekről tanúskodnak a Tarim-medencében található freskók is. A medencében kialakult behatásokat azonban rendkívül nagy intenzitással szívta fel az erőteljes kínai kultúra. A szerindiai művészet gyakranGandháragréko-buddhista művészetéből ered. Ebben ötvöződik az indiai és a görög művészet. Ennek a kölcsönhatásnak erőteljesen kínaiasított változata szintén megtalálható a Tarim-medence keleti részén.[106]
| Bővebben:Kínai buddhizmus és Kínai buddhista kánon |
Annak ellenére, hogy Asóka idejéből él néhány hagyomány egy bizonyos pap kínai látogatásáról, azonban Kínába feltehetően csak az 1. század körül érkezett meg a buddhizmus Közép-Ázsia felől. A 8. századra a terület rendkívül aktív buddhista központtá vált. Hivatalosan 67-ben jelent meg a buddhizmus Moton és Csufarlan papok érkezésével. Az uralkodó támogatása mellett megalapították aFehér Ló-templomot (白馬寺), amely ma is létezikLojang közelében. A 2. század végére virágzó közösség alakult ki Pengcsengben (maSzucsou,Csiangszu). Az első mahájána szövegeket egyLókakséma nevű szerzetes, tudós fordította kínaira 178 és 189 között. A legkorábbi buddhista tárgyi emlékek „pénz fákat” ábrázoló kis szobrok körülbelül 200-ból. A szobrok jellegzetesgandhárai rajzstílussal készültek. A 4. századtól kezdve kínai zarándokok is elvándoroltak önállóan a selyemúton Indiába, hogy az eredeti szövegekkel közelebbről is megismerkedhessenek. A kínai források szerint a legelső kínai felszentelt papCsu Csi-hszing volt, aki 260-ban utazgatott Közép-Ázsiában a buddhizmus tanait keresve. MégisFa-hszien szerzetes indiai zarándoklatát tartják a legjelentősebbnek (395–414) ebben az időszakban, aki hat évig tanulmányokat folytatott különböző indiai kolostorokban, majd tengeren keresztül érkezett vissza Kínába.Hszüan-cang (629–644) és Hjecso Koreából utaztak Indiába.[107]
A Tang-dinasztia legelején virágzott a buddhizmus (618–907). A dinasztiát kezdetben erős fokú nyitottság jellemezte a külföldi behatások felé. Az indiai kultúrával is feléledtek a kapcsolatok, amikor kínai papok rendszeresen utaztak Indiába a 4–10. századig. A Tang fővárosCsangan (maHszian) jelentős buddhista központtá vált. Innen terjedt tovább a buddhizmusKoreába, és a kentosi japán küldöttek közreműködtek abban, hogy eljusson végül egészen Japánba is. Azonban a dinasztia vége felé már negatív megítélése lett a külföldi behatásoknak. 845-ben a Tang császár (Wuzong) teljesen elhatárolódott minden „idegen” vallástól, mint például a kereszténynesztorianizmus, azoroasztrizmus, és abuddhizmus, azért, hogy támogassa a helyitaoizmust. Az egész birodalomban elkobozta a buddhisták vagyonát, elpusztította a kolostorokat és a templomokat és kivégezte a buddhista papokat. Ezzel egy időre véget ért a buddhista kultúra uralkodása. Úgy tartják, hogy Vu-cung császár nem bírta a buddhista szerzetesek látványát, akikről azt vallotta, hogy adókerülők. 845-ben elrendelte 4600 buddhista kolostor és 40 000 templom lerombolását. Több mint 400 000 buddhista szerzetes és apáca vált paraszttá és meg kellett fizetniük a „két adót” (gabona és ruha).[108] Vu-cung idegen vallásnak tekintette a buddhizmust és ugyanezen oknál fogva üldözte a Kínában élőkeresztényeket is. David Graeber szerint a buddhista szervezetek rengeteg nemesfémet gyűjtöttek össze, amelyre szüksége volt a kormánynak a pénzügyi stabilitás megalapozásához.[109] Az ősi kínai buddhizmus ezután soha nem volt már képes eredeti formáját visszanyerni.[110]
Azonban, mintegy száz évvel anagy buddhistaüldözés után aSzung-dinasztia uralkodása alatt (1127–1279) újra feléledt a buddhizmus. A Szung-dinasztia korszaka két különálló időszakból áll: az északi és a déli Szung. Az északi Szung-dinasztia idején (北宋, 960–1127) a főváros Piencsing volt és a császáruk uralta egész belső Kínát. A déli Szung-dinasztia (南宋, 1127–1279) időszaka onnantól számít, amikor elvesztették az irányítást Észak-Kína felett. A déli Szung-dinasztia fővárosa Linan (a maiHangcsou) volt. Annak ellenére, hogy hatalmas területeket veszítettek és az ősi kínai civilizáció bölcsőjének számított területek sem tartoztak már hozzájuk, a Szung gazdaság nem hevert romokban. Itt élt ugyanis a lakosság hatvan százaléka és itt volt a művelhető földek többsége is.[111] A Szung-dinasztia idejében a közigazgatás a csan buddhizmust (禪) használta arra, hogy megszilárdítsa hatalmát a vidéken. Így válhatott a csan a kínai buddhizmus legnagyobb szektájává.[112] A dinasztia első időszakában a csan Tiszta Föld szinkretizmus volt az uralkodó mozgalom.[113] A buddhista ideológia összefonódott a konfucianizmussal és a taoizmussal, részben a buddhista szövegekben meglévő kínai filozófiai kifejezések miatt. Több konfucianista tudós igyekezett újra megfogalmazni a konfucianizmustneokonfucianizmusként. A Szung-dinasztia idején, 1021-ben, a feljegyzések szerint közel félmillió (458 855) buddhista szerzetes és apáca élt és tevékenykedett a kolostorokban. Ezek közül 397 615 volt szerzetes és 61 240 volt apáca.[114]
| Bővebben:Koreai buddhizmus |
A buddhizmusKínán keresztül 372-ben jutott el aKoreai-félszigetre. Ekkor asámánizmus volt a helyi koreai vallás. Nem látszott konfliktus a természettisztelet rítusaival, ezért a buddhizmus összekeveredett a sámánizmussal. Azok a hegyek, amelyeket a buddhizmus előtti időkben a szellemek lakóhelyének hittek, a buddhista templomok helyeivé váltak. A koreai buddhizmus elfogadta akoreai sámánizmus főbb szellemeit, és még manapság is több templomában tisztelik ezeket a szellemeket. A buddhizmusnak és a sámánizmusnak ez a keveréke vált koreai buddhizmusként ismertté, nohaBuddha alapvető tanításai megmaradtak.Pekcsében 384-től,Sillában 535-től államvallás. Bár kezdetben széles elfogadottságot élvezett, még állami ideológiaként is támogatták, a buddhizmus Koreában erős elnyomatást szenvedett el aCsoszon-dinasztia idején, ami több mint ötszáz évig tartott. Ebben az időszakban a buddhizmustól aneokonfucianizmus vette át a dominanciát. Csak miután a buddhista szerzetesek segítettek visszaverni egy japán inváziót a 16. század végén, állt meg a buddhizmus üldözése. Ennek ellenére a buddhizmus elnyomott maradt a Csoszon-dinasztia végéig. A pozíciója valamennyit javult ezután a gyarmati időszakban (1910–1945). Amásodik világháborút követően pedig a koreai buddhizmus ismét bizonyos mértékű elfogadottságot nyert.[115]
| Bővebben:Buddhizmus Japánban, Japán művészete, Zen, Japán buddhista építészet és Japán buddhista művészet |
Azindiai szubkontinensrőlKína ésKözép-Ázsia kölcsönhatása révén jutott el a buddhizmus Japánba. Jelentős szerepet játszott a folyamatbanCsang Csien i. e. 138 és i. e. 126 közötti utazásait követően aselyemút megnyitása. A buddhizmust hivatalosan i. sz. 67-ben vezették beKínában. A történészek egyetértenek abban, hogy az 1. század közepére adharma eljutott aHuai-folyó területére is. Egy kínai lelkész ajánlotta a Vinaja rendszert a japán buddhizmus számára 754-ben. Ennek eredményeképpen nagy sebességgel fejlődött ki a szigetországban a buddhizmus.Szaicsó ésKúkai, japán szerzetesek kínai utazásuk során találkoztak a buddhizmussal, majd áthozva Japánba megalapították a japán buddhizmus két fontos ágát, atendait és asingont.[116]
Mivel Japán a selyemút egyik végén volt, képes volt megőrizni a buddhizmusnak sok fajtáját, amik Indiából később eltűntek, és amelyeket Közép-Ázsiában és Kínában erősen elnyomtak. 710-től kezdve rengeteg templom és kolostor épült a fővárosban,Narában. Ekkor nőtt ki a földből az ötemeletesHórjúdzsipagoda és aKófukudzsi templom. Számtalan festmény és szobor készült, gyakran kormányzati támogatással. A japán buddhista művészeti alkotások különösen gazdagok voltak a 8. és a 13. század között aNara-, aHeian- ésKamakura-korokban.[117]
A 12–13. századiKamakura-kor lázadásokkal teli időszak volt, amelyben az ország irányítása a császári arisztokráciától a szamurájok kezébe került. 1185-ben alapították meg aKamakura sógunátust (Kamakura-bakufu).[118] Ebben a korban két olyan iskola jött létre, amelyek az országra a legnagyobb hatást gyakorolták. Az egyik az amidisták (Amida Buddha nevéből, szanszkrit:Amitábha Buddha)Tiszta Föld iskolái voltak, amelyet olyan tudósok és szerzetesek fémjeleztek, mintGensin vagyHónen. A másik az ezeknél filozófikusabbzen iskolák voltak, amelyekhez olyan szerzetesek tartoztak, mintEiszai vagyDógen. Ebben a korban kezdte el tanítaniNicsiren aLótusz szútrát, amelyből később különálló iskola jött létre (nicsiren buddhizmus).[119]
Az 1868-asMeidzsi-restauráció során a kormány hozzáállása erősen buddhista ellenes volt. Igyekeztek kiirtani a buddhizmust Japánból és a sintó vallást újra felemelni, mivel a ország szerte erősen összefonódott a buddhizmus és a sógunság. AMeidzsi-korban (1868–1912) az 1868-as puccs után japán felhagyott a feudális rendszerrel és nyitottak a nyugati modernizmus felé. A sintó lett az államvallás. A buddhista intézmények fenyegetőnek érezték a nyugati világot és kihívásnak, így csak egy egyszerű választásuk maradt. Vagy alkalmazkodtak, vagy elbuktak. Arinzai és aszótó zen az alkalmazkodást választották, más iskolák elbuktak. Az 1872. áprilisi kiáltvány eltörölte a buddhista papok fogadalmi kötelességét és onnantól kezdve házasodhattak és ehettek húst.[120] A szerzetesek számára megengedett világi életmód mellett újra feléledt a császárság és kialakult az állami sintó vallás. A buddhizmus kiszorult a társadalom legszélére.[121]
Amásodik világháború után megnövekedett a buddhista papok iránti igény, akik éltették az elesett katonákat, temetési szertartásokat vezettek. Ennek ellenére a világiasodás és a materializmus miatt a buddhizmus és a vallás tovább hanyatlott.[122] A 20. századi Japánban megnövekedett a háború utáni mozgalmak száma és tovább hanyatlott a buddhizmus. Évente mintegy száz buddhista szervezet tűnik el a szigetországban.[123] A valláskövetők száma 1990 óta 77,9%-ról 66,3%-ra csökkent 2011-re. A japán temetések közel 90%-a még így is a buddhista szertartásokat követi.[124] 1963-ban Tamamuro Taidzso ezt a jelenségettemetkezési buddhizmusnak nevezte, amelyben az emberek számára a buddhizmus nem fontos a hétköznapokban, csupán a temetések alkalmával.[125]
A hagyományos buddhizmus szertartásos gyakorlatai ellenére a háború utáni Japánban aSzóka Gakkai világi követői által feltámasztott nicsiren buddhizmus feléledőben van. Az elmúlt ötven év alatt a tagok száma 3000-ről több mint 8 millióra nőtt[126] és iskolákat, főiskolákat, egy egyetemet és kulturális intézményeket is létrehoztak.[127]
| Bővebben:Tibeti buddhizmus |
A tibeti hagyomány szerint azOm mani padme hum mantrát tartalmazóKárandavjúha-szútra egy kincsesládában érkezett az égből, LhaThothori Nyancen, a 28. tibeti király palotájának tetejére.[128][129] Vita tárgyát képezi ugyan, hogySzongcen Gampo király (aki 650-ben hunyt el) milyen szinten foglalkozott a buddhizmussal, az azonban ismert, hogy a kínaiTang-dinasztiába tartozó, buddhistaVencseng hercegnőt vette feleségül. A hercegnő magával vitt egy Sakjamuni Buddha-szobrot Tibetbe. Tibeti forrásokból ismert az a tény, hogy a király utódai közül sokan buzgó buddhistává váltak. Az is kiderül a szövegekből, hogy a kínai buddhisták jelentős misszionáriusi aktivitást végeztek Tibetben. Az indiai buddhistákkal ellentétben a kínai hittérítőket uralkodójuk nem támogatta.[130]
A tibeti legenda hagyománya szerint Szongcen Gampo is egynepáli buddhista hercegnőt (Bhrikuti) vett el. A 8. század második felére már úgy tekintettek rá, mintAvalókitésvara bodhiszattva megtestesülésére.[131][132] Szongcen Gampo utódai kevésbé voltak lelkesek a buddhizmus terjesztésében, azonban a 8. századbanTriszong Decen király (755–797, a „tibeti Asóka”) azt már államvallássá tette. Ő építette az első kolostorokat is Tibetben, többek között a jelentősszamjei buddhista kolostort is. Indiából buddhista tudósokat hivatott az udvarába, ezzel biztosította, hogy a tibeti buddhizmus azindiai irányzatokat kövesse a kínaival szemben. Az ő korában érkezett TibetbeSántaraksita, jógácsára-szvátantrika-madhjamaka filozófus, aki az észak-indiai egyetemi tradíciókat képviselte, és tanítványaKamalasíla is. Sántaraksita később visszautazott Indiába, mivel túl nehéznek találta a rászabott feladatot, őt a híres tantrikus misztikus,Padmaszambhava követte, aki rendkívüli jelentőségű szövegeket írt (termák=„ami elveszett”), melyek közül néhányat elrejtett, hogy csak későbbi ún.tertönök (megtalálók) találják meg azokat. Padmaszambhava később a Tibetbe visszatért Sántaraksitával együtt alapította meg aNyingma iskolát.[133][134]
Innentől a tibeti buddhizmus története jól ismert. Hivatalosan a buddhizmus viszonylag későn érkezettTibetbe, a 7. század folyamán. Túlsúlyban volt a mahájána és a vadzsrajána egyik színezete, amely dél felől, az indiaiPála Birodalom egyetemeiből érkezett.[135]Szarvásztiváda befolyás érkezett délnyugatról (Kasmír) és északnyugatról (Hotan).[136] Jóllehet ezek a gyakorlók nem tudták fenntartani jelenlétüket Tibetben, szövegeik hatása érezhető atibeti buddhista kánonban. A tibetiek számára majdnem kizárólagos forrást jelentett ahínajána buddhizmus („kis szekér”) számára. Ennek egyik korai iskolája volt amúlaszarvásztiváda, amely atibeti vinaja szellemi forrása volt. Nagy hatással volt a helyi buddhizmusra a Kína felől érkezőcsan buddhizmus, ám kisebb jelentőséget tulajdonítottak neki a korabeli politikai események során.[137]
Már a kezdetektől ellentétben állt a buddhizmus az ősi, sámánista jegyeket mutatóbon (vagy bön) vallással, amelyet támogatott a helyi nemesség, de csakRalpacsen király uralkodása (817–836) alatt érte el fénykorát. A fordításokhoz használt terminológiát egységesítették 825 körül, így a fordítási módszer irodalmi szintre került. Annak ellenére, hogy a buddhista befolyás erősen lecsökkentLangdarma király (836–842) uralkodása során, az azt követő évszázadokban hatalmas erőfeszítéseket tettek az indiai források összegyűjtésére. Ezek közül sok már csak tibeti fordításban maradt fenn. A tibeti buddhizmus erős hatást gyakorolt a 11. századtól a közép-ázsiai népekre, főlegMongóliában ésMandzsúriában. AmongolJüan-dinasztia és a mandzsúriaiCsing-dinasztia (Kína) állami vallássá tette a buddhizmust.[138]
Az egyik legjelentősebb vallásújítóCongkapa volt, akiAtísa útmutatásait követve jelentős reformokat hajtott végre a szerzetesi szabályok terén. A reformok célja a kadam tisztaságának visszaállítása volt, ezért megtiltotta a tisztségek öröklődését, megszüntette azokat a gyakorlatokat, amiknek nem volt előzménye indiai forrásokban, visszaállította a szerzetesi nőtlenséget. Kolostorokat alapított, amelyek az új rend (gelug) első bázisai lettek. Ahogy a többi rendnél is szokás volt, a rendfőnököket saját reinkarnációi követték a vezető poszton, Congkapa harmadik utóda,Szönam Gyaco pedig a mongol nagykántól adalai (óceán)láma (tanító, guru) nevet kapta. A renden belül 1578-ban vette fel adalai láma címet. A mongol illetőségű negyedik dalai láma kinevezésével sikerült elérni, hogy a mongol buddhisták a gelug rend hívei legyenek.[139] Az ötödik dalai láma (1617–1682) idején lett vezető iskola a gelug (az addig vezető karma rend hatalmának megszerzésével már nemcsak vallási, hanem politikai vezető szerepet kapott) – az ezt az iskolát követő dalai láma is ettől az időszaktól lett Tibet vallási és politikai vezetője. A dalai lámát tekintik az együttérzés bodhiszattvája megtestesítőjének (szanszkrit:Avalókitésvara,tibeti:Csenrezig).[140] Tibet 1950-ig képes volt megőrizni függetlenségét, ekkor azonban a kínai megszállás után elvesztette azt, és Kína egyik tartománya lett. 1959-ben adalai láma az elnyomás elől Indiába menekült. Bár 1966 és 1979 között nemcsak a vallás, hanem a tibeti népviselet is tiltott volt, azóta az ezredfordulóig eltelt időszakban szigorú szabályok között, de engedélyezték a korlátozott vallásgyakorlást.[141] Az Indiába menekülttibeti kormány új területe az észak-indiaiDharamszala városa volt.Nehru miniszterelnökkel létrehoztak az indiai oktatásügyi minisztériumon belül egy tibeti oktatással foglalkozó független társaságot.[142] India területén ma már létrehozták a tibeti buddhizmus legfőbb iskoláinak fő anyakolostorait, mint például aDordzse Drak, aSzakja és aGanden kolostort és nyugati országokban is egyre több tibeti buddhista kolostor épül.[143]
| Bővebben:Buddhizmus Délkelet-Ázsiában |
A buddhizmus Délkelet-Ázsiába egyrészt közvetlenül Indiából érkezett a tengeren keresztül, valamint a teljes első évezred során, közvetlen módon Közép-Ázsiából és Kínából. A 12. század előttThaiföld,Burma,Laosz ésKambodzsa területein számosIndiából érkező buddhista szekta dominált, amelyek között a mahájána buddhizmus is szerepelt. A 7. században Jicsing korabeli utazásai során feljegyezte, hogy ezen a területeken az indiai buddhizmus minden formája virágzott. Az 1. század során a selyemút forgalmát részben korlátozta a közel-keleti Pártus Birodalom felemelkedése, amit a rómaiaknak nem sikerült legyőzni. Ez éppen akkor történt, amikor Róma kezdett rendkívüli gazdagságra szert tenni és az ázsiai luxuscikkek iránti kereslet erősen megnövekedett. Ez az igény felélesztette a tengeri kapcsolatokat a Mediterráneum és Kína között. Ezután az áruforgalom révén kereskedelmi központok jöttek létre, gyakran politikai közbenjárásra. India erős hatással volt közben adélkelet-ázsiai országokra. Kereskedelmi utak kötötték össze Indiát a déliBurmával,Thaifölddel, alsó-Kambodzsával ésDél-Vietnámmal. Rengeteg tengerparti település városiasodott ekkor.[144]
Több mint ezer évig az indiai befolyás volt a legfőbb tényező, amely bizonyos szintű egységesedéshez vezetett a térségben. Apáli és aszanszkrit nyelvek és az indiai írás, valamint a théraváda és a mahájána buddhizmussal, abrahmanizmus, és ahinduizmus közvetlen kapcsolat révén került átadásra. Az 5-től a 13. századig Délkelet-Ázsiában nagyon hathatós birodalmak voltak, amelyek aktívan hozzájárultak a buddhista építészethez és művészi alkotásokhoz. A legfőbb buddhista befolyás azonban közvetlenül a tengeren keresztül érkezett azindiai szubkontinens felől, ezért ezek a birodalmak lényegében a mahájána hitet kezdték el követni. Délen aSrívidzsaja birodalom és északon aKhmer Birodalom versengtek egymással. Az ő művészeteik jól kifejezik a gazdag mahájána bodhiszattvákpanteonját.[145]
A buddhizmus körülbelül az i. sz. 2 század környékén érkezett az indonéz szigetvilágba.[146] A területen a buddhizmus története szorosan összefügg a hinduizmus történetével, mivel az indiai kultúra által befolyásolt több birodalom kialakulása is egybeesik ezzel az időszakkal. A térségben hatalmas buddhista birodalmak keletkeztek és pusztultak el, úgy mint aSzailendra-dinasztia, aMataram Királyság és aSrívidzsaja birodalmak. Az 1. század elején, az India és Indonézia közötti tengeri selyemút kialakulásával érkezett meg a buddhizmus az indonéz szigetvilágba.[147]
Egyes kínai forrás szerint egy Jicsing nevű kínai szerzetes indiai zarándokútján tért be a hatalmas Srívidzsaja tengeri birodalombaSzumátra szigetén a 7. században. A birodalom a térség buddhista oktatási központjának számított. Neves helyi buddhista tudós voltDharmakírti, a Szailendra-dinasztia egyik hercege, aki Szumátrán született. Dharmakírti későbbIndiába költözött, ahol a híresNálanda Egyetem egyik tanára lett és neves költő. Újraértelmezte és továbbdolgoztaDignága buddhista logikáját és jelentős brahman tudós és buddhista vált belőle. Irányadó elméleteit átvette a tibeti buddhizmus, amelyek ma is az alapvető tantervek részét képezik a kolostori egyetemeken. Az Indonéziába látogató neves buddhista tanítók közé tartozik mégAtísa, a nálandaiDharmapála és a dél-indiaiVadzsrabodhi. Srívidzsaja volt az indonéz történelem leghatalmasabb buddhista birodalma.[148]
Több buddhistavilágörökségi helyszín található Indonéziában, közöttük a 8. századiközép-jávaiBorobudurmandala emlékmű és aSevu templom, a nyugat-jávaiBatudzsaja és Szumátrán aMuaro Dzsambi, aMuara Takusz és aBahal templomegyüttesek, valamint számos szobor és felirat az indonéz hindu-buddhista királyságainak korai időszakából. AKediri, aSzinghaszari és aMadzsapahit birodalmak korában a buddhizmus a hinduizmussal együtt volt a királyok hivatalos államvallása. Egyik-másik király jobban kedvelte ugyan a hinduizmust, a két nagy vallás között mindig harmónia, tolerancia volt és még a szinkretizmust is támogatták, ahogy az indonéz nemzeti mottóban is szerepel (Bhinneka Tunggal Ika). Jáva ókori időszakából is rendkívüli minták maradtak fent abuddhista művészetekből, úgy mint például aPradzsnyápáramitá szobor és Vairócsana Buddha, Padmapani boddhiszattva és Vadzsrapáni szobra aMendut templomban. A 13. században jelent meg az iszlám a szigetvilágban és a 16. század végére, átvette a hatalmat a hinduizmus és a buddhizmus felett Jáva és Szumátra szigeteken.[149]
| Bővebben:Khmer Birodalom és Buddhizmus Kambodzsában |
A buddhista Szailendra királyság Kambodzsát fennhatósága alá vonta a 8. század végén és a 9. század elején. II. Dzsajavarman (802-869), azAngkor Birodalom első igazi khmer királya, isten-királynak kiáltotta ki magát ésSiva egyik megtestesülésének. Mindemellett egyre barátságosabbá és támogatóbbá vált a mahájána buddhista hatásokkal szemben az egész birodalomban.[150] A buddhizmusnak ez a formája hasonlítottPála Birodalom bengáli buddhizmusára és az észak-indiaiNálanda Egyetem irányzatára.[151]
A Szailendra-dinasztia korában épült a jávaiBorobudur (750–850) mahájána buddhista kolostor. Úgy tűnik, hogy Borobudur inspirálta a későbbi Angkor projektet Kambodzsában, elsősorbanAngkorvatot ésAngkorthomot. Az Angkor kori Kambodzsa elsődleges buddhista irányzata a mahájána volt, erős tantrikus tendenciákkal. Az Angok birodalom erősödésével erősödött a térségben a buddhizmus befolyása is. Joszavarman templomokat építtetett 887–889 között, amelyek aMeru-hegyet ábrázolják, a világ misztikus tengelyét. Ezek közül a templomok közül a legnagyobb a Phnom Kandal vagy „Központi hegység”, amely az angkori komplexumhoz közel fekszik.[150]
| Bővebben:Buddhizmus Vietnámban |
Ellentétes elméletek léteznek arról, hogy vajon a buddhizmus legelőször az i. e. 3–2. században érkezett-e Vietnámba Indiából, vagy csak az i. sz. 1–2. században Kínából. A 2. század végére Vietnám már jelentős regionális buddhista központnak számított (feltehetően mahájána), amelynek legfőbb városaLuy Lâu (ejtsd körülbelül: Lui Leu) volt, a maiBắc Ninh tartományban,Hanoitól északkeletre. Luy Lâu voltGiao Chỉ (kb: Zao Csi – Vietnám korábbi neve) fővárosa, amely népszerű volt az Indiából Kínába tartó buddhista szerzetesek körében. A szerzetesek követték a tengeri kereskedelmi útvonalat. Számosmahájána szútrát éságamát fordítottak kínai nyelvre ebben a központban, közöttük aNegyvenkét fejezetes szútrát és azánápánaszati légzéses meditációt.[152] Az ezt követő közel kétezer évben Vietnám és Kína kulturális, filozófiai és vallási örökségeinek jellegzetességei hasonló vonásokat mutatnak. Ez köszönhető egyrészt a földrajzi helyzetüknek (szomszédok), illetve annak, hogy Kína a történelem során már kétszer is magához csatolta Vietnámot. Emiatt a vietnámi buddhizmus erősen kapcsolódik akínai buddhizmushoz és jól megfigyelhetők aSzung-dinasztia utáni kínai buddhizmus átalakulásának hatásai is. Mindemellett, mivel Vietnám a középkorban egy időre bekebelezte aKhmer Birodalmat, a khmer lakosságon keresztül beszivárgott az országba athéraváda buddhizmus is.[153] AĐinh-dinasztia (968–980) idején a buddhizmus hivatalos vallássá vált (971 körül), emiatt valószínűsíthető, hogy a kor királyai nagyra tartották ezt a vallást.[154] A korai Lê-dinasztia (980–1009) hasonló irányelvek mentén folytatta az irányítást. Ebben az időben sok képzett buddhista szerzetes áramlott az újonnan függetlenedett államba, amelyben az ország felépítéséhez szükség volt egy biztos, máshol már népszerű ideológiai bázisra. A későbbiekben ezt a szerepet akonfucianizmus töltötte be.[155]
A vietnámi buddhizmus aLý-dinasztia (1009–1225) idején élte fénykorát. A dinasztia alapítója,Lý Thái Tổ egy buddhistapagodában nőtt fel.[156] A dinasztia összes királya buddhista vallású volt. ATrần-dinasztia (1225–1400) idejére a buddhizmusnak már osztoznia kellett az egyre nagyobb teret hódító konfucianizmussal. A 15. századra a buddhizmus fokozatosan elvesztette a népszerűségét az uralkodói körökben, jóllehet a tömegek számára továbbra is kedves maradt. A hivatalnokok eretneknek és hiábavalónak kiáltották ki a buddhizmust.[157] Legközelebb csak a 19. században, aNguyễn-dinasztia idején emelték vissza a buddhizmust hivatalos vallássá.[158]
| Lásd még:Buddhizmus Nyugaton |
A 19. században a nyugati gondolkodók figyelmét felkeltette a buddhizmus (más nem európai vallással és filozófiával együtt), amelyről keresztény hittérítők, kutató tudósok, felfedezők és egyéb világi utazók műveiből értesültek. A filozófusok közülSchopenhauer, német filozófus, a saját filozófiai rendszerének kidolgozása előtt tanulmányozta a buddhizmust és az ázsiai vallásokat.[159] Az amerikaiHenry David Thoreau francia nyelvről lefordított egy buddhistaszútrát angolra. Gyakran szokták hasonlítani a buddhizmushozFriedrich Nietzsche filozófiáját, aki az 1895-ösAntikrisztus című művében éltette a buddhizmust, és a „kereszténységnél százszor realisztikusabbnak” nevezte. Robert Morrison szerint abban hasonlít a két világnézet, hogy mindkettőben az ember van a középpontban egy isten nélküli kozmoszban és egyik sem keresi külső lény vagy erő segítségét a létezés problémájának megoldásához.[160] A század második felében szélesebb körben felfigyeltek a buddhizmusra nyugaton, példáulLafcadio Hearn írásain keresztül. Ekkoriban kezdődtek nyugaton az első áttérések a buddhizmusra, például ateozófia szülőatyjaHenry Steel Olcott ésHelena Blavatsky, akik 1880-banvettek menedéketSrí Lankán.[161]
A nyugati hallgatóságot hamarosan keletről érkező emigráns tudósok tanították. Amerikába például legelőször kínai papok érkeztek. A vasút építésénél segédkező emigránsok a nyomvonal mentén több templomot is alapítottak. Hawaii szigetére és Kaliforniába japán bevándorlók érkeztek, akik 1899-ben megalapították a később Amerika Buddhista Egyházai névre keresztelt szervezetet.
Az 1890-es évek végén jelent meg legelőször a buddhizmus a mai Magyarország területén, amikorHollósy Simon festő testvére,Hollósy Józsefmenedéket vett és megírta aBuddhista Kátét (1893).Mednyánszky László festőFeszty Árpádkörképének tájvázlatain dolgozottMáramarosszigeten, aholHollósy József vezetésével kialakult egy buddhista kör, amelynek köszönhetően a buddhizmus tanításai mélyen megérintették Mednyánszkyt. Ennek hatására élete hátralevő részét a buddhizmus eszmerendszerének szentelte. Mednyánszky az első volt, aki a buddhista szellemiséget a művészetben a színek játékával és a témák kiválasztásával közvetítette a nyugatiak számára.[162] Egy másik közösség Budapesten működött 1931 és 1935 között. Legfőbb egyénisége Vágó László pesti nagykereskedő ésBoromissza Tibor festőművész volt. A pecsétjükön Buddha alakja látható egyszékelykapu alatt, amelyet körbevesz egy „Magyar Buddhisták” felirat.[163]Gárdonyi Géza író is hitt alélekvándorlásban, és egy időben buddhista akart lenni.[164][165] Magyarországon az első hivatalos buddhista közösség (szangha) 1951-ben alapultHetényi Ernő révén, akit 1938-ban avattak fel Németországban. A magyarországi Buddhista Misszió megalakulásának tényleges dátuma 1952. február 18.[166]
Az első buddhista templom Európában a német Buddhista Ház(Das Buddhistische Haus) volt, amelyet Paul Dahlke alapított 1924-benBerlinben. Dahlke azelső világháború előtt tanult buddhizmust Srí Lankán.[3] ABardo tödol (közismertebb nevén a „Tibeti halottaskönyv”) első angol nyelvű fordítását 1927-ben (a magyar nyelvű csak 1984-ben jelent meg) adták ki, és az 1935-ös kiadás szövegmagyarázatát nem más, mintCarl Jung készítette. Ez a könyv állítólag rengeteg nyugati embert irányított a tibeti buddhizmus irányába.[167]
Nyugaton ezoterikus társaságokat hoztak létre, a tudósok ázsiai nyelveket tanultak (mint példáulMax Müller), és egyre jobb fordítások készültek ázsiai művekről.Hermann Hesse is komoly érdeklődést tanúsított a keleti vallások iránt. Az amerikaibeatnemzedék egyik írójaJack Kerouac ismert buddhista íróvá vált aDharma hobók című művével. Ahippi nemzedék megjelenése a világ kulturális újraértékelését hozta az 1960-as évek végétől az 1970-es évek elejéig, amely a buddhizmus újbóli felfedezéséhez is vezetett.[167]
Amásodik világháború után kialakultak anyugati buddhizmus főbb jellegzetességei. Amerikában erőteljes lendületet vett azen buddhizmus – elsősorbanSzuzuki Sunrjú ésPhilip Kapleau zen mestereknek köszönhetően –, majd a Srí Lankán megalapítottvipasszaná. Az 1970-es években a tibeti buddhizmus tett szert hatalmas népszerűségre. Ez elsősorban annak volt köszönhető, hogy a nyugati média szimpatizált a „tibeti üggyel”. A következő évtizedben tibeti lámák hoztak létre saját oktatási központokat, úgy mint aKarmapa (Rangdzsung Rigpe Dordzse),Csögyam Trungpa,Gese Wangyal,Lhundub Szopa,Decsung rinpocse,Szermej Khenszur Loszang Tharcsin,Tarthang Tulku,Jese láma,Tubten Zopa Rinpocse,Szakja trizin ésGese Kelcang Gyaco.
Nyugaton talán a leggyakrabban látható buddhista tanítómester a sokat utazóTendzin Gyaco, a jelenlegidalai láma, aki eddig hét alkalommal járt Magyarországon.[168] Legelőször 1982-ben, majd 1990-ben, 1992-ben, 1993-ban, 1996-ban, 2000-ben és 2010-ben.[169] Az egykori tibeti vallási és világi vezető 2011-ben, többéves előkészítés után, önként lemondott világi tisztségéről.[170] A 14. dalai láma előadásokat és nyilvános beszédeket tart az év minden időszakában, különböző helyszíneken. Az őt körülvevő rajongás miatt sokszor rocksztárhoz szokták hasonlítani.[171]
Magyarországon ezidáig nyolcsztúpát (emlékhelyet) építettek:Budapesten kettőt,Budakeszin,Bükkmogyorósdon (Csernelyben),Zalaszántón,Tar községben, Becskén ésMánfán. A három nyilvánosan megtekinthető sztúpa azalaszántói (ez a legnagyobb; Zala vármegye), atari és a (legújabb) becskei (e két utóbbi Nógrád vármegyében); a további négy közül pedig kettőBudapesten, egyBudakeszin, egy pedigBükkmogyorósd mellett, Úszón található (Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye).[172][173] A Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyeiBiri településen is található egy építmény, amelyet 2010-ben emeltek.[174]
| i. e. 450 | i.e. 250 | 100 | 500 | 700 | 800 | 1200 | |||||||||||||||
| |||||||||||||||||||||
|
|
| |||||||||||||||||||
| Korai buddhista iskolák | Mahájána | Vadzsrajána | |||||||||||||||||||
| |||||||||||||||||||||
| |||||||||||||||||||||
|
| ||||||||||||||||||||
| |||||||||||||||||||||
|
|
|
| ||||||||||||||||||
| Théraváda buddhizmus | |||||||||||||||||||||
|
|
| |||||||||||||||||||
| |||||||||||||||||||||
| |||||||||||||||||||||
| |||||||||||||||||||||
| Kadam | |||||||||||||||||||||
| Kagyü |
| ||||||||||||||||||||
| Dagpo | |||||||||||||||||||||
| Szakja | |||||||||||||||||||||
| Dzsonang | |||||||||||||||||||||
| |||||||||||||||||||||
Korai buddhista iskolák | |||||||||||||||||||||
| Csan |
| ||||||||||||||||||||
| Thiền,Szon | |||||||||||||||||||||
| Zen | |||||||||||||||||||||
| Tientaj |
| ||||||||||||||||||||
| Tendai |
| ||||||||||||||||||||
| |||||||||||||||||||||
| |||||||||||||||||||||
| |||||||||||||||||||||
| |||||||||||||||||||||
| i.e. 450 | i.e. 250 | 100 | 500 | 700 | 800 | 1200 | |||||||||||||||
| |||||||||||||||||||||
|
|
Buddhizmusportál • összefoglaló, színes tartalomajánló lap
