A Szovjetunió afganisztáni háborúja egy tíz évig elhúzódóintervenciós háború voltAfganisztán területén aBrezsnyev-doktrína jegyében. A hosszadalmas, nagy áldozatokkal és rendkívüli megterheléssel járó háborút aszovjet Vietnámnak is szokták nevezni, mivel, bár jóval kisebb pusztítással és kevesebb halálos áldozattal járt, sok tekintetben (így például a gerilla-hadviselés, vagy a reguláris hadsereg moráljának összeomlása) hasonlított azAmerikai Egyesült Államokvietnámi háborújára.
A szovjet beavatkozást az országon belüli hatalmi harcok előzték meg. Közvetlen előzménye, hogy a szovjetbarát M.Taraki kormányát megdöntötteHafizullah Amin1979.szeptember 17-én. Az irániiszlám forradalom könnyen átterjedhetett Afganisztánra, destabilizálva ezzel aSZU közép-ázsiai köztársaságait, és ez aggasztotta a szovjet vezetést.[1]
Iránt ekkoriban javában lekötötte azIrakkalvívott véres háború, ezért a szovjetek számoltak azzal, hogy komolyabb iráni beavatkozás nem lesz Afganisztánban.
A támadás menetrendje szerint először akabuli repülőteret kellett megszállni.1979.december 24-től 26-ig három napon át érkeztek a szovjet szállítógépek a kabuli és abagrami repülőtérre.December 27-én reggel kezdődött Kabul stratégiai pontjainak megszállása, utcai harcok kíséretében. KülönlegesKGB egységek elfoglalták az elnöki palotát, Amint és családját megölték, az új vezetőBabrak Karmal lett.Üzbegisztánból,Türkmenisztánból ésTádzsikisztánból is elindult egy-egy hadosztály. A szovjet csapatok létszáma hamarosan elérte a 40 ezer főt. Rövid időn belül megszállták az ország stratégiai pontjait. A bevonulást élesen elítélte a nemzetközi közvélemény. AzUSA csökkentette a SZU-ba irányuló gabonaexportját, és amoszkvai olimpia bojkottjára szólított fel.
A szovjet 40. hadsereg létszáma folyamatosan emelkedett,1980-ra elérte a 100 ezer főt (a legnagyobb létszámát, 120 ezer főt1985-ben érte el). A szovjet vezetés rosszul mérte fel az afgánok várható reakcióit, a társadalom széles rétegei hamarosan szembefordultak a megszállókkal. Miután az afgán hadsereg szétesett, kisebbgerillacsoportok vették fel a harcot a megszállókkal, kihasználva helyismeretüket, a háborúgerillaháborúvá alakult át. Több ellenállási tömörülés alakult, és vette fel a harcot a megszállókkal, és helyenként egymással is. Az USA,Pakisztán,Kína ésIrán támogatta ezeket a csoportokat, illetőleg csapatostul áramlottak önkéntesek hozzájuk, fegyverekkel. Érkeztek pakisztáni és indiai muzulmánok, irániak, a közel-keleti arab országokból, sőt Észak-Afrikából is egyiptomi, líbiai, tunéziai, algériai, marokkói, szudáni illetőségű harcosok is. Az algériai önkéntesek hazájukba visszatérve katonai tapasztalatokkal és jelentős iszlamista befolyástól vezérelve harcoltak azalgériai polgárháborúban is. Az egyik vezetője a szovjetek elleni harcnakOszáma bin Láden volt. Ahogy a helyzet súlyosbodott, a szovjet sajtóban hírzárlatot rendeltek el a háborúval kapcsolatban.
A szovjet hadvezetés eleinte nem számolt komoly harcokkal, és elhúzódó háborúval. A vezérkar a hadműveleteket csak néhány hónapra tervezte, de végül kilenc évig tartottak. A beavatkozás céljait a szovjet hadvezetés a következőkben foglalta össze:
a főbb városok, repülőterek és bázisok közötti közlekedés biztosítása
a szövetséges afgán haderő helyőrségeinek leváltása, hogy a felszabaduló erők leküzdhessék az ellenük harcoló partizáncsoportokat
a szövetséges afgánok tüzérségi és légi támogatása és utánpótlásuk megszervezése
a lakosság és a szovjet csapatok közti kapcsolatok és súrlódások kerülése
a kommunista afgán hatalom erősítése, hogy a szovjet hadsereg mielőbb hazaindulhasson
Az első jelentősebb hadműveletük1980 tavaszán zajlottKunar tartományban, majd ezt sorozatos támadó hadműveletek követték, de nem sikerült megszilárdítani a helyzetüket vidéken. 1980 elején amudzsáhidok a városok kivételével az ország területének 90%-át ellenőrzésük alatt tartották. A legsúlyosabb harcok a Pandzsír-völgyben és aSzálang-hágó környékén zajlottak, ahol a mudzsáhidok megerősítették állásaikat. Itt, a pakisztáni határvidék környékén koncentrálódott az ellenállási mozgalom, aholPesavar menedéket és utánpótlást biztosított a gerilláknak. Legfontosabb célpontjuk a szovjetek fő utánpótlási útvonala volt, amely a Salang-hágón át vezetettKabulba. Hegyi rejtekhelyeikről eredményesen tudták támadni a szovjet konvojokat.A falvak lerombolása és a sorozatos szovjet offenzívák lassan elnéptelenítették a vidéket, a lakosság a magas hegyek között, barlangokban keresett menedéket, vagy Pakisztánba menekült. A menekültek száma1983-ra elérte a 4 milliót.
A legvéresebb év,1985,Gorbacsov elnökségére esik, akkor a szovjet hadsereg 120 000 fővel elérte a legmagasabb létszámát, melyből 73 000 fő tartozott a harcoló alakulatokhoz. 1985 után a mudzsáhidok kezébe került, USA által szállított Stinger légvédelmi rakéták miatt csökkent a szovjet légifölény. 1985-ben ismét több nagyszabású szovjet hadművelet zajlott a Kunar- és a Pandzsír völgyben, ezek azonban rövid idejű sikert értek el, mert a pakisztáni határt nem tudták lezárni, ahonnan a mudzsáhidok folyamatos utánpótlást kaptak.
1985-ben a Szovjetunióban megindultperesztrojka hatására az afganisztáni háború is más megítélés alá került. Egyrészt a sajtóban szabadabban beszélhettek a témáról, másrészt a legfelső vezetés is belátta, hogy a további szovjet részvétel a háborúban értelmetlen. Kabult és a megyeszékhelyeket ellenőrzésük alatt tartották ugyan, de az elfoglalt vidéki területeken képtelenek voltak megszervezni a helyi szervezetek munkáját. A konfliktus ebből a szempontból is hasonlít a vietnámi háborúra, mivel ott az amerikaiak nem tudták ellenőrizni a vidéki területeket, azok mindvégig az ellenség erős bázisai maradtak. Az afgán ellenállás természetes védművekként ki tudta használni a hegyi barlangrendszereket. A vietnámiak a sűrű dzsungel rejtekét használták, továbbá mesterséges vájatokat ástak a föld alá, ahol könnyen elrejtőzhettek az amerikai csapatok elől, illetve ahonnan meglepetésszerű támadást indíthattak ellenük.
1985-től sikerült tárgyalásokat kezdeni a felkelők egyes vezetőivel.1986-ban az afgán vezetésben is változások történtek: Babrak Karmalt M. Nadzsibullah váltotta, aki nemzeti megbékélési mozgalmat hirdetett. Ugyanebben az évben a szovjet vezetés kivont az országból hat harcoló ezredet.1987-ben Moszkvában döntés született a szovjet csapatok fokozatos kivonásáról. Ebben az évben még jelentős offenzívák zajlottak: kiemelkedő volt a "Magisztrál" amely Khost felmentését szolgálta, és a szovjet csapatok utolsó jelentős hadmozdulata volt.
A Vörös Hadsereg kötelékében több száz kárpátaljai magyar katona is harcolt Afganisztánban az afgán ellenállók és arab önkéntesek ellen, ahogyan a Szovjetunió szinte valamennyi népcsoportja is érintett volt ebben, így akárpátaljai ruszinok is. Többen el is estek a harcokban, mások megrokkantak. Néhány kiszolgált veterán nyilatkozott2012-ben a Magyar Hírlapnak, mely interjúban elmondták, hogy a felkelők szörnyű kegyetlenséggel bántak el a szovjet hadsereg elfogott katonáival, rendszerint megcsonkították őket. A katonák ellátása elégtelen volt és az afgán ellenállók támadásaival is igen nehezen boldogultak. Eközben a helyi egészségtelen állapotok miatt különböző betegségeket, így sárgalázat kaptak a katonák.[2] A magyar elesettek száma 53 fő.
1988.április 15-én zajlottGenfben az Afganisztán konferencia, amelyen aSzovjetunió, azAmerikai Egyesült Államok,Afganisztán ésPakisztán küldöttsége vett részt. A szerződést azENSZ által közvetített hatéves tárgyalás előzte meg. A szerződés szerint1989.február 15-ig valamennyi szovjet egységet ki kell vonni az országból. A szerződés teljesítése szovjet részről1988.május 15-én kezdődött. A szovjet kivonulással egyidőben a mudzsahedin jelentős offenzívákba kezdett a már kiürített területeken. A kivonulás első szakasza1988.augusztus 15-ig folyt leKandahár–Herát irányban. A második szakasz 1988. novembertől1989.február 15-ig tartottDzsalálábádtólKabulon át a határig. A légierő folyamatos légicsapásokkal biztosította a csapatmozgásokat.
A szovjet veszteség 26 660 halott és 30 000 sebesült, kb. 1.5 millió afgán halt meg, és több mint 5 millió kényszerült elmenekülni. A háború a súlyos gazdasági gondokkal küszködő Szovjetuniónak évi 5 milliárd dollárjába került.
A háború kihatott a szomszédos szovjet tagállamokra is, amelyek1991-ben sorra függetlenedtek Moszkvától. Az afganisztáni háború hatással volt atádzsik polgárháború kirobbanására is1992-ben.
.svg)
.svg)
.svg)
.svg)
.svg)
.svg)
.svg)
.svg)
.svg)
.svg)
.svg)
.svg)
.svg)
%2c_Flag_of_Syria_(1980%25E2%2580%25932024).svg)
.svg)
.svg)
.svg)
.svg)
_(1960%25E2%2580%25931963).svg)
.svg)
