2025-ben folytatódott több fegyveres konfliktus is, mint azUkrajna elleni orosz invázió,Izrael és a Hamász háborúja, illetve a szudáni polgárháború. 2025 januárjában Izrael és a Hamász megegyezett egy tűzszünetben, amelyet Izrael kevesebb, mint két hónappal később megszegett, az ország katonai műveleteit az évben széles körbennépirtásnak nevezték. Izrael ezek mellett újabb háborúba kezdettIrán ellen is, amelybe az Amerikai Egyesült Államok is belépett (már 2024-ben is voltak légitámadások Irán és Izrael között). India és Pakisztán is konfliktusba keveredett az évben. Belpolitikai konfliktusok voltakDél-Koreában,Ecuadorban,Haitin,Grúziában ésSzomáliában is.
Awashingtonikongresszus hivatalosan is megerősíti a republikánusDonald Trump elnökké választását.(Az alkotmány értelmében a végeredményt az ülést vezető demokrata alelnök,Kamala Harris hirdette ki, aki az elnökválasztáson vereséget szenvedett.)[18]
Dél-kaliforniai erdőtüzekLos Angeles városa mellett
január 7. – Megkezdődött minden idők egyik legtöbb kárt okozó erdőtüzeLos Angeles városa mellett. Több, mint 180 ezer embert kimenekítettek, mintegy 13 ezer épület pusztult el.[19][20]
AzEurópai Bizottság által működtetettKopernikusz program egyik jelentése alapján 2024 volt a legmelegebb mért év a történelemben, és az első amely átlépte a szimbolikus 1,5 °C-os küszöbértéket.[23]
Donald Trump amerikai elnök elítéléseokirathamisítási ügyében.[24](A bíróság mentesíti a gyakorlati büntetés alól (unconditional discharge), ami azt jelenti, hogy bűnös ugyan, de nem bocsátják próbaidőre, nem kap pénz-, sem börtönbüntetést.)[25]
január 19. – Életbe lép a gázai tűzszüneti egyezmény első fázisa, melynek keretében a Hamász átadja az első három túszt aVöröskereszt munkatársainak.(A tűzszünet bejelentését követően lemondottItamár Ben-Gvir izraeli nemzetbiztonsági miniszter, ezzel egy időben pedig kilépett a kormányból az általa vezetettZsidó Erő jobboldali radikális párt.)[35]
Másodszor iktatják be hivatalábaDonald Trump amerikai elnököt
Ferenc pápa feloszlatja a perui székhelyűSodalitium Christianae Vitae (SCV) nevű katolikus mozgalmat, mert az évekig tartó vizsgálat során az alapító szexuális visszaéléseire és a vezetők korrupciójára derült fény.[37][38]
Azazonos neműek házassága legális, illetve elismerik a korábban kötött ilyen frigyeketThaiföldön, miután életbe lép az erről szóló törvény.(Az úgynevezett házassági egyenlőségről szóló jogszabályt 2024 szeptemberében fogadták el, majd azt aláírta a király.)[40][41]
273 budapesti és 19 vidéki iskolába érkezik azonos tartalmú, Allah nevében robbantással fenyegető e-mail, ami miatt felfüggesztik a tanítást.(Az intézmények átvizsgálása során sehol sem találtakrobbanószerkezetet.)[42]
Miloš Vučević, szerb populista miniszterelnök bejelenti lemondását, miután előző esteÚjvidéken aSzerb Haladó Párt (SZNSZ) tagjai rátámadnak azújvidéki vasútállomás előtetejének összeomlása miatti tüntetéseken való részvételre buzdító matricákat ragasztó diákokra.(A miniszterelnök lemondásával az egészkormány visszalépett, és csak addig marad ügyvezetőként hivatalban, amíg új kabinet alakul.)[47]
Az ecuadori elnökválasztás első fordulóját a hivatalban lévő, konzervatívDaniel Noboa nyeri, a második helyen a baloldaliLuisa González végez.[51]
Parlamenti választásLiechtensteinban.(Első ízben lesz női miniszterelnöke a fejedelmeségnekBrigitte Haas személyében, miután pártja, aHazafias Unió (VU) végez az első helyen a voksok 38,3%-ával.)[52]
február 10. – Bejelenti lemondásátKlaus Johannis román államfő, miután az ellenzék kezdeményezte tisztségéből való felfüggesztését.(Bár a kezdeményezést a román törvényhozás mindkét házában elutasította a házbizottság, egy belpolitikai válság elkerülése hivatkozva mégiscsak távozott hivatalából. Arra hivatkozva kezdeményezték elmozdítását, hogy az előző év december 21-én már lejárt a mandátuma – s mivel mindeddig nem választottak új elnököt – a szenátus elnökének kellene ideiglenesen ellátnia az államfői teendőket.)[55]
A képviselőház korábbi elnökét – mint azÚj Demokrácia párt képviselőjét –,Konsztantinosz Taszulaszt választják megGörögország új elnökévé.(A szavazás negyedik, utolsó fordulójában a választási küszöb 151 szavazat egyszerű többsége volt.)[57]
március 1. – Leteszi a hivatali eskütUruguaybanYamandú Orsi elnök, akinek köszönhetően – ötévnyi konzervatív kormányzás után, a kommunistáktól a centristákig – a baloldali blokk visszatért a hatalomba.[64]
A portugálSzociáldemokrata Párt (PSD) vezette kisebbségi kormány miniszterelnöke,Luís Montenegro benyújtja lemondását, miután elveszti a saját magára kért bizalmi szavazást alisszaboni parlamentben, azt követően, hogy korrupciós botrányba keveredett.[68][69]
március 24. –Amerikai Signal-botrány: Jeffrey Goldberg, aThe Atlantic amerikai magazin főszerkesztője nyilvánosságra hozza, hogy az ország vezetősége véletlenül megosztott vele bizalmas információkat háborús terveiről.[74]
április 7. – A Colossal Biosciences bemutat három genetikailag módosítottszürke farkast, amelyek a 10 ezer éve kihaltóriásfarkasra hasonlítanak.[81] Ugyan a cég szerint ezzel visszahozták a fajt, a farkasok nem rendelkeznek az óriásfarkas DNS-ével, csak külsőleg hasonlítanak rájuk.[82]
április 8. – ASanto Domingó-i Jet Set klub teteje összeomlik, amelynek következtében 221-en meghalnak és 155-en megsérülnek.[83]
április 30. – Ukrajna és az Egyesült Államok aláír egy megegyezést, amely szerint az amerikaiak hozzáférést kapnak Ukrajna erőforrásaihoz, támogatásukért cserébe az Oroszország elleni háború közben.[90]
május 2. – AzAlternatíva Németországért pártot „bizonyítottan szélsőjobboldali”, alkotmányellenes szervezetté nyilvánítja a német Alkotmányvédelmi Hivatal.[91]
Parlamenti választásPortugáliában,[101] ahol a jobbközépSzociáldemokrata Párt (PSD) a kisebbik szövetségesével együtt végez az első helyen, ám többséget nem szerez a 230 fős törvényhozásban.[102]
Aromániai elnökválasztás második fordulója, melyet a függetlenként induló bukaresti főpolgármester,Nicușor Dan nyer meg.[103](A vesztes, a szélsőjobboldaliGeorge Simion az alkotmánybíróságon támadja meg – eredménytelenül – az eredményt.)[104]
június 22. – Az Amerikai Egyesült Államok Izrael oldalán belép azIrán elleni háborúba, és nehézbombázókkal három iráni nukleáris létesítmény ellen hajt végre légicsapásokat.
június 24–25. – A szervezet1949-es megalapítása óta először ad otthont NATO csúcstalálkozónakHága, ahol a 32 tagállam képviselői azukrajnai háború mellett a katonai költségvetésük további emeléséről is tárgyalnak.[36]
június 28. – A magyar kormány korábbi betiltása ellenére hatalmas tömeg, legalább 200 ezer ember vesz részt aBudapest Pride-on.[8][119] Az esemény utánOrbán Viktor büntetéssel fenyegeti meg a Pride résztvevőit.[120]
Tompos Márton, aMomentum elnöke bejelenti lemondását az elnöki tisztségéről.(Továbbra is a párt tagja, országgyűlési képviselője és frakcióvezető-helyettese marad.)[123]
augusztus 1. – A közép-amerikaiSalvador kongresszusa elfogadja azt az alkotmánymódosítást, amely eltörli az elnöki ciklusokra vonatkozó korlátozást és megszünteti a választások második fordulóját, míg a mandátum hosszát 5-ről 6 évre növeli.[128][129]
augusztus 21. – Orosz légitámadás ériMunkácsot,[133] ahol két rakéta csapódik be az amerikai Flex elektronikai vállalat üzemébe.(A rakétatámadás pillanatában 600 éjszakai műszakos dolgozó tartózkodott a gyárban, közülük tizenkilencen sérültek meg.)[134]
augusztus 22. –Éhínség a Gázai övezetben: azENSZ kinevezett bizottságaGáza élelmezésbiztonsági osztályzását a legmagasabbra emeli, az éhínség/humanitárius katasztrófa kategóriába helyezve a területet. Több, mint fél millió ember van éhezés és halálveszélyben.[135]
Izrael bombatámadást mérDohára, aHamász béketárgyalási csapatát célozva.[141]
Több orosz drón is belép lengyel (és ezzelNATO) légtérbe, amelynek következtében Lengyelország kéri a szerződésnegyedik cikkének aktiválását.[142]
szeptember 11. – A brazil legfelsőbb bíróság bűnösnek mondja ki puccskísérlet előkészítése miattJair Bolsonaro egykori elnököt és 27 év börtönbüntetésre ítéli.[143][144]
október 6. – LemondSébastien Lecornu francia miniszterelnök, mindössze 26 nappal kinevezése után.[156](Négy nappal később ismét kinevezik miniszterelnöknek.)[157]
Megkezdi 5 éves börtönbüntetésétNicolas Sarkozy volt francia elnök apárizsi La Santé-ban, a politikus az 1958 óta fennálló V. Köztársaság korábbi államfői közül az első aki rácsok mögé kerül.[166]
január 14.–február 2. –Férfi kézilabda-világbajnokságot rendeznek öt horvát, négy norvég és két dán városban.(A 32 válogatott között ott van a magyar is, amely a hollanddal, az észak-macedónnal és a guineaival került egy csoportba.)[36]
március 2. –Charli XCX ötBrit Awards-díjat nyert el a 2025-ös gálánBrat című albumának köszönhetően, amellyel minden idők második legtöbb díjat elnyert előadója lett egy ceremónián (Raye mögött).[174]
március 2. – Sikeresen landolt aHold felszínén az amerikai magánszonda, a Firefly Aerospace Blue Ghost, aNASA Commercial Lunar Payload Services programjának részeként. A Blue Ghost szondát január 15-én indította útjára aSpaceX egyFalcon 9 rakétája.[175]
május 6. — A Szegedi Törvényszék különös visszaesőként elkövetett emberölés bűntettének kísérlete miatt első fokon 20 év fegyházban letöltendő szabadságvesztésre ítéli és kizárja a feltételes szabadságra bocsátás kedvezményébőlPénzes Henrietta gyilkosát, Kurai András Mukit, aki a vádirat szerint 2022-ben meg akarta ölni a nővérét, aki befogadta a szabadulása után.[176]
június 1. – Egy 70 éves férfi kalapáccsal támad ráJeszenszky Géza volt külügyminiszterre és feleségére egy belvárosi vendéglátóhely közelében.[177]
↑abNóra, Somogyi: The Guardian: öngólt rúgott Orbán Viktor, sebezhető a rendszer (magyar nyelven). index.hu, 2025. július 1. (Hozzáférés: 2025. július 2.) „A lap egyenesen öngólnak nevezte Orbán Viktor és a kormány törekvéseit a Pride betiltására, kiemelve, hogy ezzel messze a legnagyobb felvonulásra került sor a város történetében... A becslések szerint 180-200 ezer ember vett részt az eseményen, sokan kisgyermekekkel, továbbá idősek és fiatalok egyaránt.”
↑„Osaka Is World Expo 2025 Host”,Japan Forward, 2018. november 23.. [2019. március 17-i dátummal azeredetiből archiválva] (Hozzáférés: 2024. augusztus 24.) (amerikai angol nyelvű)
↑Az Alkotmánybíróság elnökének megválasztásáról szóló 32/2025. (VI. 11.) OGY határozat. In.:Magyar Közlöny. 2025. évi 69. szám, 3874. oldal (2025. június 11., szerda)
↑A legfőbb ügyész megválasztásáról szóló 34/2025. (VI. 11.) OGY határozat. In.:Magyar Közlöny. 2025. évi 69. szám, 3875. oldal (2025. június 11., szerda)
↑Románia elnökének 747/2025. számú rendelete. In.:Monitorul Oficial al României (Románia Hivatalos Közlönye). I. kötet, 193. (XXXVII.) évfolyam, 581. szám, 2. oldal (2025. június 23., hétfő)