ALehman Brothers (székhelye a képen látható), az Amerikai Egyesült Államok negyedik legnagyobb befektetési bankja (aGoldman Sachs, aMorgan Stanley és aMerrill Lynch után) 2008. szeptember 15-i csődje gyakran a2008-as pénzügyi válság csúcspontjának tekinthető
A2008-as pénzügyi válság, más néven globális pénzügyi válság (GFC) vagy a 2008-as pánik, egy jelentős világméretűpénzügyi válság volt, amelynek középpontjában azAmerikai Egyesült Államok állt. A2008-as válság okai között szerepelt a lakástulajdonosok és a pénzügyi intézmények túlzott spekulációja az ingatlanárakkal, ami a 2000-es évek amerikai ingatlanpiaci buborékához vezetett, amelyet a subprime jelzáloghitelek ragadozó hitelezése és a szabályozás hiányosságai tovább súlyosbítottak. A készpénzfelvételi refinanszírozások a fogyasztás növekedését ösztönözték, amely a lakásárak csökkenésével már nem volt fenntartható. A válság első fázisa a subprime jelzáloghitel-válság volt, amely 2007 elején kezdődött, amikor az amerikai ingatlanokhoz kötött jelzálogfedezetű értékpapírok (MBS) és az azokhoz kapcsolódó hatalmas derivatívák hálózata összeomlott. A likviditási válság 2007 közepére átterjedt a globális intézményekre, és 2008 szeptemberében aLehman Brothers csődjével érte el csúcspontját, ami több országban tőzsdei összeomlást és bankpánikot váltott ki.[1] A válság súlyosbította a 2007 közepén kezdődött globális recessziót, a nagy recessziót, valamint az Egyesült Államok 2007–2009-es medvepiacát. Hozzájárult továbbá a 2008–2011-es izlandi pénzügyi válsághoz és az euróövezeti válsághoz is.
Az1990-es években azamerikai kongresszus elfogadott egy törvényt, amelynek célja az volt, hogy lazább finanszírozási szabályok révén bővítse a megfizethető lakások kínálatát, és1999-ben az 1933-as banki törvény (Glass–Steagall Act) egyes részeit hatályon kívül helyezték, lehetővé téve az intézmények számára, hogy alacsony kockázatú tevékenységeket, mint például a kereskedelmi banki és biztosítási tevékenységeket, magasabb kockázatú tevékenységekkel, mint például a befektetési banki és saját kereskedési tevékenységekkel kombinálják.[2] Amikor aFederal Reserve („Fed”)2000 és2003 között csökkentette a szövetségialapkamatot, az intézmények egyre inkább a főként kisebbségi csoportokhoz tartozó, alacsony jövedelmű lakásvásárlókat célozták meg magas kockázatú hitelekkel;[3] ezt a fejleményt a szabályozó hatóságok figyelmen kívül hagyták.[4] Amint a kamatlábak2004 és2006 között emelkedtek, a jelzáloghitelek költségei nőttek, és a lakáskereslet visszaesett;2007 elején, amikor egyre több amerikai subprime jelzáloghitel-tulajdonos nem tudta fizetni a törlesztőrészleteket, a hitelezők csődbe mentek, ami áprilisban aNew Century Financial csődjével tetőzött. A kereslet és az árak további csökkenésével a pénzügyi válság 2007 augusztusára átterjedt a globális hitelpiacokra, és a központi bankok likviditásinjekcióba kezdtek. 2008 márciusában az Egyesült Államok ötödik legnagyobb befektetési bankját, aBear Stearns-t a Fed finanszírozásával „tűzoltó akció” keretében eladták aJPMorgan Chase-nek.
A növekvő válságra reagálva a kormányok világszerte hatalmas mentőcsomagokat bocsátottak ki a pénzintézetek számára, és monetáris és fiskális politikákat alkalmaztak a globális pénzügyi rendszer gazdasági összeomlásának megakadályozására.[5] 2008 júliusára aFannie Mae és aFreddie Mac, amelyek együttesen az amerikai lakáspiac felét birtokolták vagy garantálták, az összeomlás szélére kerültek; a 2008-as lakás- és gazdaságélénkítő törvény lehetővé tette a szövetségi kormány számára, hogy szeptember 7-én átvegye az irányítást felettük. A Lehman Brothers (az Egyesült Államok negyedik legnagyobb befektetési bankja) szeptember 15-én az Egyesült Államok történelmének legnagyobb csődjét jelentette be, amelyet másnap azAmerican International Group (az ország legnagyobb biztosítója) Fed általi megmentése követett, majd szeptember 25-én a Washington Mutual lefoglalása, amely az Egyesült Államok történelmének legnagyobb bankcsődje volt. Október 3-án a Kongresszus elfogadta a sürgősségi gazdasági stabilizációs törvényt, amely felhatalmazta a Pénzügyminisztériumot, hogy a 700 milliárd dolláros problémás eszközök megmentési program (TARP) keretében toxikus eszközöket és banki részvényeket vásároljon. A Fed mennyiségi lazítás programot indított, amelynek keretében kincstári kötvényeket és egyéb eszközöket, például MBS-eket vásárolt, míg az újonnan megválasztottBarack Obama elnök által2009 februárjában aláírt amerikai gazdaságélénkítő és újrabefektetési törvény (American Recovery and Reinvestment Act) számos olyan intézkedést tartalmazott, amelyek célja a meglévő munkahelyek megőrzése és új munkahelyek teremtése volt. Ezek a kezdeményezések, más országokban hozott intézkedésekkel párosulva, 2009 közepére véget vetettek a nagy recesszió legsúlyosabb szakaszának.
A válság hatásának értékelése az Egyesült Államokban eltérő, de a becslések szerint mintegy 8,7 millió munkahely szűnt meg, ami miatt a munkanélküliség a 2007-es 5%-ról 2009 októberére 10%-ra emelkedett. A szegénységben élő polgárok aránya a 2007-es 12,5%-ról 2010-re 15,1%-ra emelkedett. ADow Jones ipari átlag 2007 októbere és 2009 márciusa között 53%-kal esett vissza, és egyes becslések szerint minden negyedik háztartás nettó vagyonának 75%-át vagy annál is többet vesztett. 2010-ben elfogadták a Dodd–Frank Wall Street-i reform és fogyasztóvédelmi törvényt, amely átalakította a pénzügyi szabályozást.[6] Sok republikánus ellenezte, és 2018-ban a gazdasági növekedésről, a szabályozási teherkönnyítésről és a fogyasztóvédelemről szóló törvény gyengítette. A Bázel III. tőke- és likviditási előírásokat is elfogadták a világ országai.[7][8]
Világtérkép, amely a 2009-esreál-GDP növekedési rátákat mutatja (a barna színnel jelölt országok recesszióban voltak)Az amerikai pénzügyi szektor GDP-ben való részesedése 1860 óta[9]
A válság súlyosbította a2007 közepén kezdődöttglobális recessziót, aNagy Recessziót.[10][11][12][13][14] Ezt követte azeuróövezeti válság, amely2009 végén a görög államadósság-válsággal kezdődött, valamint a2008–2011-es izlandi pénzügyi válság, amelyIzland mindhárom nagy bankjának csődjét vonta maga után, és a gazdaság méretéhez viszonyítva a történelem legnagyobb gazdasági összeomlását jelentette.[15] Ez volt az öt legsúlyosabb pénzügyi válság egyike, amelyet a világ valaha átélt, és több mint 2 billió dollár veszteséget okozott a globális gazdaságnak.[16][17] Az amerikaijelzáloghitel-adósság aGDP-hez viszonyítva az1990-es évek átlagos 46%-áról 2008-ra 73%-ra emelkedett, elérve a 10,5 billió dollárt (2023-ban ~14,6 billió dollár).[18] A készpénzfelvételi refinanszírozások növekedése, a lakásárak emelkedésével párhuzamosan, olyan fogyasztásnövekedést eredményezett, amely a lakásárak csökkenésével már nem volt fenntartható.[19][20][21] Számos pénzügyi intézmény rendelkezett olyan befektetésekkel, amelyek értéke a jelzáloghiteleken alapult, például jelzálogfedezetű értékpapírokon vagy hitelderivatívákon, amelyeket a kockázat ellen biztosításként használtak, és amelyek értéke jelentősen csökkent.[22][23][24] ANemzetközi Valutaalap becslése szerint a nagy amerikai és európai bankok 2007 januárja és 2009 szeptembere között több mint 1 billió dollárt vesztettek mérgező eszközökön és rossz hiteleken.[25]
A befektetők bizalmának hiánya a bankok fizetőképességében és a hitelek elérhetőségének csökkenése 2008 végén és 2009 elején a részvények és az áruk árának zuhanásához vezetett.[26] A válság gyorsan globális gazdasági sokkhoz vezetett, ami többbank csődjét eredményezte.[27] A hitelek szigorodása és a nemzetközi kereskedelem visszaesése miatt ebben az időszakban a világ gazdaságai lelassultak.[28] A lakáspiacok megszenvedték a válságot, amunkanélküliség pedig az egekbe szökött, ami kilakoltatásokhoz és jelzálogjogok érvényesítéséhez vezetett. Számos vállalkozás ment csődbe.[29][30] A 2007 második negyedévében elért 61,4 billió dolláros csúcsról az Egyesült Államok háztartásainak vagyona 11 billió dollárral, 50,4 billió dollárra esett vissza 2009 első negyedévének végére, ami a fogyasztás, majd az üzleti beruházások csökkenését eredményezte.[31][32] 2008 negyedik negyedévében az Egyesült Államokreál-GDP-je negyedéves szinten 8,4%-kal csökkent.[33] Az amerikai munkanélküliségi ráta2009 októberében 11,0%-os csúcsot ért el, ami1983 óta a legmagasabb arány, és körülbelül kétszerese a válság előtti rátának. Az átlagos heti munkaidő 33 órára csökkent, ami a legalacsonyabb szint1964 óta, amikor a kormány elkezdte gyűjteni az adatokat.[34][35]
A gazdasági válság az Amerikai Egyesült Államokban kezdődött, de az egész világra átterjedt.[29] Az Egyesült Államok fogyasztása a globális fogyasztás növekedésének több mint egyharmadát tette ki 2000 és 2007 között, és a világ többi része az amerikai fogyasztóktól függött, mint a kereslet forrásától.[36][37] Amérgező értékpapírokat globálisan vállalati és intézményi befektetők birtokolták. Ahitel-nemteljesítési csereügyletekhez hasonló derivatívák szintén erősítették a nagy pénzügyi intézmények közötti kapcsolatokat. A pénzügyi intézményektőkeáttételének csökkentése, mivel az eszközöket eladták a befagyott hitelpiacokon refinanszírozhatatlan kötelezettségek visszafizetésére, tovább gyorsította a fizetőképességi válságot és a nemzetközi kereskedelem visszaesését okozta. A fejlődő országok növekedési ütemének csökkenése a kereskedelem, az áruárak, a beruházások és a migráns munkavállalók által küldött átutalások visszaesésének volt köszönhető (példa:Örményország[38]). A törékeny politikai rendszerrel rendelkező államok attól tartottak, hogy a nyugati államok befektetői a válság miatt kivonják pénzüket.[39]
A nagy recesszióra adott nemzeti fiskális politikai válasz részeként a kormányok és a központi bankok, beleértve aFederal Reserve-t, azEurópai Központi Bank és aBank of England, akkoriban példátlanul nagy összegű, több billió dolláros mentőcsomagokat és ösztönzőket nyújtottak, beleértve a bővülő fiskális és monetáris politikát, hogy ellensúlyozzák a fogyasztás és a hitelezési kapacitás csökkenését, elkerüljék a további összeomlást, ösztönözzék a hitelezést, helyreállítsák a bizalmat az integrált kereskedelmi papírpiacokban, elkerüljék adeflációs spirál kockázatát, és elegendő forrással lássák el a bankokat, hogy az ügyfelek pénzt vehessenek ki.[40] Valójában a központi bankok a gazdaság jelentős részében a „végső hitelező” szerepétől a „szabadon rendelkezésre álló hitelező” szerepére váltottak. Bizonyos esetekben a Fed-et „végső vevőnek” tekintették.[41][42][43][44][45] 2008 negyedik negyedévében ezek a központi bankok 2,5 billió dollár (~3,47 billió dollár2023-ban) értékű államadósságot és problémás magánvagyont vásároltak meg a bankoktól. Ez volt a legnagyobb likviditás-befecskendezés a hitelpiacra, és a világtörténelem legnagyobb monetáris politikai intézkedése. A 2008-as brit bankmentő csomag által bevezetett modell[46][47] nyomán az európai országok és az Egyesült Államok kormányai garantálták bankjaik által kibocsátott adósságokat, és növelték nemzeti bankrendszereik tőkéjét, végül 1,5 billió dollár értékben vásároltak újonnan kibocsátott elsőbbségi részvényeket a nagy bankokban.[32] A Federal Reserve akkoriban jelentős mennyiségű új pénzt hozott létre a likviditási csapda leküzdésére.[48]
A mentőcsomagok több billió dollárnyi hitel, eszközvásárlás, garancia és közvetlen kiadás formájában valósultak meg.[49] A mentőcsomagokat jelentős viták kísérték, például azAIG bónuszfizetéseinek vitája, ami számos „döntéshozatali keretrendszer” kidolgozásához vezetett, hogy a pénzügyi válság idején segítsenek egyensúlyba hozni az egymással versengő politikai érdekeket.[50]Alistair Darling, a válság idején az Egyesült Királyság pénzügyminisztere, 2018-ban kijelentette, hogyNagy-Britannia aRoyal Bank of Scotland megmentésének napján órákon belül „a közrend összeomlásához” került.[51] Ahelyett, hogy több hazai hitelt finanszíroztak volna, egyes bankok a gazdaságélénkítő pénzek egy részét jövedelmezőbb területeken költötték el, például feltörekvő piacokba és devizákba fektették be.[52]
2010 júliusában az Egyesült Államokban elfogadták a Dodd–Frank Wall Street Reform and Consumer Protection Act (Dodd–Frank Wall Street-i reform és fogyasztóvédelmi törvény) törvényt „az Egyesült Államok pénzügyi stabilitásának előmozdítása” érdekében.[53] A Bázel III. tőke- és likviditási előírásokat világszerte elfogadták.[54] A 2008-as pénzügyi válság óta az amerikai fogyasztóvédelmi hatóságok szigorúbban felügyelik a hitelkártyák és jelzáloghitelek értékesítőit, hogy megakadályozzák a válságot okozó versenyellenes gyakorlatokat.[55]
Az amerikai kongresszus legalább két jelentős jelentést készített a válság okairól: a2011 januárjában közzétett Pénzügyi Válság Vizsgálati Bizottság jelentését, valamint az Egyesült Államok Szenátusának Belbiztonsági Állandó Vizsgálati Albizottságának 2011 áprilisában közzétett jelentését, amelynek címe: Wall Street és a pénzügyi válság: A pénzügyi összeomlás anatómiája.
Összesen 47 bankár töltött börtönbüntetést a válság következtében, több mint feleIzlandról, ahol a válság a legsúlyosabb volt, és az izlandi három legnagyobb bank mindegyikének összeomlásához vezetett.[56]2012 áprilisában IzlandrólGeir Haarde lett az egyetlen politikus, akit a válság következtében elítéltek.[57][58] Az Egyesült Államokban csak egy bankár töltött börtönbüntetést a válság következtében,Kareem Serageldin, aCredit Suisse bankárja, akit 30 hónapos börtönbüntetésre ítéltek, és 24,6 millió dollár kártérítést fizetett azért, mert manipulálta a kötvényárakat, hogy elrejtse az 1 milliárd dolláros veszteséget.[56][59] Az Egyesült Királyságban senkit sem ítéltek el a válság következtében.[60][61] AGoldman Sachs 550 millió dollárt fizetett a csalási vádak rendezésére, miután állítólag előre látta a válságot, és mérgező befektetéseket adott el ügyfeleinek.[62]
Mivel kevesebb erőforrás állt rendelkezésre a kreatív romboláshoz, a szabadalmi bejelentések száma stagnált, szemben a korábbi évek exponenciális növekedésével.[63]
A jövedelem 1%-ának a legmagasabb jövedelműekhez kerülő része, az Egyesült Államok gazdasági egyenlőtlenségének egyik mérőszáma 1913 és 2008 között
A tipikus amerikai családok nem jártak jól, ahogyan a piramis csúcsán alig alatta álló „gazdag, de nem leggazdagabb” családok sem.[64][65][66] Az Egyesült Államok legszegényebb családjainak fele azonban egyáltalán nem szenvedett vagyoncsökkenést a válság alatt, mert általában nem rendelkeztek olyan pénzügyi befektetésekkel, amelyek értéke ingadozhatott. A Federal Reserve 2007 és 2009 között 4000 háztartást vizsgált meg, és megállapította, hogy az összes amerikai 63%-ának teljes vagyona csökkent ebben az időszakban, és a leggazdagabb családok 77%-ának teljes vagyona csökkent, míg a piramis alján lévőknek csak 50%-a szenvedett veszteséget.[67][68][69]
John Lanchester,The Invention of Money: How the heresies of two bankers became the basis of our modern economy,The New Yorker, August 5 & 12, 2019, pp. 28–31
Julien Mercille & Enda Murphy, 2015,Deepening neoliberalism, austerity, and crisis: Europe's treasure Ireland,Palgrave Macmillan,Basingstoke.
Laura A. Patterson & Cynthia A. Koller (2011).Diffusion of Fraud Through Subprime Lending: The Perfect Storm. In Mathieu Deflem (ed.)Economic Crisis and Crime (Sociology of Crime Law and Deviance, Volume 16),Emerald Group Publishing, pp. 25–45.ISBN 9780857248022.
Charles Read (2022).Calming the storms : the carry trade, the banking school and British financial crises since 1825. Cham, Switzerland, pp. 295–305.
↑Wafa, Tim (2010. október 4.). „When Policies Collide: A Decision Making Framework for Financial System Overhaul in the 21st Century”.Social Science Research Network.
↑ (2010) „Recent Trends in Household Wealth in the United States: Rising Debt and the Middle-Class Squeeze – An Update to 2007”.Levy Economics Institute Working Papers Series (159).
↑David M. Kotz is Professor of Economics at the University of Massachusetts, Amherst, and Distinguished Professor, School of Economics, Shanghai University of Finance and Economics (source)
↑18 high-ranking former ministers, Central Bank governors and/or officials in national or international institutions: Sergey Aleksashenko Former Deputy Governor, Central Bank of Russia.Hamad Al Sayari Former Governor, Saudi Arabian Monetary Agency.Jack T. Boorman Former Department Director and Special Advisor to the Managing Director, IMF.Michel Camdessus Former Managing Director, IMF.Andrew Crockett Former General Manager, BIS.Guillermo De la Dehesa Former State Secretary of Economy and Finance, Spain.Arminio Fraga Former Governor, Central Bank of Brazil.Toyoo Gyohten Former Vice Minister of Finance, Japan.Xiaolian Hu Vice President of China Society of Finance and Banking.André Icard Former Deputy General Manager, BIS.Horst Koehler Former Managing Director, IMF.Alexandre Lamfalussy Former General Manager, BIS.Guillermo Ortiz Former Governor, Banco de México.Tommaso Padoa-Schioppa (†) Former Minister of Finance, Italy.Maria Ramos Former Director General, National Treasury, South Africa.Y. Venugopal Reddy Former Governor, Reserve Bank of India.Edwin M. Truman Former Assistant Secretary for International Affairs of the U.S. Treasury.Paul A. Volcker Former Chairman, Federal Reserve Board.Joined by Isabelle Mateos y Lago Advisor, IMF. Pietro Catte Director, International Research Department, Banca d’Italia. Corrinne Ho Senior Economist, BIS. Irena Asmundson Economist, IMF.
Ez a szócikk részben vagy egészben a(z)2008 financial crisis című angol Wikipédia-szócikkezen változatának fordításán alapul. Az eredeti cikk szerkesztőit annak laptörténete sorolja fel. Ez a jelzés csupán a megfogalmazás eredetét és a szerzői jogokat jelzi, nem szolgál a cikkben szereplő információk forrásmegjelöléseként.
