Az olaj árának alakulása dollárban 1861 és 2006 között
névleges
valódi (2006-os árfolyamon)
Az1973-as olajválság vagyolajárrobbanás1973.október 17-én kezdődő olajáremelkedés volt, ami jelentősen átértékeltette a fejlett világ üzemanyag-ellátásához való viszonyát, valamint akommunista országok eladósítását vonta maga után, amellyel akeleti blokkösszeroppanásához vezető folyamatok elkezdődtek. A második olajválság1979-ben következett be.
AzOPEC arab tagjait magába foglalóOAPEC (azArab Olajexportáló Országok Nemzetközi Szervezete) az akkor zajlójom kippuri háború hatására bejelentette, hogy felfüggeszti az olajexportot azokba az országokba, amelyek a háborúbanIzraelt támogatjákSzíriával ésEgyiptommal szemben. Az 1974 márciusáig tartó olajembargó azAmerikai Egyesült Államokat ésnyugat-európai szövetségeseit, valamintJapánt is érintette. A féléves embargó alatt amásodik világháború óta tartósan növekedő gazdaságú nyugatikapitalista országok először szembesültek az olaj (illetve annak hiányának) stratégiai jelentőségével. A krízis csúcsán egy ideig például Amerikában a páros napokon csak a páros számra végződő rendszámú autók tankolhattak, míg a páratlan dátumokon a páratlan rendszámúak.[1] A kitermelt nyerskőolaj hordónkénti árát rövid időn belül drasztikusan, közel négyszeresére emelték (lásd az ábrát).[2] Tekintettel erre talán ki lehet mondani, hogy az arab országok az Izraellel kirobbantott háborút csak megfelelő alkalomnak tekintették a radikális áremelés végrehajtására, tehát rájöttek, hogy a piaci igények messze meghaladják a kínálatot.
A rugalmasabb és a piacgazdaság szabályai szerint működő nyugati országok a helyzethez történő gazdaságpolitikai alkalmazkodással és a versenyképes hátterükkel képesek voltak az olajválság okozta ártalmakat átvészelni. (Említhető példáulRonald Reaganamerikai elnök ésMargaret Thatcherbrit miniszterelnök megszorító gazdaságpolitikai intézkedései az1980-as években.)
Az 1973-as olajválságnak számos nemzetközi hatása volt, az egyik legjelentősebb a kevésbé fejlett szovjet tömbbe tartozó kommunista országok eladósítása, mivel ezen országok korszerűtlen, nagy energiaigényűnehézipara nagy mennyiségű nyersanyagot igényelt, ami a kőolaj árának robbanásával hirtelen nagyon megdrágult. Atervgazdálkodás szerint működő szabályozórendszerük sajátosságai miatt képtelenek voltak a fejlődésre és ez hitelfelvételekbe és hosszútávú eladósodásba sodorta ezeket az országokat.Magyarországon, mint akkoriállamszocialista országban is ugyanez a folyamat játszódott le: az olajválság miatti áremelkedést és költségvetési kiigazításokat (megszorító intézkedéseket) a rendszer legitimációját az életszínvonal (akár fenntarthatatlan) növelésével igazolóKádár-rendszer vezetői nem akarták meghozni, ezért az eleinte olcsó külföldi hitelek felvételéhez folyamodtak, amelyek a nyolcvanas években már súlyosan növelték azállamadósságot és azállamháztartás egyensúlyának felborulása következtében hosszútávon ellehetetlenítették az ország gazdasági működését. A folyományaként 20 milliárd dollár mértékűre felduzzadó magyar államadósság titok maradt egészen arendszerváltásig.[3][4][5] (1973-1989 közöttGDP arányosan 9,2-ről 66,5 százalékra nőtt.[6])
Az olajválság, azaz az olajárak radikális emelkedése, mivel általános világpiaci áremelkedéssel is járt, alaposan meggyengítette aSzovjetuniót és oka volt a Szovjetunió illetve a többi szocialista ország gazdasági viszonyainak feszültebbé válásához, mivel a szocialista országok szoros energiafüggésben álltak a legfontosabb, legerősebb kommunista országtól. A Szovjetunió valójában csak némi átmenet után engedhette meg, hogy az olaj árát a világpiaci ár felé közelítse és olyan árrendszert alakítson ki, amely időszakos késéssel követi az olajár világpiaci ingadozását. Ezt akkor is meg kellett tennie, ha nyersanyag-kapacitásai szinte kimeríthetetlennek is látszottak. (A deklarált szovjet gazdaságpolitikai elvek között fontos utolsó helyen szerepelt az "elvtársi segítség" fogalma. Nos, itt valahogy alkalmazni kellett ezt az elvet, az "elvtársi megértéssel" kiegészítve.) Tehát a Szovjetuniófosszilis energiahordozóra vonatkozó export bevételeinek növelését nem nélkülözhette, annál is kevésbé, mert a Szovjetuniónagyvállalatainak jelentős része hatalmas ráfizetéssel, vagyis nem rentábilisan termelt. Ezeket a vállalatokat nem lehetett bezárni, hiszen egy ilyen lépés atervgazdaság legélesebb kritikáját jelentette volna, és persze következményekéntmunkanélküliségi hullámot a teljesfoglalkoztatottság korszakában. Az olajár-robbanással egy időben romlottak az arab világ kapcsolatai a Szovjetunióval. Valószínűleg ez is közrejátszott ebben, hogy azafganisztáni polgárháborúba (törzsi konfliktusba) való beavatkozás révén a Szovjetunió nyomulni akart aKözel-Kelet irányában. A kommunista szuperhatalom gazdasági hanyatlását és a tervgazdálkodás hosszú távú fenntarthatatlanságát fokozta a kőolaj 1980-as évek elejére enyhülő világpiaci ára, amelynek eredményeként számottevően csökkent a nyugati országok felé irányuló, szénhidrogén alapú energiahordozók exportjából befolyó dollárbevétele.[7]
.svg)
.svg)
.svg)
.svg)
.svg)
.svg)
.svg)
.svg)
.svg)
.svg)
.svg)
.svg)
%2c_Flag_of_Syria_(1980%25E2%2580%25932024).svg)
.svg)
.svg)
.svg)
.svg)
_(1960%25E2%2580%25931963).svg)
.svg)
